Munka/Kapcsolat

„Avagy hazudd azt, hogy már nem szeretsz és én elhiszem neked."

Ajánló: Bonyolult, néha fájdalommal teli szerelmi történet. Rengeteg kérdést vet fel az írás.

Érdemes olyannal kezdeni, aki csak bánt minket, mert látszólag képtelen az emberi kapcsolatokra? Jár-e második esély annak a nőnek, aki egyszer hozott egy ostoba döntést? Jogos-e megtorolni a sérelmeinket, még akkor is, ha már nem törvényes eszközökkel visszük véghez? Túl lehet, túl szabad lépni az egymás ellen elkövetett dolgokon, vagy ezek nem egyszerű hibák, hanem a személyiségünk szerves részei?

A legfontosabb kérdés:A szerelem mindennél erősebb?

Remélem szórakoztatónak fogjátok találni az írásom, még ha olykor kissé komor elemeket is szövök bele. A lényeg, hogy a történetben ezer csavar lesz, mardekáros ármánykodás, szerelemféltés és a legtöbb dolog nem az aminek elsőre látszik.

Leírás: Perselus mindig is ellenszenvet érzett az Arany Trió tagjai iránt. Egy éjjel azonban a csapat tagjai közül egy valaki kiváltképp felbőszíti. A későbbi szerencsétlen események csak még jobban elmélyítik a szakadékot közöttük... Öt hosszú évvel a háború után van megbocsájtás? Az eltelt idő segíthet -e nekik, vagy csak rosszabb lesz minden? Elmúlik-e a harag, bosszúvágy, szerelem ennyi idő alatt? Hálás köszönet a történet kezdeti bétájának, Avalon-nak, aki hatalmas türelemről tett tanúbizonyságot. A történetet a nagyszerű Snapefan segítségével fejeztem be. A kritikákat nagyon várom, előre is köszönöm a hozzászólásokat.

Az 2010-es Arany Főnix versenyen öt kategóriában értem el helyezést a történettel! Köszönöm mindenkinek, aki jelölt, vagy szavazott rám!

1.

Június 17, az egyetemi vizsgák ideje. Pontosabban, Hermione Jane Granger számára az utolsó, egyben a legfontosabb vizsgájának időpontja. Öt éve a legjobb tanulók között, az élvonalban volt. Könnyedén vette az akadályokat, kivéve a legutolsót. A bájitaltan vizsgájára többet készült, mint az összes többire. Tudta, ha kezében lesz a diplomája, nem lesz olyan állás, amit ne pályázhatna meg.

Túláradó magabiztossággal lépett be az egyetem kapuján. Kissé megborzongott, bent jóleső hűvös fuvallat cikázott a folyosókon, ahogy az ablakokon ki-be járt a levegő. Néhány diák a falnak támaszkodott, tövig rágott körmeikből és ideges pillantásaikból le lehetett szűrni, hogy valószínűleg nem készültek fel rendesen a nagy megmérettetésre. Nem úgy, mint ő.

Igen, mint régen, most is tudott mindent, többet, mint kéne. Öt éve gyötörte professzorai agyát milliónyi kérdéssel, mert neki semmi nem volt elég. Annak idején, mikor kilépett a Roxfort kapuján, az akkori igazgatónő és egy meglehetősen komor, de mégis megkönnyebbült férfi értő pillantást váltott, őt nézve, ahogy haladt az úton. Biztosak voltak benne, hogy állandó tudásvágyával még megkeseríti az emberek életét. A mai napon, a vizsgák után végre szabad lesz. Kicsit szusszanni akart, mielőtt elkezdi megpályázni a már jó előre kinézett állásokat.

Senki nem tudta, hogy mi is volt a célja a sok tanulással. Bizonyítani akart magának, hogy képes átlépni a korlátait, bármekkora is legyen szíve fájdalma. Hét évig kellett rettegnie egy őrült gyilkos mindenre elszánt lépéseitől. Származása miatt mindig célpontnak számított.

Mikor a végső csata során felülkerekedtek a gonoszon, azt hitte, végre fellélegezhet. Nem így történt. Még aznap rájött erre, hiába győztek: ő veszített, mindent elveszített. Szülei makacssága végül az életükbe került. Hiába volt a megannyi könyörgés, nem voltak hajlandók elbújni. Hermione nem tudta, melyik a mélyebb érzés háborgó lelkében: A harag, vagy a bánat.
Még ma is összerázkódik, ha arra a szörnyű pillanatra gondol, mikor ott állt egykori házuk gyepén. Elszenesedett romhalmaz volt csupán, ami felett ott világított a vészjósló Sötét Jegy. Egy pillanatra elgondolkozott rajta, miért nem tűnt el ez is gazdájával együtt. Arca még véres volt, ruhája szakadt az átélt küzdelmek miatt. De könnye már nem maradt, az évek során elsírta mind. Negyedikes kora óta tudta, hogy egyszer búcsút kell majd vennie a szüleitől, de agya egy kis szeglete továbbra is reménykedett, hogy túlélhetik a háborút.
Nem maradt semmije: se otthona, se családja, se pénze. A szülei az utolsó fontjukat is átváltották, hogy támogathassák vele Dumbledore professzort. Annyi pénze maradt, hogy pár hónapra ne haljon éhen… Az egyetem kezdéséig. A Weasley-k természetesen egész nyárra magukhoz vették, hiába ismételgette kitartóan, hogy megoldja egyedül is. A nyár végeztével összepakolta kevéske holmiját, és fáradt mosollyal szája szélén elkezdte új életét az egyetemi városban. Ösztöndíjas volt, ami egy kicsi, szerényen berendezett kollégiumi szobával járt.

Harry felajánlotta segítségét, támogatni szerette volna Hermionét, de a lány nem kért belőle. Egyedül akarta végigcsinálni, egyedül, mint mindig. Magáért küzdeni, csak magának bizonyítani.

SS/HG

Már majdnem elérte a termet, mikor a gondolatai megint elkalandoztak. Történt egy nagyon kínos, rettenetesen megalázó momentum a háború idején. Még most is lesütötte a szemét, ha arra a percre gondolt, mikor minden griffendéles bátorságát összeszedve Perselus Piton elé állt, és bevallotta neki, hogy halálosan szereti. A horcruxok utáni időszakban történt, mikor a férfit tisztázták Albus Dumbledore meggyilkolásának ügyében. Micsoda határtalan reménnyel a szívében lépett be a Girmmauld téri ház szalonjába, ahol a férfi ült a tűzbe bámulva. Piton zavartan feszengett a lány közelében, észrevette a pillantásában, hogy egészen másképp nézz rá, mint máskor.

– Szeretem – suttogta Hermione akkor a férfinak.

A döbbenet nem is lehetett volna nagyobb a férfi arcán, aztán ez szépen fokozatosan átalakult mindent elsöprő dühbe. Meg volt róla győződve, hogy az Arany Trió megint gúnyt akar űzni belőle. Metsző hangon oktatta ki a lányt, de Hermione kitartóan magyarázta neki, hogy ez nem vicc. Megesküdött mindenre, ami szent, hogy tényleg szereti a férfit. Mikor megpróbált közelebb menni, Piton egy dühös pillantás kíséretében kitért az útjából. Hermione egy pillanat erejéig elgondolkozott rajta, ha a földre vetné magát, és úgy esedezne, vajon hatásos produkciónak számítana-e. Aztán elvetette ezt az ötletet, dacossága felülkerekedett rajta. Észérvekkel próbálta meggyőzni a férfit.

– El tudja képzelni, milyen erő kellett hozzá, hogy maga elé lépjek, és bevalljak mindent? És még azzal vádol, hogy nem mondok igazat?
– Nem is maga lenne, ha nem próbálná meg a meggyőzőképességét villogtatni. – Egyetlen szavát sem hitte el, még ha igaz is, jobb nem belemenni ilyen dolgokba. – Két másodpercet kap, hogy egy határozott mozdulattal kiforduljon a szobából!
– Miért nem hisz nekem? Csak hallgasson meg!
– Már megtörtént… attól tartok, erőszakhoz kell folyamodnom. – Hermione kicsit hátrébb lépett, ahogy a férfi fenyegetően közeledett.

Még húsz percig próbálta meggyőzni a férfit, de hasztalan. Piton végül indulatosan közölte a lánnyal, hogy takarodjon, mert nyakukon egy háborúval nincs ideje még agyvérzést is kapni a romantikus téveszméi miatt.

Hermione sírva rohant vissza a szobájába, és megesküdött magában, hogy a férfi még csúnyán megfizet ezért. Pár hét múlva sor került a mindent eldöntő ütközetre, ahol egészen közel harcolt a férfihoz. Miután a halálfalók számára világossá vált, hogy Piton elárulta őket, egyszerre többen is a halálba kívánták segíteni. Egyszerre három mindenre elszánt férfivel párbajozott. Hermione látta, hogy egy nagyon csúnya lábroncsoló átkot küldenek Perselus felé, és bár lett volna lehetősége megakadályozni, mégis mozdulatlanul nézte végig, ahogy a férfi a földre rogy és fájdalmasan ordít. Hermione nem is értette magát… Még akkor sem volt hajlandó segíteni neki, mikor a fájdalomtól összeszűkült koromfekete szemek rászegeződtek, és talán életében először Piton pillantása segítségért esedezett. Szerencsére több Rendtagnak is feltűnt a Tiltott Rengeteget is átszelő mély fájdalomról tanúskodó hang. Az eset után Perselus több hétig nyomta a gyengélkedő ágyát. A bűntudat annyira mardosta Hermione a lelkét, hogy képtelen volt aludni. A harc utáni harmadik éjjel, miközben forgolódott az ágyában, egyre csak arra gondolt, miért tette. Szülei halottak voltak, nem szerette már senki sem úgy, mint ők. Szüksége lett volna egy ölelő karra, ami vigasztalja, de ő mégis, ha nem is közvetlenül, de bántotta azt, akit szeret. Magára kapta köntösét, és mezítláb kiosont a toronyból. Könnyeivel küszködve állt a férfi ágya mellett. A javasasszony már előző nap közölte vele a sokadik bosszantó kérdés után, hogy a férfi lába csúnyán elfertőződött, és valószínűleg, sántítani fog, talán évekig is.

– Sajnálom – suttogta bele a gyengélkedő csendjébe, fejét lehajtva. – Annyira sajnálom, megakadályozhattam volna, de maga annyira… Nem szeret engem.

Haragos morgásra kapta fel fejét, hogy belenézhessen a sötétben is jól látható szikrázó szemekbe. Igen, Perselus Piton zord, elutasító tekintettel nézett vissza rá. Abban a percben megpecsételte az utolsó roxforti évét. A férfi féktelen bosszúvágyának semmi nem szabott határt. Minden nap megalázta a lányt, hiába esedezett a bocsánatáért. A combján húzódó hosszú seb emlékeztette rá, milyen árat kellett fizetnie egy olyan döntéséért, amit Hermionén kívül mindenki helyesnek ítélt volna meg. Egy tanár nem kezdhet viszonyt a diákjával, SOHA! Elutasítása majdnem az életébe került, a lány „élvezettel" nézte volna végig haláltusáját.

SS/HG

Közben elérte a termet. Szélesen mosolyogva lépett be, és elfoglalta a legelső padot. Az üst már elő volt készítve, a hozzávalókat is odakészítették a padok melletti kis asztalkákra. Minden precízen volt elrendezve, már csak percek voltak hátra, és elkezdhették a vizsgát. Idén hatalmas megtiszteltetés érte őket, mivel az egyik legnagyobb tudású bájitalmester volt a vizsgáztatójuk. Hermione izgalommal vegyes boldogsággal várta, ki lehet a titokzatos mester…
Kétszer „élesztette" újra magát, mikor határozott cipőkopogást követően egy talpig feketébe öltözött, zárkózott testtartású férfi lépett fel a katedrára. A lány kezében már ott gyűrögette a vizsgatételét, amit tökéletesen el tudott készíteni, de mikor az éjfekete szemek végigszántottak arcán, minden kiesett a fejéből.

Perselus Piton gúnyos félmosolyra húzta száját, és sok szerencsét kívánt mindenkinek. Hermione életében először bánta meg, hogy ilyen közel volt a tanári katedrához. Piton ugyanúgy mászkált közöttük, mint a roxforti évek alatt mindig. Csak futó pillantást vetett a munkákra, nem szólt egy szót sem senkihez. Egyetlen egy diák volt, akit kitartóan, már-már zavaróan nézett. Megállt az üstje mellett, és összehúzott szemmel figyelte minden mozdulatát. Hermione próbált higgadt maradni, de kétszer is hibázott. Nem bírta elviselni a férfi közelségét, fülében újra ott csengett minden bántó mondata.

Az utolsó évben minden ellene elkövetett gyalázatos megalázás… Egy bájitalóra sem telt el anélkül, hogy ne sértegette volna a lányt, a sírás szélére kergetve ezzel.

– Miss. Granger, ma elfelejtette magával hozni az eszét… Biztosan már túl nehéz cipelni! – kezdte el akkor az órát a szokásos sértések egyikével. A griffendéles lány némán nézte a padlapot, míg a mardekáros csürhe harsányan nevetett a tanár aznapi nyitómondatán.
– Ha nem töltené minden szabad percét a könyvtárban, talán már észrevette volna, hogy az életben semmi sem igazságos! – Ez egyike volt azoknak a mondatoknak, amiket a „magánbeszélgetéseik" alkalmával vágott a fejéhez.
– Granger kisasszony, FOGJA BE A SZÁJÁT! – ordította Piton neki a Roxfortban töltött egyik utolsó estéjén, mikor még egyszer utoljára megpróbálta bebizonyítani, hogy az érzései valósak.

Tette értelmetlen volt számára is, hiszen ki lenne az a bolond, aki ennyi rossz tapasztalat után újra próbálkozik.

Minden szó újra belemart a lelkébe. Ő csak azt szerette volna, hogy szeressék, de megalázták. Most pedig itt pöffeszkedik fölényesen a férfi, és élvezettel hozza zavarba a lányt, aki harmadik hibáját is elkövette.
A főzete furcsa színt vett fel, és vészesen bugyogni kezdett. A bájitalmester egy hanyag pálcaintéssel eltüntette a bájital maradékát.
Piton ördögi vigyora volt a következő kép, ami bevillant a lány ködös agyába. Aztán már csak arra emlékezett, hogy hangosan vitatkozni kezdenek, mivel a férfi kiküldte, mondván, ez egy csúnya bukás volt. Heves tiltakozásba kezdett, de hiábavaló volt. A düh olyan elképesztő mértékben tört rá, mint akkor, mikor hagyta, hogy megsebesítsék a férfit. Mindenki elképedve bámulta a lányt, aki minden keze ügyébe kerülő dolgot a férfi felé hajított. Perselus könnyed tánclépésekkel tért ki minden repülő tárgy útjából, az elmúlt évben minimálisra csökkent a lábproblémája.

Hermione megsemmisülten hagyta el a termet. A Dékán már várta az ajtóban. Fájdalmas hírt közölt vele, meg kell ismételnie a vizsgáját a következő évben!
Magabiztossága elenyésző maradéka is szertefoszlott, mikor végül elhagyta az épületet. A parkon keresztül ment a kollégium épülete felé, ahonnan, természetesen, ki kellett költöznie. A táskája hangosan reccsenve adta meg magát a belepakolt könyvek súlyának. Megtörten húzta maga után a földön. Diploma nélkül, még egy évig? Az ég is vele együtt kezdett el könnyezni, amit Hermione ezúttal meglehetősen rosszul viselt. Állt a park közepén, miközben a vihar egyre nagyobb méreteket öltött körülötte.

– Miért én? Miért megint én? – kiabálta. – Szemétség, utálsz engem, igaz? Te utolsó… – Ebben a percben egy villám csapott bele a tőle két méterre álló fába.
– Jó, oké, oké lenyugodtam, ne kapd fel a vizet…

SS/HG

Minden holmija elfért öt közepes méretű dobozban, amiket lekicsinyítve a zsebébe süllyesztett. Sóhajtva fordult ki szobájából, ami az elmúlt években az otthona volt. A portán leadta a kulcsokat, és egy közeli kis utcához sétált, ahonnan a már jól ismert Odúba hoppanált.
Mrs. Weasley hatalmas mosollyal, kitárt karokkal várta az ajtóban. Hermione szelíden nézett a kövérkés nő nevetős szemeibe. Molly beterelte a vékony, kócos hajú lányt a nappaliba. Meglepetésére egy nem várt vendég ült az egyik fotelban, teát szürcsölgetve.

– McGalagony professzor, ezt a meglepetést… – fejét meglepve kapkodta a két nő között. – Én nem is tudom, mikor találkoztunk utoljára. Röstellem, hogy olyan ritkán írtam, csak tudja, az egyetem… Na igen, az egyetem.
– Hallottam, mi történt, Miss Granger. – Hangja szigorú volt, mégis érezhető volt benne némi sajnálat volt diákja iránt. – Ne adja fel kedvesem, meg fogja csinálni jövőre. Egy vizsga sem foghat ki magán.
– Idén is meg tudtam volna csinálni, ha valaki nem szabotálja szándékosan a munkámat! – dacosan leült a szemközti fotelba. – Hihetetlen, hogy megtette… szemét rohadék!
– Megértem az indulatait, még emlékszem, hogy az utolsó nálunk töltött évében Perselus milyen szenvtelenül kegyetlen volt magával, de kérem, tartózkodjon az ilyen jelzőktől. – A pillantásában megértés volt. – Nem illene magához, ha most feladná, Hermione.
– Nem is adom fel, csak hát, diploma nélkül nem nagyon kapok olyan állást, amilyet szeretnék. – Szomorúan vette át a felé nyújtott csészét. – Az anyagi körülményeim nem engedik meg, hogy ne dolgozzam…
– Drágám, ne aggódj, addig maradsz itt, amíg jól esik. – Molly melegen átölelte a lányt. – Majd kitalálunk valamit.

SS/HG

Két hét telt el az ominózus vizsga óta. Perselus Piton elégedetten dőlt hátra könyvtárszobája legkényelmesebb székében. Élvezettel hordozta körbe tekintetét az évek során felhalmozott könyvgyűjteményén. Valóban elismerésre méltó volt a választék, minden témában bőséges olvasnivalót szolgáltatott a plafonig felpolcozott tágas, keménypadlós szoba. A ház egyik legszebb helyisége volt a gondosan megmunkált, kézzel faragott üveges szekrényekkel és hasonlóan megmunkált polcokkal. Egyedi bőr ülőgarnitúrával és az eredeti 1820–ból származó Biedermeier bárszekrénnyel berendezve. London egyik előkelő negyedének igazán pompás éke volt a Piton-rezidencia. Senki nem képzelte volna a férfiról, hogy igényli az efféle életet, de miután az elmúlt évek során több saját fejlesztésű bájitalát is díjjal tüntették ki, úgy döntött, felhagy a tanítással és végre annak szenteli az életét, aminek mindig is akarta. Ez a fajta, kutatásokkal és hatalmas dicsőséggel járó munka szépen jövedelmezett.
Az ablakában egy barna bagoly kopogtatott kitartóan. Beengedte az állatot, és leoldozta lábáról a levelet. Az ügynökség írt neki vissza, jelezték, hogy felvették a hirdetését, és tájékoztatni fogják, ha valaki jelentkezik a meghirdetett állásra. Perselus nem kívánt maga foglalkozni ezzel a számára érdektelen dologgal. Majd az ügynökségen leinterjúztatják a házvezetőnői állás betöltésére alkalmas jelölteket a mellékelt szempontok alapján…