Többé már nem ellenségek
Peselus Piton egyedül ült a bájitaltan teremben. Ilyenkor igazán szeretett itt lenni. Meghitt csöndben, a hozzávalók illatával az orrában, és mindez kellemes félhomályban.
Az iskolatársai dilisnek tartották, különcnek. Egy vézna, zsíros hajú okostojásnak. A háztársai, bár ennyire nem voltak ellene, de vele sem. Elismerték tudását mind a sötét varázslatok, mind a bájitalok terén, de nem közösködtek vele. Nem ettek vele, nem tanultak vele, nem is igazán beszéltek vele. Mikor ide került, a nagyobbak ugyan megpróbáltak szórakozni vele, de hamar rájöttek, hogy ő meg tudja védeni magát, és kinézetének ellenére nem a legjobb célpont élcelődéseiknek.
A Roxortban rengeteg szóbeszéd keringett róla. Attól kezdve, hogy sötét varázslócsaládok méltó leszármazottja, egészen odáig elmentek, hogy valójában egy vámpír, és éjszaka nem is alszik, hanem denevér alakban lóg ágya fejtámlájáról, és szobatársait figyeli árgus szemekkel, álmaikban olvasva, esetleg vérüket szívva.
Igen, az iskolában határozottan ostoba pletykák forogtak közszájon furcsaságáról. És ő mindről tudott. A nagy múltú varázslófamíliát kifejezetten maga kezdte el terjeszteni, bár tudta, hogy nem igaz. A mugli apja nem engedte elfelejteni ezt az apró hibát családfájában.
Valójában örült ennek az egésznek. Szeretett egyedül lenni, nyugodtan elmélkedni egy érdekes bájitalon, vagy egy különös hatású átkon. Nem igényelte, hogy hülyegyerekek ostoba gondjaikkal nyaggassák, mint például, hogy a vágyott lány ránevetett, vagy hogy milyen igazságtalanul kapott csak trollt az egyébként hibátlan dolgozatára.
Szerette magányos életét, és ha idejét a Roxfortban csak a tanulás töltötte volna ki, meg lett volna elégedve mindennel.
De persze, ahogy ez lenni szokott, nem teljesülhettek vágyai. Ő nem ilyen szerencsés.
Ugyanis ott voltak ŐK.
A csodafogat.
A kiállhatatlan négyes.
Nyugodt létének sorozatos megbolygatói.
Az idióta Potter, a nagyképű Black, a korcs Lupin, és a talpnyaló Pettigrew.
Hogy utálta őket!
Az első év végén kerültek először szembe egymással. Potter, az az aurorporonty nehezményezte, hogy sötét mágusokkal jár egy iskolába, és ezt az egészet rajta akarta leverni. Pedig ő nem is volt az. Eszében sem volt azokat a varázslatokat bárkin kipróbálni, egyszerűen csak a tudásvágy hajtotta. A világos oldalt is ugyanolyan behatóan tanulmányozta… De ez őket nem érdekelte. Négyen összefogtak ellene, és csúnyán helyben hagyták.
Persze, mehetett volna egyből az igazgatóhoz, és nem maradt volna következmények nélkül a dolog. De nem tette. Megsérült a büszkesége, amit hite szerint gyalázatos gyermekkorában hatalmasra növesztett, és megtanulta, hogy nem érheti kár.
Akkor úgy érezte, egyetlen járható út számára a bosszúé.
Így kezdődött. Azóta telik az idő, és a csínyek egyre durvábbak, a visszavágások pedig egyre aljasabban jönnek. A négyes elérte nála, amit azt hitte senki sem fog: az apjánál is jobban gyűlölte őket. A részeges, őt és anyját verő, basáskodó apjánál.
És Perselus használatba vette tudását. Az lett belőle, ami miatt az az idióta banda oktalanul el kezdte piszkálni. Valaki, akit nem riaszt vissza, ha sötét varázslathoz kell folyamodnia, sőt… Már csak az ő idegesítésükért is kereste a jobbnál jobb átkokat és idézéseket, persze csak a rosszabb fajtából.
És most egy újabb óra jön velük. A nyomorult griffendélesekkel.
De a mai tananyag legalább érdekes.
Tegnap beszélte a professzorral, hogy unatkozik az órákon, és az megnyugtatta, hogy a kedvéért valami érdekességet hoz be. Perselus már alig várta.
Itt is az az átkozott csengő, vége a nyugalomnak.
Kivágódott az eddig csendes terem ajtaja, és zsibongó diákok özönlöttek be rajta. Köztük természetesen az aranyfogat…
dddddbbbbb
Sirius Black nem kicsit volt késésben, hanem nagyon. Az este sokáig fenn volt, mert épp egy hollóhátas lányt fűzögetett. Már egy hete kerülgették egymást, virágot varázsolt neki, bon-bont küldött, kihúzta magát, ha a közelében volt. Erre mikor ő már a döntő éjszakára számít, a lány egyszerűen közli vele, hogy az ő apja bizony nem csak reménytelenül maradi, és elvárja, hogy a lánya szűzen menjen férjhez, hanem még ráadásul híres mágus, az erényöv-varázslat korszerűsítője is. Tehát ő fújhatta a tuti esti programját. Pedig a srácoknak a szobában már eldicsekedett a randi jelentőségével, úgyhogy oda nem mehetett vissza. Hogyisne! A Roxfort Kaszanóvája, akinek eddig egy lány sem okozott gondot, most pofára esett. Ezzel lenne teli a suli. Úgyhogy inkább befészkelte magát a Szükség Szobájában megjelenő ágyba, ahol még sokáig nem jött álom a szemére a folytonos füstölgés miatt.
Tehát reggel, mikor nem voltak zajongó szobatársak, a híresen jó alvó Sirius bizony elaludt, és csak az első órát jelző csengő megszólalása előtt tíz perccel kelt fel.
Fejvesztve rohant a Griffendél-torony flé, majd a jelszó elhadarása után fel a hálójába, hogy tiszta talárt vegyen fel, és elcsomagolja legalább az első óra kellékeit.
Bájitaltan a mardekárosokkal, remek… Lumpsluck már így is fújt rá, mert a múltkor a drágalátos Pipogyuszára öntötte az üstjében fortyogó szőrnövelő elixírjét. Bezzeg mikor az bosszúból rárobbantott egy főzetnyi Fognövesztő Pasztát, és neki hetekig térdig érő metszőfogakkal kellett járkálnia, sima balesetet könyvelt el.
Mikor kész lett, rohant tovább, a pincék felé, és megpróbál nem az evésre gondolni, mert iszonyúan korgott a gyomra. Remélte, barátainak feltűnik, hogy nem volt reggelizni, és hoznak neki valamit…
dddddbbbbb
- A mai napon egy igen érdekes hatású bájitalt fogunk elkészíteni. A múlt havi Báj-ital lapban jelent meg egy új recept, ami a Beléérző-lé nevet kapta. – Itt az osztályban többen felkuncogtak, Perselus pedig érdeklődve hallgatta a leírást. – Ez egy olyan főzet, melyet ha megiszik az ember, annak, akinek akar, beleérzi magát a helyzetébe. Mind a lelkibe, mind a testibe. Gondoljatok csak bele, milyen vívmány ez! Az egészségügyben, a pszichológiában, és akár a nevelésben is. Hisz nem kell fájdalmas vizsgálatokat végezni egy balesetes emberen, hanem csak ránézünk, és tudjuk, milye fáj. Vagy érezzük, amit a bomlott elméjűek. Ezzel talán segíthetünk a Cruciatus-átok miatt katatón életmódot folytatóknak újra visszatalálni a rendes léthez. A szülőknek nem kell többé találgatniuk, mi a baja a csemetéjüknek, hisz érzik ők is. Mindezt persze úgy, hogy közben távolságot is tudnak tartani a használók. Nem ordítanak fel a fájdalomtól, nem őrülnek meg, és nem kezdenek tejet inni… - Az bent ülők erre megint felnevettek. Perselus nem. Ezzel talán segíthet az anyjának… Az évek óta kómában lévő asszonynak talán újra van remény!
Végre ezt az órát élvezheti, és még valami jót is tehet. Majd az óra végén megkéri a professzort, hagy vigye el a saját főzetét. Pont holnap van látogatási napja, addig eláll a bájital gond nélkül.
- Tehát, munkára fel! Hogy még érdekesebbé tegyem a mai órát, megkérlek benneteket, hogy a másik házból válasszatok magatoknak munkapartnert. Ne nézzetek így! Higgyétek el, jó móka lesz! Na, igyekezzetek! – mondta, kezével intve a cseppet sem készséges diákoknak.
Perselus kissé elszontyolodott. Ha egy kétbalkezes griffendélest ültetnek mellé, biztos, hogy elromlik a főzet. Legmogorvább arckifejezését vette fel, és gyilkos tekintettel méregette a padja közelébe merészkedőket. Meg is lett a hatása.
Mindenki helyet foglalt, és neki még mindig nem volt asztaltársa. Kissé csodálkozott ugyan, hisz elvileg pont párosan vannak, de egyébként áldotta a szerencséjét.
A professzor körbejárt, és egy biccentéssel nyugtázta a párválasztásokat. Perselushoz érve megtorpant.
- Hát neked nem jutott társ, Perselus? – kérdezte nyájasan. Az osztályban megint felhangzott a kacaj, ezúttal gúnyosan, és olyan kiáltások is vegyültek bele, hogy „Csodálkozik?", „Már ki akarna az ő társa lenni?".
A mardekáros nem törődött velük, kihúzta magát, felvetette a fejét, és úgy válaszolt.
- Nincs is rá szükségem, uram. Ezek az amatőrök csak zavarnának – nézett végig lesajnálóan a többieken, mire azok elhallgattak, és nem egy helyről gyilkos tekintetek viszonozták az övét. Egy azonban hiányzott. Blacké. Tehát ő a mai lógó.
Ő ennek csak örülni tudott, remélte, hogy beteg, vagy jobb esetben meg is halt…
Még mindig ezen az eshetőségen meditált örömmel, mikor kivágódott az ajtó, és képzelgése alanya esett be rajta. Nem volt sajnálatosan a kifulladáson kívül semmi baja…
- Elnézést professzor! Elaludtam, és nem keltettek fel… - kacsintott barátaira, mire azok vissza fogottan kuncogni kezdtek.
- Mr Black, ez nem kellő indok a késésére! 10 pont a Griffendéltől. Azonnal üljön le, zavarja az óra menetét. – Majd a tábla felé intve pálcájával így folytatta: - Itt megtalálják a hozzávalókat, és az utasításokat. Akik először helyesen készítik el a főzetet, kapnak egy-egy láda édességet a saját raktáramból. Remélem ez kellő motiváció. És most munkára fel!
Izgatott mormogás futott végig a termen, hisz a tanár nyalánkság-készlete világhírűen ínyenc, és ritkaságszámba vett dolgokat tartalmazott. Mindenki elég inspirációnak gondolta a kitűzött díjat.
Mindenki, kivéve Perselust. Őt nem érdekelte, mást akart. De most hatalmas gondban volt, és bármily hihetetlen, Black is, vele együtt.
Ugyanis egyetlen szabad hely volt még. Mellette. És ő nem adta volna annak a nagyképű dögnek, az meg nem akart rá leülni.
Hát megszólalt.
- Uram! Nem dolgozhatnék továbbra is egyedül? Black meg csatlakozhatna valakikhez hamadiknak…
- Nem, fiam, nem. Ez páros feladat. Te egyedül is meg tudnád oldani valószínűleg, de így biztosabb. Ülj le, Black! – Majd látva annak habozását, hozzátette: - Azonnal!
A magas, kviddicstől izmos, vállig érő, fényes fekete hajjal megáldott fiatal lehuppant szívbeli ellensége mellé, és gyűlölködve meredtek egymásra az üst felett.
- Hozd a hozzávalókat, Black! Azt még rád merem bízni, de a bájitalhoz hozzá sem nyúlhatsz! Értve? – utasította gyűlölködve a mardekáros. Hasonlítottak. Perselus szintén magas, és fekete hajú volt, még a frizurájuk is egyezett, de az övé zsírtól tapadt a fejéhez, és a hirtelen nyúlástól vézna benyomást keltett.
Az arcuk viszont nagyon különbözött.
Sirius az a tipikus nők kedvence volt: világítóan kék szem, gödröcskék az arcon, ha mosolyog. Egy igazi Kaszanova. Ezt viselkedésével még hangsúlyosabbá tette.
Perselus sem volt ronda, de egyrészt szinte sosem volt látható a belé hulló tincsektől, másrészt elvonta róla a figyelmet karvalyorra. Nem volt az túl nagy, bár elég méretes darab, csak egy igazán karakteres vonást adott az arculatának. Úgy nézett ki, mint az állandóan prédára leső vadász. Ha nem lett volna ilyen visszahúzódó, a lányok bizonyára értékelték volna…
Black visszatért a hozzávalókkal, és levágta őket az asztalra. A másik csak egy éles pillantással figyelmeztette arra, hogy vigyázzon a törékeny dolgokra. Nem igazán volt eredménye…
Peselus nekivágott a bájital elkészítésének. Darabolt, aprított, reszelt, passzírozott, zúzott, porított, mikor mit kellett. A griffendéles meg vigyorogva ült mellette.
Épp a porított unikornis-szarvat rakta bele, mikor a másik végképp elröhögte magát.
Akkor már tudta, hogy baj lesz. A főzet instabilan kezdett el viselkedni, és sziszegett, szikrázott. Már épp le akart bukni, mikor hatalmas lárma kíséretében felrobbant az üstjük, és annak egész tartalma rájuk fröccsent, beterítve őket egy nyúlós, bordó masszával.
A mardekáros megszédült, és a földre esett, és egy másik csattanásból arra következtetett, hogy Black is így járt.
Ez kárörvendő örömmel töltötte el, majd elvesztette az eszméletét.
Nem tarthatott sokáig, mert csoporttársai sikolyaira ébredt, és arra, hogy a professzor ordítva próbál csöndet teremteni, és kiküldeni őket a tanteremből.
Nagy nehezen felült, és kinyitotta a szemét. A mellkasát látta, ami be volt borítva azzal a trutyival. Még mindig szédült, de minden erejét összeszedve felnézett, hogy lássa a károkat.
És elakadta a lélegzete. vele szemben ő maga ült, tetőtől-talpig mocskosan, de biztos, hogy ő. Most épp felnézett, és még a bordó kence alatt is láthatóan elsápadt, majd visszakapta a tekintetét magára.
Ő is így tett. Egy izmosabb testet látott, mint a magáé, kreol bőrt, szépen ápolt körmöket, a saját, bájitaloktól mindig sárga ujjai helyett.
Ajjaj…
Visszanézett magára.
Semmi kétség…
- Piton? – szólalt meg bizonytalanul a teste.
- Kuss, Black, egy szót se! Ha el mered mondani valakinek, hát én esküszöm, hogy kinyírlak! – sziszegett rá a griffendéles hangján. Beleborzongott a gondolatba.
- Ne aggódj, és se vágyom rá, hogy rájöjjenek, hogy ebben a visszataszító testben vagyok, Pipogyusz – találta meg a másik hamar régi határozottságát. – Most mi a goromba gurkót csináljunk? Ha ez így marad…
- Barom! Már hogy maradna így? Én ugyan nem töltök el így a szükségesnél több időt a te manónyi agyaddal! Ne mondj semmit, csak kéredzkedj el átöltözni. A csillagvizsgáló toronyban találkozunk, és megoldjuk ezt a dolgot…
- Te nekem ne parancsolgass, te sátánfajzat! Miért nem kérdezzük meg Lumpit? Ő biztosan tud segít…
- Nem tud! Nem mondjuk el senkinek! Kuss, és gyere a toronyba!
Azzal felállt, és Sirius Blackhez egyáltalán nem illő merev léptekkel kimasírozott a teremből.
Az ott maradt griffendéles identitású mardekáros nagy sóhajjal követte…