A Pain that I'm Used to

Egy szív, mely már nem tud szeretni,

Az én szívem,

Keserűséggel, fájdalommal, szomorúsággal, ürességgel telve.

Visszatekintek a múltba:

„Rám néztél, s azt mondtad szeretsz.

De én tudtam, hogy ez nem igaz, ezért csak egy szót mondtam:

- Menj!

Megcsókoltál,

De ez most mit sem ér.

Elárultál... már az ellenségemet szereted,

Éreztem csókodban, láttam a szemeidben.

Nem akartalak magamhoz láncolni,

Tudtam, el kell engedjelek.

Vártál még.

Én rád néztem, s bezártam előtted szívemet,

Tudtam, hogy vége.

Mikor ezt te is megértetted, elindultál."

Most itt állok a sírodnál,

A múltra gondolok,

S pár perccel később minden fájdalmammal üvöltöm az éjszakába:

- Lily, szeretlek!

Könnyeimet szabadjára engedem,

Most, utoljára.

Meghaltál.

Már nincs mit tennem,

Reggel vissza kell térnem Uramhoz,

Ki elvette az életed...

De ez a sorsom.

A szívem már örökké magányos.

Karomon felizzik a Sötét Jegy,

Tudom, indulnom kell.

Még egy utolsó könnycsepp,

S még egyszer suttogom:

- Örökké Szeretlek!