... végre Hibbant partjai A Semmi Reménytől elhaladva már kezdtem türelmetlen lenni.
Üdv, a nevem Partridge. Egy 17 éves viking sárkány harcos srác vagyok. Két hete hajózom Hibbant felé az otthonom, Mata-fury felől, Kalmár Johan társaságában:

- ... és így történt, hogy végül is az én sirályom, Kovalcki mentette meg a fél sziget világot azzal, hogy időben leszállította a levelet azelőtt a fontos törzsi gyűlés előtt. Még szerencse, különben most is zajlana a hit térítők és a Pápuái benszülöttek közti háború...

Végre kikötöttünk Hibbant dokkjain!

- Köszönöm, hogy elhoztál idáig Johan. Mennyivel tartozom? - próbáltam nem úgy tenni, mint aki legszívesebben a vízbe ugorva menekülnie tőle és a történeteitől.

- Ugyan Partridge, mivel te itt voltál, nem zargattak engem a kalózok és az Ádázok, ráadásul még társaságnak és hallgatóságnak jónak bizonyultál. - megfordult, hogy egy csúszó csomót kössön a hajókorlát egyik szabadon álló peckére. Míg nem figyelt a homlokom csapkodtam az idegességtől.

- Még egyszer köszönöm, de most megyek... - ugortam a stégre és intettem neki.

- Nincs mit. - már kezdtem örülni... - Csak még egy dolog Partridge! - a tekintetem teljesen remény vesztett lett.

- Igen? - fordultam vissza hirtelen.

- Oda kötnéd ennek a kötélnek a másik végét a stéghez? - nyújtotta felém.

- Hogyne. - kikaptam a kezéből.

- Közben elmondod, melyik történetem tetszett a legjobban? - támasztotta magát a korlátnak.

- Öszintén... Johan? Szerintem te remek mese mondó vagy, de szerintem írd le egyszer a történeteid. - füllentettem, és közben próbáltam miné húzni azt a csomót.

- Tudod ez egy remek ötlet, kezdhetném azzal, hogy...

- Most már mennem kell Johan, jó szelet kívánok neked. - tartottam felé kezem, mire ő azonnal belecsapott.

- Én úgy szintén hasonlókat! - hála Thornak! Elkezdtem felfele sétálni a lépcsőn...

Szeretek hajózni, de repülni még jobban, viszont ekkora távot átrepülni ön gyilkosság lett volna.

Az otthonom és Hibbant baráti szövetségben állnak egymással.

Akkor ismerkedett meg a két sziget, mikor Hibbanton 300 évvel ezelőtt kitört a háború. Akkoriban mi már figyelemmel kísértük a Vörös Halál tevékenységét, de mivel hatalmas távolság volt a szigeteink között, nem jelenthetett veszélyt ránk nézve. A Hibbantiaknak annyiban segítettünk, hogy gyógyítókat és építészeket küldtünk nekik, a fáklyák, amiket a razzia során gyújtottak be, a mi ötletünk volt, olyan szagot termel égés közben, ami megzavarja a repülő támadókat.

Az én népem mindig is békében élt a sárkányokkal. Történtünk a vándorlásainkig nyúlik vissza, valaha egy nagy nép voltunk, de szét váltunk öt törzsre. Eltávolodtunk egymástól, mindenkinek megvolt a maga misztikus állata, akit tisztelt és akivel megtanult együtt élni.
Az népem a Fúriákkal él együtt, mi csak úgy hívjuk magunkat, hogy Humagonok.

De mégsem teljesen baráti szándék miatt látogatok, egy szívességet jöttem teljesíteni. Hablaty, aki az unoka fivérem, kérte a segítségemet sárkány légi postán két héttel ezelőtt, és én azonnal útra keltem. Talán jobb is így, az otthon lezajlottak nem voltak túl jó hatással rám.

Felérve, egy ismerős arc fogadott. Bélhangos volt az. Hirtelen eszembe jutott a sok gyerek kori emlék, amit itt töltöttem vele, miközben harcolni és a kovács mesterségre tanított. Akkoriban még a két bátyámmal és az egy szem húgommal jártunk ide. Olyanok voltunk, mint most Habalyt és a sárkány lovas barátai.

Ha valami nem változott benne, akkor az a karja, a lába és az régi, derűlátó mosolya, ami most szokatlanul idegennek tűnt, mivel mostanában senki nem nézett rám így.

- Üdvözöllek, Partridgel. Hogy telt az utad? - köszöntött kedvesen.

- Üdv Bélhangos, köszönöm jól. Fogjuk rá, hogy túléltem, bevallom jó itt lenni! - mondtam őszintén.

- Akkor mért nem jöttél hamarabb? El kellett volna itt egy hozzád hasonló harcos. El sem hiszed mik történtek, mióta nem jártál itt! Mikor is, mióta Hablaty és Fogatlan legyőzte a Vörös Halált? Az sem most volt már. - mesélte lelkesen.

Kezet fogtunk és elkezdtünk sétálni a falu felé, közben alig bírtam szóhoz jutni ahogy mesélte az elmúlt pár hónap kalandjait, míg én el voltam.

- Habalty tényleg nagy sárkány lovas hős lett.

- Igen, rád emlékeztet, mikor ennyi idős voltál.

- Köszönöm, azt hiszem. - nem voltam olyan hangulatban, hogy felfogjam az amúgy tényleg nagy dicséretet. Bár nem rándult egyetlen arc izmom sem, Bélhangos szerintem érezte, hogy nincs minden rendben a viselkedésemmel. Féltem, hogy előbb vagy utóbb felteszi azt bizonyos kérdést, ezért én szólaltam meg hamarabb.

- Sajnálom, hogy rég tudtam eljönni, de mostanában sok dolgom volt otthon, nem épp a legjobb fajtából. - végül csak elcsuklott a hangom egy kicsit a mondat végén.

- Igen, hallottam a pletykákat miszerint... - félbe szakítottam.

- Bélhangos, nem szeretnék beszélni róla. Nem azért jöttem, hogy osztozzunk a gyászban, amiből már így is épp elég jutott nekem az életben.

- Sajnálom, csak tudd, hogy édesapád a barátom volt, részvétemet érzem iránta és a többi társad iránt.

- ... köszönöm. - beértünk a faluba. Sok régi ember üdvözölt, próbáltam jó képet vágni és magamra erőltetni egy mosolyt, de minden ember szemében láttam a sajnálatot irántam, és ez nagyon frusztrált. Ha Bélhangos nem lett volna ott és bárki részvétet kíván én... na mindegy.

Elértünk Hablalyék házához. Termetes Pléhpofát nem volt nehéz kiszúrni. Éppen bütykölt valamit egy... sárkányon?! Ezt nem hagyhatom ki...

- Kigondolta volna, hogy egyszer Termetes Pléhpofa fog sárkányt tartani?! Lehet, hogy újra elkezdek hinni a csodákban? - Pléhpofa először csak értetlen arccal fordult felém, de mikor meglátott, előtört mosolya nagy szakálla alól.

- Partridge, örülök hogy újra látlak! - mondta, miközben barátian ölelkeztünk. Bár magasabb voltam mint Pléhpofa, igaz nem sokkal, és jóval vékonyabb, de népemhez mivérten jó kondiban voltam.

- Én nem különben, bácsikám!

- Hogy vagy? Rég láttalak! Jól megnőttél. - mondta lelkesen, bár én láttam rajta, hogy olyasmit akart kérdezni, amiről tudja, hogy gyorsan megválaszolható, mert készült valahova Tornádón. A sárkánya nevét onnan tudtam, hogy ki volt írva a fészke mellett.

- Köszönöm kérdésed. Jól vagyok. - látta rajtam, hogy nem mondok tejesen igazat, de a törzs főnök tudta, hogy nálam mire jó rákérdezni és mire nem.

- Nos jól van. Ne haragudj, de mennem kell egy törzsi gyűlésre. Hablaty bent van házban, örülni fog neked. De Fogatlan az hiszem nincs most vele. Beszélgessetek csak, van mit bepótolnotok. Meddig maradsz? Milyen megoldást találtatok ki a problémára? - kérdezte.

- Nem tudom, a megoldás előtt szeretnék egyeztetni Hablatyal. - válaszoltam.

- A régi szobád még üresen áll, rendben tartottuk neked. - ajánlotta fel büszkén. - Érezd magad otthon.

- Köszönöm, de láttam sietsz, nem tartalak fel. - mondtam talán kissé félre érthetőn bunkó hangsúlyal, pedig abban pillanatban a tőlem telhető legjobban hálálkodtam.

-Valóban, később találkozunk. - megveregette a vállam, felszállt a kék Dörgődobra és már el is tűnt. Bélhangostól is elbúcsúztam, mert dolga volt a kovács műhelyben és négy szemközt akart hagyni Hablattyal.
_

Be akartam kopogni, de hallottam egy pár szárny suhogását. Biztos egy sárkány szált le a közeli bokrok között. Egy csillogó zöld szem pár fürkészett engem.

Ahogy bekopogtam, olyan gyorsan elsuhant, ahogy jött. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Fogatlan próbált settenkedni. Lehet, hogy egy kicsit hangosan kopogtam, mert egy Gronkel és Szörnyen Nagy Rémség rögtön rám nézett.

- Ti meg mit néztek?! - valamiért nagyon sietős lett a dolguk, én pedig elégedetten mosolyogtam.

Hablaty egy semmit mondó "búj be" mormolással válaszolt. Benyitottam a házba, nem láttam senkit a földszinten.
- Hablaty?- nincs válasz. Kezdtem felmenni a lépcsőn.

- Öcskös fent vagy? - gyakran hívtam így őt.

- Partridge?! Bent vagyok a szobámba! - kiáltott le lelkesen. Be mentem hozzá, és én is egy erőteljes sziá-val köszöntöttem.

- Jó, hogy megjöttél. Mióta vagy már itt? - kérdezte érdeklődve.

- Másfél, talán két órája. Beszéltem apáddal, Bélhangossal és Fogatlan is láttam.

- Vissza jött? - kérdezte lelkesen.

- Nem, sokkal inkább a ház körül ólálkodott, szerintem miattam... de várj! Vissza jött? Mért, eddig hol volt?

- Hát pont ez az, hogy én sem tudom, mostanában gyakran napokig elmegy és nem tudom hova. - mondta kissé hadarva.

- ÉS... ez az amiért ide hívtál? Mert néha eljárkál? Hablaty, ő egy sárkány, ráadásul egy Éjfúria, nem tudod lekötni.

- Félre értettél, a probléma a probléma! - mondta meggyőzően, körülbelül öt másodpercig csak álltam, mert nem értem mit akart.

- Nem értem mit akarsz mondani.

- Pedig leírtam a levélben. - nézett rám fa pofával.

- Nem emlékszem...! Két hétig hajóztam Kalmár Johannal, plusz örülj, hogy egyáltalán jöttem, amilyen állapotban voltam otthon, örülök, hogy a szobámból kijöttem.

- Ne haragudj, hallottam ami történt és...

- Mindegy, inkább mondjad miben segítsek, egyáltalán köze van Fogatlanhoz?

- Persze, a probléma Fogatlanból ered!

- Ugyan mi? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Fogatlan mostanában furcsán viselkedik.

- Miért, mit csinál?

- Talán, ha hagynád, hogy befejezzem. - sóhajtott ingerülten. - Agresszívan lép fel más Sárkányokkal szemben, olyanokkal is akik nem jelentenek veszélyt. Nem egyszer sebzetten jött haza, mikor rá kérdezek mi törtét morogva fordult el tőlem. Félek, hogy a többi sárkány valamiért utálja őt, kirekesztik és piszkálják, de nem tudom miért. - mondta sajnálkozva.

- Most tudod, hogy hol van?

- Nem igazán.

- Hmm, nos ez baj, ez esetben meg kell találnunk, beszélnünk kell vele, lehetőleg mielőtt újra bajba keveredne.

- Nem megy, próbáltam!

- Te próbáltad, de nem én.

- Neked miért menne, ha nekem nem ment? Fogatlan nem is ismer téged.

- A sárkányok képesek egyfajta telepatikus kapcsolatra maguk között, a népem képes ezt úgymond megérteni, úgy, mint ahogy most én is megértelek téged.

- Gondolod beválik, ha te beszélsz vele?

- Nem én beszélek vele, én csak le fordítom amit ő mond neked. Így könnyebb lesz kideríteni mi a problémája.

- Ez még be is válhat! - Persze hogy beválhat. Mit hittél? Ki mentünk a házból, hogy megkeressük az említett sárkányt.

- Hol szokta Fogatlan a legtöbb idejét tölteni?

- A völgyben! - vágta rá rögtön.

- Akkor gyerünk oda. - még mielőtt távoztunk volna, bementem a földszinti szobámba és ledobtam az ágyamra a málhámat, be csuktam az ajtót és Hablaty felé fordultam.

- Indulás. - bólintott és kiléptünk házból.

Oda sétáltam bokrokhoz és leguggolva vizsgáltam a talajba mélyedt Éjfúria lábnyomokat.

- Nem tévedtem, tényleg Fogatlan járt itt. Lehet, hogy pont beakart jönni, de az érkezésemmel megzavartam. - Hablaty is közelebb jött és szem ügyre vette a dolgokat.

- Ha valóban itt járt, akkor annak nyomós oka is lehetett. Keressük meg. - és a Holló szirt felé mutatott.

Út közben Hablaty elmesélte hol lőtte meg régen Fogatlant és merről hova zuhant le. Még látszott a földbe vájt, méretes becsapódás nyom. A kidöntött fák már kezdtek vissza nőni. Az a hely, ahol Fogatlan végül földet ért, még ott hevertek a szétvágott bóla kötél foszlányai és kő nehezékek. Az idő vas foga már megviselte ezt fegyvert, de még ez sem szépíti meg azt az emléket, amit idés. Ez jól látszott Hablatyon séta közben.

10 méterre voltunk a völgy bejáratától, megláttam Fogatlant, ahogy éppen iszik, de Hablaty nem látta meg.

- Fogatlan?! - kiáltotta el magát kérdőn, mire gyorsan befogtam a száját.

- Mit csinálsz? Nem szabad kiabálnod, mert azt hiheti majd, hogy mérges vagy, vagy ilyesmi. Egyébként meg odabent iszik, a hangos lépteink zajára kell felfigyelnie, így nem tudja majd mit higgyen. - egyetértően bólintott és levettem a kezem a szájáról.
Lementünk a medencébe, akkor már Hablaty is látta őt, elkezdtünk hangosabban lépdelni, Fogatlan erre felkapta a fejét. Felvett egy védekező állást, de mikor meglátta Hablatyot, enyhített a merev test tartásán és szúrós nézésén.
- Fogatlan, nyugalom, én vagyok az, Hablaty!

~ Ti mit csináltok itt? ~ kérdezte feszülten.

- Azért jöttünk, hogy segítsünk. - válaszoltam.

- Már mondott is valamit?

- Igen, mindjárt össze kapcsolom magunkat mentálisan és tudunk beszélgetni, ha te is benne vagy, Fogatlan. ~ néztem végül rá.

~ Ki vagy te? Nem vagy ember, ez lerí rólad. Egy embernek nincs ilyen sötét pikkelyes bőré, karma és ilyen foszforeszkáló szeme.

- A nevem Partridge, és valóban nem vagyok ember. A népem mondhatni félig sárkány, ezért vagyok képes veled is beszélni, Hablattyal pedig unoka testvéri rokonságban állok.

~ Nos, ez sok mindent meg magyaráz, de hogy lehettek rokonok? Nem is tartoztok egy fajhoz.

- Most tényleg ez érdekel, vagy az amiért jöttünk? - kérdeztem türelmetlenül, nem volt kedvem mindent felfedni magamról Fogatlannak, legalábbis most még nem.

~ Hablatynak még megengedném, de nem kívánkozom arra, hogy a fejemben turkálj.

- Nem olvasnék a gondolataidban, csak össze kapcsolnám hármunkat.

~ Miért higgyek neked?

- Van jobb ötleted?

~ Na jó, de csak Hablatyal akarok beszélni, veled nem.

- Nekem így is jó.

- Srácok, ti miről beszélgettek? - kérdezte Hablaty.

- Meggyőztem, hogy beszéljen veled, de csak veled, én csak a kapcsolatot létesítem.

- Nekem meg teszi.

- Rendben, de készüljetek, két külön faj mentális kapcsolatát létrehozni nem egyszerű, kis fejfájással jár majd.

~ Csak csináld már...! ~ mondta Fogatlan türelmetlenül.

Idegesen néztem rá, majd koncentráltam. Mind ketten feljajdultak és a fejükhöz kaptak.

- Rendben, a kapcsolat létre jött.

Nem kellett két másodperc és mind a ketten feleszméltek.

- Ez egy kicsit furcsa, na mindegy. Fogatlan, most hogy megértjük egymást, elmondod, hogy az utóbbi időben miért viselkedsz magadon kívül? kérdezte kissé szigorúan Hablaty.

~ Neked tényleg nem tűnik fel az, ami az orrod előtt van? ~ mondta Fogatlan elég remény vesztett hangon.

- Hát nem. Szóval lennél szíves fel világosítani?

~ Néha azért kinyithatnád a szemed, ugye tudod! És ha ennyire nem esik le neked, hogy mi bánt, akkor tényleg félreismertelek!

- Mi lenne, ha nem beszelnél rébuszokban és végre elmondanád, miért viselkedsz úgy mint, egy durcás fóka! Közölnéd hova mész, és mit csinálsz napokig, amiért a többi sárkány nem tűr meg téged a közelükben?

~ Mi lenne ha egyszer az én szemszögemből próbálnád megnézni a dolgokat?! Elvileg a legjobb barátom vagy, tudnod kéne ha valami megvisel!

- Sajnálom, hogy nem vagyok Éjfúria és nem tudom egy sárkány szemszögéből nézni a dolgokat! - üvöltötte Hablaty.

~ Hát pont ez az, hogy EGYEDÜL VAGYOK!- üvöltötte vissza Fogatlan, majd sarkon fordult és elrohant.

- Fogatlan nee, gyere vissza! - kiáltotta a viking elkeseredetten.

Amint eltűnt a szemünk elől, a mentális kapcsolat is azonnal megszakadt. Így már nem tudtam lenyomozni, hogy hová ment.

- Én nem akartam kiabálni vele, csak már annyira zavart ez a dolog. - mondta szomorúan és megbánással teli hangon.

- Ilyen előfordul, ha túlságosan is aggódsz valakiért. - feleltem.

- Utána menjünk?

- Ne, had tombolja ki magát, majd ha lehiggadd vissza jön magától.

- Hogy értette azt, hogy egyedül van?! Hiszen itt vagyok én neki, meg a többi sárkány...

- Lehet, hogy te vagy a legjobb barátja, de akkor is csak egy ember vagy, a legtöbb sárkánnyal meg nem jön ki jól.

- Gondolod, hogy magányos? De… de, ezen hogy tudnánk segíteni? Nincsenek más Éjfúriák Hibbanton. És ne vedd sértésnek, de nem szeretném apám utolsó megoldását alkalmazni.

- Nem vettem annak, és különben is, szerintem apád terve, mi szerint vigyem el Fogatlant az otthonomba vagy Éjszigetre, nem lenne jó egyikőtöknek sem.

- Akkor mihez kezdjünk? Ha vissza jön, ha nem, akkor sem tudjuk majd mi a baja.

- Akkor talán próbáljuk ki azt a módszert amit ő mondott.

- Mire gondolsz?

- Kérdezzük meg a többi sárkányt.

- Rendben, akkor gyerünk az iskolába a többiekért..

Menet közben láttuk, hogy Pléhpofa a távolban közeledik Hibbant felé, de.. nem a faluhoz megy, hanem sokkal inkább a sziget másik végéhez.

- Lakik ott valaki, Hablaty? - értetlenül nézettel fel rám.

- Nem is tudod? Ott lakik Penész. Ő a falu vész madara, bármit megtenne, hogy elüldözze a sárkányokat. - erre elkomorodtam.

- Valóban? Turod, amikor én voltam annyi, mint te, Penész még nem mutatta ki ennyire a foga fehérjét. Mindig is nagy tudású embernek hittem, amiért ennyire megteheti, hogy utálja a sárkányokat.

- Hát rosszul hitted. - felelte egyszerűen és vissza nézett a téma tárgyára.

- Mit akarhat tőle Pléhpofa? - Hablaty szemében kétség csillant.

- Nem tudom, de remélem nem megint valami butasággal hitegeti apát a sárkányokról.

- Mi lenne ha kiderítenénk..?! - torpantam meg.

- Nem akarok apa után kémkedni, és különben is, mit mondunk neki ha lebukunk?

- Ne félj, majd tisztázom mind kettőnket, vagy, majd azt mondjuk, hogy Fogatlant kerestük.

- Pont Penésznél? Gondolod elhiszi? - vállat vontam, hümmögött egyet és bólintott.

Lesétáltunk a meredek part szakaszhoz, találtunk egy régi, belül üreges kidőlt fát. Remek kis tutaj lesz belőle. Megfogtam az egyik végénél és bele gördítettem a tengerbe. Egy közeli tölgy fáról letörtem egy hosszabb ágat. A jobb kezemben tartva azt Hablaty bal vállára tettem a másik kezem.

- Most mire készülsz?!

- Lefogunk ugrani. - mosolyogtam biztatóan.

- Ez nem biztos, hogy jó ötlEEE..! - nem volt ideje befejezni, hirtelen felemeltem és egy gyors ugrással 6 métert zuhanva két lábbal érkeztem a fatörzsre, talán tényleg nem volt jó ötlet, mert a rögtönzött tutajunk majdnem ketté hasadt. Letettem Hablatyot és szerintem a fém lába is földbe gyökerezett.

- Ugye, hogy nem volt olyan rossz? - poénkodtam mellette.

- Ilyet.. soha.. többet.. nem csinálunk (nyelt egyet).. semmiért. Rendben? - kicsit felkacagtam.

- Rendben.

Lassan elkezdtem előre hajtani a magunkat az "evezővel". Hablaty leült és abba hagyta a remegést.
_

Átérve a túl partra pont Penész kertjében találtuk magunkat, megcsapat az orromat a borzalmas bűz. Viszont jól tudtam, mi Penész kertjének a titka.

- Fúj.. nem tudom melyik a rosszabb, a Sárkány tárgyának, vagy a káposzták szaga..?! - Hablaty csak fél mosollyal kuncogott.

- Örülj, hogy nem neked kell neked művelni,... hanem sokszor nekünk, büntetés képpen.

- Hidd el, én és a testvéreim is átestünk rajta, csak akkor még nem kellett attól félni, hogy a sárkányokon áll bosszút és nyugodtan piszkálhattuk őt is és a bárányát is. - a vissza emlékezésre elmosolyodtam, de nem csak én, Hablaty is. Varázs ütésre ott termett Gomba, a rossz indulatú káposzta őr bárány.

Itt volt a bosszú ideje. Akkora sárkány üvöltést mértem rá, hogy a tekintete elhomályosult és megdermedve össze esett. Én is és Hablaty is egy jó ízűt öklöztünk.

Közelebb érve a házhoz, az ajtónál megláttuk Tornádót. Mint aki figyelmen kívül hagyta a dolgot szundikált. Hirtelen felkapta a fejét és rám nézett, én a szám elé tartottam az ujjam és pisszentettem egyet. Ő nem törődve vissza feküdt.

Oda léptem az ajtóhoz és hallgatózni kezdtem:

- Ezt a tekercset Dagúr egyik lázadó katonája adta nekem, benne van az Ádázok minden katonai manőverei. Ha a fiam, vagy az unoka öcsém tudomására jutna, biztosan elakarnák olvasni, azét adom oda neked, hogy ez még csak véletlenül sem következzen be.

- És nekem ebből mi hasznom származik? - kérdezte Penész a szokásos mély, dörmögő hangján. Pléhpofa frusztráltan sóhajtott.

- Biztosítom, hogy a káposztáidat dupla áron tudd eladni a faluban.

- Megállapodtunk! - és kikapta a tekercset Pléhpofa kezéből.

Emlékszem, hogy Bélahangos említett egy Ölvészt, amit bezártak egy gleccserbe, ezt persze nem néztem jó szemmel, de nem mondta el nekem, hogy hol van. Biztos vagyok benne, hogy van szó abban a tekercsben az Ölvészről. Valahogy meg kell szereznem.
Pléhpofa megfordult és az ajtó felé közeledett, megfordultam és eliszkoltam miközben Hablatynak jeleztem, hogy gyerünk a partra.

Meglapulva figyeltük, ahogy a főnök a falu felé repül.

- Mit beszéltek apámmal? - ökölbe szorítottam a kezem, majd lazítva a szemébe néztem.

- Semmi különöset, csak Penész káposztáinak az eladásáról. - nem akartam hazudni, de ezt egyedül akartam véghez vinni. Hablaty bólintott. Vissza mentünk tutajhoz és a dokkokhoz indultunk.

Evezés közben a tervemen agyaltam, és a következményeit mérlegeltem. Tudtam mi kell ahhoz, hogy az Ölvészt ki szabadítsam. Üzletet kell kötnöm... Dagúrral.

Végre elértünk az iskolába. Hablaty barátait már régebbről ismerem, de a sárkányaikat még nem, a neveiket hallottam, és hogy milyen fajtájúak.

Úgy tűnik, hogy csak Asztrid és Halvér voltak itt.

- Helló srácok, rég láttalak titeket!

- Helló Partridge. Mi is téged. Mi járatban? - kérdezte Halvér.

- Fogatlan ügyében jöttem segíteni. Már beszéltünk is vele, de nem jutottunk sokra.

- Te beszéltél vele? És válaszolt is neked?- kérdezte hitetlenkedve Asztrid.

- Tudod, Partridge népe képes a sárkányokkal kommunikálni, Asztrid. - mondta védőn Halvér. Bár ezzel csak rátett egy lapáttal.

- Hát bocs, de ezt akkor sem hiszem el. - mondta kétkedő kifejezéssel az arcán.

- Akarod, hogy bebizonyítsam? - kérdeztem rá végül.

- Igen, a saját szememmel akarom látni!

Egy nőstény Gronkel és Sikló voltak nem is olyan messze tőlünk. Tudtam, hogy Asztridé a Sikló és odamentem hozzá. Halk sutyorogással kérdeztem tőle valamit, mikor válaszolt megköszöntem és hagytam, hogy folytassa a dolgát.

Vissza tértem a többiekhez, oda mentem Asztirdhoz, leguggoltam a szintjére, és a fülébe súgtam, amit Viharbogár mondott. Astrid szeme elkerekedett és falfehér lett a döbbenettől.

- Mit mondott Viharbogár? - kérdezte Hablaty kíváncsian.

- SEMMIT!- kiáltott Asztrid Hablatyra és egy erőset ütött a felkarjába, amitől össze rezzent. Én inkább megjegyzés nélkül hagytam a jelenetet.

- Most már hiszel nekem?

- Igen! - vágta rá egyből. Mivel Hablaty még a vállával volt elfoglalva, Halvér szólalt meg.

- És most mi lesz a tervünk? - kérdezte.

- Nos, mivel a Fogatlannal folytatott diskurzus nem jött be. Ezért meg kérdezzük a többi sárkányt. - néztem rá.

- És... hol kezdjük?- Kérdezte végül magához térve Hablaty.

- Először a sárkány barátait kérdezzük meg. - odamentünk az előzőleg említett két sárkányhoz. A Gronkel, vagyis Bütyök aludt, ezért újra Viharbogár segítségét kértem.

- Viharbogár nem tudod, mi baja Fogatlannal a többi sárkánynak? - miután befejezte a tollászkodást, rám nézett.

~ Őszintén szólva, fogalmam sincs, Partridge. Velünk sosem viselkedik a szokásosnál furábban, jobb lenne, ha a Rettenetes Rémeket kérdeznéd, akkora pletyka fészkek, hogy mindent tudnak ami a szigeten történik. ~ válaszolta és három Rettenetes Rém felé bökött. Megköszöntem, és oda mentünk a kis sárkányokhoz.

- Sziasztok srácok, tudnátok nekem segíteni? - erre abbahagyták a rakoncátlankodást, és rám néztek.

~ Te beszéled a nyelvünk? ~ kérdezte az egyikük.

- Igen. - bólintottam.

~ Miről lenne szó? ~ kérdezte egy másik.

- Nem tudjátok mi baja a többi sárkánynak Fogatlannal, tudjátok az Éjfúriával. - erre a kérdésemre összenéztek, majd hangos nevetésben törtek ki.

- Nem értem ebben mi olyan vicces.

~ Te nagyon félreértettél valamit sárkány fiú, nem a többi sárkánynak van baja Fogatlannal, hanem Fogatlannak a több sárkánnyal. ~ válaszolták.

Most mind a négyünk fejében összeállt a kép. Fogatlan tényleg azért viselkedett furcsán, mert magányos volt, egyedüli Éjfúria lévén Hibbanton.
Megköszöntem a kis sárkányok segítségét, ők elköszöntek és elrepültek.
_

Már kezdett sötétedni, én és Hablaty úgy döntöttünk, hogy vissza megyünk a házához. Útközben a többiektől is elbúcsúztunk.

- Most mihez kezdünk? - kérdezte Hablaty szomorúan.

- Ez egyszer nekem sincs ötletem. - ismertem el kelletlenül. Pár perc séta után arra akadtunk az utunkban akire a legkevésbé számítottunk, Fogatlanra. Ott ült a törzs fői ház tetején és látszott rajta, hogy vár minket, legalábbis Hablatyot. Leugrott és oda futott a barátjához.

- Pajti! Hol voltál? Nagyon megijesztettél! - kiáltotta a viking lelkesen, miközben ő is felé rohant és megölelte. Ránéztem Fogatlanra, aki bólintott egyet, tudtam mit akar, a kapcsolatot már létesítettem is.

~ Sajnálom Hablaty, amit mondtam nem gondoltam komolyan! ~ mondta borzasztóan megbánó hangon.

- Semmi baj, de igaz, hogy azért bántasz más sárkányokat, mert egyedül vagy?

~ Hát... igen. - vallotta be szomorúan - Utálom azt nézni, hogy a többi sárkány milyen sokan vannak, ez borzasztóan az agyamra ment és nem tudtam normálisan kezelni. Sajnálom. ~ felelte és elcsuklott a hangja.

- Semmi baj, tudd hogy amíg én veled vagyok, addig sosem leszel egyedül! Viszont a többi sárkánytól bocsánatot kell kérned! - erre Fogatlan kissé elfintorodott. Én pontosan megértettem mit érezhet a büszkeség miatt.

- És persze majd itt lesz Partridge is, aki segít majd nekünk. - Fogatlan végül rám nézett.

~ Te se haragudj. Nem kellett volna olyan ellenségesnek lennem veled.

- Fátylat rá, én sem voltam mostanában a legjobb passzban. Két héttel ezelőtt történtek velem dolgok, amik annyira lelomboztak, hogy belőlem is kiváltotta ezt a hasonló világ gyűlöletet és magányt.

~ Miért? Mi történt veled? ~ Fogatlannak erre a kérdésére Hablaty is kíváncsi volt.

- Legyen annyi egyenlőre elég, hogy elvesztettem pár, hozzám nagyon közel álló személyt, hogy hogyan azt inkább ne akard tudni.
~ Hogy tudtál tovább lépni?

- Nem bírtam - vallottam be némi tétovázás után - Lehet, hogy soha nem is fogok tudni.

Végül kezdett besötétedni. Jó éjszakát kívántunk egymásnak és elváltak útjaink. Hablayt és Fogatlan elmentek egy utolsó éjszakai repülésre, jó, hogy végre kibékültek, de Fogatlannak még lesz mit elsimítania...

Én mentem a régi szobámhoz, kicsit már fáradt voltam a két hetes hajó úttól. Jó lesz végre hánykolódás mentesen aludni.

A ház mellett szereztem pár fa hasábot, beléptem a fürdő helyiségbe és a kazánhoz mentem. Kinyitva azt bepakoltam a fát és az utolsó alkalomból vissza maradt pár forró parazsat közé raktam, majd rázártam a kazán ajtót.

Kimentem a falu központjában található kúthoz és pár ilyen fordulóval a házban lévő dézsába hordtam a vizet.

Levetve ruhámat bele ültem a dézsába. Szélének döntve magam a homlokomra raktam egy meleg vizes rongyot. A kezeimet felraktam a dézsa falára és nagyot sóhajtva kiengedtem az elmúlt kettő három hét gyötredelmeit, majd agyalni kezdtem, hogy jó ötlet e ez az egész. Nem akarom, hogy az Ölvész jégbe fagyva raboskodjon, de ugyanakkor Hablatyékat sem akarom veszélybe sodorni azzal, ha a tervem balul sülne el.

Aggodalmaim közben nem vettem észre, hogy mennyire elment az idő. Több, mint valószínű, hogy elbóbiskoltam a vízben.

Hallottam ahogy Pléhpofa Tornádó körül sürög forog. Hablaty pedig az emeleten Fogatlan nyergét veheti le.

Kiemeltem a kezem vízből és nézegetni kezdtem. Habár a bőröm jobban hasonlít egy sárkányéra, mint egy emberére, olyan ráncos volt, mint Penész káposztája. A gondolatra a már csak langyos vízben is kirázott a hideg.

Kipattantam a dézsából, és mivel nem volt alattam valamilyen szőnyeg vagy ilyesmi, kis híján majdnem vissza zuhantam.
Egyensúlyomat vissza nyerve magam köré tekertem a törölközőm és felvettem egy tiszta szoba lábbelit. Összeszedve ruháim kiléptem a fürdőből mire Fogatlant találtam magam előtt.

- Te meg mit nézel?

~ Semmit, csak nem hittem, hogy lehet valaki, aki ráncosabb, mint Gothi. ~ majd egyet felhorkanva vissza baktatott az emeltre. Én ökölbe szorított kézzel és morogva néztem utána. Ezért holnap még kapsz!

Lepihentem. Mondhatni, hogy rám tört a szokásos esti mélabú:

Egy folytában csak annak a bizonyos éjszakának az emlékei jártak a fejemben. A hátamra fordultam és holdat kezdtem el bámulni az ablakon keresztül.

Egy kis ideig még itt leszek, de bosszút fogok állni értük. Hallod?! Megfoglak keresni, és ha megtalállak, megfizetsz azért, amiért elvetted őket tőlem. És úgyis megtalállak, Bradwell! És téged Runa, (rámarkolva a nyakláncomra) erre esküszöm!

A szemhéjam követte hold mozgását, és lassan lecsukódott.