Resident Evil – Payback Time

Tartalom:
Két héttel a Rockfort szigeten történt események után Claire kap egy telefonhívást (a resi könyvekből már jól ismert) Trenttől: Steve életben van valahol Ausztráliában, Tasmania szigetén, ahol szintén egy Umbrella laboratórium működik.A telephely igazgatója pedig nem más, mint Wesker. Hogy élte túl Steve és mit tervez vele az Umbrella? Mihez kezd Claire? Vajon ismét kockára teszi az életét, hogy megmentsen egy jóbarátot a gyilkos vállalat karmai közül? Wesker, és Chris végre örökre leszámolnak egymással? És vajon... ezúttal megússzák zombik nélkül? Bárhogyan is lesz, itt az idő, hogy végre visszafizessenek az Umbrellának. Ebben pedig segít nekik egy régi jóbarát is...

Prológus

Langyos, nyári zápor áztatta a szomjas szántóföldet, amely úgy itta magába a vizet, mintha már évtizedek óta nem esett volna eső. A fürdőző növények öröme azonban nem tartott sokáig, mert hamarosan nehéz cipőtalpak gázoltak át rajtuk. A felhők mögül előbukkanó hold már tudta: Megint kezdődik – így hát gúnyos kifli-mosolyát ismét a felhőtakaró mögé rejtette. Esze ágában sem volt megvilágítani a katonák útját. Ám őket tökéletesen kárpótolta a fegyverükre erősített lámpa.

- A rohadt életbe, nem hiszem el hogy már megint megszökött! Ez a kölyök sosem adja fel!

- Ne aggódj, elkapjuk most is, úgy mint máskor. Nem juthat messzire. Hová is mehetne? Itt el vagyunk vágva a külvilágtól.

- Soha nem számolsz azzal, hogy ez nem egy átlagos gyerek! Miattad a múltkor is kis híján elszalasztottuk! Ne becsüld alá a képességeit.

- Hát persze, a képességei...

- Még nem tudja kontrolálni az átalakulását. Ha átváltozik amikor a közelében vagyunk, nekünk annyi... Eddig szerencsénk volt, hogy nem történt ilyesmi amikor elszökött.

- Nyugalom, legalább ötvenen vagyunk idekint, gyorsan a nyomára bukkanunk. Ráadásul ott vannak a helikopterek is.

- Azért ez mégiscsak nevetséges! Már harmadszorra játssza ki a biztonsági rendszert. Persze mindig olyankor, amikor Wesker távol van.

- De vajon ki lehet az a Claire, akit folyton emleget?

- Valószínűleg az egyetlen reménye, ami még tartja benne a lelket...

1. Claire

Mindössze két hét telt el azóta, hogy megmenekültek az Antarktiszról. Két hosszú hét, amely maga volt az örökkévalóság. Nap mint nap ugyanazok a rémálmok, ugyanazok a gondolatok, érzések, és kétségek gyötörték. Sokáig azt hitte, Raccoon City katasztrófája után már nem jöhet rosszabb. Ugyan mi lehet borzalmasabb egy zombiktól hemzsegő városnál?

Egy zombiktól hemzsegő sziget! Nem beszélve a zombiktól hemzsegő Antarktiszról! Vagy amikor egy barátod a szemed láttára változik szörnyeteggé, és megpróbálja lecsapni a fejed...

Több százszor lepergette már maga előtt gondolatban, hogyan is menthette volna meg Steve-et, ha időben odaér, vagy ha egy kicsit elővigyázatosabbak lettek volna a hómobillal, vagy ha legalább tudtak volna Alexia létezéséről...

Vagy, vagy, vagy... a fenébe is, utólag hiába próbálsz okos lenni! Steve-et már semmi nem hozza vissza.

Mély levegőt vett, és lebukott a habos fürdővíz alá. Ekkor kopogtattak az ajtón.

- Claire? Már fél órája a kádban ülsz, mikor szándékozol kijönni? - Nem érkezett válasz.

- Claire? Jól vagy? Mondj már valamit! - A következő pillanatban az ajtó hatalmas reccsenéssel megadta magát. Claire ijedten dugta ki fejét a habtakaró alól, és megpillantotta bátyja rémült arckifejezését.

- Chris? Mi történt? – kérdezte, értetlenül meredve a megrepedt ajtókeretre. – Te betörted az ajtót?

- Ne haragudj, azt hittem, hogy... a francba Claire! Kopogtam, és nem válaszoltál! Tudod hogy megijedtem?

Claire sóhajtva kisimított egy vizes tincset az arcából.

- Sajnálom, nem hallottam... Csak alámerültem egy pillanatra, hogy bevizezzem a hajam.

A férfi megrázta a fejét, és fél vállal a falnak támaszkodott.

- Bocs... Nem tudom mi van velem mostanában. A történtek óta egy kicsit paranoiás vagyok, azt hiszem.

- Kicsit? - Claire elnevette magát, majd a nevetése bátyjára is átragadt. Talán ez volt az első alkalom már nagyon hosszú ideje, hogy együtt nevettek valamin.

- Jut eszembe, valaki keresett téged telefonon. – váltott témát Chris – egy bizonyos Trent.

- Trent??? Úgy érted, az a Trent?

- Lehetséges – bólintott. – Bár én ezelőtt még soha nem beszéltem vele, de azt hiszem ő volt az.

Claire egy pillanatra elgondolkozott. Ha Trent feltűnik a színen, az semmi jót nem jelent. Vajon ezúttal mit tervez? A rejtélyes Trent, aki mindig segít a S.T.A.R.S.-nak. Pedig a csapatot már jó ideje felszámolták.

- És mégis mit akart?

- Azt mondta, érdekes információi vannak számodra

- Ki gondolta volna...

- Megadta a számát, hogy hívd vissza. Azt üzente sürgős. Személyesen szeretne veled találkozni.

- Személyesen?

- Claire, kérlek légy nagyon óvatos. Nem tudunk semmit erről az emberről. Nem bízhatunk benne.

- Ugyan Chris, hiszen párszor már segített a S.T.A.R.S.-nak, és még semmi baj nem származott belőle.

- Tudom, csak féltelek. – felelte a férfi, miközben vetett egy pillantást a szétroncsolódott ajtófélfára, majd visszanézett a húgára. – Ha ez így megy tovább, nem győzzük majd fizetni a lakásfelújítást.

- De legalább tudom, hogy mindig számíthatok rád. – mosolygott Claire, majd a mosoly egy gúnyos fintorba fordult. - Megmentesz mielőtt még bajba kerülnék!

- Arra mérget vehetsz – mosolygott vissza a bátyja.

- Szuper. De azért... a fürdés még megy egyedül, azt hiszem.

- Jól van, már itt sem vagyok!

Miután ismét magára maradt, Claire elvette a kád széléről a sampont, és jókora mennyiséget nyomott a kezébe.

Trent... Már csak ez hiányzott!

Felvitte a mentolos masszát a hajára, és masszírozni kezdte a fejbőrét. Szinte biztosra vette, hogy bármit is akar Trent mondani, annak köze van az Umbrellához.. Márpedig ez volt az utolsó dolog, amit jelenleg kívánt magának. Újabb összetűzés a vállalattal.

Kösz, de nem.

Bár már két hete történt, de még mindig úgy érezte mintha csak tegnap lett volna. A rémálmokon kívül nap mint nap látomás-szerűen eszébe ötlöttek a borzalmas képek. Alexia kárörvendő mosolya, Alfred idegborzoló nevetése, zombik és óriáspókok, rothadó testű kutyák – épp mint Raccoonban. És Steve...

Steve meghalt.

Egy része már elfogadta a tényt, de a halál előtti pillanatok örökre, kitörölhetetlenül a memóriájába égtek. Azelőtt senkit sem látott még meghalni. Nem így. És főleg nem egy hozzá közel álló személyt. Még a szüleit sem. Steve nem ezt a sorsot érdemelte.

Tizenhét évesen egy srácnak kocsmába kéne járni a haverokkal, vezetni tanulni, vagy csajozni, és nem egy kibaszott szigeten megrohadni, teljesen egyedül!

Claire érezte, hogy ismét elönti az a mérhetetlen harag és gyűlölet, amit már oly régóta táplált magában az Umbrella iránt. Amikor betört az európai központba, ugyanez az érzés vezérelte, és azóta csak intenzívebb lett.
Feltérdelt, vakon tapogatózva rátalált a csapra, és megnyitotta a vizet. A zuhanyrózsa hűvös permetet zúdított a nyakába, de nem bánta. Elég régóta feküdt már a meleg vízben. A vízsugár lassan lemosta a sampont, és a fürdőhabot a testéről, de még egy darabig nem zárta el. Egészen addig folyatta magára, míg végül lecsillapodott a dühe, és ismét tiszta fejjel tudott gondolkodni.A hajbalzsamért nyúlt, amely már eléggé megfogyatkozott, de még kifacsart belőle egy keveset, és eloszlatta a haján. A balzsam elengedhetetlen volt, ha nem akarta, hogy a mosás utáni fésülés az őrületbe kergesse. Jelenleg így is épp elég kiborító dolog volt az életében. Emlékek, amelyeket már két hete folyamatosan magában tartott, és még a bátyjával sem osztott meg. Emlékek, amelyek éjjel-nappal mardosták belülről. Különösen egy közülük. Egy szó.

„Szeretlek"

Bal kezét a víz alá merítette, és kihúzta a fürdőkád dugóját, majd felállt. Ismét megnyitotta a csapot, de ezúttal melegebbre állította. A lezúduló vízsugár moraja ellenére is tisztán hallotta a szavakat a fejében.

„Szeretlek... Claire"

Érezte, hogy valami egyre jobban összeszorítja a torkát. Nehezére esett nyelni. Próbálta elűzni a gondolatot. Ha két hétig nem bőgte el magát, most sem fogja. De már túl késő volt. Nem tudta többé magában tartani a könnyeit. Képtelen volt elnyomni a borzalmas érzést, hogy ő tehet az egészről. Bűnösnek érezte magát Steve halála miatt.

Szeretett engem...

Valami égette a szemét, de nem a balzsam volt. Az arcán lecsorduló meleg vízcseppek közé sós könnypatakok vegyültek.

Szeretett... Engem... Ez volt az utolsó dolog amit mondott!

Letörölte a tekintetét elhomályosító könnyeket, és megkísérelt felidézni néhány boldogabb emléket, de ez csak rontott a helyzeten. Összekuporodott a zuhany alatt, és a hangtalan sírás keserves zokogásba fulladt.

Nem voltam ott, amikor szüksége volt rám... Miattam halt meg... Annyiszor megmentette az életem, és kockáztatta a sajátját értem. De én nem tudtam rajta segíteni, amikor igazán szükség lett volna rá!

A lefolyó fölött kacsázó aprócska örvényt bámulta. Legszívesebben lefolyt volna a vízzel együtt.

Fejezd be ennek semmi értelme! Nem tehettél semmit! Nem a te hibád!

Claire az ajkába harapott, és megpróbálta minden erejét összeszedni. De ekkor kérlelhetetlenül egy pár hete hallott dalszöveg tolakodott a fejébe.

Mintha csak tegnap lett volna
Mikor az arcodat láttam...

Lehunyt szemmel megrázta a fejét, mintha ki akarná rázni belőle a szöveget.

- A rohadt életbe!

Ökölbe szorította mindkét kezét, és jobbjával belebokszolt a falba. A világoskék csempén ugyan egy karcolás sem esett, az ütés ereje azonban épp elég volt, ahhoz hogy felsértse a bőrét. Fájdalmas volt, de nem törődött vele.

- Mert inkább fájjon, minthogy ne érezzek semmit – énekelte halkan az ismerős dalt. A sírást legalább már sikerült abbahagynia. Csak az érzés nem múlt el. Az üresség, magány, bánat, düh és bűntudat egybeforrt masszaként emésztették a lelkét. Hiába menekült meg ismét a rémálomból, hiába találta meg végre bátyját, elveszített helyette mást, aki legalább annyira fontos volt számára. Akivel más körülmények között jó barátok lehettek volna, vagy ki tudja, esetleg még több is... Bár Claire-nek efelől már kétségei voltak. Elvégre Steve fiatalabb volt nála majdnem két évvel, és ott volt Leon is, akivel az utóbbi időben elég közel kerültek egymáshoz...

Ahh, mit számít? Steve már nincs többé, úgyhogy felesleges ilyeneken gondolkozni!

Váratlanul kopogás riasztotta fel gondolataiból.

- Claire? Jól vagy?

- Igen... Persze! Mindjárt kész vagyok...

Tíz perccel később Claire már törülközőben állt a szobájában, és az ágyára kirakott ruhákat szemlélte. Azon gondolkozott, mit vegyen fel a Trenttel való találkozásra. Persze nem az volt a célja hogy öltözékével levegye a lábáról a férfit, hanem hogy a ruha alatt jól el lehessen rejteni a vállra csatolható pisztolytáskát. Az ember sosem lehet elég óvatos...
Ledobta magáról a törülközőt és belebújt a frissen vásárolt fekete alsóneműbe. Miután a melltartót is felvette, a tükörhöz sétált, hogy szemügyre vegye, hogy áll rajta. Elégedetten nyugtázta, hogy akár a filmsztárok is megirigyelhetnék. Csak azt sajnálta, hogy a tükrén kívül senki nem volt aki ezt értékelhette volna.

Ó, ugyan már! Kisebb gondod is nagyobb annál, hogy ilyesmivel foglalkozz!

Végül a fekete női ing mellett döntött, amit Christől kapott ajándékba. Alá khaki zöld ujjatlan pólót vett. Felkapta az asztalról a fésűt, és ismét belenézett a tükörbe. A pisztolytáskát az ing tökéletesen takarta. Néhányszor végigszántott vállára omló, vöröses-barna haján.

- Hiúság, tükör a neved! – motyogta alig hallhatóan a tükörképének.

Miután végzett, sötétkék farmerja zsebébe süllyesztette az éjjeliszekrényen heverő mobiltelefont - alig egy hete vett egyet Chrisnek, illetve saját magának, hogy többé ne veszíthessék el egymást. Bár a lakásban is volt telefon, de a mobilt legalább magukkal tudták vinni bárhová. Átsétált az előszobába, felkapta a telefonkagylót, és tárcsázta a számot amit Trent meghagyott.

- Á, Miss Redfield, Már vártam a hívását – szólt bele az ismerős férfihang.

- Mit akar?

- Birtokomba jutott néhány információ-morzsa, amely esetleg érdekelheti önt.

- Ezt már hallottam.

- Találkozzunk, és elmondom a részleteket.

- Miért nem tudja a telefonban elmondani?

- Nem biztonságos.

Claire némi habozás után válaszolt:

- Rendben. Hol?

- A Healthy Diningban, tizenöt perc múlva.

- Legalább azt árulja el, hogy mivel kapcsolatos az info, ami engem annyira érdekelhet?

- Nos, az a név, hogy Steve, bizonyára mond valamit önnek...

Mivel nem kapott választ, Trent lerakta. Claire percekig csak állt, füléhez tartva a süket kagylót, és képtelen volt megmozdulni.

Megjegyzés: Nos ez lenne az első fejezet, egyelőre ennyi, de ahogy magamat ismerem, lehet még átírok benne sokmindent, de az is lehet hogy nem :p A dalszöveg, ami szegény Claire eszébe jutott fürdés közben, nem más mint Christina Augilera Hurt című számának első sora. Tudom hogy ez új zene és hogy még sehol nem volt '99-ben. A másik, amiből énekelt is egy sort a Three Days Grace-től a Pain című szám. Szintén elég új, de nem számít, mivel magyarra fordítottam, így mondhatjuk hogy amit énekel egyáltalán nem is létezik. Ugyanez igaz a Christina számra is