1. fejezet
A megidézés
A szobában számos boszorkány és varázsló állt körbe, és félelemmel teli szemmel figyelték a kis csoportot a szoba közepén. Négy varázsló egymás kezét fogva kántálták az ősi, tiltott varázslatot. Az őket körbe vevő emberekkel és az alig néhány égő gyertyával a sötétben, kissé hasonlítottak egy titkos szektához, ami igaz is volt, annyi különbséggel, hogy nem szektáról hanem szervezetről van szó. Egy szervezetről, amely az elmúlt hónapokban rengeteget küzdött a sötét oldallal. Az elmúlt nyolc hónapban a varázsvilág rendkívüli változásokat élt át, és mérhetetlenül sokat szenvedett.
Flashback
Az egész a Trimágus tusa utolsó próbáján kezdődött. A négy bajnok bement a labirintusba, hogy megkeressék a Trimágus kupát és hogy ezzel kiderüljön, hogy ki közülük a legjobb varázsló. A négy bajnokból kettő sikertelenül, de viszonylag épségben vissza tért, így csak a két a Roxfortos diák maradt versenyben. Mikor már több, mint egy óra telt el Fleuer és Victor visszatérése óta, a tömeg és a rendezők aggódni kezdtek, hogy valami történt a másik két bajnokkal, ezért néhány aurort beküldtek a labirintusba, hogy megkeressék őket. Körübelül egy óra múlva visszatértek, azzal, hogy egyik fiút sem találták meg, és hogy a Trimágus kupa is eltűnt. Erre az emberek még inkább aggódni kezdtek, Caramel miniszter felfüggesztette a versenyt, addig amíg ki nem derítik, hogy mi törént. A diákokat visszaküldték a házaikba, a minisztériumban dolgozók közül, akik eljöttek, néhányan hazamentek, néhányan pedig ott maradtak segíteni a keresésben. Órákon át keresték a két bajnokot, ám hiába. Már régen lementen a nap és a keresés még mindig eredménytelen volt. Sokan már a legrosszabbtól tartottak, mint nem sokára kiderült, nem ok nélkül. Hajnalban ugyanis jelentés érkezett az Azkaban-ból, miszerint a börtönt megtámadták, számos rab szökött meg, akik egytől-egyig mind Halálfalók voltak, ráadásul a dementorok is fellázadtak. Nem sokkal ezután egy másik férfi érkezett a minisztériumból. Számos sérülést szenvedett, köztük egy-két súlyosabbat. Az arca tele volt vérző sebekkel, a ruhája itt-ott elszakadt megmutatva a testén lévő többi sérülést. A jobb lábán egy különösen csúnya seb volt, ami erősen vérzett, emiatt a férfi alig állt a lábán.
- John! - kiáltotta Mr. Weasley, és odaszaladt a férfihoz.
- Arthur... - lehelte a férfi, és barna szemével kollegájára nézett. - Visszatért... Átvette a Minisztériumot...
- Mégis miről beszél Dearman?! Ki vette át a Minisztériumot?! - kérdezte felháborodva Caramel. Dearmen felnézett a miniszterre.
- Ő, akit nem nevezünk nevén... - mondta, majd elájult. Döbbent csend követte Wilkinson szavait. Lord Voldemort, minden idők leghatalmasabb sötét varázslója... Visszatért.
- Nem... Ez... lehetetlen... - Suttogta Caramel.
- Pedig attól tartok így van kedves Cornelius. - Caramel megfordult, hogy szembenézzen a hang tulajdonosával, aki gyászos szemmel, szomorú mosollyal nézte a minisztert.
- Dumbledore? - kérdezte. Mindenki az idős varázsló felé fordult. Tudott valamit amit ők nem? Mintha csak a gondolataikban olvasott volna, az öreg először körbenézett, majd válaszolt:
- Attól félek, hogy Mr. Potter és Mr. Diggory eltűnése nem volt véletlen, és hogy össze függ Voldemort visszatérésével. - Többen összerezzentek a név hallatán, de aztán egy hang remegve kérdezte:
- De... Ugye nem arra céloz, hogy a fiúk meghaltak? - Mindenki a hang irányába fordult, és Dumbledore szomorúan nézett a hang tulajdonosának a szemébe.
- Félő, hogy így van Amos. - felelte. Mr. Diggory földre rogyott és sírva fakadt, tudván, hogy elvesztette egyetlen fiát. Mr. Weasley odament, hogy vígasztalja. McGalagony az igazgatóhoz fordult.
- Egészen biztos benne Albus? - kérdezte aggódva. Az igazgató a szemébe nézett és szomorúan bólintott. Minerva legszívesebben követte volna Mr. Diggory példáját, de erős maradt.
- Mit tegyünk igazgató úr? - kérdezte Piton. Dumbledore ránézett, és nyitotta a száját, hogy válaszoljon, ám ekkor hatalmas robbanás hallattszott kintről. A jelenlévők mind kirohantak a nagyteremből, és elszörnyedtek a kinti látványtól. Egy seregnyi halálfaló állt a kastély előtt, az élen pedig Voldemort állt személyesen, előtte pedig egy holttest feküdt: Harry Potter. Voldemort diadalmasan mosolygott rájuk.
- Amint látjátok, én, Lord Voldemort, minden idők legerősebb varázslója visszatértem. És a kistúlélő, a drágalátos megváltótok Harry Potter... halott. - Az utolsó szónál még nagyobb mosoly terült el az arcán, ha ez egyáltalán lehetséges. Ezután egyenesen Dumbledore-ra nézett. - És most te következel. - mondta, majd választ sem várva, Dumbledore felé küldte a gyilkos átkot, ám Dumbledore gyors volt, és az átok nem érte el. Az öreg McGalagony-hoz és Piton-hoz fordult.
- Minerva, kérem ön és Perselus menekítsék ki a diákokat a kastélyból a többi tanár segítségével.
- De Albus... - Nem volt ideje befejezni, ugyanis az igazgató éles pillantást vetett rá.
- Máris megyünk. - válaszolta az idős asszony, és elindult vissza a várba Piton kíséretében. Miután eltűntek szem elől Dumbledore visszafordult Voldemorthoz, aki gúnyosan mosolygott rá.
- Vén bolond. - mondta. - Tényleg azt hiszed, hogy bárki is elmenekülhet innen, aki nem aranyvérű, vagy ellenszegül nekem?
- Igen. - felelte könnyedén az öreg. Voldemort ezen meghökkent, de egy pillanat múlva visszazökkent.
- Ne nevetess! Alig néhány auror van itt, és az alapján, hogy az imént beküldted Pitonékat, biztos vagyok benne, hogy nem akarod, hogy egyetlen diák vagy tanár is harcoljon. Nekem pedig egy egész seregnyi halálfalom van! Ennyi emberrel még te sem tudsz elbánni. - mondta. Dumbledore csak mosolygott.
- Ó nem, nem kedves Tom. Nem áll szándékomban most harcba szállni. - felelte. Mielőtt Voldemort reagálhatott volna egy láng gyűrű vette körbe Dumbledore-t, a minisztérium dolgozóit, Madame Maxime-ot, és Igor Karkarov-ot, majd egy fényes villanás keretében eltűntek. Néhány pillanatnyi döbbent csend után Voldemort felkiáltott dühében, a Halálfalók pedig igyekezték kikerülni az átkokat, amiket időközben szórni kezdett.
Flashback vége
Ezután ismét sötét idők jártak a varázsló és a mugli világra egyaránt. Naponta több tucat mugli, mugli születésű boszorkány és varázsló, valamint félvérek estek áldozatul, szinte nem volt nap, hogy valaki ne halt volna meg. A legtöbben bújkáltak. Dumbledore, Piton, McGalagony, Hagrid, a Weasley és a Granger család, Sirius, Lupin, Mordon, és Karkarov mind a Grimmauld téren húzták meg magukat a Black család házában, ami most a Főnix rendjének főhadiszállása. Harry az egyetlen aki képes legyőzni Voldemortot, de mivel a fiú meghalt így csak egyetlen megoldás maradt. Ugyan senkinek sem tetszett az ötlet, mivel alapjában véve fekete mágia, de végül úgy döntöttek, hogy belevágnak, mert ez az utolsó reményük: Visszahívni Harry Pottert a túlvilágról. Így történt, hogy most a négy varázsló egymás kezét fogva kántálták az ősi varázslatot, mely ráadásul fekete mágia, ami tiltott.
A négy varázsló nem más, mint Albus Dumbledore, Sirius Black, Remus Lupin és Alastor Mordon. A varázsige véget ért, a gyertyákra és a négy varázslót bezáró bonyolult jelek jégkéken izzani kezdtek, majd pár másodperc múlva kihunytak. A szobában néhány percig feszült csend uralkodott, míg végül Ron törte meg a csendet.
- Úgy látszik ideje feladnunk. Harry-t nem tudjuk vissza hívni és így halálra vagyunk ítélve. -mondta.
- Türelem Mr. Weasley. - mondta nekiDumbledore egy kedves mosollyal. - Lehet, hogy csak várnunk kell egy kicsit. Van egy mugli közmondás, miszerint a türelem rózsát terem. Ne adja fel ilyen könnyen.
És igaza is volt, ugyanis egyik pillanatról a másikra egy kör jelent meg a négy varázsló körül, amiben tíz jel volt írva, vélhetőleg japánul. A kör közepén egy kis fényoszlop jelent meg, ami egyre fényesebben ragyogott, elvakítva ezzel a szobában lévő boszorkányokat és varázslókat. Mikor a fény eloszlott egy apró manó szerű lény állt előttük, ezüst haja, vörös szeme, sápadt bőre, és horgas orra volt. Furcsa fekete ruhát hordott magán, aminek a szélei vörösek voltak. Emellé fekete csizma és egy hosszú lánc társult, amit képtelenségnek tűnt, hogy egy ilyen kis lény cipelni tudjon magával.
A kis lény egy darabig mogorván nézett a fölötte tornyosuló halandókra, míg nem végül megszólalt:
- Mit akartok halandók? Nem tudjátok, hogy a Shi Chen-eket tilos megidézni? Főleg a magatok fajtáknak. - mondta az utolsó részt inkább magának motyogva, amit csak a négy közvetlen közelében lévő varázsló hallott.
- Bocsánatot kérek um... um... - kezdte Dumbledore, de elakadt, mert nem tudta, hogy egyáltalán mi ez a lény, vagy hogy mi a neve. Látva az igazgató problémáját, a lény így szólt:
- A nevem Kinpaku GinShi, én vagyok a második Shi Chen, a ti nyelveteken Halál lánc. - mutatkozott be kelletlenül.
- Örvendek Gin Shi, az én nevem Albus Dumbledore. - mutatkozott be az öreg.
- Halál lánc? - kérdezte recsegve Mordon. - Nekem egyáltalán nem tűnsz láncnak, inkább valami manó szerű lénynek.
A Shi Chen erre még mogorvább lett.
- Ez igaz, valóban nem tűnök láncnak, de mint ahogy azt észrevehetted, egy hosszú láncot hordok magammal, és erről a láncról kaptuk a nevünket mi, Shi Chen-ek. Visszatérve az eredeti kérdéshez, mit akartok?
- Meg akarunk idézni valakit. - felelte Sirius. A Shi Chen egy hosszú pillanatig méregette, majd végül bólintott, és elővett a zsebéből egy kis könyvet.
- Az illető neve? - kérdezte monoton, unott hangon.
- Harry Potter.
Gin Shi néhány percig lapozgatta a kiskönyvét mígnem megtalálta amit keresett, és elkerekedett a szeme, majd felpillantott a varázslókra.
- Ti őrültek vagytok. - jelentette ki hitetlenkedve. - Hibbantak, eszementek, nem normálisak, eszeveszettek... - Itt megállt, mert nem jutott eszébe más kifejezés.
- Miért? - kérdezte értetlenül Ron. Gin Shi félelemmel teli szemmel meredt rá.
- Ti Ulquiorra-Sama-t akarjátok megidézni!
- Kit? - Kérdezték értetlenül néhányan.
- Nem, mi Harry Potter-t akarjuk megidézni, nem ezt a bizonyos Ulquiorra-Sama-t. - Mondta homlokráncolva Dumbledore. Gin Shi nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de meggondolta magát és felsóhajtott:
- Persze, mindig elfelejtem, hogy ti halandók teljesen másképp képzelitek el a túlvilágot, mint amilyen a valóságban.
- Ezt meg hogy érted Gin Shi? - kérdezte Hermione.
- Ez nem a te dolgod halandó, már így is túl sokat mondtam. - válaszolt mogorván a Shi Chen, majd lehunyta a szemét. A szobában tartózkodók mind feszült csendben figyelték a nyilván valóan gondolkodó "láncot". Néhány perc múlva végül Gin Shi kinyitotta a szemét és ismét felsóhajtott.
- Rendben van. Megteszem amire kértek, de figyelmeztetlek titeket: A halál és a túlvilág nem olyan, mint amilyennek képzelitek. - mondta, majd a kezével megérintette a levegőt. Néhány másodperc elteltével egy átjáró szerűség nyílt meg. A "lánc" fogta magát és átlépett rajta. Nem sokkal ezután az átjáró bezárult néma csendben hagyva a szobában tartózkodókat.