Daniel Jackson és Thoth Könyve – The Book of Thoth by Kelsie B.
Forrás: Link a profilban
Írta: Kelsie B.
Spoiler: A negyedik évadig minden
Korhatár: PG-13 (13)
Párosítás: Nincs
Összefoglalás: Daniel kutatása a legendás Thoth Könyve után végül egy olyan csatába torkollik, amit a saját lelkéért kell megvívnia.
Fordította: Itesz
Letölthető, nyomtatható változat: Link a profilban

Ez a kedvenc fanficem, remélem, ez meg is látszik. Különlegessége, hogy az egyik évben második lett az SFA összesítésben, és ezt nagyon meg is érdemli. Olyan dolgok merültek fel benne, amelyek közül nem egyet később a sorozatban is megvalósítottak. És még valami: ez az első hosszabb lélegzetvételű fordításom. Jó szórakozást hozzá!

--

Daniel Jackson és Thoth Könyve

Első rész

Nagy Ramesesnek, Egyiptom fáraójának született egy fia, Setna, aki idővel az ősi írások szakértőjévé, és neves mágussá vált. Midőn a többi hercegek egész álló nap vadásztak vagy apjuk seregét vezették a birodalom távoli vidékeinek őrzésére, addig Setna nem lelte örömét másban, csakis a tanulásban.

Az egyik nap, amikor hosszú papirusztekercsek oldalaira írt könyveket tanulmányozott, megakadt a szeme egy másik, évszázadokkal korábban élt fáraó fiának történetén, aki éppen olyan kiváló írnok és bölcs mágus volt, mint ő - valójában kiválóbb és bölcsebb, hiszen Nefrekeptah elolvasta Thoth Könyvét, amellyel az ember elbűvölheti a mennyet és a földet, és megtanulhatja a madarak és vadak nyelvét.

(Thoth Könyve)

- Thoth? Ki az a Thoth? - kérdezte Jack, miközben hátradőlt a székében, és feldobott egy ceruzát.
- Mindjárt elmondom, Jack - válaszolta Daniel és mérgében a következő diára kattintott. - Mint már mondtam…
- Odaadnád a kiegészített változatot, Daniel?
Jack próbált legalább egy kicsit érdeklődőnek tűnni Daniel legújabb szenvedélye iránt de a háromnegyed órás diavetítés és előadás néhány penészes egyiptomi istenről szerinte 40 perccel hosszabb volt a kelleténél. Arról nem is beszélve, hogy a háta már felvette az eligazító székének alakját. Tudomást sem véve arról, hogy Teal'c lopva rápillant, újból felhajította a ceruzáját a levegőbe.
- Thoth az egyiptomiak egyik leghatalmasabb istene volt. Ő tanította az írástudást az egyiptomiaknak, a gyógyítással, csillagászattal és még egy sor egyéb tudománnyal együtt - folytatta Daniel, határozottan Jacknek intézve szavait.
- Nem kétlem, hogy egy valódi hős a szemedben – gúnyolódott Jack, de Hammond tábornok meleg tekintete visszavonulásra kényszerítette.
- Nos, elnézve a panteont, úgy tűnik, Thoth azon kevesek egyike, akik tényleg szívükön viselték az emberi faj sorsát. Később a görög mitológiában is feltűnik, mint Hermész, de vele kapcsolatban mindenütt található utalás Thoth Könyvére is. A legenda szerint a könyv felfedi az istenek titkait – gyorsan átfutotta a kezében tartott papírok némelyikét. – Hogy egészen pontos legyek: „Elolvasva megtanulhatjuk beszélni a vadak nyelvét, látni a szelet és hallani a napot. Felfedezhetjük az istenek titkait és megérthetjük csillagok énekét."
- Csodás – bukott ki Jackből, aki még mindig a ceruzáját dobálta.
Teal'c egy könnyed mozdulattal elkapta, és letette az asztalra – Jack kartávolságán kívülre.
- Szerinted tényleg létezik? – hitetlenkedett Sam.
- Hát eddig ami csak megmaradt az egyiptomi hagyományokból, valamilyen módon kapcsolódott a goa'uldokhoz. Úgy tudjuk, Thoth Könyvét először Nefrekeptah találta meg néhány, a Nílus alsó folyásánál elrejtett ládákban, és azokat „egy kígyó őrizte, amelyet nem lehet elpusztítani", ami akár egy goa'uldra is utalhat.
- Csábító, uram – fordult Jackhez Sam. – Ha ez a valami létezik, értékes lehet a számunkra.
- Ha tényleg felfed mindent – érvelt Daniel –, amit róluk tudni lehet, akkor tartalmaznia kell a legyőzésük titkát is.
- Szóval azt mondod, induljunk Thoth Könyvének felkutatására?
- Kutatás… Ez jól hangzik – mosolyodott el Daniel.
- Ha úgy véli, jó esélye van annak, hogy segít a goa'uldok elleni harcban, akkor támogatom a felkutatására indított küldetést – szólt Hammond tábornok.
- Köszönöm, tábornok. Ami azt illeti, már van ötletem, hol kezdhetnénk a keresést.
- Hallgatom.
- Az összes ősi szöveg szerint Nefrekeptah sírja Memphisben van. Nem rejtett Elvis-vicc, Jack. Memphis, azaz Egyiptom.
- Hékás! – fortyant fel Jack. – Én is tudom, hogy van egy Memphis Egyiptomban!
- Tegnap éjjel, amikor a térképet nézegettem, valami szöget ütött a fejembe – kiterítette a Nílus-delta térképét az asztalra. – Itt helyezkedik el Memphis, pontosan Gíza alatt. Mi van, ha nem is a földi városról van szó? Mi van, ha egy bolygóra gondoltak?
- Persze – helyeselt töprengő arccal Sam. – Ennek van értelme. De rengeteg bolygó van odakint, Daniel. Hogyan találhatnánk meg azt, amelyik Memphisnek felel meg?
- Hát, Abidosz is egy bolygó és egy volt egyiptomi város is egyben. Akárcsak Héliopolisz, Ernest bolygója – mutatott ezekre Daniel a térképen.
- Hová akarsz kilyukadni? – szólt közbe Jack.
- A számítógéphez fordultam, és kiszámítottam a távolságot a két bolygó között, ami ennyiszerese a földi Héliopolisz és Abidosz városok közti távolságnak – folytatta Daniel, és megmutatta a kinyomtatott eredményt a többieknek. – Szóval, feltételezve, hogy egyenes arányosság van a városok és a bolygók közti távolságok között, kiszámolhatjuk az Abidosz és Memphis közti valós távolságot, és kapunk egy szakaszt az űrben. Ha elforgatjuk ezt három dimenzióban, akkor egy bolygóba kell ütköznünk. Persze csak akkor, ha beleszámoltuk az eltolódás mértékét is.
- Ez ijesztő. Kezd úgy beszélni, mint maga – fordult Samhez Jack.
- Ezredes, Danielnek igaza lehet – erősködött Sam. – Memphis és Héliopolisz közötti számításai mindenesetre helyesek.
Egy számítógép felé fordult, és elkezdett valamin dolgozni. Jack és Daniel közreállták, a válla fölött kísérve figyelemmel, ahogy megalkotja a számítások háromdimenziós modelljét.
- Meg is van – jelentette ki végül, a képernyő egy pontjára mutatva. – Csak egyetlen általunk ismert bolygó illik bele ebbe a modellbe.
- Meg tudja mondani a koordinátákat, őrnagy? – kérdezte Jack.
- Nos, ez a bolygó nincs a felderítési listán, de kiszámoltathatom a számítógéppel a koordinátáit. Néhány napon belül kaphatunk valamilyen eredményt – felelte Sam.
- Tábornok, engedélyt kérek a kutakodásra – mosolygott halványan Jack, leginkább Daniel kaján lelkesedésén.

--

Amikor Setna tovább olvasott, és megtudta, hogy Thoth Könyvét Nefrekeptah-val együtt temették el Memphisben, a királyi sírban, többé nem lelhette nyugalmát addig, míg meg nem találja, és minden bölcsességét meg nem ismeri.

Elment tehát testvéréhez, Anherruhoz, és azt mondta neki:

- Segíts megtalálni Thoth Könyvét, mert az élet nélküle számomra már értelmetlen.
- Veled tartok, és melletted állok, fenyegessen bármilyen veszély – felelte Anherru.

(Thoth Könyve)

- Szóval, mit mutat a MALP? – érdeklődött Jack, miközben Sam válla fölé kémlelt a CSK-1 többi tagjával együtt.
- Nem sokat, uram – felelte homlokráncolva Sam. – Elég sötét és lehangoló a terep. Úgy tűnik, nagy csata volt itt, vagy valamilyen katasztrófa sújtotta a területet. A csillagkapu körül minden fel van perzselve.
- Remek. Igazi kirándulóhely. Van valami nyoma annak, ki okozhatta a pusztítást?
Jack Danielre pillantott. Máris csalódottságot vélt felfedezni a szemében, de tudta, hogy a régész nem tenné ki veszélynek a csapatát, még a legújabb háziprojektjéért sem.
- Nincs jele élőlénynek. Ami azt illeti, még halottaknak sincs. Olyan, mintha soha senki sem élt volna azon a vidéken.
- A levegő nem mérgező? – érdeklődött Teal'c.
- A MALP szerint nem, csak túl sok a levegőben a szén alapú szennyeződés, amelyet bizonyára a fák és a növények égése okozott. Talán goa'uld stratégia?
- Nem. Nem ez a jellemző. A goa'uldok általában megmérgezik a kiirtott bolygók légkörét. Így biztosítják, hogy senkit sem hagynak életben.
- Szóval rossz, de nem goa'uld – szűrte le Jack a következtetést.
- Nem hiszem, hogy goa'uld.
- Ön szerint biztonságos? – kérdezte Samet Jack.
- Még megfigyelném a bolygót egy ideig, mielőtt átmegyünk, csak a biztonság kedvéért. Miután meggyőződtem róla, hogy semmi sem mozog a felszínen, úgy vélem a veszély elfogadható – hangzott a felelet.

--

A CSK-1 a kapu túloldalán elborzadva szemlélte a látványt.
- Határozottan jobban fest élőben – szólt Jack, és elrugdosott néhány elszenesedett faágat az útjából.
Bármerre is nézett, csak szürke és sivár látvány tárult a szeme elé. Kicsavart fák mindenütt. Hamu szállt a szélben, elhomályosítva a nap sugarait és szürke árnyékot vetve a tájra.
- Van valami ötleted, hol kezdjük keresni ennek a Tetrakriptának a sírját?
- Nefrekeptah. És nem, nincs – felelte Daniel, a távcsővel kémlelve a messzeséget. – A mitológiában nincsen semmilyen utalás arra, hol található. Csak annyit tudok, hogy egy titkos sírkamra, és hogy jól el van rejtve.
- Ez minden? És még azt hittem, nehéz lesz megtalálni.
Teal'c nyugtalan arccal, óvatosan nézett körül.
- O'Neill – szólt oda Jacknek, miközben egyre távolodtak a kaputól. – Rossz előérzetem van a hellyel kapcsolatban.
- Én sem mondhatnám, hogy kellemeset csalódtam. Még egy okkal több, hogy hamar megtaláljuk a sírkamrát, és lelépjünk innen.
Jack odament Samhez és Danielhez, akik az UAV által összegyűjtött adatokat tanulmányozták egy kézi monitoron.
- Talált az az izé valamit? – kérdezte.
- Még semmit, uram – válaszolt Sam, le sem véve szemét a képernyőről.
- Biztos benne, hogy jól működik?
Az UAV-hoz tartozó konzol vadiúj játékszer volt.
- Igen, ezredes – mosolyodott el Sam, majd közelebbről is megnézte a képet. – Ez egy tónak néz ki, tőlünk nagyjából másfél kilométerre.
- Nem hinném, hogy a sírt friss vízforrás mellé helyezték volna – próbálkozott Daniel.
- Viszont remek táborhelynek hangzik – vetette ellen Jack. – Letelepszünk oda, és onnan fedezzük fel a terepet.
- Még csak most jöttünk, és máris tábort verünk… – motyogta maga elé Daniel, még mindig a horizontot figyelve a távcsövével.
- Carter, maga és Teal'c tábort vernek, és tovább kutatnak az UAV-vel. Tomb Raider és én addig gyorsan átkutatjuk a csillagkapu környékét – adta ki az utasítást Jack, Daniel felé biccentve majd hozzá fordulva. – Felfedezni akarsz – gyorsította fel a lépteit –, akkor felfedezünk.
Daniel is gyorsított, és pillanatok múlva utol is érte.
- Ha így megyünk, át fogunk sétálni felette, Jack.
- Helyes, akkor legalább megtaláljuk.
Egy darabig csendben masíroztak, megmásztak néhány emelkedőt. Az egyhangú táj még kopárabb lett minden lépéssel, és megszaporodtak a felperzselt foltok is.
- Látsz valami érdekeset? – kérdezte Jack Danielt, aki dühös pillantást vetett rá.
- Azt hiszem, egy alaposabb keresés több eredménnyel…
A mondatot egy váratlan kiáltással fejezte be, mivel eltűnt a lába alól a talaj. Zuhanás közben sikerült elkapnia Jack karját, amivel csak azt érte el, hogy őt is magával rántotta a mély verem aljára. Lábak és kezek kusza összegabalyodásában értek földet.
- Ááááú. A fenébe! – tört ki Jack.
Nagy nehezen ülőhelyzetbe kászálódott. Fejükre föld és kavics záporozott. Jack a kezét az egyik vállára szorította.
- Daniel? – kiáltott, köhécselve az orrába került homoktól.
Nekilátott eltakarítani a lábát beterítő szemétkupacot, amely eddig az üreget álcázta. Daniel is felült már, és csodával határos módon még rajta volt a szemüvege is, habár azt, akárcsak őt magát beterítette egy halom piszok és hamu.
- Jól vagyok – felelte apró fintorral. – Te? – kérdezte egy hatalmas tüsszentés kíséretében, miközben felálltak.
- A fájós oldalamon landoltam, de kutya bajom – felelte Jack még mindig a vállát dörzsölve. – Hova a pokolba estünk?
- Fogalmam sincs, de ez nem egy természetes üreg – Daniel a lábával elsöpört néhány ágat és egy kis hamut, felfedve a sima kőburkolatot. – Szerintem kimászhatunk innen. Elég egyenetlen a fal ahhoz, hogy megtartson – körbenézett a kimászáshoz alkalmas felület után kutatva.
„Csodás – gondolta Jack. – Épp ez hiányzott még a vállrándulás mellé. Egy kis sziklamászás."
- Biztos nem esett bajod? – kérdezte újra Daniel.
- Jól vagyok – hazudta.
- Daniel még mindig a falat vizslatta. Ebben a pillanatban Jack megkapaszkodott a verem falában, mert a talaj megindult a lába alatt.
- Hé! Mi volt ez? – kérdezte talpra állva. - Úgy tűnt, a föld…
A zuhanással együtt érkezett halom elkezdett lecsurogni a verem közepén keletkezett nyíláson. A padlózat redőnyfelhúzásra emlékeztető nyikorgással hajlott be.
- Megmozdult, látom. Kapaszkodj a falba. Talán ki tudunk még mászni innen – harsogta Daniel.
Közben egy kiálló ágba kapaszkodott, mivel a talaj már túl meredek volt a talpon maradáshoz. Jack hasonlóan cselekedett, de éppen hogy csak megkapaszkodott egy sziklában, és a lába már feneketlen mélység sötétjébe lógott, ahol addig a talaj volt. Látta, hogy Daniel már félig ki is mászott a meredélyből. „Elképesztő, hogyan turbózza fel Daniel mozgékonyságát egy kis adag adrenalin – gondolta."
Daniel lenézett Jackre, aki még mindig mozdulatlanul lógott.
- Jack, maradj, ahol vagy. Ha ki tudok mászni, leeresztek egy kötelet neked.
- Nem hiszem, hogy annyi ideig tudnám tartani magam, Danny – Jack megpróbált igazítani a fogásán, sikertelenül. Aztán meglátta, hogy Daniel abbahagyja a mászást, és kipréselt magából egy kiáltást: – Minek álltál meg? Mássz már ki innen!
Daniel mindössze egy lélegzetvételnyi szünetet tartott, aztán óvatosan visszatolatott, arra a helyre, ahol Jack is kapaszkodott.
- Lökd el magad a térdemről. A fejed felett már jobb kapaszkodók vannak. Gyerünk már, Jack! – kiabált Daniel, miközben a keze már remegett az erőfeszítéstől.
- Ez nem jó ötlet – csóválta a fejét Jack, de mégis feljebb kapaszkodott, Daniel térdére támasztva a lábát.
- Csak mássz már fel, rendben? – sziszegte Daniel.
Jack újabb kapaszkodó után nyúlt, de a tárna falai ebben a pillanatban heves rázkódásba kezdtek, így nem tudta tovább tartani magát, és visszazuhant Danielre, akinek a fogása finoman szólva is ingatag volt.
Mindketten a sötét mélységébe zuhantak, és egy örökkévalóságnak tűnt, mire újra elérték az üreg alját. A padló egy csöppet volt csupán vendégszeretőbb, mint az előző akna kövezete. Jack már levegőt vett, de csak ekkor jutott el a tudatáig, hogy víz alatt van. Kétségbeesve emelte fel magát, fojtott köhögéssel törve a felszínre. A körülölelő szurokfekete sötétségben Daniel után tapogatózott, de mindössze annyit ért el, hogy megkarcolta a kezét, ahogy a kőfalba ütközött.
- Daniel! – krákogta, még mindig fulladozva a lenyelt víztől.
Vett néhány mély lélegzetet, és felkészült, hogy ismét belevesse magát a vízbe, amikor meghallotta, ahogy Daniel a felszínre bukik, és levegő után kapkod.
- Erre vagyok, Daniel – nyúlt előre. – Azt hiszem, bedobtak minket a mélyvízbe – erőlködte ki magából.
Daniel nevetni akart, de csak vizet köhögött fel. Amint újra rendesen tudott lélegezni, megindult előre, az ujjaival tapogatva a falat.
Jack felnézett, de nem látta sem a verem nyílását, sem Danielt a koromsötétben. Arra tippelt, hogy a mennyezet, amely korábban összecsuklott alattuk, újra bezárult. Elcsigázva haladt előre a vízben, abban bízva, hogy nem rejtőzik benne semmi, ami vacsora után kutatna.
- Azt hiszem, esélyünk sincs kimászni – állapította meg Daniel.
- Számból vetted ki a szót. Egyéb ötlet?
Jack hirtelen úgy érezte, valami súrolta a lábát. Ösztönösen megindult, durván keresztülgázolva az odalent levő akármin. Hallott egy csobbanást, ami azt jelentette, hogy a mellette ácsorgó Daniel hirtelen a víz alá merült.
- Daniel! Daniel! – üvöltötte, majd várt, hogy néhány másodperccel később a felszínre bukjon. – Jól vagy? – kérdezte, közelebb húzva őt. – Éreztem valamit odalent. Már azt hittem, elkapott.
Daniel levegő után kapkodott, majd ellökte Jacket magától.
- Az a lábam volt! – nyögte. – Azt hiszem, kificamítottad a térdemet.
- Bocs – kért elnézést Jack ügyetlenül. – Tényleg úgy éreztem, valami… Ugye nem azt mondod, hogy tényleg kificamodott? – fejezte be végül másképp a mondatot, mint tervezte. Valami elrántotta a lábát, és egyre húzta, le a vízbe. – Ne mondd, hogy ezt nem érezted.
- Éreztem – erősítette meg Daniel, közelebb húzódva Jackhez. – Valami a víz alá akar húzni.
- A túloldalra, a fal felé… Oda – tette hozzá Jack, miközben igyekezett távolodni a szívóerőtől, de a nyomás csak növekedett. – Ne nézz oda, Daniel, de azt hiszem, a víz kiáramlik a veremből, és megpróbál minket is magával vinni – körbetekintett, de hiába, nem látott kapaszkodót.
Fény hiányában nem tudott kivenni semmit sem a vízben, és legkevésbé azt, mi szippantja be a vizet, és valószínűleg őket is. A szívás egyre erősödött, és mindkettejüket a távolabbi falhoz kényszerítette. Hiába próbáltak ellenkező irányba úszni.
- Daniel, ez le fog húzni minket. – Jack próbált a lehető legnyugodtabb hangon beszélni. – Egy kis szerencsével a felszínre tudunk jutni, amikor a víz eljutott oda, ahova kell. De addig vissza kell tartanod a lélegzeted. Lélegezz mélyeket, és amikor érzed, hogy magával ránt, annyi levegőt szívj magadba, amennyit csak bírsz.
- Ó, te jó ég! – Daniel hangján érződött, hogy a most már a pánik szélén áll.
- Lélegezz! Ez parancs, ha ugyan ér valamit – mondta erőteljes hangon Jack, majd mindketten a víz alá merültek.
Jacket óriási erővel beszippantotta egy szűk nyílás. Érezte, ahogy az átjáró falainak csapja az átvergődő víz. Épp, amikor a tüdeje már robbani készült, akkor repült ki a nyíláson, és ismét vízben landolt, ám ezúttal az sekély volt. Remegve tápászkodott fel, de Daniel eltalálta, amikor ő is a vízbe csobbant.
Ismét lábra állt a derékig érő vízben, és eltávolodott a vastag víztömegtől, amely föntről zuhant alá. Megragadta Daniel dzsekijét, és őt is talpra állította.
- Már meg se kérdezem, hogy jól vagy-e – lihegte.
Daniel bólogatott, és ő is levegő után kapkodott. Jack örömmel nyugtázta, hogy habár odafentről továbbra is tetemes mennyiségű víztömeg érkezett, mégsem mélyült a víz. A kamrát felülről fény világította meg, a falakon vékony oszlopokban piktogramokat látott. Amint Daniel is tudott rendesen lélegezni, ő is felfedezte az írásokat.
- A vízszint csökken – állapította meg Jack és a falakon levő lyukakra mutatott. – Fentről sem jön több víz, ebből a teremből meg elfolyik.
Daniel nem figyelt, lekötötték a falakon található jelek.
- És most mi jön? – beszélt a levegőbe Jack. – A falak összenyomnak bennünket? Ránk szakad a mennyezet? Mi a következő? – ordította.
Észrevette, hogy Daniel még mindig a falat tapogatja, olvas.
- Mit csinálsz, Daniel? – kérdezte, minden megmaradt nyugalmát beleerőltetve.
- Megpróbálom kitalálni, mi áll itt – felelte Daniel, kitartóan tanulmányozva a falat.
- Tényleg azt hiszed, hogy ez most segít rajtunk? – idegeskedett Jack.
- Talán. És… Eltereli a figyelmemet a pánikolásról – vallotta be Daniel idegesen. – Az istenért, Jack, csak adj néhány percet, rendben? – fordult vissza a fal felé, megtámaszkodva benne.
Jack vett néhány mély levegőt, könnyítve a szorító ijedelmen, amelyet magában érzett. A víz leapadt, és azt vette észre, hogy már csak bokáig érő vízben tapos. Nem volt látható kijárat a kamrából. De legalább semmi sem mozgott – egyelőre.
- Nos, csapdába estünk. Van ötleted, hol?
- Nefrekeptah sírjában? – találgatott Daniel, majd újra az írások felé fordult.
- Nahát, pont ezt nem akartam hallani. Élve bezárva egy sírba… Remek – motyogta. – És mit tudsz kihámozni belőle? – kérdezte kínjában, Daniel válla fölött szemlélve a piktogramokat.
- A szokásos sírfelirat duma – intézte el ennyivel Daniel. Csak akkor fejtette ki, amikor meglátta Jack arckifejezését. – A Halottak Könyvéből van.
- Csodás. Vagyis tényleg egy sírba vagyunk zárva.
- Nagyon úgy tűnik, igen.
- És még azt mondtad, hogy az én módszeremmel nem találjuk meg a sírt – folytatta a szarkazmust Jack.
Daniel abbahagyta az olvasást, és Jack irányába botorkált. Jack némi bűntudattal fedezte fel a sántítást. „Átvészeli az egészet, én meg szétrúgom a térdét – gondolta."
- Elvesztetted a szemüvegedet – törte meg a csendet nem sokkal később.
Daniel először keresztülnézett rajta, mint aki gondolatban máshol jár.
- A fenébe, tényleg.
- A fegyvered viszont még megvan. Ez jó hír – szögezte le Jack, a Daniel övére csatolt fegyverre mutatva.
- Bárcsak látnék annyira, hogy el is találjak valamit – vetette ellen Daniel, fáradtan masszírozva fájós izülete felett a lábát.
- Hogy van a térded? – kérdezte Jack.
- Megvan – válaszolta Daniel, le sem véve a szemét az írásokról.
- Aha.
Jack már rég megtanulta, hogy a „megvagyok" kifejezés Danielnél mindent jelentett, csak jót nem. Leginkább úgy lehetett értelmezni, hogy „azonnal vigyenek a gyengélkedőre."
- Ez a kutatás egyáltalán nem úgy megy, ahogy terveztük – keseredett el Daniel.
Az orruk előtt megremegett és felnyílt a fal, és hat jaffával találták szemben magukat, akik azonnal rájuk fogták a botfegyverüket. Egy férfi lépett elő mögülük.
- Vegyétek el a fegyvereiket, és hozzátok őket elém – parancsolta mély goa'uld hangon.
- Nem, ez épp most fordult át katasztrófába – kontrázott rá Jack.

--

Jacket és Danielt térdre kényszerítették.
- Utálom, mikor ezzel jönnek – súgta Jack Danielnek.
Megkockáztatott egy röpke körbepillantást a szobában, ahova vitték őket. Gazdagon feldíszített termet látott, jobbára korai goa'uld építészetnek tudta volna nevezni. Kiálló arany panelek a falakon, rikítóan színes kárpitszőnyegek egész az előszobákig, amelyekben jól láthatta a goa'uld csatlósait, amint kíváncsian szemlélik őket.
Figyelmét újra fogvatartójukra terelte, aki közelebb lépett hozzájuk, és egyszer körbesétálta őket. Fiatalnak tűnt, (na de mind annak tűnnek, nem?) hosszú fekete haja copfba volt fonva, és egy diadém tűzte kontyba. Fehér, rendetlenül ráncba szedett lenvászon ruháján arany csillogott. Ré kellemetlen emlékképe villant fel Jack agyában.
- A nagy harcosok – kezdte az idegen, kuncogva.
- Tudom, hogy nem mondja komolyan – jelezte Jack, hogy érti a viccet.
- Csend legyen! – A goa'uld kissé távolabb vonult tőlük, és hátat fordított nekik. – Mi hozott ide benneteket? – faggatózott selymes hangon.
Daniel Jackre pillantott, aztán beszélni kezdett.
- Azt jöttük megkeresni, amit a Taur'i Thoth Könyveként ismer.
A goa'uld meglepett arccal fordult feléjük.
- Thoth Könyve? Azt hiszitek, megtalálhatjátok a könyvet, amely után Setna és Nefrekeptah is vágyott? – egyik kezével előrenyúlt, megragadva Daniel nyakát, és vékony, éles körmeit a bőrébe eresztve. – Azt hiszitek, sikerrel járhattok abban, amiben a fáraók fiai elbuktak?
- Meg kellett próbálni. – Daniel és a goa'uld tekintete találkozott, ahogy az közelebb hajolt. – Ha sikerült volna, legyőztük volna a fajtáját egyszer és mindenkorra.
A goa'uld felnevetett, egy rándítással elengedve a régész nyakát.
- Thoth Könyve meghaladja a képességeiteket – jelentette ki.
- Honnan tudja? – kérdezte Daniel.
A goa'uld szeme felragyogott.
- Én vagyok Nefrekeptah.
Ezúttal Jack éppen akkorára tátotta a száját, mint Daniel, és egyszerre mondták:
- Oh-oh.
- Nem pusztítottam el a kígyót, amelyet nem lehet elpusztítani, amikor kiszedtem Thoth Könyvét a Nílusból. Most már bennem él.
- Nos, úgy tűnik, Setna kreatívan értelmezte a sztori szerzői jogait, Daniel – jegyezte meg Jack.
- Á, Setna… – A goa'uld hátrább lépve jó alaposan megrágta a nevet. – Népének nagy írnoka volt. Elmesélte a történetemet.
- Elmesélte a sajátját is – közölte Daniel. – Hogy hogyan találta meg a könyvet Nefrekeptah sírjában, és ismerte ki a titkait. Hogy hogyan tette vissza a helyére, amikor annak hatalma túl nagynak bizonyult.
- Akkor Setna kiszínezte a történetét. Azt nem akarta világgá kürtölni, hogy elfogta az ellenség, és nem tudott visszatérni. És amit nem tett hozzá, azt a későbbi generációk hozzátették. Nincs itt semmiféle sír – mondta, nyomatékkal minden szavát. – Csak ezt az erődöt találta itt Setna. Akárcsak ti.
Közelebb lépett az őt körülvevő jaffákhoz.
- Tehát Thoth Könyvét jöttetek megkeresni? És mit tudtok felmutatni, hm? – Fenyegető testtartással sétálta körbe Danielt. – Itt nem találjátok meg Thoth Könyvét.
- Nem hiszek magának – ellenkezett Daniel.
- Már rég megsemmisítettem, Setna próbálkozása után. Túl veszélyes volt a létezése ránk nézve. Most meg kell írni a történet következő fejezetét. Hogy hogyan indultatok megkeresni és buktatok el. Hogy hogyan fizettetek az életetekkel a szemtelenségetekért.
- Ezzel várjon még egy kicsit – kezdte az időhúzást Jack, amikor Nefrekeptah feléje fordult.
- Emlékezz, és jegyezd le, amit láttál – mondta a goa'uld Jacknek, miközben két jaffával arrébb toloncoltatta. A többi jaffa Danielt fogta közre.
Egy szívszorító pillanatig Daniel tekintete találkozott Jackével. De Daniel elfordult, amikor Nefrekeptah egy zatet fogott rá. Gyűrűk érkeztek, és körülvették Jacket és a két jaffát.
- Neeeee! – kiáltotta Jack, és ebben a pillanatban Nefrekeptah lőtt egyet, Daniel pedig összeesett a lábánál. Odébb rúgta Danielt, és újabb lövésre emelte a fegyvert.
- Danieeel! – üvöltött újra Jack, de Nefrekeptah még egyszer tüzelt a mozdulatlan testre. Egy gúnyos mosolyt eresztett meg Jack felé, majd harmadszorra is Danielre célzott, miközben a gyűrűk aktiválódtak.

--

Jack a következő pillanatban a felszínen találta magát. A jaffák lábra állították, és előre lökték. Hátrafordult, és halk morgással rájuk vetette magát. Azok vakon és riadtan tüzeltek a botfegyverükkel a nagyvilágba. Az egyik lövés Jack fülei mellett suhant el. A másik a dzsekijén haladt át, lyukat égetve az oldalába. Megbotlott, a térde megroggyant, majd a gyűrűk ismét aktiválódtak a jaffák körül, leszippantva őket, vissza Nefrekeptah erődjébe.
Jack tétlenül szemlélte az eseményeket. Egy véget nem érő pillanatig meredt arra a helyre, ahol a jaffák eltűntek. Aztán egy durva mozdulattal megtörölte a szemét, mivel elvakították a fájdalom és düh könnyei.
„Végül is megtörtént – visszhangzott a fejében. – Végül elérted, Jack. Olyan helyzetbe hoztad Danielt, ami kicsúszott a kezedből, és nem tudtad kidumálni vagy kiharcolni magadat belőle. És ő fizetett meg érte. Hányszor sóhajtottál már fel nyugodtan, amikor egészben léptetek át Daniellel a kapun. Hányszor mentett már meg a puszta szerencse, amikor a CSK-1 nyakig volt a pácban egy-egy bolygón. A pokolba is, magadnak kerested a bajt, kit akarsz becsapni. A szerencsédnek idővel ki kellett fogynia. És ahogy mindig is gondoltad, Daniel lett végül az, aki megfizette ennek az árát."
Előrehajolt, kezeit a térdén nyugtatta. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne adja fel. Mélyeket szippantott a rossz ízű levegőből, majd felemelte a tekintetét, és szemügyre vette a tájat. Észrevette, hogy nincs messze a csillagkaputól. Egy kis szerencsével Sam és Teal'c néhány köpésnyire lehetnek innen. Megpróbált felállni, de ettől csak kínzó fájdalom hasított az oldalába, és visszaesett a térdére. A rádiója után nyúlt, és segítségül hívta Samet és Teal'cet. Mindössze percekkel később meg is érkeztek, és kitörő örömmel csatlakoztak hozzá.
- Uram! – Sam odafutott mellé, majd Teal'c is utolérte. – Már mindenhol kerestük magukat. Mi történt? – kérdezte, és lehajolt, hogy megvizsgálhassa a férfi oldalát, de az váratlanul, durván, ellökte a kezét. – Hol van Daniel? – kérdezte Sam, majd levette a felszerelését a hátáról, és előkotorta belőle az elsősegélydobozt.
„Istenem, mit mondhatnék most nekik? – kérdezte magától. – Egy küldetésnek nem szabadna így véget érnie. Egy életnek nem szabadna így véget érnie. Ily hirtelen, hogy még egy búcsúszóra sincs idő. És mindezt miért? Még csak a könyvet se találtuk meg, már ha egyáltalán létezett valaha. Daniel elment, és semmit sem értünk el. Értelmetlen volt a halála."
Szavai puskagolyókként találták el Samet:
- Megtaláltuk Nefrekeptah erődjét vagy sírját, vagy akármi is volt az. Goa'uld, őrnagy. És mi tálcán kínáltuk fel magunkat neki.
- Elfogta Danielt?
Jack száján kicsúszott a mondat, amit nem akart kimondani:
- Daniel meghalt. Az a szemétláda egyszerűen… – Itt megállt, mert újra csak vasmarokkal tudta elfojtani az érzelmek áradatát. – Végignéztem, ahogy megöli Danielt, miközben engem a felszínre küldött. Figyelmeztetésként, amiért megpróbáltuk megkeresni azt az istenverte Thoth Könyvét.
A csapat rémült csendbe burkolózott, majd Sam szólalt meg először.
- Tehát… Elment? – kérdezte remegő ajkakkal, miközben készítette a kötést Jack oldalára. Jack tudta, hogy előttük nem tör ki könnyekben, legalább is nem, ha időben visszajutnak a bázisra. Teal'c arca csupán mérhetetlen dühöt mutatott.
- Elképzelhető, hogy Nerfekeptah birtokában van egy szarkofág – jegyezte meg. – Daniel Jackson még élhet.
Jack maga sem tudta, miért, de Teal'c szavai ahelyett, hogy megnyugtatták volna, csak még nagyobb dühöt robbantottak a mellében.
- Teal'c, kétszer is láttam, hogy elsütötte a zatet, és éppen a harmadik lövésre készült, amikor felkerültem ide. És javíts ki, ha tévedek, de ha jól tudom, a szarkofág sem tud segíteni azon, akinek a molekuláit elfújta a szél – mondta gombóccal a torkában, nyögve egyet, amikor Sam elhelyezte a kötést.
- Láttad a harmadik lövést? – erősködött Teal'c.
- Nem – adta meg magát. – Csak az első kettőt – összeszorította a fogait, miközben Sam felragasztotta a kötést.
- Akkor vissza kell mennünk, megmenteni Daniel Jacksont – szorított Teal'c a botfegyvere fogásán. – Hol van az erődje? – kérdezte azzal a gyilkos pillantásával, amely miatt Jack örült, hogy a csapatában van.
- A föld alatt. Megmutathatom, hol gyűrűztek fel – mondta Jack, lábra erőlködve magát. Ijesztően nagyokat ingott, ezért Sam megragadta a karját.
- Uram, nincs olyan állapotban, hogy a gyengélkedőn kívül bárhova is menjen – mondta, és a kitartó ellenkezés ellenére szorosan tartotta Jacket.
- Amíg a leghalványabb remény is van rá, hogy életben van, gondolja, hogy itt hagyom? Nem mehetünk haza így, őrnagy… – mondta keserűen Jack. – Nincs messze innen… – elhallgatott, amikor Teal'c egy mozdulattal jelezte, hogy maradjanak csendben, és körbenézett. Jack és Sam egyszerre vették észre, miért.
- Ez a szag… – kezdte Sam.
- Ak-nebel – mondta Teal'c, majd megragadta Jacket a karjánál fogva, és jelezte Samnek, hogy tegye ugyanezt. Jack hiába próbált ellenkezni, a csillagkapu felé ráncigálták.
- Mi a fene… Mi folyik itt? – kérdezte Jack dühösen, amikor Teal'c a fájós oldalát ráncigálta. – Mi az az ak-nebel? Valamiféle bűzös borz?
- Nem állat, O'Neill. Hanem gáz – mondta Teal'c és megszaporázta lépteit. – Nagyon gyúlékony, instabil gáz.
- Jaj, ne – nyögött Sam –, gondolod, hogy…?
- Igen – felelte Teal'c. – El kell mennünk erről a helyről.
Miközben közeledtek a csillagkapuhoz, Teal'c jelezte Samnek, hogy tárcsázzon, amíg ő és Jack odaérnek. Sam rohant és idegesen tárcsázott, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a halk suhogó hangot, amelyet a tárcsázóhoz szaladva hallott, és a forró szelet, amely megcsapta tar nyakát.
A csillagkapu kinyílt, átküldte a GDO jelét, majd Jack és Teal'c felé sandított, visszatartva a lélegzetét. Amikor Teal'c elérte a kaput Jackkel a vállán, egy tűzfal perzselte fel a levegőt mögöttük. Egy lebegő, fodrozódó lángú tűzhullám.
Teal'c egy fejmozdulattal szólt Samnek, hogy menjen át a kapun, és ő beleugrott az eseményhorizontba. Lebotorkált a rámpáról a másik oldalon, és mélyet szippantott az indítócsarnok hűvös levegőjéből, majd megfordult, és várta, hogy Teal'c és Jack is átérjenek.
Egy szívdobbanásnyi idő után ők is feltűntek, kiugorva a kapuból a rámpára.
- Zárják le! Zárják le! – kiáltott Sam az irányítóterembe, és az Írisz megnyugtató cuppanással zárult be mögöttük.
A bolygón eközben a kérlelhetetlen lángoszlop eltalálta a kaput. Átsütött rajta, és felégetett mindent az útjában. Miután továbbhaladt, a csillagkapu foszforeszkált a hőségtől.
Az erődben eközben Nefrekeptah leeresztette a fegyverét, és megvetéssel vette szemügyre Daniel holttestét.
- Vigyétek! – parancsolta a jaffáinak. – Keltsétek életre. Ez volt a legkönnyebb halála – mondta, majd az egyik udvaroncához fordult. – Lépj kapcsolatba a Rendszerurakkal, és tudd meg, kicsoda – mondta, halálos nyugalommal, mielőtt visszatért volna a helyére.

--

Köszönöm, hogy elolvastad.

Azt hiszem, a történet önmagáért beszél...

Kérlek, írj egy review-t (regisztráció nem szükséges), sőt a véleményedet e-mailben is megírhatod, vagy akár az Abydos Gate fórumára is (link a profilban). Kíváncsian várom! És ha teheted, mindenképpen írj! Jót, rosszat, nem számít, de jó érzés tudni, hogy elolvasta valaki!