Én
Véleményem szerint, nincs rosszabb és nehezebb, mint önmagamról írni!
Milyen vagyok?
Éppen ma olvastam egy bizonyos életrajzot, hogy kiről az most nem érdekes.
Ekkora hatással még senki és semmi nem volt rám. Valószínűleg azért volt ilyen bombasztikus hatással, mert rájöttem mennyire hasonlítunk.
Nagyon sokáig színész akartam lenni, majd később egy sorozat (az ő sorozata), keltette fel bennem az érdeklődést tőrvényészéki nyomozók, helyszínelők munkája iránt.
Ami érdekesség, hogy az óta mind kettő (színészet, helyszínelés) iszonyúan érdekel.
Mielőtt bárki azt hinné, olyan vagyok mint egy szokványos tini, aki az iskolából hazamenvén, inkább a tv-ben bámulja a
Borzasztóbbnál – borzasztóbb sorozatok, szólok hogy nem.
Határtalan fantáziával rendelkezem és minden érdekel.
Ha viszont valami igazán felkelti az érdeklődésemet, akkor hajlamos vagyok a megszállottjává válni. Mindegy mi az. Ilyenkor teljesen bekattanok, és képes vagyok napokig, hetekig, hónapokig vagy éppen egy évig is ebben élni.
Megszállott vagyok!
Ez szerintem nem rossz, de mások szerint, idézem:
„ Hülye vagy!"; „Ez olyan gyerekes."; „Majd kinősz belőle."
Nem ! Nem akarok kinőni belőle, és ha gyerekes, akkor legyen az. De ennyi erővel regényíróra is mondhatnánk, hogy gyerekes, csak mert van fantáziája.
Szerintem az a rossz ha valaki kinőtt belőle.
Én nagyon szeretek képzelődni, történeteket csinálni és ha úgy tetszik álomvilágban élni.
Van akinél ez kizárja a külső bántalmakat, nálam felerősíti ezeket. Talán a rossz családi állapot is rátesz erre, a különös érzékenységi szintre. Engem akár egy rosszkor kiejtett szó vagy akár egyetlen mozdulat is megtud bántani. Bár , az is előfordulhat, hogy nem mások bántanak meg, hanem én lovallom bele magam a dolgokba. Azt hiszem ez nálam afféle „Bolhából, elefántot csinál" feeling. Felnagyítom az érzelmi jelentéseket.
Próbálok „Kockán kívül gondolkodni" , de egyenlőre nem mindig sikerül.
Zsarnok kisgyerek voltam. Igyekeztem mások lelkébe tiporni.
Édesanyám gyakran mesél erről, és engem borzasztóan bánt, a régi énem. Mindig próbálom, valamilyen külsőtényezőre rákenni az akkori viselkedésem, de rákell jönnöm akkor ilyen voltam.
Az a jó, hogy az emberek változnak. Van aki előnyére, van aki hátrányára.
Én úgy érzem, mióta azt a bizonyos életrajzot olvastam, komolyabb lettem. Elárulom kiről van szó, bár kétlem hogy az osztályból, bárki is ismerné akár a nevét is, legfeljebb tőlem hallotta. William L. Petersen-ről van szó, a Helyszínelők sztárjáról. Ő megküzdött azért, hogy az lehessen ami. Hitt magában és kitartott a céljai mellett. Egy dán emigráns család legkisebb gyermekeként kezdte, szinte mindent kipróbált, csak a véletlen műve, hogy színész lett és most milliók ismerik és szeretik.
Olyan jó látni, hogy nem csak mondják „Ha igazán akarod, megtudod csinálni!", hanem ez tényleg működik is.
A legfurcsább, hogy legalább annyira William, mint az általa megszemélyesített karakter is, a példaképemmé vált.
Az minden vágyam, hogy ezt egyszer, személyesen is elmondhassam neki. Ha pedig Gil Grissom (a karakter) is létezne, az maga lenne a gyönyör!
Nagyon sokan hülyének néznek e-miatt. Csak nyugodtan. Csak én tudom, milyen így élni; csak én tudom, hogy ez jó. Számomra az a legfontosabb, hogy legyen ami motivál.
Azt hiszem, ez a kis írás, bőven jellemez engem. És ha mégis felmerülne kérdés, örömmel válaszolok!
Földes Orsolya
9/a