A hatalmas sárkánygyík fájdalmas üvöltéssel esett össze, s halt meg végül, miután Kha'Zix-nak, az Üresség Ragadozójának sikerült elvágnia az állat nyakát, miközben ment le lassan a nap, aminek fényében narancssárgás színben fénylett a rét. Ugyan szerzett egy sebet az oldalára, de mivel jelentéktelennek tűnt, nem foglalkozott vele.
- A legjobb részed tovább fog élni bennem - vigyorgott a halott dögre, s enni kezdte. Majdnem egy órát ölt bele, mire mindent megevett prédájából, s elindult egy pihenőhelyet keresni, hisz a vadászat igen csak kimerítette. Ez a nap igen csak szerencsésnek bizonyult számára: a sárkánygyík méretének hála degeszre tudta enni magát, ráadásul egy Idéző se hívta meccsbe, így nyugodtan pihenhet végre. Legszívesebben széttépte volna az egész Ligát, amiért állandóan megakadályozza őt, hogy végérvényesen megölje és felfalhassa Rengar húsát, ám ösztönösen tudta, hogy ha megtenné, akkor rosszul járna, mivel az Idézők sem olyan gyengék, mint amilyennek tűnnek. Talált egy nagy, lapos sziklát, aminek a tetejére ráugrott, és elégedetten nyújtózkodott egyet, majd miután a pihenőhelyére fészkelte magát, lassan behunyta a szemét. A természetes zajok nem zavarták, azokhoz már hozzászokott, hisz mindig a csillagos ég alatt alszik, esetleg egy barlangba. Ám alig öt perc elteltével egy női sikolyra kapta fel a fejét. Hamarosan megérezte a vér összetéveszthetetlen illatát, majd hamarosan egy férfi szagát is, amiből egy dolgot következhet le: vadásznak a nőre. Általában nem érdekelte mások vadászata, azonban a könnyű falat gondolata arra csábította, hogy meginduljon a sikoly és a szagok irányába, hogy megegye mindkettőt. A sebességének köszönhetően hamarosan megtalálta őket: a nőből nemhogy az arcát, de semmit se látott, mert egy hosszú, csuklyás köpenybe volt takarva a teste, mint az Idézők, annyi különbséggel, hogy sötétzöld volt. A hát és a láb környékén a köpenyen vérfolt volt, ami biztossá tette Kha'Zix-nak, hogy ott vérzik. Az alkatából nézve védtelen volt fegyver nélkül. Észrevett egy botot a fűben, ami egy nyíllal volt a földhöz szegezve. Biztos a férfi tette fegyvertelenné.
- Könyörüljön meg rajtam uram, nem tudtam, hogy a területére léptem! Kérem, könyörgök, ne öljön meg! - A nő, aki a hangja alapján inkább lány volt, már-már sírva könyörgött a férfinak, aki erre csak vicsorgott, mint egy szadista őrült:
- Remélem, hogy könnyű lesz a nyúzásod - az ürességlény elvigyorgott, mikor látta, hogy a "vadász" nem figyel oda. Láthatatlanná válva a háta mögé lopakodott, és a következő pillanatban a férfi már holtan feküdt előtte, gyakorlatilag ketté vágva. Most már sokkal elégedettebb volt a mai nappal, mint előtte. Örömét egy pillanatra megzavarta a lány sikolya, s mire a Ragadozó odanézett, az már a földön hevert: elájult miatta. Még nagyobb lett a vigyor az arcán, hiszen számára megvan a másik könnyű falat, amit most még teli hassal sem szívesen hagyott volna kárba veszni. Majd félreteszi mindkettőt egy nagyobb odúban. Odament, s a szájával lehúzta a csuklyát, hogy könnyebben elharaphassa a torkát, ám amikor meglátta az arcát, teljesen megdermedt, s tágra nyílt szemekkel nézte. A lány szép... nem, nem igaz, gyönyörű volt! Mintha nem is erről a világból származna, olyan csodálatos volt arcának minden vonása. Pedig biztos, hogy nem ember volt. Nyaka körül elől kék, hátul sötétlila szőrme volt, mint egy sál, vagy mint a rókabunda a női nemeseknél, illetve sötét lila hajából liláskék, a lepkékhez hasonló bolyhos csáp állt ki. Kha'Zix kíváncsiságból félig lehúzta róla a köpenyt. Testét nem ruha, hanem kitin takarta. Teste elején kék volt az, ami lejjebb oldalt mintába végződött, míg a többi része a hajához hasonló lila színben ragyogott. S ekkor látta meg a pillangószárnyat is. A látható karja helyén, akárcsak a denevéreknek, úgy húzódott végig a lány derekán, csodás kék színben. Ennél a pontnál számára túl szép volt ahhoz az egész, hogy igaz legyen. Még számára is egy csoda volt ez a teremtés, holott eddig soha nem érdekelte az élőlények külseje. Ekkor érezte meg a lány illatát is: mámorítóan lágy, édeskés virág illata volt, ami egy általa ismert növényéhez se hasonlított. Itt már a szívét próbálta nyugtatni, mert minden percben majdnem megállt, olyan hevesen dobogott. Hirtelen ötlettől vezérelve erősen beleharapott a szabad pengéjébe, amiből egy kis vér folyt a harapás végett, hogy meggyőződjön arról, hogy álmodik. Nem, nem álmodott. Mindez a valóság volt. Viszont mindezektől teljesen összezavarodott. Nem értette, hogy most meg mi van vele, s hogy kezelje ezt, mivel soha nem történt ilyen vele. Csak aztán vette észre: megsérült a szárnyának egyik fele is a hátával együtt, így esélye se volt elmenekülni. Az ösztönei ekkor zavarosan viselkedtek, mert olyan dologra késztették, amit nem akart, de végül megtett: karjaiba vette óvatosan a lányt, ügyelve arra, hogy meg ne vágja, utána a botot felvette nagy nehezen a szájába, s elrepült vele a helyszíntől minél messzebbre. De közben melegséget érzett a szíve környékén. És ez nem olyan melegség volt, mint amikor Annie vagy Brand egy tűzlabdával találja el, vagy egy idéző egy Égetést küld rá. Hanem valami más, és idegen.

Egy órával később talált egy barlangot, ami eléggé világos volt, hogy ne legyen állandó sötétben újonnan vált védence, s eléggé magasan is, hogy a lány biztonságban legyen, amíg ő élelmet gyűjt mindkettejüknek. Miután talált egy helyet, ahova majd egy kényelmesebb fekvőhelyet készíthet, letette a földre a lányt úgy, hogy az esetleges betolakodók ne lássák meg, miközben félretette a botot. Ekkor vette csak észre, hogy a lány épp szárnya átváltozott emberi karrá, amit testéhez hasonlóan kitin borított. Szóval védence képes erre. S ez megmagyarázza a bot jelenlétét is. De akkor mi van, amikor a szárnyait használja? Ezzel azonban nem most akart foglalkozni, hiszen van fontosabb dolga is. Elhagyta a barlangot, hogy találjon valamit, amiből megcsinálhatja a fekvőhelyet. Az ágak túl kemények voltak, a levelek meg túl kicsik. Végül talált egy hatalmas fűcsomót, amit az Idézők Szurdokában szokott látni, csak ez kétszer nagyobb volt. Levágta a pengéivel az egészet, ám több kört kellett megtennie, mivel hogy nem fért bele az összes a szájába. Kb tizenöt perc alatt meg is lett a fekvőhely a fűből, amire ráfektette a lányt, s ismét elment, hogy találjon valamit, amit megehet. Tudta rögtön, hogy a húst talán nem eszi meg, így olyan dolgot tett, amit eddig soha: elrepült ahhoz a farmhoz, amit akkor látott, mikor a füvet vitte. Éppen gyümölcsöket szedtek az ott élők. Kha'Zix láthatatlanná vált, kivárta, míg egyik farmer sem figyel oda, s akkor megragadta a szájával az egyik, különböző gyümölcsökkel teli kosarat a fülénél fogva, s azonnal elrepült onnan. Amikor vissza nézett, látta, hogy a farmerek értetlenül keresik a kosarat, végül az egyikük tágra nyílt szemmel mutogat feléje. Tudta, hogy nem fognak utána jönni, egyrészt mert igen csak híres arról, hogy az emberhúst sem veti meg, másrészt meg úgy sem érnék utol. Gyorsan visszatért átmeneti szállására, ahol a lány éppen ébredezett. Bár az ürességlény a barlang bejáratánál volt, a társa meg a barlang végén, az előbbi így is látta az utóbbi szemeit, amikor az ránézett. Olyan volt Kha'Zix számára a lány szemei, mintha két csillogó, pirosas-rózsaszín turmalin lenne, amikből áradt a gyengédség és a kedvesség. Éppen ellentéte az ő már szinte világító, vad zöld szemeinek, amikből a vérszomjat és az agressziót lehet csak látni, már ha az ürességlény nem öli meg azonnal az illetőt. Csodálatát azonban megtörte a lány rémülettel teli sikolya. Hát persze, hisz számára nem más, csak egy szörny.
- Kérlek, ne egyél meg! - könyörgött a lány, miközben odabújt rémülten a falhoz, Kha'Zix-nak azonban nem volt szándékában megenni. Ehelyett odament, s elé rakta a kosarat. A lány mikor meglátta, értetlenül nézett a kosárra, aztán rá.
- Nem akarlak bántani - az ürességlény mindössze ennyit tudott mondani, ezzel még jobban összezavarva őt. Védence félve közelebb húzta a kosarat, majd óvatosan elvett egy gyümölcsöt. Kha'Zix közben mögé ment, s leereszkedett annyira, hogy elérhesse a lány hátán lévő sebet. Persze a lány észrevette ezt ahogy evett, s elkezdett remegni a teste a félelemtől.
- M-Mit akarsz velem tenni? - látni lehetett rajta, hogy a lehető legrosszabbra gondol.
- Csak tisztítani a sérülésed - a lány nem értette, aztán kis híján kiesett a gyümölcs a kezéből, mikor megérezte a sérült hátán Kha'Zix nyelvét. Ijedtében fel is akart ugrani, de a szörny azonnal lefogta a karjával hátulról, hogy ne mozogjon, miközben nyalogatta a sebet. A Ragadozó sok olyan lényt is megevett már, ami miatt képes olyan anyagot termelni a nyálában, ami fertőtleníti a sebeket, ám ezt senkinek nem mondta el. Nem is akarta. Kis idő múlva befejezte a tisztogatást, s rá nézett.
- Mi a neved?
- C-Crysallin... T-te pedig K-Kha'Zix vagy, nem igaz?
- Honnan tudod?
- H-hallottam m-már rólad. B-biztos, hogy nem fogsz bántani?
- Biztos - Kha'Zix eztán megnézte a Crysallin lábán lévő sebet. Az nem volt olyan vészes, mint a háton lévő, sőt, már nem is vérzett. Azt már csak azért nyalogatta meg kicsit, hogy a rászáradt vért lemossa róla, természetesen a lány félelmében először elhúzta tőle a lábát, s így csak második próbálkozásra sikerült neki.
- Miért akart megölni az az ember? - Crysallin-t meglepte ez a kérdés, ám pár pillanat múlva felelt:
- Gondolom azért, mert beléptem a vadászterületére, s kiszabadítottam egy állatot az egyik csapdájából...
- Akkor nem vagy vadász?
- Persze, hogy nem! Mi nem ölünk meg egy állatot sem, kivéve, ha menthetetlen, s nagyon szenved, vagy ha veszélyt jelent a környezetére.
- „Mi"?
- Én sem, se a népem, akik a békességben és az elfo- - itt hirtelen megakadt Crysallin hangja, és lehajtotta a fejét. Az ürességlénynek ez nem tetszett.
- Valami baj van? - a lány nem felelt percekig. A Ragadozó megemelte kicsit a hangját:
- Mondj már valamit! - újabb pár perces csönd után Kha'Zix-nak kezdett fogyni a türelme, és a pengéjének tompa végét a lány álla alá tette, s felemelte annak fejét, így meglátta a könnyeket a lány szemeiben.
- C-Crysallin? M-Mi a baj? - megint teljesen összezavarodott: semmitől nem ijedt meg eddig, soha nem rémisztette meg még a halál sem, sőt, azt sem tudja, mi az a rémület vagy félelem, erre most dadogva beszél egy nő könnyeit látva. Majdnem felugrott, amikor Crysallin váratlanul saját kezeibe temetve arcát sírni kezdett. Teljesen megdermedve nézte a lányt, miközben kattogott az agya, hogy mit csináljon most. Az elején nem talált semmilyen megoldást, hiszen soha nem került ilyen helyzetben, majd hirtelen eszébe jutott, amikor Ashe-t egy idéző durván megbántotta, s a nőt a férje, Tryndamere vigasztalta. Mire védence bármit tehetett volna, az egyik pengéjét a dereka köré fonta óvatosan, a másikat a feje mögé helyezte, s finoman magához húzta, amitől a lány szemei rémületében tágra nyíltak. Nem szólt semmit, mivel nem is tudott volna mit, ehelyett finoman jobbra-balra ingatta magát vele együtt, mintha ringatná ezzel. Crysallin számára ez megnyugvást jelentett annak ellenére is, hogy egy félelmetes szörny öleli, így egy kis idő után abbahagyta a sírást, elmúlt a félelme, s becsukott szemekkel hallgatta a másik szívverését. Kha'Zix megnyugodva tapasztalta, hogy ez használt, s úgy döntött, nem tépi fel a lehetséges lelki sebeket azzal, hogy faggatja arról, hogy miért sírt.
- Kha'Zix...
- Hmm?
- Köszönöm, hogy megmentettél... - Az ürességlény csupán bólintott neki, azonban megint érezte a szíve környékén a melegséget. De már tűzforró volt ott, ahol a lány feje pihent, azonban még most sem égette. Mi a fene ez a melegség? És honnan jön? Egy bagoly hangos huhogása rezzentette szét őket, s akkor látták, hogy már sötétedett. A lányon eluralkodott az álmosság, amit a lágy ásítása jelzett, s a fekvőhely fal melletti végébe feküdt, miközben a Ragadozó a fekvőhely másik végét választotta ki magának, ahol az oldalára feküdt.
- Jó éjt Kha'Zix - suttogta még az előbbi, majd igen gyorsan elaludt. Természetes volt ez azok után, amiken keresztül ment. Az utóbbi viszont alvás helyett valami oknál fogva Crysallin arcát nézte, de végül, körülbelül 20 perc múlva a kijárat felé fordult, s őt is elnyomta az álom.