Az interjú alanya: Ron Weasley
Ahhoz, hogy megtudjam, amit akarok, különféle trükköket kell bevetnem alkalomadtán, sajnos többször is, mint kellene. Miért? Azért, mert meglehetősen kevés az olyan ember, aki önként beszélni akarna, hogy feltárjon minden egyes részeltet az érintett személlyel kapcsolatban. Ha pedig mégis, abban a szerencsében van részem, hogy az információt szabadon közlik, csupán ki kell szűrni azt, ami a valósághoz a legközelebb áll. Ezért, bár nem kedvelem a dolgot, ebből a szempontból jobb megtörni az interjúalanyt, mint találgatni, hogy vajon igazat mondott-e.
Munkám során a helyzethez mérten játszom az adott szerepeket, a megértő barátot, vagy éppen a távolságtartó idegent, a szituációtól függ a játszott karakter.
Miként választom ki, hogy melyik lesz az ideális? Az első találkozást követő öt másodperc döntő, ezalatt kell határozni, miként fogok viselkedni. Színészi képességem minden kétséget kizáróan kiváló, panaszra még nem volt okom miatta.
Tehát mikor Ron Weasley mögött csukódik be irodám ajtaja, máris sejtem, mit kell alakítanom. Zavartól vöröslő arccal közeledik, és azonnal a kettes kategóriába osztom, vagyis közepes erősségű alany. Azonban emiatt nem aggódok, mert el fogom nyerni a bizalmát, hiszen ő a belépő ahhoz, hogy a többiekkel is beszélhessek. Nem könnyű feladatra vállalkoztam, de ezt eleve tudtam, mikor belevágtam. Hiszen aki Harry Potter életéről ír könyvet, annak soha sem lehet egyszerű dolga. Viszont éppen ez a kihívás sarkall arra, hogy életem fő művét nyújtsam az olvasóközönségnek.
- Üdvözlöm, hm... - Megjátszott érdeklődéssel hajolok a füzetem felé, mintha keresnem kellene bármit is. - Ron. Szólíthatom így? - pillanatok fel érdeklődve.
- Persze – válaszolja azonnal, majd zavartan lehuppan a közeli kanapéra, ami piszok kényelmetlen, viszont rendkívül dekoratív, egy tiszteletet parancsoló helyiség ideális kelléke.
Ha az első típusba tartozna, vagyis a beszélni akarok fajtába, akkor szólnék neki, hogy az ablak mellett álló karosszék jóval kényelmesebb, de most inkább a kényelmetlenségét akarom fokozni, mert valószínűleg a hevessége lesz az, ami kihozza a helyzetből a legtöbbet.
- Tehát mit mondana Harry Potterről? - Szavaim közben óvatosan mártom bele pennámat a tintába, ami szintén csak formalitás, mivel egy meglehetősen megbízható mugli ketyere van elrejtve zsebemben, de ez is egy szükséges eszköz, hogy a hangulatot megteremtsük.
- A barátom! - vágja rá határozottan, miközben elképesztően neonzöld nyakkendőjét babrálja.
- Egy barát, aki rejtélyesen eltűnt, és senki sem tud róla semmit már vagy egy hete – emlékeztetem finoman a körülményekre.
- Biztos megvan rá az oka.
- Mint annak is, hogy magával vitt egy fiatal lányt is?
- Tudtam, hogy csak ez érdekli! Miért is jöttem ide? - Dühtől vöröslő arccal mered felém. - Egy árva szót sem mondok, mert magukat csak a botrány érdekli, vérszívó hírhajhászok… - A szavak kíséretében kászálódik is ki a kanapé fogságából, hogy irodámat minél előbb maga mögött hagyhassa.
- Az igazságot nem szeretné megismertetni a világgal? - teszem fel a kérdést, mikor már csak egy lépés választja el a kijárattól. - Jól tudja, hogy mostanában egyre vadabb pletykák keringenek, és meglehetősen negatív visszhangja kezd lenni Harry Potternek, akinek pedig sokat köszönetünk. - Nyilvánvalóan manipulálom, azonban célom eléréshez meg kell nyernem, ezért a végére tartogatva vetem be a végső fegyveremet. – Hiszem, hogy Harry Potter okkal tűnt el, és hagyott mindent hátra. Az eddigi kutatásaim is ezt bizonyítják, de szükségem van még több információra, hogy a mozaikdarabokat összerakhassam.
Óvatos lassúsággal fordul felém, és mielőtt bármit is mondana, már tudom, hogy nyertem.
- Az igazságot fogja közölni?
- Kizárólag azt – válaszolom őszintén, és nem teszem hozzá, hogy annak minden válfaját szabadon fogom megírni, akár jót teszek vele, vagy éppen rosszat.
Csendben figyelem, ahogy visszamegy az imént otthagyott kanapéhoz, de mielőtt újra helyet foglalna, inkább felhívom figyelmét egy jóval kényelmesebb ülőalkalmatosságra, hiszen most már a kényelem a cél, és a barátságos hangulat megteremtése.
- Mikor kezdődtek el a furcsaságok?
- Megvallva őszintén, nem tudom... - válaszolja töprengően szemmel láthatóan emlékeibe merülve, és ennek kifejezetten örülök, hiszen így könnyebben haladhatunk. - Miután legyőztük a Söt... mármint Voldemortot, lazítottunk, aztán Harryvel együtt beléptünk egy kezdő kviddicscsapatba, és jók voltunk. – Egy merengő mosoly tűnik fel szája szögeltében.
- Hogy élte meg ezt az egészet Harry?
- Jól.
- Sokan összeroppannak a népszerűség súlya alatt, és ő még híres kviddicsjátékos is lett. Nem volt sok ez számára? Az állandó figyelem, ami minden lépését kísérte.
Rövid csend beállta után ér el hozzám a válasza:
- Harry már kölyökkorunk óta népszerű volt, eszméletlen dolgokra voltak képesek a rajongók, és miután még sztárjátékos is lett, csupán annyi különbség volt a roxforti rajongótábor és aközött, hogy jóval vadabb ajánlatokat kapott.
- Ajánlatokat? Mégis miféléket?
- Hát tudja… olyanokat. Egy hölgy előtt mégsem mondhatom ki. – Pirulva zárja le a mondatot.
Arcizmom sem rándul szavára, pedig nagyon utálom, mikor csupán azért akad meg a beszélgetés, mert a férfiak szerint túl finom lelkű vagyok, csak mert nőnek születtem.
- Nem vagyok hölgy! Író vagyok – teszem rendbe a problémát azonnal, majd várakozóan néztem az egyre pirosabb alakra.
- Felajánlkoztak neki nyíltan, és khm... néhány férfi is. Nem egy esetben különféle fehérneműket küldözgettek neki, és még ez volt a legenyhébb verzió.
- Mutatott érdeklődést a felajánlkozások iránt?
- Nem, bár igyekezett mindegyiknek normális választ adni, vagy éppen finoman visszautasítani.
A népszerűség átkának ezen része meglehetősen érdektelennek tűnik, és bár a gyökerekig le akarok menni, hogy megismerjem Harry Pottert, de egyelőre a sokkal fontosabb információkat kell kiszednem interjúalanyomból.
- Milyen nőkkel került kapcsolatba?
- Ezzel hogy derül ki, hogy miért tűnt el? - kérdez vissza éledező idegességgel a hangjában.
- Engem Harry Potter teljes valója érdekel, hogy mi mozgathatja tetteit. Ha sikerül alaposan megismernem, akkor rájöhetek olyan dolgokra is, amire…
- Amire én, a legjobb barátja sem jöttem rá? - szakít félbe. - Nevetséges!
- Néha pont egy kívülálló látja jobban a helyzetet, mert nem homályosítják el a baráti érzések – válaszolom higgadtan.
Megadóan sóhajt fel, és tudom, hogy egy újabb kisebb csatát nyertem meg.
- Egy ideig a húgommal járt, aztán váratlanul szakítottak, utána hosszú ideig nem volt senkije, majd jött...
- A modell Athéna Ferguson – fejezem be a mondatot. - Gondolom, ez meglepő fordulat volt mindannyiuk számára.
Mint ahogy az is, hogy elrabolta a menyasszonya testvérét, meg amúgy egyáltalán az egész szituáció különös volt. Pennámmal jegyzem le a bennem felmerülő gondolatokat, melyek még fontosak lehetnek a későbbikben.
Levelekre visszatérni!
Miért nem tudott senki, arról, hogy a rangos aranyvérű Ferguson családnak volt még egy lány gyermeke Athéna F.-on kívül? Mit titkoltak? Miért titkolták a másik lány létezését?
- Egyszerűen, mintha megbabonázta volna! Ha megjelent az a nő, se kép, se hang...
Szavaira újabb részlettel egészítem ki jegyzetemet:
Megbabonázták?
Az interjú alanya: Hermione Granger -Weasley
Ahogy irodámba belépve szó nélkül választja ki a messzebb lévő karosszéket, tisztában vagyok vele, hogy csupán pár percem van, hogy maradásra bírjam.
- Egyedül a férjem kérése miatt vagyok itt, szóval győzzön meg, miért van értelme beszélnem magával.
- Hiszek Harry Potter ártatlanságában...
- Ronnál lehet, hogy ez bevált, azonban nálam ennél többet kell tennie. A barátomat, aki gyerekkorom óta mellettem volt, tegnap nyilvánosan elítélték, és körözés alá vonták, tehát van egy perce, hogy mondjon valamit, amiért érdemes itt maradnom. - Érzelmektől fojtott hangon szabja meg bizalmának feltételét.
Szerencsére hasznosan töltöttem az elmúlt huszonnégy órát, és megérte kihagyni az alvást is emiatt. Olyan információk birtokába jutottam, amiket egy a származására büszke család sem akarna nyilvánosságra hozni. Balszerencséjükre a titkok felderítésének mestere vagyok, így szinte játszi könnyedséggel jutottam hozzá a tényhez, miszerint a családfájuknál van néhány takargatni való folt.
- Athéna Ferguson véla – ejtem ki a szavakat biztos győzelmem tudatában.
- A haja...
- Festék segítségével megoldható – válaszolom meg felvetését, még mielőtt akár lenne esélye a befejezésre.
- Ez megmagyarázza Harry különös viselkedését... - leheli maga elé elgondolkodva. - A kezdetektől gyanús volt az a bestia, és nem értettem, mit eszik azon az elkényeztet libán... de hát Harryn nem fogott eddig semmi befolyásoló varázslat, így nem is merült fel bennem, hogy manipulálják.
- Ahogy utánanéztem, a vélák ereje a legbelsőnkre hat...
- Vagyis a férfi ösztönökre – érti meg a lényeget egyből, hogy továbbgondolva azonnal felvesse kétségeit. - Viszont ez is csak időleges, hiszen ha nincs a közelében, akkor megszűnik a hatás.
- Kivéve, ha a véla valamilyen módon magához köti a személyt – adom meg rögtön a választ, hiszen jó „diákként" felkészültem a tananyagból.
Szavaimra döbbent felismerés suhan át arcán, aminek azonnal hangot is ad:
- A nyaklánc! Harry megismerkedésükkor kapott egy nyakláncot attól a nőtől.
- Arról volt tudomása, hogy az elrabolt lány és Athéna testvérek?
Arcáról egyből leolvasom, hogy erről a tényről nem volt tudomása, mint sok más embernek sem.
- Azt sem tudtam, hogy van testvére! Értelmetlen az egész helyzet! Először az a lány foglyul ejtette Harryt, aztán meg, mikor már a bíróság elé került az ügy, jött Harry, és...
- Egy igazi botrányt robbantott ki – fejezem be segítőkészen a mondatot. - Számos érdekességre bukkantam rá, miközben kiderült a véla származás, megtudtam, hogy Leah Ferguson leveleket írogatott Harrynek, már azelőtt, hogy a nővérével megismerkedett volna.
- Honnét vannak ezek az információk? - szakítja félbe mondatomat Hermione türelmetlenül.
Egy jól begyakorolt üres mosoly kíséretében érkezik válaszom:
- Ahhoz, hogy elmondjam, meg kellene ölnöm.
Közlésemre szeme a megdöbbenéstől nagyra nyílik, mire aprócska kacagás tör ki belőlem.
- Elnézést! Néztem pár mugli filmet, és azt hittem érteni fogja a tréfát!
Zavart nevetés hangzik fel szavaim nyomán, majd némileg megnyugodva dől hátra, bár még szavaim után is másodpercekig görcsösen markolja a szék karfáját, míg szorítása lazulna.
- Amúgy pedig a forrásomat nem adhatom ki. Értse meg, ez bizalmas adat. Tehát mit tudna mondani a levelekről, amiket Harry kapott?
- Miért én? A férjem játszott Harryvel egy csapatban, így a rajongók által írt dolgokról ő többet tudna mondani.
Az interjú alanya: Ron Weasley
A jegyzeteimből feltekintve úgy döntök, visszatérek a rajongókra, mivel ösztöneim - amikben még soha nem kellett csalódnom - azt súgják, ez még fontos lehet.
- Miként kezelte Harry a rajongókat? Különbséget tett közöttük?
- Kedves volt mindenkihez, még a legelvetemültebb levélre is válaszolt pár szóban.
- Megmutatta ezeket az írásokat a csapattársainak?
Szemmel látható, hogy a téma kezd kényelmetlen lenni interjúalanyomnak és, máshol más emberként nagylelkűen ajánlanám fel, hogy hanyagoljuk a témát, azonban én én vagyok.
- Tehát? - Várakozásteljesen pillantok rá, majd pennámat ujjaim között forgatva várom válaszát.
- Nem éppen... tudja, baromi nagy zsákokban szokott érkezni, és néha a srácoknak kell a szórakozás, így előfordult, hogy felolvastunk belőle párat.
- Harry tudott ezekről?
- Igen, bár nem örült neki, aztán volt az az eset... de ez nem lényeges. Nem tartózik ide – zárja le a mondatot kurtán-furcsán.
- Milyen eset? - csapok le azonnal az újabb témára.
- Az egyik rajongói levél, amit elkezdtünk olvasni, személyes volt... tudja, a legtöbben arról írnak, hogy milyen csodás meg nagyszerű Harry Potter, de annak az írója inkább saját magáról írt. Harry pont akkor jelen volt, mikor hangosan olvastuk fel, és azonnal elvette tőlünk, majd ezzel be is tiltotta, hogy a rajongók postáját a csapathoz irányítsák.
Az interjú alanya: Hermione Granger-Weasley
- Vannak dolgok, amikhez egy nő jobban ért, aprócska részletek, melyek talán fel sem tűnnek másnak, de nekünk igen.
- Mielőtt felbukkant volna a dög – céloz finoman a menyasszonyjelöltre –, önsegítő könyveket olvasott.
- Milyen könyveket? - Életemben először szembesülök a ténnyel, hogy valamit nem tudok.
- Hát tudja, lelki segítségnyújtás.
- Gondjai voltak ezen a téren? - érdeklődök átlépve röpke zavaromon.
- Kérdeztem tőle, hogy van-e valami baja, hogy ilyen könyvet olvas, de azt felelte, hogy csupán elgondolkodott pár dolgon, és szeretne segíteni valakin. Mielőtt megkérdezné, hogy kin akart segíteni, közlöm, azt nem árulta el, hiába faggattam. Azt mondta, ezt túl személyes lenne megosztani még velem is.
Sietősen egészítem ki a papíromon felsoroltakat.
iRejtélyes levele(ke)t megtalálni! Sürgősen!/i
Gondolataim vadul száguldoznak, szinte el is feledem, hogy nem vagyok egyedül, és sajnos erre emlékeztetnek is.
- Mire jött rá?
- Egyelőre még nem...
- Tudni akarom, ha köze lehet ahhoz, hogy Harrynek segíthessünk.
- Meg kell találnunk a levelet, ami úgy látszik, mindennek az elindítója volt. Hol lehet... a lakását felforgatták, és nem találtak semmit.
- Ismerek valakit, aki talán tudna segíteni – hangzik el a váratlan ajánlat.
Mielőtt azonban közölné az illető nevét, úgy érzem jobb, ha tisztázzuk a helyzetet.
- Az igazságot írom majd meg, és nem fogok köntörfalazni, ha netalántán negatív dolgok merülnek fel útközben. A célom nem Harry Potter megmentése, csupán egy hiteles könyv megírása, amiben pusztán a tények vannak.
- Ezt el is várom Öntől, és nem is érném be kevesebbel – közli élesen. - Tudom, hogy ártatlan, így nincs okom aggódni az igazság miatt. A segítségére lehet azt hiszem Ginny, aki tudhat olyan titkokat is Harryről, amit csak egy volt barátnő ismerhet. Holnap el fog jönni ide – közli határozottan, aztán sietősen feláll, láthatóan indulni szándékozva veti oda még: - Nekem most sürgős elintéznivalóm miatt mennem kell, amúgy is úgy érzem, többet én már nem segíthetek az üggyel kapcsolatban.
- Hova ilyen sietős? - érdeklődök akaratlanul is megrögzött riporterként reagálva.
Mire egy hihetetlenül gonosz vigyor csúfítja el a bájos vonásait
- Egy modell karrierjét kell tönkretennem – aztán kecsesen perdülve suhan ki, mire arcomon ritka jelenség tűnik fel.
Egy őszinte mosoly. A pennámmal a mai napra még pár gondolatot kanyarítok alá az eddig felsoroltakhoz.
Szerencsés az az ember, aki egy igaz barátot birtokolhat, és végtelenül boldog, aki még többet is magáénak tudhat. Harry Potter pedig egy ilyen ember. Mi visz rá valakit, hogy mindezt hátra hagyja?
Az interjú alanya: Ginny Zambini
Az irodámba belépő fiatalasszony le sem tagadhatná, hogy Weasley, mélyvörös haja leengedve keretezi helyes arcát, melyet néhány szeplő tesz érdekesen vonzóvá. Kezében egy kisebb csomagot tart védelmezően testéhez szorítva, és mielőtt bármit is mondhatnék, máris a tettek mezejére lépve beszélni kezd:
- Hermione kérése miatt vagyok itt. Azt nem tudom, mire fog ezekből rájönni, de elhoztam azt a pár levelet, amit Harry elég fontosnak tartott, hogy elkülönítve tartsa.
- Hogyan fért hozzájuk?
- Mikor még együtt voltunk, Harry a védővarázslatot úgy hozta létre, hogy engem átengedjenek, és miután különváltunk, nem tartotta szükségesnek ezt megváltoztatni.
- Más módosította volna – jegyzem meg. - Lehet, hogy még érzett valamit...
- Nem! - szakítja félbe fejtegetésemet kettőjükkel kapcsolatban. - Bízunk egymásban, közöttünk ez így működik. Láttunk és tettünk olyat, amit nagyon kevés embernek kellett eddig véghezvinnie.
- Ha ennyire hevesen védi, és szemmel láthatóan szereti, miért lett vége?
Az asztalomhoz sietve megvetően dobja le csomagját, majd mérhetetlen felháborodással mér végig.
- Igen, nagyon szeretem Harryt, és bármit megtennék érte, azonban ez már testvéri szeretet. Nincs benne tűz, szenvedély, ezért is szakítottunk.
- Közös megegyezéssel?
- Én mondtam ki, hogy vége. Harry... mellettem maradt volna úgy is, hogy ő is azt érezte, hiányzik valami fontos a kapcsolatunkból.
- Miért tartott volna ki így is, ha már elmúltak az érzések?
Rövid töprengés után láthatóan számot vetett magában, végül döntésre jutva, hogy mit mondhat el, beszélni kezd:
- Rettenetes gyerekkora volt, így számára egy valódi család maga a csoda. Félt, hogy elveszíti mindezt, ha szakítunk.
- Ő volt az, aki megmentette a világot, de félt szakítani a barátnőjével?
- Harry Potter csak egy név, viszont aki a nevet viseli, szintén csak egy ember a sok közül.
- Szeretnék az emberi részről többet hallani – jegyzem meg sietősen, nehogy elveszítsem a lehetőséget, hogy többet tudjak meg erről a sérülékenyebb részről.
Tétován áll előttem, így noszogatás gyanánt ejtem ki:
- Kérem.
- Rendben, de semmi elferdített valóságot nem akarok olvasni a könyvében, mert különben beperelem! A férjem nagyon jó ügyvéd! - közli figyelmeztetően.
Egyetértően hümmögök, majd rátérek a következő témára:
- Beszéljen a gyerekkoráról.
- A többiek sok tényt ismernek, de vannak dolgok, amikről Harry nem tudott velük beszélni... - elkezdi mesélni a titkos múltat, és előttem feltárulnak egy szomorú gyerekkor rejtett részletei.
Miután Ginny Weasley távozik, végre a csomag után kaphatok, és óvatos lassúsággal bontanám ki, de végül meggondolom magamat. Előtte egyfajta képet akarok alkotni a lányról, aki írta, és miután megismerem, talán többet is meglátok a sorok között, mintha egyből mohón végigolvasnám a kisebb halmot.
Utánanézni Leah Ferguson múltjának, mielőtt a leveleket elolvasom. (Amúgy meglehetősen amatőr, hogy csak Harry Potterre koncentráltál!)
Bosszúsan dobom le pennámat, és azzal vigasztalom magamat, hogy eme baklövésemről csak én tudok. Holnap valószínűleg egy újabb nyomra fogok bukkanni, amivel a kirakós játék egy egésszé állhat végre össze, vagy ne legyen a nevem Morgana Ragona.
Másnap, aztán a következő nap is egyenlő volt a kudarccal, és kezdtem megérteni, hogy Leah Fergusonról azért nem tudott senki semmit, mert a családja számára szégyellnivaló titok volt a létezése. Végül is érthető, mivel meglehetősen ritka, hogy egy aranyvérűnek tartott családnak kvibli gyermeke születik. Az még hagyján, ha véla, de egy kvibli... hát az több mint borzalom.
Meglepő felfedezés volt ez, és némileg közelebb kerültem a megoldáshoz, de tudásom még mindig nagyon minimális volt. Otthonomban fel-alá járkálva idegesen motyogom magam elé:
- Kellene még valami, aprócska nyom! Bármi! Akármi!
Bosszankodásomat az ablaküvegen felhangzó halk kopogás zavarja meg, mire türelmetlen sóhajjal húzom el a függönyt és veszem szemügyre a szépséges fehér baglyot.
- Remélem a kiadótól jött! Ezzel tényleg tetőzne ez a nap!
Átvéve a vaskos borítékot a levélhozó nem várva semmit máris messzire szárnyal. Érdektelenül megrántom vállamat erre, majd kinyitom a kapott csomagot, hogy utána meglepettségemnek rögtön hangot is adjak:
- A tökéletes férfit is az ajtóm elé lehetne küldeni ilyen hévvel! Habár vannak olyan kérések, amik eleve teljesíthetetlenek! - kacagok fel eszelős örömmel. - Mára megelégszem ezzel is!
Zakkantságom oka egyszerűen megmagyarázható, mivel Leah Ferguson naplója van a kezeim között. Meg akarsz ismerni valakit? Egy naplónál nincs is annál jobb mód, hogy megtudd, mi rejtőzik a másik gondolatai között!
Elmerülök a sorok között, és megismerem a lányt jobban, mint bárki is ismerte volna eddigi élete során, miközben egy történet közepén találom magamat, feledve, hogy kívülállóként kellene szemlélem az eseményeket. Elveszítem az objektivitásomat, de nem túlzottan zavar ez a tény.