Akarom
Gabryel Mantis, nemesisz(kukac)freemail.hu
2007.05.21.
Most is tisztán emlékszem arra a pillanatra. Csak egy röpke pillanat az idő végtelen örvényében, de a legapróbb részletekig belevésődött lelkembe minden mozzanat, s tiszta fénnyel ragyog még e gonosz, rideg helyen is.
Emlékszem, ahogy aranyszín hajadon megcsillant a sápadt hold fénye. Igen, ott álltál hófehér ruhádban tündöklő birodalmad szívében, s rám szegezted igéző tekinteted. Igen, azok a mélykék szemek, őszinteség és mégis harag elegye tekintetedben, amiért ezt merészeltem tenni veled, veled és birodalmaddal, te szívemnek oly kedves teremtés. És mégis, e tekintet oly mély nyomokat hagyott bennem, melyet semmi sem törölhet ki. És azóta akarlak. Akarom, hogy az enyém légy, a magaménak mondhassalak. Ismét látni akarom csillogó szemeid, ahogy félve de haragosan rámveted őket. Térdre akarlak kényszeríteni, s szolgámmá tenni, hogy hűséget fogadj nekem. Át akarom ölelni apró, törékeny testedet, meg akarom érinteni puha karodat. Át akarom fonni gyöngéden kerekded vállaidat és hullámzó aranyszín hajad illatát akarom belélegezni, ahogy durcás cseresznye piros ajkaid csókolom.
Akaralak, Serenity.