Írta: Koyasu Naoki
EPERSZERELEM
Yuki-kun és Tooru-chan
Az idő elszaladt. Észre se vették,olyan gyorsan telnek a napok,mióta Tooru szembeszállt Akitoval,és megbékitette a családot.
Yuki-kun mint mindig,most is csodálattal néz a lányra,akit a maga szerénységében gyönyörűnek talál.A kertjéből hazajövet gondolta ezt éppen,amikor megtorpant.Félve körbepillantott.
Mintha saját magának is félne bevallani,hogy sokkal többet jelent neki a lány,mint egy hűséges,kitartó barát.
De hiába mindez, ő biztos nem úgy érez iránta. Az lehetetlen. Egy ilyen csodálatos személy nem illik össze egy ilyen balga és szerencsétlen egérrel.
Az túlságosan is álomba illő lenne. Túl valószerűtlen. Pedig Honda-san volt az,aki az álmot valósággá változtatta a Souma-család számára. Csodálatos személy.De jobbat érdemel nála.
Yuki ránézett a kosárra,amit az imént eperrel rakott meg,Honda-san kedvencével.Honda-san…-elmosolyodott ,s nagy,lila szemei ellágyultak.
…………………………………………………………………………………………………...
Yuki a fürdőszobában volt.Fogatt mosott.Közben Honda-san szavain járt az esze,amiket reggel mondott neki.
„Ha van valami,amit el szeretnél mondani,vagy ami bánt,kérlek mondd el Yuki-kun.Mindig tudnom kell az érzéseidet."
Yuki a tükörképére nézett,szomorú szemeiből kétség tekintett vissza. Elmondaná,meg nem is. Nem tudja,mit reagálna a lány.Jól esne-e neki.Vagy hogy akkor mit érezne Honda-san.
Talán az egész reménytelen.Sohasem lesz képes elárulni az érzéseit neki. Meg aztán, ő…ő nem illik a egér,Honda-san pedig csodálatos személy. Álomkép az egész.Beteljesületlen ez az érzés.
Nagy,lila szemeiben fények csillantak meg.Arcát gyorsan megmosta,hogy kijövet ne lássa senki,hogy elérzékenyült.Mert szomorú.
Felment a lépcsőn,és a szobájához indult.Honda-san ajtaja kicsit nyitva volt,igy meghallotta ,ahogy a lány dudorászik.Elmosolyodott,és halkan benyitott.
Éppen fésülködött.Hosszú,barna haja lágyan omlott a vállára,és mosolygós arcát látva Yuki boldogságot érzett.Ezt szereti Honda-sanban.Hogy ilyen csodálatos.És annyira…gyönyörű.
-Yuki-kun?Sajnálom,nem hallottam,hogy bejöttél.
-Dehogy is.Én sajnálom,hogy nem kopogtam.Csak jó éjszakátot akartam kivánni.
-Köszönöm.-mosolygott rá.
Yuki visszamosolygott rá.De ez a mosoly nem volt az az igazi mosoly.A szemében még mindig ott volt a bizonytalanság,és a gyötrődés.Kifele indult,de késő volt.A lány már meglátta,halkan megszólalt.
-Yuki-kun.-a fiú megállt,és visszanézett.
-Tessék,Honda-san.-nézett rá kiváncsian.
De a lány nézte.Fürkészve a tekintetét.Csak ült,és nézte őt.
- Mit csinálsz,Honda-san?
-Nézlek. –de mielőtt megszólalhatott volna a fiú, hozzátette.
És várok.
-De mire,Honda-san?- kérdezte meglepetten Yuki.
A lány gyengéden mosolygott.Yukit nézte még mindig.
- Honda-san,de most mi az? Miért nézel rám?
Most a lányról leolvadt a mosoly,s hirtelen bánatosak lettek kék szemei.
- Yuki-kun,azt hittem elmondasz mindent nekem. Én látom rajtad,hogy valami bánt.Kérlek,Yuki-kun,ha valami bánt,kérlek oszd meg velem.-mondta halkan,most elnézve a fiúról.
Yuki az ajtófélfának dőlt. Most már nem rejtette el a szomorúságot.Bánatosan meredt előre.
-Ha valami bánt is,Yuki-kun,talán tudok segiteni.Segithetek?-nézett vissza a fiúra,hangja erőteljes lett.
Yuki elbizonytalanodott,abban hogy valóban nem akarja megtenni.Egyik percről a másikra melegebbnek érezte a szobát.Honda-san eltökélten nézte őt,ő pedig habozott. A lány erőteljes hangja és tekintete újra átfontolásra kényszeritte akaratlanul. Aztán valószinűleg ez látszódhatott az arcán,mert a lány felállt és közelebb lépett hozzá.
Sárga pizsamában volt,kezeit a mellére szoritotta és megint őt nézte. Aztán Yuki váratlanul az égkék szemekbe tekintett.Nem tudta,miért.De ahogy nézte,könnyebbnek érzett egyszerre mindent.Nem gondolt az átokra,arra hogy ő egér születésétől fogva,és arra a kifogására,hogy ő Honda-sanhoz túlságosan is keveset ér.
- Honda-san…-szólalt meg Yuki csendesen.
Te mindig olyan csodálatos vagy. Túlságosan gyönyörű. –mondta lágyan,s Tooru kezei mellkasáról lejjebb csúsztak.
Yuki közelebb lépett hozzá.Egészen közel,és megérintette ujjaival a lány arcát.
Honda-san egy olyan személy, akinél nincs csodálatosabb a Földön.
Egy végtelennek tűnő percben nézték egymást,puhán,szemükben gyengédséggel.Aztán a fiú feleszmélt.
-Sajnálom,Honda-san.- fordult el zavartan Yuki. Nem kellett volna.Sajnálom.
-Nem,Yuki-kun.Nem kell bocsánatot kérned.
-Dehogynem.-mondta Yuki sötéten,és a lány mozdulatlanul nézte őt.
Honda-sannak én csak útban vagyok.Nem akarlak zavarni.
-Yuki-k….-a lány hangja elcsuklott,kinyújtott karját megállitotta félúton.
Honda-san, ne kérdezd többször ezt.-Yuki kiment az ajtón,majd becsukta.
Tooru karja még mindig a levegőben volt,félúton,hogy Yuki-kunt átölhesse…
Lekapcsolta a villanyt.Az ágyához ment.Betakarózott.De nem tudott aludni.
Yuki-kun nagyon fontos volt a számára.Sokszor döbben rá a nagyságára jelentéktelen helyzetekben,mint például amikor ketten a kertben az epreket szedték le,vagy amikor látja,ahogy az általa készitett ételt eszi a fiú,és mosolyogva megdicséri,hogy milyen ügyes.
De ő tisztában van az átokkal. Tudja,mekkora súly ez.Érezte.
De felvállalná,Yuki-kun mindig Yuki-kun marad.
Kint az ég sötét és felhős volt.Az éjszaka rátelepedni látszott az emberekre,de Tooru nem hagyta. Nem hagyja annyiban a dolgot.Nem hagyja,hogy Yuki-kun szenvedjen. És hogy főképp az átok miatt.
Amit talán ő okozott volna?Talán volt valami,amit nem vett észre,valami,amivel megbántotta a fiút?
Holnap bocsánatot kér tőle…
Hiszen ő sosem akarta megbántani,mert szereti.
Ennek a nagyságára azonban csak az utóbbi időben döbbent rá,hogy mennyira szereti.
-Yuki-kun…
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Yuki-kun bevallja Honda-sannak,hogy mennyire szereti.Tooru is rájön arra,mit érez pontosan a srác iránt.Aztán végre a legfontosabb rész jön…:)
Tooru lefeküdt az ágyára,rózsaszin paplanát magára húzta, és fülelt az ajtónyilásra. Yuki-kunt várta,s már szokássá vált, hogy este mindig bejön a fiú jóéjszakátot kivánni.
Boldog volt Tooru, hogy ez az érzés megadatott neki.Örült a szive, ha a fiút láthatta.
A házban ez már nyilt titok volt. Az elején még csak -csak elrejtették,de egy ilyen szép érzést sohasem lehet túl sokáig elbújtatni a tekintetek elől. Mindkét arcból leolvasható volt a boldogság.A mosolyuk egymás iránt tiszta,és őszinte volt. Valamint a viselkedésük se maradt fedezetlen, ez leplezte le a kapcsolatukat Shigure-san előtt. Nyilvánvaló volt,hogy szerelmesek egymásba. Ezt mindenki elfogadta. Hatori-san is,Akito-san is. Ezért is voltak önfeledten boldogok. Hogy a sorsukat ők irányithatják. De most nem gondoltak másra.Az átokra sem.Mégha a mindennapjaikban jelen is volt.
-Yuki-kun egy csodálatos személy,figyelmes,és odaadó. -Tooru izgatottan feljebb húzta a takarót.
Majd hirtelen egy meleg hang suttogta a nevét.
-Honda-san.
-Yuki-kun!-örült meg a lány.
De jó,hogy itt vagy! Már annyira vártalak.
-De Honda-san.Hiszen alig egy fél órája,hogy láttuk egymást.- ült le az ágyra a lány mellé.
- Nem baj.Én mindig örülök, ha veled lehetek.-mosolyodott el Tooru.
-Honda-san.-sóhajtott fel Yuki.
Az utóbbi időben sokat gondolkozott azon, a lányt már nem illene igy szólitania,hogy 'Honda-san'. De túl nehéz átállnia,hogy a keresztnevén szólisa,mert úgy gondolta, nem illik az ő szájára,mivel ő túl csodálatos,ennélfogva ő pedig túl kevés, hogy igy szólithassa. De ahogy ment az idő, és bevallották az érzelmeiket, úgy jött rá arra, hogy Honda-san számára ő csodálatos. Nem egyszer mondta neki.Ekkor örült,hogy igy érez a lány. Örült, hogy egyformák,annak hogy egymás számára a másikban látják a szépet.
Yuki elmosolyodott.Gyengén a lányra nézett.
- Tényleg örülsz most? Boldog vagy?
-Nagyon,Yuki-kun. Nagyon boldog vagyok, hogy veled lehetek.
De Yuki-kun …?- nézett aggódva Tooru a fiúra.
- Én is. Nagyon-nagyon boldog vagyok.
Tooru megnyugodva újra elmosolyodott.
-Az anyukám is nagyon boldog,hogy velem lehetsz,Yuki-kun.
Ő is biztos szeret téged.
Yuki is gyengéden elmosolyodott. Annyira szerette a lányt,és ő pedig annyira balfácán. De bármennyire is az, nem bánja.Mert a lány szépsége a balgát is bátorrá változtatja.
- Az anyukád csodálatos lehetett, hogy egy ilyen csodálatos személyt adott mellém.
Olyan aranyos vagy,és olyan gyönyörű…
A lány elpirult,és fel akart ülni, hogy valami jelét adja,hogy nagyon hálás Yukinak.
De megállitotta.Közelebb húzódott a fiú,lehajolt,és Tooru szive gyorsabban vert,levegőért kapkodott.
-Tooru.- suttogta Yuki a lány fülébe,életében először.
Tooru lehunyta a szemét,olyan boldognak érezte magát.
-Yuki-kun…
-Psszt.-csititotta el,a lány ajkaihoz érintve az ujját.
Jó éjszakát!
Tooru meglepődött,hogy a fiú homlokon csókolta,aztán egyre eloszlott,és helyét felváltotta az érzéki öröm.
A fiú homlokáról szemhéját csókolta meg,ujjaival a lány barna haját simogatta.
Aztán az arcát, lágyan,majd az ajkaihoz közeledett. Először a felső ajkát izlelgette,majd az alsóra tévedt.
A lány követelőzve a fiúéhoz kapott.
Yuki visszacsókolta Toorut.
Mintha egy örökkévalóság lett volna,amig az édes csók mámorát érezték.
Aztán Yuki lassan ,nagyon lassan megtörte a csókot. Szerelmesen a kipirult lányra nézett.
Ujjaival az odatévedt barna tincseket kisimitotta az arcából.De úgy is szép volt.Tooru mindenhogy szép.
Szerelmes odaadással még megigazitotta Tooru paplanát,hogy biztosan jól takarja be a lányt. Aztán felállt halkan,és kifele indult.
-Yuki-kun.-szólalt meg meleg hangján.
Szeretlek.
-Én is szeretlek.-mondta igazi mosollyal ,és csendben becsukta az ajtót.
Nagyon szereti a lányt,és most boldog. Boldog, hogy a lány mellett lehet.Boldog, hogy képes volt rá.És arra, hogy a lány is képes volt belészeretni.
