Halloween Kaijō módra
Közeledik a Halloween ünnepe, amikor is a gyerekek cukorkát gyűjtenek a szomszédságban, a fiatalok pedig ijesztő jelmezekbe öltözve ünnepelnek együtt, és a túlvilági dolgok rajongói most igazán kiélhetik a fantáziájukat. Egy ilyen ember volt a Kaijō 9-es számú játékosa, Nakamura Shinya is.
- És amikor a lány kinyitotta az ajtót… - a szemüveges játékos épp egy horrorsztori közepén járt.
- Mi történt? – kérdezte Kise teljesen belemerülve a rémtörténetbe, amit csapattársa mesélt.
- Először nem történt semmi. A fürdőben sötét volt, ám amikor bement, és a tükörbe nézett, önmaga helyett egy kezet látott, ami kinyúlt felé, és elkapta a torkát.
- ÁÁÁÁÁ! – kiáltotta Kise, Hayakawa és Moriyama egyszerre.
- Baromság… - morgott Kasamatsu. – Hé, idióták, mi lenne, ha szövegelés helyett az edzésre is koncentrálnátok?! – ordított a lazsáló csapattársaira, majd egy elegáns mozdulattal közéjük dobott egy kosárlabdát.
Ezt a pillanatot választotta az edzőjük, Takeuchi Genta, hogy visszatérjen az igazgatói irodából. Mikor a csapat észrevette a jelenlétét, azonnal körülvették, és reményteli pillantásokkal néztek rá.
- Na, mit mondott? – kérdezte Kise, hogy megtörje a csendet.
- Az engedélyt… megkaptuk!
- Éljen! – kiáltotta a csapat boldogan. Idén ők fogják megrendezni a Halloween-bált.
- Rendben, srácok, nyugodjatok le! Egy ilyen rendezvény megszervezése nagy munka. Szeretném, ha mindenki gondolkodna. – mondta az edző szigorúan.
- De edző! – szólalt fel Kasamatsu. – Mi lesz az edzéssel?
- Ugyan, fiam! – az edző odament az elégedetlenkedő kapitányhoz, és megveregette a hátát. – Néha nem árt, ha lazítasz egy kicsit.
- De hamarosan kezdődik a Téli Kupa. – tiltakozott továbbra is.
- Kasamatsu. Ha továbbra is ennyit idegeskedsz, hamar meg fogsz kopaszodni. – figyelmeztette az edző, mire Hayakawa teli torokból nevetni kezdett.
- Az edzőnek igaza van, Kasamatsu. – mondta Moriyama. – Így sosem fogsz tetszeni a lányoknak.
- KIT ÉRDEKEL?!
- Elkezdhetnénk a szervezést? – kérdezte Nakamura türelmetlenül. Végre valami, amiben igazán otthon van.
- Igazad van. Kinek van ötlete? – kérdezte az edző.
- Oh, lehetne egy jelmezbál! – javasolta Kise lelkesen.
- Jelmezbál?
- Igen! Egy bál, ahol mindenki szörnyek van beöltözve, és a legjobb jelmez viselője lesz a Halloween ura. – folytatta az ötletét.
- És kidíszíthetjük a tornatermet, mint egy kísértet kastélyt! – mondta Kobori.
- De honnan szerzünk díszletet?
- Azt bízzátok csak rám… - mondta Nakamura a szemüvegét megigazítva, így visszatükröződött róla a fény, és egy vészjósló vigyor telepedett az arcára.
- Na-Nakamura? Honnan akarsz cuccot szerezni? – kérdezte Moriyama kissé megrémülve.
- Megvannak a forrásaim… - mondta, miközben a háttérben hirtelen hátborzongató zene indult el.
A hosszú másodpercekig uralkodó baljós csend véget ért, mikor Kise úgy döntött, ennyi feszültség elég volt a napra.
- Szuper! És én hozok jelmezt az ügynökségtől.
- Akkor mire várunk még?! – kiáltott fel az edző több lelkesedéssel, mint ahogy az tőle várható lenne. – Indulás a jelmezekért!
Így a Kaijō kosárcsapatának tagjai elindultak a modellügynökséghez, ahonnan remélhetőleg mindannyian megfelelő jelmezeket kölcsönözhetnek a Halloween-bálra, ám mielőtt elhagyták volna a tornatermet, Kasamatsu félrehívta az edzőt.
- Miért akarja annyira ezt a bált szervezni? – kérdezte.
- Kasamatsu, már elmondtam, hogy-
- Erősen kétlem, hogy csak egy kis kikapcsolódás lenne a célja. – mondta Kasamatsu tekintettel, mely nem tűrt mellébeszélést. Az edző úgy érezte, mintha azok a kék szemek egyenesen a lelkéig hatolnának.
- Tudod, én a te korodban nem voltam túl népszerű.
„Ezt sejtettem." gondolta Kasamatsu.
- Hozzád hasonlóan nekem sem voltak sikereim a lányoknál.
„Hé, hé, ez nagyon nem ugyanaz!"
- De most be fogom bizonyítani mindenkinek, hogy Takeuchi Genta fiatalsága még nem áldozott le. Ez a Halloween-bál mindenkit meggyőz majd! – jelentette ki olyan határozottsággal, ami őszintén meglepte a kapitányt.
„Milyen fiatalság? Már majdnem negyven vagy…" vigyorgott Kasamatsu, majd mindketten csatlakoztak a többiekhez.
Október 31-ének éjjelén a Kaijō Magángimnázium tornaterme készen állt a diákok fogadására, hogy megtarthassák a történelem legjobb Halloween-bálját. Hála Nakamura fanatizmusának és "bizonyos forrásainak", Kise jelmezeinek és kosárcsapat kemény munkájának a terem hangulata teljesen megegyezett egy régi, elhagyatott kísértetkastélyéval. Pókhálók, denevérek, művér (?), ismeretlen összetételű nyálkák közepette egy színpad volt felállítva, amin az est házigazdái álltak. Mivel a csapatból Nakamura volt az, aki a legtöbbet dolgozott ezért az estéért, mind úgy döntöttek, neki adják azt a megtisztelő feladatot, hogy megnyissa a bált.
A szemüveges szellem előrelépett a mikrofonhoz, és köszöntötte a jelenlévőket:
- Üdvözöllek benneteket a szörnyek kastélyában! Örömünkre szolgál vendégül látni minden halandó és halhatatlan lényt, aki idetévedt ezen az éjszakán. A szavazatok alapján legnagyszerűbbnek bizonyulót pedig akár az a megtisztelés érheti, hogy eme kastély urává koronázzuk. – kiáltotta a karjait széttárva a hatás fokozásának kedvéért, mire a tömeg tapsolni, éljenezni és kiabálni kezdett.
Nakamura még egy percre magához vette a szót:
- A klubunk nem vállal felelősséget eltűnt személyekért… - mondta, és épp ekkor a zenekar egy rendkívül hátborzongató zenét kezdett játszani, a lámpák pedig elsötétültek.
A bizarr jelenséget ismét Kisének kellett valahogy elfeledtetni a sokkolt közönséggel.
- Öm… Mindenki érezze jól magát~! – kiáltotta az egyik millióyenes mosolyával, amire a tömeg üdvrivalgással válaszolt; végre elkezdődött az igazi buli, és a jelenlévők szinte kivétel nélkül jó érezték magukat.
Kisét a vámpírjelmezében most még többen vették körbe, mint általában. A szöszi, sápadtra sminkelt vámpír nagyszerűen alakította a szerelmes lényt, aki soha nem kötheti össze életét egy egyszerű földi halandóval, amire a lányok rá is kaptak. Hirtelen mindenki vámpírrá akart válni, és mikor Kise teljesített volna egy ilyen kívánságot, ősi ellensége, Kasamatsu-vérfarkas teljes erejéből hasba rúgta.
- Aú! Kasamatsu-senpaiiii! Ezt miért kaptam? – kérdezte Kise, miközben az arcáról hamis könnycseppek folytak le.
- Mert egy idióta vagy. – hangzott a rövid és tömör válasz a vérfarkastól.
- Senpai, csak nem féltékeny vagy? – vigyorgott a szőke vámpír.
- M-m-mégis mire lennék féltékeny?!
- Mert az összes hölgy velem van. – jelentette ki magabiztosan.
- Tökfej! – morgott Kasamatsu, majd fejbe vágta Kisét, és elment.
Mindeközben egy nagyobb csapat gyülekezett Moriyama, a hatalmas varázsló köré, aki állítása szerint minden lány számára képes megtalálni az igazit. Sajnálatos módon az "igazi" mindenkinek ő maga lenne.
- Ne! Még ne menj! Mi ketten összetartozunk! – kiáltott a nagy varázsló egy újabb elégedetlen, menekülő ügyfél után. Kobori, aki Frankeinstein képében vett részt a bálon megrázta a fejét.
- Szerintem nem tetszik nekik, hogy mindegyiküknek ugyanazt mondod. A lányok szeretik azt hallani, hogy különlegesek.
- Ezt miből gondolod? – kérdezte Moriyama duzzogva, mivel nem jött be a tökéletesnek gondolt stratégiája.
- Csak gondoltam, segítek, mert úgy néz ki, hogy még a múmiánk is népszerűbb nálad. – mondta Kobori a túloldalra mutatva, ahol a múmiának öltözött Hayakawa állt a figyelem központjában.
A múmiának öltözött hiperaktív fiú azzal szórakoztatta a körülötte lévőket, hogy a foszladozó fáslit letekerte, föltekerte, vagy épp odaadta az egyik lány kezébe, és kipörgött belőle.
- EZZAZ! ÉNVAGYOKALEGJOBBMÚMIA! – kiáltozta.
Azt est végéhez közelítve Nakamura és még páran a csapatból elkezdték begyűjteni a szavazatokat a legjobb jelmez által nyújtott legjobb szórakozásra, majd az összeset elkezdték megszámolni, ám ekkor Kasamatsu közbeszólt:
- Nakamura, szólj a többieknek! Van egy ötletem…
A Halloween-bál véget ért, a hat kosaras pedig készen állt az eredmény kihirdetésére. A vámpír, a vérfarkas, a (most már fásli nélküli) múmia, a varázsló, Frankeinstein és a szellem ott állt egymás mellett a színpadon. Nakamura kezében volt a mikrofon, Kasamatsu kezében pedig egy díj, amint ez a felirat állt: „A Kaijō várának ura".
- Hölgyeim és Uraim, Halandók és Halhatatlanok, Rémek és Tündérek! – kezdte Nakamura. – Elérkezett az idő, hogy megkoronázzuk az egyetlen és igaz urunkat.
Itt Moriyama átvette a mikrofont:
- Én a hatalmas varázsló, Yoshitaka láttam kristálygömbömben, milyen lény lesz az úr e kastélyban.
Most Koborihoz került a mikrofon:
- Láttuk, hogy ez a személy mennyire szereti kastélyunk lakóit, és folyton az érdekük szerint cselekszik.
Kasamatsu átvette:
- A legmenőbb alak, aki valaha megfordult ezen az elhagyatott vidéken.
A mikrofon végül Kiséhez került:
- Szeretném a színpadra hívni a Kaijō Rémvárának királyát, a gnómot, Takeuchi Gentát!
- ALEGISJOBBEDZŐAVILÁGON! – ordította Hayakawa teli torokból.
- Mi? É-én? – hitetlenkedett az edző, de Kasamatsu máris ott állt előtte a díjjal a kezében.
- Megérdemli. A csapatunk számára maga a legkirályabb edző, és a legjobb tanár. Nincs igazam, srácok?! – kiáltotta a tömegbe, mire mindenki éljenezni és tapsolni kezdett.
Az edző a magasba tartotta a trófeát, és elordította magát:
- Látod, mit vesztettél, Araki?!
- Azért ne vigye túlzásba… - motyogta Kasamatsu a szemét forgatva.
- Köszönöm, fiúk. Igazán hálás vagyok. – mondta Genta, a csapata pedig köré gyűlt, egymásba karoltak, és egyszerre kiáltották:
- BOLDOG HALLOWEENT!
Vége
