Waltz of the Dead

Spring of the Dead

Yamato egy átlagos középiskolás srác, aki néha ellóg egy-két óráról. Ez általában akkor történik meg, ha reggel elalszik, olyankor az első órát általában, ki is hagyja, hiába tudna beérni az óra közepére. Ilyenkor az iskolaudvaron elvonul egy rejtettebb helyre, és ott elmélkedik, vagy alszik még.

Ez a nap is ilyennek indult, későn ébredt. A kapun beérve a szokott helyére ment, az iskola túlsó oldala felé, hogy megvárja, míg kicsöngetnek az első óráról. Nem akart aludni, így inkább csak nézett maga elé.

Nem tudni, mennyi idő telhetett el, talán csak pár perc, mikor zajra lett figyelmes. Kinézett a fal mögül, és meglátta a zaj forrását. Egy ember zörgette az iskola kapuit, de valami mintha nem lett volna rendben vele. Először azt hitte, hogy csak egy huligán, de az alak nem a kezével zörgött. Pár perccel később négy tanár tartott a kapu fele. Yamatonak rossz előérzete támadt, de tovább figyelte az eseményeket. Nyugtatta magát, hogy majd a tanárok elintézik. Az oktatók végül a kapuhoz értek, és mintha mondtak is volna valamit, amit Yamato nem igazán értett, ahhoz messze volt. Annyit látott, hogy az egyik tanár a kapuhoz megy, és kinyúl rajta. Majd váratlanul az előbbi személy felordított, a földre zuhant, és tovább ordítozott és vergődött. A többi tanár ott állt mellette, de annyira ledöbbentek, hogy nem tettek semmit se, csak nézték, ahogy társuk szenved. Yamato nem tudta, mi történhetett, csak abban volt biztos, hogy köze van ahhoz a fura alakhoz. A tanárok végre felocsúdtak a meglepetésből, és megpróbáltak segíteni kollégájuknak. Végül a fájdalommal teli ordítás és vergődés abba maradt. Minden elcsendesült. A három ember is némán figyelte a földön fekvő testet.

- Meghalt… - mondta az egyik.

- De az nem lehet. Egyetlen harapástól… - mondta a másik.

Mind teljesen ledöbbentek. Ilyenről még csak nem is hallottak, hogy egyetlen harapástól meghaljon valaki.

A test keze megrándult, majd a szemeit is kinyitotta. Az egyikük tanárnő volt, megörült, hogy kollégája mégis életben van. Azonban a helyzet egészen más volt. A földön fekvő test hirtelen megragadta a blúzát a dekoltázsánál és a nyakához hajolt. Majd beleharapott, mint ahogy vele is tették. A nő felsikoltott, a többi tanár pedig inkább menekülőre fogta.

Yamato szemei tágra nyíltak, egyáltalán nem hitte el, amit lát. Még várt egy kicsit, szerette volna azt, hinni, hogy ez mind csak álom. Azonban a valóság győzött, kénytelen volt beletörődni, hogy ez bizony most komoly helyzet. Miután a tanárnő is felkelt, nem volt kétsége afelől, hogy itt valami nagyon nincs rendben, de még mindig zavart volt amiatt, hogy a holtak felkelnek. Azok, akiket megharaptak és átváltoztak, lassan az épület felé menekülő tanárok után indultak.

Yamato nem tudta, mit tegyen. Össze volt zavarodva és félt is. Félt, hogy őt is elkapják, hogy képtelen lesz megvédeni magát.

~ A többiek! Figyelmeztetnem kell a többieket! ~ jutott eszébe.

Tett egy lépést előre, de megtorpant.

~ Nem mehetek elől. Ha meglátnak, elkapnak, és akkor a többieknek sem tudok szólni. Akkor gyerünk hátra! ~ mondta és a hátsó bejárathoz szaladt.

Belépett az ajtón és körbenézett. Úgy tűnt, még nem jutottak be az épületbe. A terem felé indult, de a lépcsőnél megállt, majd megfordult és takarító eszközöket keresett. A közelben volt egy raktár, ahol azokat tartották, de nem volt nyitva. Végül szerencséje volt, és talált egy seprűt, aminek a végét letörve egy egész jó kis botot kapott, melyet akár kardként is használhatott volna. Most már felment a lépcsőn az osztályterme felé. Elővigyázatosságból volt nála a bot. A terem bejáratához érve nem habozott, azonnal benyitott, és a bottal a kezében tett néhány lépést előre.

- Tanár úr! Srácok! Valami történt a főkapunál, az egyik tanárt megharapta valami gyanús alak, mire ő meghalt, de valahogy mégis feltámadt, aztán megharapta a másik tanárt! És most erre jönnek! Mindenkinek menekülnie kell! – fejezte be a mondandóját egy kicsit lihegve, mire a teremben kitört a nevetés. Még a tanár is nevetett.

- Hayashi, el kell ismernem, ez egész jó volt. Elmehetnél komédiásnak.

- De tanár úr, esküszöm, hogy így történt! Nem hazudok! – próbálta meggyőzni legalább őt. Tudta, ha a tanár elhiszi, akkor a többiek is el fogják.

- Elég a viccelődésből, Hayashi! – komolyodott meg a tanár.

- De…

- Hayashi! – szakította félbe, megemelve a hangját. – Elég volt! És mit keres az nálad? Vidd vissza oda, ahol találtad, aztán gyere vissza az órára!

Yamato kiment a teremből, de csak állt az ajtó előtt, amit becsapott maga mögött. Dühös volt, amiért nem hittek neki, pedig az igazat mondta.

- Fenébe! Most mit csináljak? – kérdezte magától.

Tudta, hogy percek, vagy talán csak másodpercek kérdése, és az iskolán belül is elkezdődik.

Ha megint megpróbálom elmondani valakinek, a reakció ugyanaz lesz. Viszont, ha kiderül, mindenki menekülni akar majd, és mindenki a főbejáraton keresztül. De ehhez túl sokan vagyunk. ~ gondolkodott, majd elindult a WC felé.

Remélte, hogy ott nem fogják majd megtalálni, a diákok pedig úgyse mennek oda. És ha mindennek vége, előjön majd. Bement egy fülkébe, magára zárta az ajtót, felhúzta a lábait, hogy ne lássák meg és várt. Kisvártatva a hangosbemondó kezdett el recsegni statikusan, majd megszólalt benne valaki.

- Figyelem diákok és tanárok! Figyelem diákok és tanárok! Pár perce heves küzdelem zajlott a főkapunál. Minden diák maradjon a tanárával, és kövessék azok utasításait! Ismétlem, pár perce heves küzdelem zajlott a főkapunál. Ááh! Mit akar? Tűnjön innen! Hagyjon békéáááh! Ez fááj! Eresszen el! Ez fááj! Áááááh! Segítség! Segítsááááh! – majd a bemondóban már nem lehetett hallani mást, csak hörgést és csámcsogó hangot.

- Hát elkezdődött. - súgta maga elé Yamato.

Mindenki ledermedt, mintha csak szobrok lettek volna, majd hirtelen kitört a pánik. Sikítozva próbált menekülni mindenki. Halálra rémültek, életben akartak maradni, ezért egymást taposva próbáltak menekülni. De minden igyekezetük ellenére utolérte őket a végzetük. A bejáratnál már ott volt négy alak, akik a kilépő, sikítozó diákokra azonnal rávetették magukat, és mohón harapták áldozatukat, ahol érték őket. Azok a haláluk után felkeltek, és a még élő diákokra mentek rá, falták őket. Lábakat, kezeket, nyakakat haraptak. Arcokat cincáltak szét, szemeket haraptak ki. A megharapottak szörnyű kínok között haltak meg, majd testük hamuszürkévé vált, és feltámadtak. Nem mindenki volt ilyen "szerencsés". Volt, akinek nem volt alsó teste, másoknak végtagjai nem voltak, vagy csak egy fej maradt belőle.

Yamato csak csendben ült a WC-n, és próbálta megőrizni a nyugalmát. Hirtelen valaki kinyitotta, majd becsapta a WC ajtaját. Erősen lihegett, nehezen vette a levegőt. Megint kinyílt az ajtó, még valaki bejött.

- Minek jöttél utánam? – kérdezte az egyik.

- Én akartam előbb idejönni! – felelte hangosan a másik.

- Te csak… - kezdett bele, de egy hörgés félbeszakította.

Az ajtó nem volt bezárva, egy "olyan" bejutott. A két diák elordította magát, ahogy megijedtek. Amelyik élő utoljára bejött, őt kapta el. Beleharapott a vállába, mire kifröccsent a vére, beterítve a padlót és a falat is egy kicsit. A srác csak ordított a fájdalomtól, majd magatehetetlenül esett össze. A másik srác eközben bezárkózott egy fülkébe. És csak segítségért kiabált.

Yamato is megrémült, mozdulni sem mert, nehogy akár egy aprócska zajt is csapjon, ami elárulja őt. Még levegőt is alig mert venni, folyt róla a víz.

Közben az áldozat is feléledt, és ahogy a másik is, ő is az ajtón akart átjutni, ami mögött a friss hús várta. A srác már zokogott, de hiába kiabált, senki nem jött a segítségére. Tehetetlenségében, végső megoldásként, nekirontott az ajtónak, mire azok hátrébb kerültek. A srác megpróbált elfutni, de csak pár lépést tudott tenni, utolérték, és kegyetlenül rávetették magukat. Az egyik a combjába harapott bele, a másik a nyakából tépett ki egy nagyobb darabot. Addig folytatták, míg érezték, hogy van benne élet. Az áldozat feje levált a testéről, ahogy a nyakát szétharapták, és elgurult Yamato fülkéje felé. Az ajtó alatt nem gurult be, de pont arccal a rémült fiú felé fordult. Öklendezni kezdett, mire a szájára szorította a kezét, és elfordította fejét, ráadásul a szemét is behunyta. De hiába, a látvány már belevésődött az agyába. A hányingerét végül sikerült leküzdenie azzal, hogy megpróbált valami másra gondolni. Ezt azonban nagyban nehezítette a csámcsogás. Addig nem akart megmozdulni se, amíg azok is ott vannak, így hát várt a megfelelő alkalomra.