Üdv!
Ez a történet a Fljúga með mér folytatása, nem szükségszerű ismerni hozzá az előzményt, de ajánlott. Ez a második filmet fogja feldolgozni többé-kevésbé, jó olvasást~
A sok segítséget köszönöm Kijának és Susie-nak.
Vera nálægt mér
„Is that why you're pouting, big baby-boo?"
Sötétben repül azzal az őrült irammal, amit csak élet-halál kérdése válthat ki. Előtte semmi, már torka szakadtából üvölt, de a hangok nem jönnek vissza, elvesznek, a végtelenbe szakadnak, mégsem lassít, nem lehet. Mögötte árnyak, suhanó-rikoltó valamik (fajtársak? Sárkányok? Barátok vagy ellenségek?) de hiába néz hátra, még az ő éjszakához szokott szemei sem látnak a világon semmit.
Hirtelen villan fény, narancsvörös lángok tengere borítja be, nem baj, ha behunyja a szemeit, a forróság nem árthat neki. S mégis: valamiért zuhanni kezd, az áramlatok, az irányítás kicsúszik a megszokott ütemből, hiába igyekszik korrigálni csak a tengelye körül pördül párat. Megpillantja a tűzokádót: sok szem és hatalmas állkapocs rengeteg fogsorral mered rá, amikor bekapja, amikor záródik mögötte a száj egy pillanatra éles fájdalom hasít belé s végül-
Fogatlan felpillant. Dermedten pislog körbe, kapkodja a levegőt, míg arra nem összpontosít, hogy megnyugodjon. A szíve zakatol még, lassan felül az ágyban. Redőnycsíkos-halovány fény, a reluxa úgy egy hete odafagyott, nem foglalkoznak vele. A szoba így szürke homályba burkolózik, az íróasztalon feléjük fordítva pihen a világító számlapos-mutatós óra, korán van még. Hablaty nagyjából tíz perc eltéréssel meg tudja mondani mennyivel aludt kevesebbet a szükségesnek ítéltnél, ami nála hat-nyolc óra közé tehető. Ha most felébreszti, biztosan morcos lesz.
Óvatosan visszafekszik, mocorog valamennyit, mire kényelmes. Hablaty felsóhajt mellette. Két paplanjuk van és egy ágyuk. (Pontosabban: egy akkora ágyuk, amit két másikból tákoltak össze, Hablaty szerint így nagyjából „másfél személyes", egyelőre ők kényelmesen elférnek.) A két paplanból az egyiken osztoznak (valamelyik szinte kivétel nélkül, minden reggel a földön vagy keresztben köt ki rajtuk), a másik keresztben terül el rajtuk, csak a vállára húzza és a feje alá gyűri a párnáját.
Hablaty felé fordul, csukott szemmel, találomra bújik hozzá közelebb és veti át a karját a vállán. Álmosan, félálomban mormog valamit, amiből valami olyasmit ért ki:
- Baj van?
- Rosszat álmodtam – feleli halkan. Hablaty nem szól többet, csak a nyakába fúrja az arcát.
Hablatynak egészen egyedi a reagálása a saját rémálmaira: felkel, lemegy mosdóra, kávét főz és felhozza, kiszellőztet és csak utána bújik vissza az ágyba. Ha nem tud aludni, felhajtja a kávét és elfoglalja magát a kütyüivel. Utána egész nap fáradt, de ezt szerencsére nem sokszor látta tőle eddig.
Hablaty valószínűleg már vissza is aludt.
És persze nem veszi észre, hogy a nyakába szuszog, ami jelen pillanatban eléggé zavarja. Úgy dönt, jobb lesz szellőzni egy kicsit, ezért nagyon óvatosan arrébb mozdul, figyeli a légzését, zavartalan, észre sem veszi, hogy ő kioson a szoba teraszára. Rápislog a hőmérőre, mínusz tízen-fokot mutat, ő meg pólóban és mezítláb ácsorog. A sárkánymegfázást valószínűleg még nem találták fel.
Friss hó esett a hegyekben az éjjel, Hablatynak biztosan tetszeni fog...
- Biztos vagy benne, hogy nem fogod kitörni a nyakad vagy valami?
- Szeretem, mikor így bízol bennem – morogja válaszul Hablaty és még utoljára ellenőrzi a bal láb illesztését. – Nem tervezem, és ahogy már mondtam, nem először csinálom. – Felhúzza a kesztyűit és megigazítja a napszemüveget, amit Fogatlantól csaklizott el. – Szóval aki később ér le a völgybe az csinál ebédet! – Rávigyorog a sárkányra és előre lendül. A jobb lábára helyezi a súlyát és suhan lefelé.
A világ hirtelenjében felgyorsul, ahogy finoman egyensúlyoz a snowboarddeszkán[1], felrikolt és felkacag örömében, mikor az első meredekebb lejtő végére ér és felbátorodva manőverezik tovább, direkt felsiklik egy-egy kisebb dombra, hogy megpróbálkozzon az ugrásokkal. És sikerül, szinte el sem hiszi, mennyire emlékszik még az egészre, kiáltani akar, hogy mindenki hallja, mindenki lássa, nem béna mindenhez. Vidám sárkányüvöltés hangzik mögötte, Fogatlan a hasán csúszik utána, a szárnyaival kormányozva magát, a bukkanók utáni repülést kihasználja, siklik egy kicsit, visszahuppan a friss hóra és egyre közelebb ér, Hablaty nem akarja hagyni, hogy megelőzze, és persze nem veszi halálosan komolyan sem, csak úgy a kettő között.
És talán pont ezért nem veszi észre, hogy letér arról az útról, amit a levegőből kijelölt magának, ami teljesíthetőnek és biztonságosnak ígérkezett. Ez a lanka is a völgybe vezet, csakhogy közben van egy huszonöt-harminc méteres egyenes hegyoldal. Mire ezt észreveszi, túl késő, megpróbál fékezni, de esélytelen a művelet.
- Fogatlan, vigyázz! – kiált hátra a sárkánynak, az felkapja a fejét, felé fordul, látja a szemeiben a pillanatnyi rémületet, és azt is, hogy pontosan látja: ő biztosan nem tud megállni a szakadék széléig.
A pillanat, amikor elfogy a deszka alól a hó ijesztő, és a mélység lerántja, Fogatlan ugrik utána, hevesen csapkod a szárnyaival, s amint eléri a két mellső mancsaival, zuhanásba kezd. Odalent ritkásan állnak a fák, tiszta a terep. Hóba huppannak és Hablaty egy percig meg sem mozdul, csak zihál és remeg az adrenalintól.
- Túléltük? – szólal meg. Fogatlan felmordul, feláll mellőle, megrázza magát és rápislog, ő kerüli a tekintetét, leveszi a félrecsúszott szemüveget és inkább a snowboardot csúsztatja arrébb. – Jól vagyok – motyogja maga elé.
- Nem rajtad múlt! – mordul rá a sárkány, a hangja dühös, forrongó.
- Tudom...
- Mindig ezt csinálod, Hablaty! Mindig!
- Sajná-
- Nem sajnálod! – vág közbe. – Ha sajnálnád, nem tennéd többet! – Úgy néz rá, pontosan ugyanazzal a türelmetlen dühvel, mint az apja szokott. Hablaty nagyon utálja ezt. Nem válaszol, Fogatlan tesz egy hátraarcot és készül eltrappolni a hóban, ezt viszont nem hagyhatja, utána ugrik, átkarolja.
- Várj már, hé! Ne haragudj. – A sárkány nem mozdul pár másodpercig, majd hirtelen löki magát hátra, megint a hóban vannak. Fogatlan fordul egyet, nem hagyja, hogy ellenkezzen vagy mozduljon, az arcába húz egy jó nagy adag havat.
Hablaty a fejét rázza, próbálja lesöpörni magáról, de elkerülhetetlen, hogy csurom vizes legyen alig pár pillanat alatt.
- Mit csinálsz, ha egyszer nem kaplak el? – szegezi neki a kérdést Fogatlan a szemeibe nézve.
- De mindig elkapsz – feleli.
- Tegyük fel, hogy nem – kötözködik.
- Olyan nincs – makacskodik oldalra pillantva. A másik felmordul, de végül nem vitázik tovább.
- Csak fél pillanatra nem figyelek, és te rögtön megpróbálod magad megölni!
- Ha tényleg próbálkoznék, az nem így nézne ki – morogja maga elé.
- Van fogalmad róla, mennyire megijedek minden alkalommal?! – A kérdés megáll a levegőben, Hablaty mélyet sóhajt.
- Sajnálom... – Fogatlan nem válaszol, ő csak átkarolja, végigsimít a hátán, majdnem mosolyra rándul a szája egy ponton mindkettejüknek, aztán csak felrántja a sárkány pulóverét és havat kotor alá. Fogatlan megugrik, felszisszen és legördül róla, felmordul, csúnya pillantást vet rá és elkocog. – Fogatlan? Hé, ne hagyj itt! – Felugrik, felkapja a deszkát a hóból, utána kocog. Na persze csak öt percig bírja a tempót a hóban, az éjfúriát ez nem különösebben érdekli.
Amint megunja a dolgot, visszaugrik a snowboardra és sokkal nyugodtabb tempóban, de könnyebben és gyorsabban suhan a sárkány után.
- Meddig akarsz még duzzogni? – kérdez rá később. – Tudod, megígértem Astridnak, hogy szürkületkor indulunk, hogy a hajnali teljes sötéttel érjünk csak a kikötőbe. Addig meg kell ebédelnünk, fürödni, ilyenek...
Fogatlan érdeklődve fordul felé, Hablaty már biztos benne, hogy ezúttal is sikerült rá hatnia. S valóban: nem sokkal később hazafelé veszik az irányt.
A faluba érve alig szállnak le, mikor iszonyatos erejű, kellemetlen sípolás hangzik fel, afféle, amit a hangtechnika bocsát ki, ha valami nagyon nem stimmel. Fogatlan a fejét rázza, egy pillanat alatt átváltozik és a füleire szorítja a kezeit. Sárkányok kelnek szárnyra a faluból tömegesen, de a hang zavarja a röptüket is, házaknak ütköznek vagy lezuhannak, felmordulnak, tüzet köpnek. Hablaty a fogait összeszorítva indul a hang forrása felé, közben előbányássza az oldaltáskájából a fejhallgatóját és Fogatlannak adja, a telefonjával együtt, zene max hangerőn, és a sárkányfiú megnyugodni látszik, ezt viszont nem teheti meg minden sárkánnyal a faluban.
Az egyik hangszóró a ludas, amit a sárkányversenyek kommentálására hasznának, és ami az egyik magasra épített fáklyatartó állványára szereltek. A kábeleket szerencsére a föld alá ásták, az elosztó viszont elég magasan van ahhoz, hogy a földről ne érje el. Fogatlant sem meri felküldeni, hiszen ahogyan a zaj, úgy a hangos zene is árt az egyensúlyának. Szerencsére az állvány egészen mászható, sikerül felkapaszkodnia rá, az elosztót széthúzva megszűnik a hang.
- Oké, a'sszem megsüketültem – jelenti ki.
- Nem vagy vele egyedül – morog Fogatlan odalentről. – Mi a fene volt ez?
- Nem tudom – válaszolja, ahogy lefelé ereszkedik, valahogy felmászni könnyebb volt.
- Te vagy a rendszergazda.
- Ja, névleg. Gyakorlatilag megkérdezzük Bélhangost, hogy mit csinált.
- Bedöglött a hangszóró, az van – közli velük a szőke férfi két perc múlva.
- És közveszélyes.
- Akkor szedjétek le.
- Majd ha visszajöttünk – hárít azonnal, és addig iszkolnak el mindketten, míg van rá esélyük.
- Meg fogok főni – kommentálja Hablaty, amikor a kádba ereszkedik. Fogatlan felnevet és finoman magához húzza.
- Nem fogsz – vigyorog rá és habhegyeket terelget felé. Szinte ki sem látszanak belőle. Fogatlan a lehető leghétköznapibb dolgokért tud rajongani indokolatlan szinten, ilyen dolog mindenféle sütemény, az ő könyvei, az ő rajzai, az ő ágya, a szemüvege vagy a habfürdője. Így van jó pár dolog, amin osztoznak. Közös fürdők, lopott percekben és félórákban, Hablaty igyekszik még a gondolatot is kizárni, hogy az apja esetleg pont ilyenkor jönne haza, de szerencsére ebben az időpontban fixen még csak a ház közelébe sem jön. (A családjából valamikor rég, még emberöltőkkel ezelőtt a falu főnökei kerültek ki, a vezető szerep valamivel visszafogott változatban, de mára is megmaradt. Egyszer neki is valami ilyesmivel kellene foglalkoznia, de valamiért ez egyáltalán nem vonzza.)
Három és fél év alatt képtelen volt megmondani, hogy a barátságuk Fogatlannal nem csak a sorsközösség miatt olyan szoros, pontosabban nem is igazán barátság, ez messze túlmutat ezen. És az apja messze nem értené meg, ez miért van. (Volt három hónap, amikor igazán el akarta mondani, kereste a megfelelő alkalmat, és néha aprócska megjegyzéseket tett. Az apja ezen három hónap alatt többet emlegette a nem létező barátnőjét és leendő feleségét, mint bármikor máskor. Hablaty végül letett a dologról, és csendben várta, mikor jön rá az apja magától, és mikor gerjed ezért éktelen haragra. Eddig elkerülték.)
Hátradől a kádban, így összesimulnak, Fogatlan átkarolja, egy röpke mozdulatig a tenyerét az oldalán tartja, majd csak összefűzi az ujjait a hasa felett és dorombolva a vállára ejti az állát. Lehunyja a szemeit, dúdolgatja a fejhallgatójából jövő dalt (instrumentális, vagy olyan nyelven, amit egyikük sem ért) és csak lazítanak mindketten.
Lopott percek, nyugodt pillanatok. Hablaty meg tudná szokni, ha mindig így lenne.
Törölközővel a nyakában baktat fel a lépcsőn, végignéz az ajtón és elmosolyodik. Egyszerűen imádja, ahogy kinéz. Az ajtót még a Snoggletogra[2] kapta, azon a télen, amin hazatértek, előtte a galériának csak válaszfala volt a ház többi terétől. Három napig dekorálták Fogatlannal, és mindketten baromi büszkék rá.
Az ajtó: a felső részét úgy félig egy hatalmas, feketével ráfújt, összetekeredett, stilizált éjfúria fedi, az egyik farokredője vörös. Alatta lekerített szélű vörös téglalapban feketével Toothless Daydream[3] és III. 4H feliratok hirdetik a lakókat. Az éjfúria mellett Fogatlan vörös tintás, kapkodó kézírása: „WARNING! Éjfúria-fészek!", alatta Hablaty szebb, zöld tintás betűi: „(= ha hozol kaját, bejöhetsz)". Lentebb szintén zöld tintával: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!"[4] Alatta két sorban, pirossal és zárójelben: „(De komolyan.)" és „(Semmi esélyed.)" Még alatta, egészen apró betűkkel, más színű zölddel: „Sé onr sverdar sitja hvass!"[5] Az ajtó bal sarka felé Fogatlan lendületes, nagy betűkkel végigírta: „Állj át a sötét oldalra! Van nálunk süti!", mire Hablaty aláfirkált: „A francokat, Fogatlan megette.", még apróbbal alá került: „Nem hoztál eleget!" és végül, alig láthatóan zölddel: „Bélpoklos.".
Hablaty végigdől az ágyán, elnyúl a telefonjáért, felcsatlakozik a hálózatra egy fél perc sem, a készülék csipog és rezeg, érdeklődve bök a chatbeszélgetésre és a homlokát ráncolva pörget át nagyjából ötven üzenetet arról, hogy Halvér és Takonypóc felváltva udvarolnak Astridnak és Kőfejnek, akik közül egyikük nem szól hozzá a beszélgetéshez, másikuk méla utálattal veszi ezt. Hablaty annyit szól hozzá az egészhez, hogy örülne, ha ezt nem a közösben tárgyalnák, ami végül is azért van csak, hogy megosszák egymással a sárkányos tapasztalatokat.
Sóhajtva teszi le a készüléket és elmosolyodik, mikor Fogatlan beoson a szobába. Az ajtó nyitva marad, a sárkány szemei megakadnak rajta, ragadozó mosolyt villant rá, ahogy közelebb lépdel hangtalanul egy csúcsragadozó minden finomságával. Hablatynak néha azaz érzése, hogy félnie kellene tőle, de e mellé pontosan tudja, hogy csak játszik vele, hogy amikor tényleg akar valamit, akkor nem ilyen, ezért csak érdeklődve várja, hogy Fogatlan fölé másszon és dorombolva hozzásimuljon. Halkan nevet és összeborzolja a még nedves fekete tincseket, cserébe Fogatlan odahajol hozzá és gyengéden megcsókolja. Felsóhajt, magához karolja, lehunyja a szemeit, meg kellett volna már szoknia, milyen érzés, de mégis mindig teljesen elveszik benne.
Mielőtt azonban teljesen kiélvezhetnék a pillanatot, kicsapódik a bejárati ajtó a koppanó léptekből tudja, hogy nem az apja az, mégis mind a ketten megrezzenek, s mire Bélhangos felkiált, Fogatlan már az ágy belső sarkából pislog rá kérdőn. Felül, rávigyorog a sárkányra és elindul az ajtó felé.
- Jövök-jövök, fel ne gyere – mondja, ahogy kitrappol a szobából, vizesen, a törölközőt elhagyva, mezítláb.
- És azt hogy képzelted, édes fiam? – érdeklődi kissé csípősen a férfi.
- Oh, bocsi – vigyorog rá. – Apa nincs itt, szóval... Szükséged van valamire? – Bélhangos egy pillanatig fürkészőn bámul rá, mintha keresne rajta valamit, mintha okokat és indokokat kutatna, talán a benga mosolyra, a jókedvére, bármire, bármit. Túl sokszor néz így rá mostanában.
- Az előző antennát tönkretette a múltheti vihar – kezdi lassan. – Szerezhetnél egy másikat.
- Szóval ezért panaszkodnak az ikrek a netre – biccent maga elé megvilágosulva. – Oké, megnézem, mit tehetek.
- Mikor indultok?
- Naplementekor. Mire más lakott területek fölé érünk, már sötét lesz.
- Azért vigyázzatok.
- Ezt most apám üzeni vagy te mondod?
- Is? – Hablaty idegesen szusszant.
- Miért nem jön ide és mondja ő? – morogja maga elé, ahogy tesz egy hátraarcot és visszaindul a szobába.
- Nem igazán szoktad meghallgatni – válaszolja neki Bélhangos távoztában.
- Ő sem engem! – vágja rá morcosan és bevágja maga mögött az ajtót. Fogatlan az ágynemű rejtekéből figyeli ahogy visszabattyog a törölközőért és még egyszer áttörli a haját. Inkább meg sem szólal, nem akar megint kiborulni és nagy monológot tartani pont a sárkánynak, aki amúgy sem érti, hogy lehet, hogy fészektársak, hogy egy vérből valók, hogy rokonok, és mégsem értik meg egymást. Pedig olyan jól indult a napjuk!
A cím: 'Maradj közel hozzám', Jónsi – Sticks & stones c. dalából, izlandira fordítva.
A fejezetcím: 'Arról szól a duzzogás, nyüf-nyaf-pityogó?' A fordítást nem kommentálom xD Hablaty a második film nyolcadik percében.
[1] Az első film egyik extrájából [YT-n Viking Games Vingnettes: Snowboarding címen keressétek] kiderül, hogy Hablaty egész jól tud snowboardozni :) Sajnálom, a második filmben lévő repülőmókus cucc annyira nem jött át, nagyon menő, de nem akartam írni róla, úgyhogy nálam deszkázik helyette. Mindkettővel esélyesen kitöri a nyakát, szóval nem hinném, hogy hiánya lesz.
[2] A Snoggletog a vikingek „karácsonya", a Gift of the Night Fury c. extra játszódik ekkor.
[3] Ugyan Fogatlan nevét végig magyarul írom, de itt meghagytam az eredetit, mivel az ajtót meg akartam szerkeszteni, amiből végül nem lett semmi, de szúrta volna a szemem a Fogatlan Álmodozó.
[4] Dante Alighieri – Isteni színjáték
[5] Christiopher Paolini – Az örökség ciklusában szereplő ősnyelven írt mondat: „Tartsátok élesen a kardjaitokat!"
