-Senpai...-sóhajtom ábrándosan, ahogy a fiút figyelem. Egy kávézóban ülök, barátnőmmel, Himével, s kávézgatva trécselünk mindenféléről. Most éppen a pasik vannak terítéken, így már biztos érthető, hogy miért sóhajtozok.

Hime-chan játékosan elvigyorodott, s az asztal alatt az ölembe rakta a lábát.

-Még mindig ő a Lila-Herceg Horror-Könyv-lovon?-kérdezi a szempilláit rebegtetve. Felháborodottan elkezdtem rázni a fejem.

-Persze! Örökkön-örökké ő lesz.-bizonygatom, s megint oda pillantok a fiú felé, aki nagyon elmerült a könyvében. Csak egy kicsit előrébb kéne dőlnöm és meglátnám a címét, íróját is!

Hime-chan kuncogva nézte a szerencsétlenkedésemet, s azért is visszanyomott a lábával a székbe.

-Ne égess már, rosszabb vagy, mint Anyum, mikor egy általa kedvelt színész hasonmását látja elmenni az utcán!- vigyorog, majd kihúzva magát megmutatja a mellkasát az éppen elhaladó felszolgálónak.

Nekem miért kell ilyen deszkának lennem?!

-Hime-chan, ne csábítsd el az itt dolgozókat, mert a végén még kidobnak innen is minket!-puffogok halkan, egy előző esetre célozva. Meglepetten pillant rám, s a vigyora is kedves mosollyá szelídül, ahogy felfogja a mögöttes tartalmat

-Nyugi, nem lesz semmi gond!- legyint le- Vissza fogom magam!- borzolja össze a hajam.

-De akkor is!- pirulok el, pont, mikor a helyes pincér odalép mellénk. Hime rögtön elfelejti az előbbi mondatát, pasi faló üzem módba kapcsol.

-Szia...-gyors pillantás a névjegy kártyára-, Toru-kun! Van barátnőd? Persze, hogy nincs! Egy ilyen fiú csakis hozzá illő lányokkal kezd ki!- vihog pirulva és az asztalra könyököl, elég mély dekoltázsát megmutatva. A fiú zavartan pillant rá, majd tekintetét rám emeli.

-Mit kértek?-darálja monoton hangsúllyal. A számat rágcsálva pillantok az étlapra és az epres süti nevének láttán felcsillan a szemem.

-Két Ichigót kérünk!-vágom rá azonnal. Unottan lefirkantja a rendelést és tovább áll. Hime megrovóan próbál nézni, de inkább tűnik egy duzzogó kisgyereknek, aki azon sértődik meg, hogy elvették tőle a kedvenc homokozó lapátját.

-Áruló! Hezitálhattál volna egy kicsit.- dünnyögi végül letörten. Lesütöm a szemem és próbálok bűnbánónak tűnni, kevés sikerrel.

Az üres sütis tál mellé raktam a villát, s hátradőlve elégedetten dörzsöltem meg egy kicsit a gyomrom fölötti részt. Nem spóroltak az adagokkal, s az íz-orgazmusokkal . Épp készültem felállni, s a pénztárhoz menni, mikor Ő oda lépett az asztal mellé. Lágy mosollyal a szája szegletében végig mért engem, s a kezét nyújtva bemutatkozott.

-Kamishiro Riku vagyok, örvendek!-döntötte félre egy kicsit a fejét, ezzel egyfajta bájt sugározva a környezetének. Elvörösödve fogtam meg a kezét, ami puha volt, de mégis erős.

-Ka-kaneki Kei-keiko, ú-ú-úgy szintén!- pillantottam bele a szemébe, s rögtön dadogni kezdtem. Hime a háttérből figyelt minket, s derűsen mosolygott.

-Régóta észre vettem, hogy figyelsz.-suttogja, s közelebb húz egy picit. Még jobban elvörösödtem, s lesütöttem a szemem. Ajjaj...

-Bocsánat, döntöttem meg a fejem, mivel nem tudtam rendesen lehajolni, még mindig fogat a kezem. Kedvesen rám somolygott, s szinte ártatlanul megkérdezte.

-Eljössz velem randira, Keiko-chan?- Teljesen lefagytam, pár pillanatig csak nézem rá, majd mellette Himére néztem, aki mániákus vigyorral bólogatott.

-Rendben.-suttogtam, s a boldogság vágtázó csordaként dübörgette meg a szívemet.

Mégsem marad álom!