Cím: Testvér
Írta: Fircorwen
Szereplők: Jon Snow, Robb Stark
Korhatár: PG-13
Jon arra ébredt, hogy valaki épp az ágyába mászik. Kezét lassan becsúsztatta a párnája alá, ahol egy tőrt tartott, bár soha nem gondolta, hogy valaha is használnia kell. Ha megint Greyjoy szórakozik, eskü kiherélem. Még jól emlékezett arra a napra, amikor egy kurvát talált az ágyában, Theon szívélyes üdvözletével. Már majdnem előhúzta a fegyverét, amikor a mellette fekvő alak megszólalt.
- Emlékszel, mikor kicsik voltunk - hallotta Robb halk hangját -, és sírva jöttél át a szobámba egyik éjjel? Nem tudtam kiszedni belőled, hogy mi bántott. Bármit mondtam, te csak sírtál és sírtál. Még soha nem láttalak annyira elveszettnek, mint akkor. Végül átöleltelek és úgy aludtunk el.
- Aztán reggel Lady Catelyn talált meg minket. Nem láttam olyan dühösnek azóta, hogy gyantát kentél Sansa hajába. Nem mehettem a közeledbe több mint egy hétig, amíg apánk haza nem ért. - fejezte be Jon.
Jól emlékezett arra az éjszakára. Anyád miatt sírtam, akkor is, mondta ki kis híján. Robb súlyosat sóhajtott, és pár percig nem szólt.
- Akkor este azt mondtad, hogy mellettem nem félsz semmitől.
Jon szembefordult testvérével és várt. A sötétben nem látta az arcát, de érezte Robb testének melegét, érezte a forró leheletét az arcán, ahogy lassan és mélyen vette a levegőt. Sír. Eszmélet rá hirtelen. Közelebb húzódott bátyjához és átölelte. Robb a mellkasában fúrta az arcát, és kitört belőle a zokogás. Jon látta már szomorúnak, fájdalmak között, bűntudattól szenvedve, de olyan összetörtnek, mint ott, még soha.
- Most én félek, Jon. - alig lehetett érteni a szavait. - Nem akarok egyedül maradni.
- Apánk így döntött. - És én is, tette hozzá magában.
- Apánk is elmegy, és mindenki. Anyám ki sem mozdul Bran szobájából... én mit tehetnék, egyedül?
- Amit kell, Robb. Deres ura leszel.
- Retteghet Deres leendő ura attól, hogy Deres ura legyen?
Honnan tudhatnám? Én soha nem leszek itt semmi. De lenyelte a keserű megjegyzést.
- Te olyan vagy, mint apánk, Robb. Nagyszerű úr leszel.
Robb pár percig halkan szipogott.
- Ígérd meg, hogy látjuk még egymást!
- Előbb, mint hinnéd. - most már Jont is fojtogatta a sírás, de igyekezett erős maradni. - Melletted van a helyem, Stark, bármi is történjék... csak...
Hogy miként, azt még nem tudom. A szavak könnyen jönnek. Az eskü is csak egy szó, de néha a vérnél is erősebb. Jon jól tudta ezt, ahogy Robb is. Ha egyszer kimondta a szavakat, már nem lehet mellette. Magához szorította a bátyját.
- Semmi nem lesz olyan, mint azelőtt. - mondta halkan Robb.
Többet nem szóltak, csak feküdtek egymás karjaiban egészen hajnalig. Jon aznap éjjel egy vaskoronát viselő farkasról álmodott, ami egy vértenger közepén állt, felszegett fejjel és szomorúan.
Semmi nem lesz olyan, mint azelőtt.
Semmi...