Megjegyzés: Először is nem szeretnék megbotránkoztatni senkit ezzel a művel, eredetileg saját szórakoztatásomra írtam. Bár kellően utána jártam a témának, nekem ez a felállás jobban tetszik. Tehát! Akik számára a Bibliában előforduló történetek szent és sérthetetlenek, azoknak javaslom, hogy NE olvassák!
Korhatár: szerintem 18 év (egyébként T kategória)
Fényhozó
„Ne...könyörgöm, ne...!
Az ismeretlen érzelem fájdalmasan tombolt testében. Félelem költözött zsigereibe, szíve még sosem dobogott ilyen fájdalmasan.
„Ne hagyj itt...! Nem mehetsz el...! Én nem akartam mindezt!"
Fehér kezeivel erősen belemarkolt annak a ruhájába, aki előtt térdelt. Könnyek szöktek szemébe, ajkai elfehéredtek, mikor beléjük harapott elkeseredésében. Csak szorongatta a hihetetlenül lágy köpenyt, tekintetével a másikét keresve.
Ám a magas alak jéghidegen végig mérte, téve egy megvető fintort.
„Elkéstél, Gabriel. Azt hittem, mellettem állsz. De te nem tettél semmit értem. Semmit!"- jött a kegyetlen elutasítás, mire a férfi kirántotta magát a szorításból.
A nő összecsuklott a könnyű felhőfoszlányon, hatalmas szárnyai elernyedve lógtak le mellette.
„Bocsájts meg... Én...én még mindig szeretlek..."
- Gabriel. Gabriel, ébredj!
A szólított arkangyal felhígetve ült fel a zöld füvön, pislogva nézve körül a mesés tájon. Csillogó, csörgedező patakok, dús lombkoronájú fák érett termésekkel, amerre a szem ellát zöld fűvel, a már jól ismert édes illat terjengett a könnyű szélben és a fényes égbolt.
Gabriel felfogva a látványt sóhajtott egy mélyet, néhány pillanatra lehunyva a szemét. Váratlanul valaki kisimított néhány sötétbarna hajtincset az arcából a füle mögé, ezzel végig simítva lágy bőrét. Oldalra nézve, végre felfedezte a mellette ülő főangyalt, aki aggódva vizsgálgatta.
- Ne haragudj...kicsit elszundítottam.
- Igen, észrevettem. Rosszat álmodtál. Már megint látomásod volt?- kérdezte a fekete hajú angyal, ezúttal nyíltan végigsimítva a másik arcán.
- semmi gond, Rafael. Már úgy sem emlékszem rá.- rázta meg a fejét Gabriel bizakodva, lesimítva azúrkék köpenyéről egy fűszálat.
A férfi kicsit elkomorodott.
- Nagy gond lenne, ha nem szólítanál Rafaelnek? Jobba szeretem, mikor Lucifernek hívnak.
- Ó, igen, a „Fényhozó".- mosolyodott el Gabriel, megfogva társa kezét.- Ahogy kívánod, Lucifer.
Lucifer eltűnődve nézett összekulcsolt kezükre. Amióta ismerte Gabrielt, az ő közelében felettébb furcsán érezte magát. Mintha valami űrt töltött volna ki benne. Bármi jól hangzott, ami vele tehetett, több időt töltött vele, mint bárki mással.
- Hát akkor...engem szólít a kötelesség. Vár rám a Nagyvilág.- nyújtózott egyet Gabriel, meglegyintgetve szárnyait, majd felállt.- Velem jössz, Lucifer?
- Feltétlen. Nekem is akad elintéznivalóm.- állt fel vele szembe Lucifer, majd óvatosan két tenyere közé véve az arkangyal arcát, a homlokára adott egy lágy csókot.
Gabriel halvány mosollyal csúsztatta jobb kezét a főangyal szíve fölé, mintegy jelzésként, majd együtt elindultak az Úr termébe.
Egy gyönyörű, aranylón szikrázó kapu elé érve, Gabriel finoman megérintette a meleg fémet. A kapuszárnyakat betolva, Luciferrel együtt beléptek a felhőkkel körülvett helyiségbe. A közepén egy végeláthatatlan, hófehér márványlépcső futott felfelé, de a teteje egy vakító és csillámos ködfellegben elveszett.
A két angyal a lépcső legaljához lépett, mindketten jobb kezüket szívük fölé helyezve.
- Hívattál, Urunk, Mesterünk.- nézett fel a fényességbe Gabriel.
-„Üdvözöllek, gyermekeim.- hangzott fel a távolból egy megnyugtatóan könnyed hang.- Feladataim vannak számotokra. Gabriel, repülj a sebes szél szárnyán zöldoromba és kérlek, tudasd a természet leányaival, miszerint szüksége lehet rájuk az emberpárnak. Kérd meg őket, teremtsék meg számukra a megfelelő környezetet."
- Értettem, Uram.- bólintott Gabriel.- Máris indulok utamra.
Távozása után Lucifer is felnézett a fénylő égboltra.
- Az én feladatom mi lesz, Uram?
Néhány pillanatnyi szünet követte kérdését.
-„Neked, legkedvesebb gyermekem, Michaelt kell meglátogatnod. Vidd el neki üzenetemet, kezdje el felkészíteni többi angyaltársát, adja át nekik is tudását."- fejezte be a mennybéli hang.
Lucifer szintén bólintott, távozva a teremből.
Gabriel a kastélya előtt még megvárta útitársát. A vidám, szinte kisfiús kinézetű arkangyal szapora lépésekkel érkezett meg, felfújva néhány arcába hulló szőke hajtincsét. Megigazította aranyszínű köpenyét, majd az édes mézhez hasonló, borostyán szemeit két fejjel magasabb társára függesztette.
- Jelentem alássan, megérkezett Uriel arkangyal, készen állva egy újabb lélekpróbáló kihívásra!
A nő szája elé tartva tenyerét takarta el jókedvű mosolyát.
- Ó, Uriel, te sosem változol. Na gyere, sorstársam, látogassuk meg a kedves nimfákat.- mondta, majd megszorítva kezében lévő kereszt alakú jogarát, melynek tetején egy faragott liliom húzódott, meglobogtatva szárnyukat rugaszkodtak el a felhőktől.
- Mi is a feladatunk?- kérdezte Uriel lelkesen, miközben zuhanórepülést végzett széttárt karokkal.
- Fel kell kérni őket, hogy segítsenek harmonikus környezetet kialakítani az embereknek.
- Ó, az csodálatos! Jó dolga lesz Adamnek és Evanak.- sóhajtotta Uriel átszellemült arccal.
- Na igen. Túlságosan is jó.- motyogta magában Gabriel elgondolkodva, de azonnal elűzve magától a vádaskodó gondolatokat, tovább repültek az ezerarcú természet felett.
Lucifer belépett a kellemesen hűvös terembe, ahol három angyal beszélgetett egy kör alakú asztal körül. Jöttére felnéztek, de már előtte észrevette a dupla szárnyakkal ellátott negyedik arkangyalt, Michaelt. Ő, mint mindig, talpig ezüst páncélzatban díszelgett, ami harmonizált szeme ezüstjével. Rövid, enyhén hullámos, fekete haját hátra fésülte, egy fehér palást lógott le a válláról. A négy arkangyal közül ő volt a legmagasabb és a legizmosabb, de Lucifer már ismerte a kemény jellem mögötti apró hibákat...amiket rendszerint ki is szokott használni.
- Üdvözöllek benneteket.- bólintott, amire egy egyöntetű válasz érkezett.- Üzenetem van számodra, Michael.
A hadvezér összevonva szemöldökét lépett elé.
- Hallgatlak, Rafael.
- A Mindenható úgy rendelkezett, hogy taníts ki minden egyes angyalt.
- Kitanítani?- csodálkozott Michael.- Meglep.
- Nos...ha nem érzel rá elég erőt, megmondom Neki a választ, miszerint nem tudsz eleget tenni a kérésének.- sóhajtott fel Lucifer tettetett csalódottsággal.
- Örülnék, ha nem űznél gúnyt a szavaimból!- dörrent rá a másik arkangyal.
- Biztos menni fog?
Michael egy mély sóhajjal lecsillapította magát, az ajtóra mutatva.
- Menj és mondd meg Urunknak, hogy eleget teszek kérésének. Te pedig örülnék, ha csak az üzenet elmondásával törődnél, és megtartanád a véleményedet magadnak.
- Ejnye, de idegesek lettünk, kedves Michael.- jegyezte meg még Lucifer, majd elégedetten távozott. Mindig megszépíti az amúgy unalmas napjait egy ilyen felemelő csevely.
Na mindegy, egy időre el kell felednie Michaelt. Jelenleg beszélnie kell néhány angyallal, köztük is Istariellel.
Gabriel belépett a különös kinézetű helyiségbe, ami a Purgatórium névre hallgatott. Voltaképp az egész két végtelen, színét változtató felhőrétegből állt, aminek a közepén egy folyó csörgedezett, a felszínéről felszálló pára jelezte, hogy jeges lehet. A folyó mellett Uriel vékony alakja guggolt, a kisujját mártogatva bele a vízbe.
- Nem zavarlak?- kérdezte Gabriel, mellé lépve.
- Te? Ugyan már!- nézett fel rá a fiatal arkangyal.- Szeretek veled lenni.
- Most végeztem. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy láttad-e valahol Rafaelt?
Uriel arcáról váratlanul eltűnt a mosoly, majd kínosan zavart arccal nézett vissza a vízre. Gabriel felfigyelt a hirtelen hangulatváltásra.
- Mondd csak, valami baj van?
- Te még nem vetted észre?- hallotta Uriel szokatlanul komoly hangját.
- Mit?
- Ahogy Rafael viselkedik. Nem tudom...olyan más, mint mi.
- Tényleg megijesztesz, Uriel. Én nem vettem észre rajta semmi különöset.
- Te vagy az egyetlen, aki ennyire ragaszkodsz hozzá. Miért, Gabriel? Te nem vetted észre, hogy mennyire furcsa? Néha...néha szabályosan tartok tőle. Nem tudom megmagyarázni, miért.
- De Uriel! Nem tudod, miket beszélsz! Az időm jórészét vele töltöm, és az égvilágon semmi bajom nincs vele! Nagyon is kedvelem!
- Túlzottan is, Gabriel. Féltelek. Tudom, hogy nevetséges amit mondok, de higgy nekem!
- Inkább őrültség.- egyenesedett ki a nő eltökélt arccal.- Lucifer közénk tartozik és én nagyon szeretem. Ő is kedvel, de ti ezt nem érthetitek, hisz' nem is ismeritek valójában!
- Miért? Te igen?- nézett a szemébe Uriel.
Gabriel néhány pillanatig hallgatott, de utána megfordult és elhagyta a Purgatóriumot.
Magában őrülten vajúdva sietett a kastélya felé. Miért mondta ezt Uriel? Semmi oka gyanúsítani Lucifert! Bár...
Hirtelen felelevenedtek benne bizonyos emlékek. Nemrégen látta, amint Lucifer három magasabb beosztású angyallal fontoskodva sugdolózott. Így belegondolva, valóban volt benne valami különös, mert amint a közelükbe ért, azonnal feloszlottak. Eleinte furcsállta a dolgot, de ráhagyta. Mivel köztük volt Famuel, az a női angyal, akivel sosem jött ki valami fényesen, nem is csodálta, ha gyanúsnak találta őket. Famuel roppant helyes volt, ennek ellenére állandóan elégedetlenkedett, főleg vele éreztette, hogy mennyire ellenszenvesnek találja, már csak a rangja miatt is. És amit a legnehezebben viselt el azaz, hogy állandó jelleggel Lucifer körül lebzselt.
„Na várjunk csak! Mégis mióta foglalkoztat az engem, mit művel Famuel? Végül is Lucifer a barátom...nincs jogom beleszólni, kivel beszélget vagy hová megy, hiszen nem köteles beszámolnia róla. De akkor is...
Mikor megérkezett a kastélyába, teljesen meg volt zavarodva. Már nem is azért, amit Uriel mondott, hanem saját érzésein. Még sosem tapasztalt érzések kuszálódtak benne, szinte megijedt magától. Csak találta volna meg Lucifert! Már képtelen tovább magában tartani kételyeit!
Lehangolva lépett be a hálószobájába, majd eltűntetve szárnyait, a ruhájából kezdte kibontani magát. Őrültség az egész. Még alszik rá egyet, és, ha már higgadtabban tud gondolkodni, megbeszéli ezt vele is.
Lassan a földre ejtette a könnyű, kék színű köpenyét, mezítelen testét enyhe fénybe borította a falból áradó csillogás. A hatalmas ablakokon át látni lehetett a gyönyörű égboltot, a csillagok milliárdjait.
- Ezért a látványért érdemes volt eddig várnom.- hangzott fel egy elégedett hang az egyik sarokban lévő fotelnek mondható ülőhelyről, amit eddig homály takart.
Gabriel riadtan fordult oda, kezében lévő köntösét maga elé kapva.
- Lucifer!- nyikkant meg.- Mit...mit keresel itt?
- Ne haragudj, hogy csak így berontottam.- állt fel a főangyal az ülőhelyéről, majd könnyű léptekkel elé sétált. Most neki sem voltak szárnyai, testét egy vörös (és egyben fekete) színű talár fedte, lábán nem viselt semmit. Lapockáig érő fekete haját hátul összefogta, felemás színű szemei szelíden csillogtak.- De úgy hallottam beszélni akartál velem.
- Én...nos igen, csak...csak tudod...- dadogta Gabriel zavartan, életében először elpirulva. Luciferre nézett, abban reménykedve, hátha kisegíti őt ebből a zavart helyzetből, de a férfi várakozón vizsgálgatta arcát.
Végül egy mély sóhajjal gyorsan magára kanyarította a köpenyét, szorosan összekötve elöl.
- Nem is tudom, mint kezdjem el. Valami nem stimmel a többiekkel.
- Miért?
- Mindannyian gyanakszanak rád.
- Rám?
- Ma...ma Uriel szokatlanul komoly volt. Hangot adott véleményének, miszerint mennyire tart tőled és furcsának talál. Tényleg nem tudom mire gondolt, de állítólag a többiek is hasonlóan vélekednek.
Lucifer megvetően felhorkantott, de agyában villámgyorsan lejátszódott a helyzet és a megoldás.
- Mondd csak, Gabriel. Te is egyetértesz velük?- kérdezte lágyan, majd megigazította a nő köpenyének nyakrészét.
- Nem!- vágta rá hevese az arkangyal. Újfent elpirult.- Én kedvellek, de...ebből adódóan van egy problémám. Amiért voltaképp kerestelek.
- Hallgatlak.
Gabriel ekkor elmesélte furcsának talált érzéseit, mesélt a Famuellel kapcsolatos vitáiról, arról, hogy a másik angyal mennyire fel akarja kelteni Lucifer figyelmét magára.
- Szerinted is megőrültem?- kérdezte meg a végén aggódva.
Lucifer egy elismerő fütty-tyel válaszolt.
- Ezt nem hittem volna. Gabriel, te féltékeny vagy miattam?
- Féltékeny? Én?
- Mivel magyarázod, hogy ennyire irritál Famuel hozzám való állása?
- Lehet, hogy igazad van.
- Ez csak természetes. De miért nem szóltál, hogy csak veled barátkozhatok?- fogta meg a kezeit Lucifer vigyorogva.- Hisz' te fontosabb vagy számomra, mint itt minden és mindenki összevetve.
- Na ezért sem hiszek a többieknek.- suttogta Gabriel, majd hevesen átkarolta a főangyal nyakát.- Számomra is te vagy a legfontosabb, Lucifer.
miközben így szorították egymást, Lucifer agyában átvillant valami.
- Ha már így szóba került a fontosság, én már valóban csak rád számíthatok, Gabriel.
- Ne félj, Urunk mindig a segítségünkre lesz, akármit mondjanak is a többiek.
- Hm. Ha már Ő is említve lett, nem gondolkodtál el még azon, hogy mennyit törődik azzal a két haszontalan emberrel?
Gabriel elhajolva tőle, csodálkozva nézett a szemeibe.
- Nem értelek.
- Csodálkozom, hogy még nem vetted észre. Amióta azok ketten meg lettek teremtve, teljes mértékben hanyagolva vagyunk. Nekik minden jóval kedveskedik, téged ugráltat mindenért, bármi nyavalyájuk van. Mi dolgozunk, ők pedig naphosszat esznek, alszanak és sopánkodnak. Nekik semmi dolguk nincs a természetben, csak pusztítanak. Akkor kérdem én, mire ez a gyámkodás felettük?
- Őket is az Úr teremtette, bizonyára van valami terve velük.- próbálkozott mentségeket találni Gabriel, de legbelül mélyen elgondolkodtatták a hallottak.
Lucifer pedig csak erre várt. Negédes mosollyal az angyal mögé lépett, majd a füléhez hajolt, úgy, hogy ajkai súrolták annak fülét.
- Lehet. De az angyalokat akkor is a második helyre csúsztatta vissza. Részemről az lenne a legideálisabb, ha minden visszamenne a helyére. Vagy te nem úgy látod, hogy ez járna nekünk?
- Járna?- értetlenkedett Gabriel, de erősen kellett koncentrálnia, hogy száműzni tudja a férfi forró leheletét a nyakánál.- Mi angyalok vagyunk, Lucifer. Egyszerűen a természetünknél fogva nem törekedhetünk a legfelső elismerésig, ha ezzel másokon átgázolunk. Még ha...még ha az emberekről is van szó.
- Értem.- lépett el tőle Lucifer, háttal állva neki. az ablak előtt megállva kinézett a gyönyörű, ezüstös mezőre.- Lehet, hogy igazuk van a többieknek. Lehet, hogy tényleg furcsa vagyok. De vajon furcsa lennék azért, mert másként látom a világot, mint ők? Mert érdekelnek bizonyos dolgok, kérdések? Téged nem fog el néha az a vágy, hogy valamit másként kéne tenni?
Szavai őszinték voltak. Valóban változtatni szeretne a jelenlegi helyzeten, valami mást kipróbálni, valami olyasmit, amit még nem tudott megnevezni. Azt viszont tudta, hogy szüksége van az egyetlen személyre, akiben bízni tud, aki eddig is mindig vele volt, akire számíthatott. Gabriel valóban többet jelentett számára mint bárki más, Famuelnél meg végképp. Persze, hogy felfigyelt a másik túlzott érdeklődésére, de nem tulajdonított neki figyelmet. Ellenben Gabrielnek...! Lehet, hogy ostobaság, de már megfordult néhányszor a fejében, hogy elmélyíti a barátságukat.
Csak a félelme, hogy elveszítené őt és az Úrtól való tartása tartotta még vissza.
- Bocsájts meg, Lucifer.
A másik angyal hangja rántotta vissza a valóságba. Gabriel mögötte állt, két tenyerét a lapockái fölé támasztotta, homlokát a tarkójára.
- Tudom, mit érzel, én is többre vágyom, mint ez a mostani. Igazából sosem tudtam megmagyarázni, olyan érzés, mintha valamit elfeledtem volna, és most próbálna előtörni agyam egyik rejtett zugából.
- Úgy veszem észre, ezzel csak mi ketten vagyunk így az egész Mennyországban.- támaszkodott a párkányra Lucifer, komoran fürkészve a tájat. Néhányan bár osztoznak a nézeteimben, de...valahogy téged érezlek a legközelebb magamhoz. Szeretlek, Gabriel.
- Én is téged, Lucifer.- kuncogott fel Gabriel kedvesen, megsimogatva a másik hátát.
Lucifer olya gyorsan megfordult, hogy az angyal még reagálni sem tudott szinte, csak ijedten nézett szemeibe. A férfi most megragadta a csuklóit, nagyon komolyan nézve rá.
- Nem értettél meg. Az imént nem költői kijelentésnek szántam szavaimat. Szeretlek, Gabriel, érted? Amennyire egy lélek szeretheti a másik lelket!
- Lucifer...- suttogta csodálkozó hangon Gabriel, de nem tudott mit mondani.
- Tudom, mekkora ostobaság, és sajnálom, hogy ezzel terhellek, de, ha a barátságunk rovására is megy, úgy éreztem, tudnod kell ezt, mert a későbbiekben csak ronthat a dolgokon.- itt most elhallgatott, elengedve a másikat, aggodva várva a másik reagálását.
Gabriel zavartan harapott először alsóajkába, utána kisöpört arcából néhány hajtincset, majd a rövid töprengés után hirtelen Luciferhez hajolt, egy félénk puszit adva a szájára. Látva a másik döbbenetét, elbizonytalanodva kezdett magyarázkodni.
- Bocs-bocsájts meg. Nem...én nem...nem tudom, hogyan kell.
Lucifer nem válaszolt, csak lassan az álla alá csúsztatta a kezét, majd kissé megemelve a fejét, száját óvatosan a másik ajkaihoz érintette. Gabriel még vett egy ilyet légvételt, mielőtt az angyal teljesen birtokba vette a száját. Nem hitte el. Ajkai ösztönösen mozogtak, nyelve félénk táncot folytatott az övével, tudatát rózsaszín köd borította el. Testén egy remegéshullám futott át, amitől megijedve, belemarkolt a férfi talárjának elejébe.
Lucifer gyengéden és végtelen türelemmel vezette a nőt, sokáig csókolta édes ajkait, ízlelgette nyelvével, hogy minél többet tanulhasson, hogy már ne olyan görcsösen kapaszkodjon belé, hogy tudjon mit kezdeni érzéseivel. Mikor úgy érezte, hogy kellően ellazult, megfogta kezeit és feljebb csúsztatva őket, arra ösztönözte, hogy karolja át a nyakát, ő pedig a derekánál fogva magához húzta. Mikor testük teljesen összesimult, végre elhagyhatta száját és nyaka érzékeny területén folytathatta a kényeztetést. Hallotta Gabriel nehézkes légzését és fel-felhangzó nyögéseit a néma szobában, ami csak még nagyobb hatással volt rá. Egyre lejjebb haladva elkezdte kioldani köpenyének csomóját, amit végtelen lassúsággal tolt le válláról. Az angyal ismét ott állt előtte teljesen meztelenül, de már közel sem olyan ártatlanul. A hófehér test libabőrös volt a benne lobogó szenvedélytől, hosszú ujjai egyre bátrabban és felszabadultabban simogatták a férfit.
A szavak itt feleslegesek voltak. Az ágyra feküdve mindketten elveszítették méltóságukat, perceken belül az ártatlanságukat is. Nem törődtek sem idővel, sem a többiekkel, sem a kötelességükkel, a két angyal szerelemtől részegülten váltotta valóra álmát...
Gabriel félálmában a másik oldalára fordult, de most pislogva nyitotta ki a szemét arra a halk szuszogásra, ami a homlokát érte.
Megriadva kapta fel a fejét, esetlenül a könyökére támaszkodva a mellette fekvő férfi láttán, de mikor eszébe jutottak a történtek, megkönnyebbülten mosolyodott el.
De, ha már így esett, kíváncsian térképezte fel a látszólag mély álomban lévő férfit. Még sosem volt alkalma ilyen „gyenge" pillanatában látni. Gyönyörűnek találta testét, szemeit eltakarta néhány kósza hajtincs, a selyemtakaró széle a térdei közé volt beszorulva. Habozva felé nyújtotta a kezét, miközben felült féloldalasan az ágyon. Ujjbegyeivel megérintette Lucifer homlokát, majd lassan lefelé simítva, füle mögé söpörte a hajtincseit. Tovább haladva megérintette kemény ajkait, állkapocscsontját, nyakát, majd a mellkasát. Enyhén elpirult, mikor óvatos ujjai végig cirógatták karcsú derekát és csípőjét. annál tovább már nem ért a keze, így halk sóhajjal leküzdve vágyait hajtotta vissza fejét a párnára, csakhogy belenézzen a nyugodt, felemás színű szempárba. Már meg sem lepődött, a fénylő smaragdzöld szemet nézve, ujjaival ismét a férfi arcát simította végig.
- Azt hittem...('köhintés')...azt hittem, hogy még alszol.- szólalt meg Gabriel rekedtes hangon.
- Egy szemernyit sem aludtam.- könyökölt fel Lucifer cinkos mosollyal.- Sokáig a testedben gyönyörködtem, utána pedig...de az arcodból ítélve nem emlékszel arra, mikor felkeltettelek.
- Még túlontúl kába vagyok.- nyújtózott Gabriel, de utána azonnal visszabújt az angyalhoz.- Nem is tudom, hogy voltam képes eddig élni e nélkül...az érintésed nélkül.
- Már én is keveselltem a homlokcsókokat.- mormolta Lucifer, orrával megbökve a nő arcát.- Kérdezhetek valamit, Gabriel?
- Most bármit.
- Mennyit jelentek számodra? Mennyire szeretsz?
- Amennyire csak lehet, Lucifer. Bárkinél fontosabb vagy számomra.
- Akkor nagy kérés lenne, ha mellettem állnál, kitartanál velem, mikor az Úr elé járulok az elméletemmel?
- Ez csak természetes.
- De azt tudnod kell, hogy ha nem hajlandó egyezségre lépni velem, vagy egyáltalán nem is fogad, akkor be fogunk vetni némi ellenállást.
Gabriel felkapta a fejét. Lucifer tudta, hogy elérkeztek a legzűrösebb szakaszhoz, de erre is felkészült már.
- Ellenállást? Úgy érted...harcolni fogsz?
- Ez mind Tőle függ. Mi ugyebár nem kérünk sokat, nem igaz?- tette fel a kérdést a főangyal, majd „mellékesen" simogatni kezdte a nő csípőjét, merészen intim részét is. Az angyal teste egy mély légvétellel megfeszült, látványosan reagálva a lágy érintésre.
- Mellesleg vannak velem néhányan, ha többen kérjük, biztos engedni fog. És...ha már...ez nem igaz!- jelentette ki végül ingerülten, mikor már nem bírt ellenállni a másik felhevült testnek.
„Ez nem lehet igaz!- gondolta bosszúsan, mikor Gabrielen feküdve csókolta száját, simogatta testét.- Mi üthetett belém? Miért nem tudok ellenállni neki? Gyerünk, Lucifer, koncentrálj a feladatra! Csikard ki belőle a választ!"
Ám erre nagyon sokáig nem került sor.
Gabriel kelletlenül varázsolta magára „hivatalos" hírvivői ruháját, hogy teljesítsen egy újabb feladatot. Az Úr egy sürgős útra küldte a hegyi trollok és a törpék kiengesztelésére, akik háborúzni akartak. Neki kellett lerendeznie a hatalmi viszonyokat és közös megegyezésre bírni a két félt. Nem könnyű feladat, de őt inkább az zavarta, hogy nem volt ideje szólni Lucifernek a távozása miatt. A főangyal ugyanis mostanra beszélte meg a kis társasággal, hogy járuljanak az Úr színe elé. Ám még azt is furcsállta, hogy senkivel nem találkozott az alatt, míg elhagyta a Felhők Birodalmát. Most még Uriel sem jött neki könyörögni, hogy vigye magával, amit eddig soha nem mulasztott el. De hamar ejtette kialakuló rossz érzését és inkább az elmúlt három napon gondolkodott, amit kisebb megszakítással Luciferrel töltött. Sietett is, hogy még időben visszaérjen...
„Hol vagy, Gabriel?"
Lucifer bosszúsan közeledett csapatával a Kapuhoz, miközben fél szemmel az arkangyalt kereste. Gabriel ma reggel, mielőtt elváltak, megígérte, hogy a megbeszélt időben csatlakozni fog hozzá. De még mindig nincs itt, várni meg nem várhat rá, a többiek így is eléggé türelmetlenek.
- Felesleges izgulnod.- hangzott fel mellette egy megfontolt hang.
Lucifer összevont szemöldökkel nézett rá a mellette haladó Istarielre.
- Nem értelek. Már elég régóta elterveztem a dolgot, nem izgulok emiatt.
- Helyesbítek. Felesleges izgulnod Gabriel miatt. Biztos valami dolga akadt, azért késik.
- Miből gondolod, hogy ő érdekel?- vágta rá Lucifer ingerülten.
- Tudom, mi megy köztetek. Csak remélni tudom, hogy a hiánya nem fogja befolyásolni a csata kimenetelét.
- Ostoba vagy!- zárta le a témát Lucifer, de csak percek múltán tudta legyűrni kellemetlen, rajtakapott érzését.
A Kapuhoz érve viszont nem várt fejlemény fogadta őket. A hatalmas aranyépítmény előtt már teljes harcfelkészültségben lévő angyalok várták őket, és az sem volt mellékes, hogy kétszer annyian voltak, mint ők. Lucifer először megtorpant, de végül nyugalomra intve magát, tovább haladt. A csapatot elérve Michael arkangyal lépett elé, a mellkasának tartva szépen kidolgozott kardját, hogy megállítsa.
- Hová-hová, Rafael? Az Úr nem hívatott.
- Nem szokásom bejelentkezni. Félre az utamból, Michael. Nem tartok rá igényt, hogy bekísérj.
- Márpedig te és áruló csapatod nem lépitek át a Kaput! Vagy megfordultok, vagy velünk kell szembeszállnotok!- jelentette ki erélyesen a hadvezér.
Lucifer végignézett az elszánt seregen, bár halvány mosolya elbizonytalanította őket.
- Hát nem adtál sok lehetőséget. Akkor jól figyelj, Michael. Utolsó esélyetek van, ne álljatok az utamba! Én...most...bemegyek azon a kapun, ha tetszik neked, ha nem.
- Még meggondolhatod, Rafael. Pusztulni fogsz te és a csapatod.
Lucifer ekkor oldalra nyújtotta bal karját, mire megjelent kezében egy fekete fémből készült kard, vörösen izzó rúnákkal a közepén.
- A nevem Lucifer, Michael. Készülj a vereségre, ostoba!
Michael egy harci kiáltással vágott felé kardjával, Lucifer elhárította, ezzel elkezdve a harcot. A többi angyal is magához vette küzdőszerszámát, majd követték vezérüket.
A két arkangyal kikerült a csapatok szélére, ott próbálták megsebesíteni a másikat. Az a cél az volt, hogy a másik szárnyát igyekezzék letörni.
Lucifer előnyben volt, hisz' „elsőszülöttként" tisztában volt mindenkinek a képességével, köztük is Michaelével. Sokat látta edzeni, milyen taktikát használ, egyszóval mindent. Így tehát nem volt meglepő, mikor az egyik kardcsapás elől kitérvén meglendítette karját és könyökével olyan erősen mellkason vágta Michaelt, hogy az arkangyal métereket zuhant hátra, majd elterülve, másodpercekig csak a levegőt kapkodta. Lucifer kihasználva ezt elhaladt az angyalok mellett, szerencsésen átjutva a Kapun. Ám belépve, szokatlanul sötét köd fogadta. Becsukva maga mögött a Kaput, elhalt minden csatazaj, fülsiketítő csend borult a Teremre. A sötétben mindössz egyetlen oszlopszerű fénysugár derengett tőle nem messze, és közelebb lépve, látta, hogy újabb angyal lebeg benne, még öntudatlanul. Ami meglepte, az a szárnya volt. Annak az angyalnak is két pár szárnya volt!
- Mi folyik itt?- motyogta magában, és kérdését követően halovány fényköd jelent meg az újabb angyal mellett.
- „Már vártalak, Lucifer."- szólalt meg a mennyei hang.
- Észrevettem. Látom, nem unatkoztál. Máris találtál helyettesítőt?- szűkült össze a szeme Lucifernek.- Nem hinném, hogy elég lesz.
- „Miért döntöttél úgy, hogy ellenem és testvéreid ellen fordulsz?"
- Ha már ennyire előrelátó vagy, azt hittem, rájöttél.
Kis ideig csend honolt.
- „Akkor most mit óhajtasz tenni?"- jött végül a csendes kérdés.
Lucifer harcra készen elmosolyodott, két kézbe véve súlyos kardját.
- Azt, amiért eredetileg jöttem. Letaszítalak trónodról!
Amint kimondta, abban a pillanatban vakító fény borította be a termet, Lucifer automatikusan arca elé kapta egyik karját, de még szorosan lehunyt szemhéjain át is beszivárgott. Néhány másodpercre leblokkolt, de már hiába szedte össze magát, csak azt érezte, hogy hátulról átölelik, de olyan erősen, hogy moccanni sem bírt. Vicsorítva feszítette meg testét, próbált küzdeni, hasztalanul. Elgémberedett kezéből kiesett a kard, furcsa émelygés fogta el...a félelem.
- „A legelső gyermekem voltál, Lucifer. Most mégis ellenem támadsz, puszta önzésből, ártatlan testvéreidet felhasználva. Tudod, hogy ennek nincs értelme. Miért? Miért nem vagy megelégedve a jelenlegi helyzeteddel?"- jött az aggodalommal teli kérdés.
- A mi elképzeléseink nem egyeznek, ezt pedig csak harc útján tudom érvényesíteni!- vágta rá Lucifer határozottan, még egyszer megpróbálkozva a kiszabadulással. Persze, minden hiába, a szorítás nemhogy lazult volna, hanem még erősebben tartotta fogva. Csak arra eszmélt, hogy egy kéz összefogja felül a szárnyait a tövüknél.
- „Bocsájts meg, fiam."
ROPP!
Lucifer szemei kitágultak a testébe hasító éktelen fájdalomtól, a következő pillanatban egy elkínzott sikoly hagyta el torkát. Életében nem érzett még ekkora fájdalmat, elemi erővel taglózta le. Csak arra eszmélt, hogy a puha felhőre rogyott, ujjaival görcsösen belemarkolva. Nem tudta hol van, mi történt, kicsoda ő és mit akar. Egyet tudott, koncentrálni az életben maradásért.
Fémes hang...hirtelen felhangzó csatazaj...majd ismét némaság...sötét...nagyon sötét...
- LUCIFER!
A kétségbeesett hang felmosta. Káprázó szemekkel nézett fel a Kapunál álló ismerős teremtményre, akihez foghatót még soha nem ismert...és szeretett.
- Gab...Gabriel...- suttogta erőtlenül, már fel sem figyelve a hátát és a karját elborító ezüstszínű vérre. Megjött...hát itt van!
Gabriel éppen útban volt visszafelé a sikeres tárgyalásról, mikor az első villám a földre csapott. Először furcsálkodva nézett fel az egyre sötétedő égboltra, ahonnan egyre több villám csapott le, de amint a tomboló szél feltámadt és eleredt az eső, rögtön tudta, hogy valami baj van. Sietősre véve a tempót szárnyalt vissza, és csak remélni tudta, hogy Luciferék nem csináltak semmi ostobaságot.
Azonnal a Kapuhoz vette az irányt, csakhogy hüledezve megtorpanjon. Az, amit ott látott, majdnem rosszullétet okozott számára. Angyal-angyal ellen vívott élet-halál harcot, és aki halálos sebet kapott, azonnal csillámokká vált, elpárologva.
Gabriel végre magához tért az első sokkból, mire azonnal keresni kezdte Lucifert, de sehol nem találta. Michael egyszerre három angyallal küzdött, testét apró karcolások borították. Uriel, kihasználva apró termetét, könnyedén kitért a támadások elől, ideges arccal borítgatva fel ellenfeleit, vagy úgy beléjük bokszolt, hogy azok görnyedezve feküdtek a talajon. Lucifer csapatából már sokat szárnyukat vesztve feküdtek a felhőn, vagy egyen-ketten elpárologtak, elég nyilvánvalóvá vált a csata kimenetele. Ő viszont nem tétovázott. Meg kell keresnie Lucifert! És már tudta is, hogy hol!
Átvergődött a tömegen, akik nem bántották. Volt egy sejtése, miért, mindkét csapat azt hitte, hogy velük van.
A Kaput betaszítva berontott a terembe, az ajtó magától becsukódott mögötte. Azonnal szemébe ötlött a kegyetlen valóság. A szárnyaitól megfosztott főangyalt látva, szíve fájdalmasan összeszorult.
- LUCIFER!
A főangyal felnézett rá. Először mérhetetlen kínt látott a szemeiben, de a látványától remény költözött belé.
- Gab...Gabriel...- suttogta, egyik remegő kezét felé nyújtva.
És ekkor váratlanul elkezdett süppedni alatta a talaj. Gabriel rémülten lódult felé, még a botját is elhajítva közben. Nem, nem veszítheti el a férfit!
- „Gabriel."
A könnyed hang megállította. Zihálva nézett az eddig figyelmen kívül hagyott fényes ködre.
- Uram, ne tedd! Légy könyörületes! Miért bünteted ilyen szigorúan?
- „Gabriel. Menj és vidd üzenetemet a többieknek, hogy elég a küzdelemből, legyen vége ennek az értelmetlen öldöklésnek."
- De Uram...!- nyögött fel az arkangyal kétségbeesve, ránézve az összecsuklott férfire.- Bármit...bármit megteszek, csak engedd vissza! Könyörgöm, esdekelve kérlek!
De válasz nem érkezett, Lucifer pedig a következő pillanatban lezuhant a mélységbe. Már nem volt eszméleténél. Gabriel felkiáltva ugrott oda, de kezei a semmit markolták meg, a felhőréteg visszaszivárgott, így többé nem láthatta a zuhanó alakot.
Akik odalent éltek a Földön, csupán annyit láttak, amint hullócsillagok tucatjai potyognak lefelé, majd a földbe csapódnak. Az égi háborúnak is vége lett hamarosan, mire az utolsó fénysugár is elérte a talajt. A fekete felhők eloszlottak, a szél elcsendesedett, csupán szelíd zápor öntözte a felszínt, ami egy fájdalomtól elszorult szívű arkangyal azúrkék szemeiből származott...