Cím: Testvéri szeretet
Fandom: Fullmetal Alchemist
Műfaj: általános, dráma
Elbeszélésmód: E/1.
Fejezetek száma: 1
Szavak száma: 440
Állapot: befejezett
Szereplők: Ed
Párosítás: -
Korhatár: -
Ismertető: Sokan dobálóznak azzal a közhellyel, hogy fél karukat odaadnák egy szeretett személyért. Edward Elric ezt meg is tette.
Figyelmeztetés: -
Spoiler: -
Megjegyzés: -


Az ember mindent megtenne a testvéréért. Az égvilágon mindent.

Furcsa kapcsolat létezik két ember között, ha testvérek. Olyan kötelék van köztük, melyet nem érthet meg senki más. Olykor ez a kötelék fájdalmas, olykor gyűlöletes, máskor a legszebb és legfontosabb dolog a világon. Ilyen kötelék az is, ami Al és köztem van.

Gyerekkorom óta megszoktam, hogy van egy öcsém. Egy öcsém, akinek rengeteg hibája van, ugyanakkor annyi mindent köszönhetek neki.

Kiskoromban gyakran voltam féltékeny rá. Úgy éreztem, Anyu többet törődik vele, és jobban is szereti. Ezért gyakran bántottam. Anyu szemében akkor mindig valamiféle mély szomorúság jelent meg, melyet csak évekkel később értettem meg.

Igen, sokszor bántottam Alt. Néhanapján kékre-zöldre pofoztuk egymást, és általában olyan apróságokon vesztünk össze, mint hogy ki vegye feleségül Winry-t. Bolond kisgyerekek voltunk mindketten.

De az, hogy én lekeverhetek kettőt az öcsémnek, ha épp olyanom van, nem jelenti azt, hogy más is megteheti! Alt csak és kizárólag én bánthatom, vili? Ha ezt nem fogod fel, te is úgy fogsz járni, mint a többi szerencsétlen, aki valami ocsmányságot akart művelni Allal! Szerintem egyikük sem tud már tolószék nélkül járni. Szóval nem ajánlom, hogy próbálkozz!

Amikor Anyu meghalt, ketten maradtunk. Egyetlen dologba tudtam kapaszkodni, hogy ne zuhanjak bele a teljes sötétségbe: a tudat, hogy vigyáznom kell az öcsémre. Mi ketten mindvégig ott voltunk egymás számára.

Sok hónapon keresztül tanulmányoztuk az ember teremtésének lehetőségeit, semmi mással nem törődve. Mi, ketten, együtt.

Együtt vágtunk bele az alkímia legfőbb alapszabályának megszegésébe, és együtt vallottunk kudarcot. É mégis úgy éreztem – úgy érzem, - az egész az én hibám. Az én fejemből pattant ki az egész. Én vagyok az idősebb, nekem kellett volna józanul gondolkodnom, nekem kellett volna megtalálni a hibát az elméletünkben, nekem kellett volna elveszítenem a testem…

Sokan dobálóznak azzal a közhellyel, hogy egy számukra kedves személyért odaadnák a fél kezük, a fél lábuk, a fél életük. De vajon tényleg megtennék? Képesek lennének úgy, mint én, gondolkodás nélkül eldobni valamit, csak hogy megmentsék azt a személyt? Én egy pillanatig sem haboztam megtenni. S nem csak a fél karom ajánlottam fel, hanem mindenem: a teljes testem, a teljes lelkem, a teljes életem. Mert Al az egyetlen öcsém.

De hiába tettem meg. Csupán Al lelkét sikerült megmentenem, a testét nem voltam képes visszaszerezni. S azóta is gyötör a bűntudat, és attól rettegek, hogy az öcsém engem okol mindenért. Félek, és nem merem feltenni neki a kérdést. Félek, és nem merek tőle bocsánatot kérni.

Csak egyetlen dologra vagyok képes: folytatni a kutatást a Bölcsek Köve után, hogy visszakaphassa a testét. És velem mi lesz? A legkevésbé sem érdekel, míg őt megmenthetem, míg épnek és egészségesnek láthatom. Ha kell, elvehetik a másik karom, a másik lábam. Ha szükséges, eldobom az egész testem. Mert csak egyvalaki számít…

...a kisöcsém.