Chapter 1
Maka épp a konyhában sürgölődött, amikor Soul hazaért. Meg akarta lepni partnerét egy finom ebéddel, mivel állítása szerint már hetek óta nem evett semmi ehetőt. Majd most megmutatja neki! Ám még mielőtt teljesen elkészülhetett volna, ajtócsapódást hallott, ezt pedig nem sokkal később egy kiáltás is követte.
- Megjöttem! - kiáltotta Soul, miközben berúgta cipőit a nappali sarkába.
- Szia! - Jött ki Maka a konyhából széles mosollyal az arcán, ami nyomban le is hervadt, amikor megpillantotta Soul széthajigált cuccait a nappaliban. - Milyen volt a meccs? – kérdezte, miközben egy sóhajjal némán elkezdett feltakarítani rendetlen fegyvere után.
- Király volt! Black Starral négy a kettőhöz arányban is tönkre vertük Kidéket - mondta, miközben lassan elkezdett megszabadulni átizzadt ruháitól, amit kecsesen a padlóra dobott.
- Soul! - kiáltott rá Maka mérgesen, amikor Soul tornafelsője a fején landolt. - Azonnal takaríts fel!
- Mindjárt, csak előbb még lezuhanyozom - Azzal bevonult a fürdőszobába. Maka vett egy mély levegőt, majd visszament a konyhába, hogy befejezze az ebédet. Néha komolyan nem értette Soult. Voltak pillanatok, amikor egy pillantásból megértették egymást, máskor pedig napokig veszekedtek, hogy egy-egy témában dűlőre jussanak.
De persze ez Soulon is múlott, hisz' az ő hangulata volt a leginkább ingadozó. Voltak napok, amikor Makának szólnia sem kellett, hogy takarítson ki, vagy pakoljon el maga után, ő mégis mindent megcsinált, sőt, még magától időben fel is kelt. Máskor meg hozzá szólni sem lehetett, mindenben csak a hibát kereste, és minden alkalommal belekötött Makába, ha tehette.
Néha komolyan az agyára ment, és ilyenkor neki is hamarabb eljárt a keze, ami nem sokat javított a helyzeten, sőt, legtöbbször csak rontott. De minden hibáját képes volt megbocsátani neki, mert ha szüksége volt valakire, akkor Soul mindig ott volt neki. Ha valakinek a vállán ki kellett sírnia magát, ő mindig ott volt. Ha egy megnyugtató ölelésre vagy egy nagy adag optimizmusra volt szüksége, tőle megkapta. Volt, hogy úgy érezte Soul az egyetlen személy, aki ehhez a világhoz köti.
- Mi lesz az ebéd? – Maka annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette, mikor jött be Soul a konyhába. Kis híján beleejtette a kanalat a levesbe, annyira megijedt. Hiába, hogy már több éve együtt laktak, soha sem tudta megszokni, hogy fegyvere, akár a szellemek, egy hang nélkül közlekedik a lakásban.
- Soul, hányszor mondjam még el neked... – Fordult rosszallóan partnere felé, ám a mondatot nem sikerült befejeznie. Soul ugyanis egy szál melegítőben állt előtte, és gyanakodva tekintgetett át Maka válla fölött a fazék irányába. Alig tíz centire álltak egymástól, de őt nem a fiú közelsége rémisztette meg, hanem egy emlék. Egy emlék, melynek nyomát Soul élete végéig viselni fogja a mellkasán. Tétován kinyújtotta az ujjait és megérintette a hatalmas sebhelyet, mely kettészelte Soul felsőtestét.
A fiú épp azzal volt elfoglalva, hogy Maka főztjét ellenőrizze, így mikor megérezte a lány hideg ujjait a bőrén, kissé megugrott ijedtében. Épp valami szarkasztikus megjegyzést akart a lányhoz vágni arról, hogy ne simogassa őt, amikor nem figyel oda, amikor megpillantotta a fájdalmat Maka szemében. Őt is elöntötte a fájdalom, ami miatt képtelen volt a lány szemébe nézni.
- A legjobb lesz, ha megyek és felöltözöm – mondta, és a lehető leggyorsabban távozott a konyhából.
„ Ez egyáltalán nem volt király", mondta magának, amikor benyitott a szobájába. Utálta magát, amiért így elmenekült Maka fájdalma elől, de tudta, hogy ha marad, csak rontott volna a helyzeten. Már annyiszor megpróbált enyhíteni a lány fájdalmán, de sohasem járt sikerrel. Néha úgy érezte, mintha egy sziszifuszi küzdelmet vívna.
Gyorsan magára kapta a narancssárga pulóverét, nedves haját beszorította egy hajpánt alá, majd visszament a konyhába. Maka már megterített. Épp egy tálnyi rizzsel egyensúlyozott az asztal felé, amikor észrevette őt. A szemében újra megjelent az a furcsa fény, mintha bármelyik pillanatban sikítva elrohanhatna előle. Soul tehetetlenül megmarkolta a mellkasán a pólóját, és átkozta azt a napot, amikor hagyta, hogy idáig fajuljon a helyzetük.
