Cloud-nem Cloud az ff7-ből...úgy igazán-bár hasonlít, de a jogi dolgok tisztázása végett: nem birtoklom sem őt sem más final fantasy 7 személyt és etc.-t

Kezdünk a feketével.

"Tűz? Mi akar ez lenni? Kik azok ott a tűz körül...mi? T-t-téged ismerlek!"- mondta a lány és közelebb hajolt a fiúhoz.

"Szia! Miért ülsz itt egyedül? Fázol?- ahogy a szavak elhagyták ajkát már lent ült a fiú mellett és melegedett. Legszívesebben odabújt volna a felismert fiúhoz, de nem tehette mivel a társaság többi része el volt foglalva egy madár meggyilkolásában. A szerencsétlen állatot megfosztották minden kecsességétől és bájától...csupán húzta magát a földön és vergődött. A síró, kérlelő, hangja áthasította a ködös éjszakai levegőt. Senki sem hallotta a kívülállók közül párbeszédüket.

"Fázom, belülről fázom... nézd, reszketek. Már annak a dögnek a vére sem tudna felmelegíteni, a látvány is borzaszt, kikészülök..."- dadogta a fiú, reszkető álkapcsain át.

Közben a lány barna hajzuhataga legyőzte, tulajdonosa arcát és teljesen betemette falfehér bőrét.

A tűz közvetlen közelében már ő is didergett.

Lökést érzett a bal oldala felől, ahol elvileg a fiúnak kellett volna ülnie, de ő már nem volt sehol. Viszont ... Hideg szél borzolta immár haját és a sötétség helyett, világosság zavarta szemét...ez a fény rosszabb volt. Elhúzta a hajából álló függönyt szeme elől és felpillantott.

A tanár kérdő tekintete tükröződött a szemében.

"Jól érzed magad?"- szólt a valódi aggodalmat kifejező kérdés."Olyan sápadtnak tűnsz?"...

Ezt a kérdést már betéve ismerte. Most másodjára, kihasználta az alkalmat és:

"Nem érzem jól magam, tanárnő." - Még csak színészkednie sem kellett...valóban iszonyú sápadtnak tűnt,pedig kutya baja sem volt.

"Menj csak haza. Majd szólok az osztályfőnöködnek"- ajánlotta fel.

"Tanárnő, csak egy kicsit levegőzni szeretnék, aztán majd visszajövök."- felelte fásultan és a bólintásra, fogta magát, hátára kanyarintotta kabátját és kilibbent az osztályból.

A kabátot reflexszerűen hozta magával, mivel még mindig fázott. Karját dörzsölgette, ahol az ütés érte. Padtársa figyelmeztetésnek szánta, hogy nem ártana megosztani figyelmét a tanárral, nem pedig maradandó sérülésnek.

Fogalma sem volt róla hogy volt képes elaludni...talán a fülledt meleg, még így szoknyában is-bár hosszú volt- túl melegnek és kellemetlennek érezte ezt a nyári napot.

A folyosó kihalt volt és sötét. Ablakok és elsős diákok híján, akik bolondozásból kapcsolgatnák a villanyt.

Vágyott a friss levegőre, hogy a szabad ég alatt lehessen. A vére ismét megindult az erek hosszú útján, mint ahogy ő is egyre gyorsabb léptekben indult meg az udvarra vezető lépcső felé. Az iskola nem tudhatott magának egy igazán nagy udvart de legalább nem volt kibetonozva és kis csenevész fák próbálgatták magukat, hogy vajon sikerül-e árnyékot biztosítani ebben a forróságban.

Immár terhesnek érezte kabátját és árnyékba vágyott, így hát lehuppant egy kis fácska társaságában a padra. És igen!

Mosolyodott el a lány... a fa kiállta a próbát, elérte célját: árnyék!

Nagyot szippantott a levegőből. A frissen vágott fű illata elbódította.

Visszagondolt az imént történtekre..

"A francba is, hogy aludhattam el…"- és lecsüggesztette a fejét.

"Legalább rájöttem miből tevődnek össze az álmok ..- gondolkozott hangosan -.. ez az eset legalább is még egy jó bizonyíték arra, miszerint, létező- életünkben fontos szerepet betöltő - emberek szerepelnek benne és az aznap ért behatásokat álmodjuk meg …persze tökéletesen összekutyulva."

"Vegyük ezt a verset, amit ma olvastam...

Éjfélt üt az óra,

S annak rugója

Is beleremeg a sikolyba,

Mely az idegeket borzolja.

Távolból szól, a fagyos zaj

Égig száll, majd ott meghal,

A hang, tulajdonosával együtt élt,

Nélküle már mit sem ér.

...ez fonódott össze a már meglévő személyekkel. Cloud...annyira nem önmaga volt az álomban,de ez csak álom .Ő úgyis olyan durva...csodálkoztam is, hogy miért nincs a barátai között és végez szegény állattal."

A fiúról rögtön a felhők jutottak eszébe így kényelembe helyezte magát az egyik padon az udvar végében és elkezdte kémlelni az általa oly nagyon szeretett égi bárányokat. Azok éppenséggel a mai napon tényleg bárány alakot öltöttek.

Talán egy pár perc telhetett így el és már ki is csöngettek .A diákok hangyamódra özönlöttek ki a levegőre ezzel a lány pihenését is megzavarva. Itt volt az ideje a félórás szünetnek.

"Na most aztán fél órán keresztül itt fognak csicseregni a párok a fülembe."

Így üldözötten nyargalt fel az osztályába, ami már szinte üres volt. Ki is ült nyomban az ablakba. Ez a hely volt a legalkalmasabb, arra, hogy észrevétlenül, mégis mindent láthasson, ami az udvaron folyik.

Rájött hogy nem ártana azért bepótolni az órai munkát, amiről lemaradt, így elővette padtársa füzetét melyben ez állt:

Szöveg gyűjtemény 288. old . MEGTANULNI!

"Lássuk csak..."- és a következő mozdulattal elővette a füzetben említett könyvet. A 288.-ik oldalon fel is ütötte. Már ismerte ezt a verset, mivel kedvelt szokása volt előre beleolvasni a könyvbe és megnézni azokat a művetek, amiket majd csak később tanulnak. Mégis nagyon rég olvasta, így hát gyorsan átfutotta.

Égi zápor, dúl a vad harc

Szenvedést tükröz az arc,

Fájdalom járja át a fáradt testet

Nem hoz gyógyírt a hűs, est se.

Hol késik az Isteni béke,

Hogy áldást hozzon e létre

Megkönnyítse a beteg álmát

Visszahozza az élők vágyát.

Álljunk hát ki az esőre

Had tisztuljon a vétkesek bőre...

...ekkor hűs szellő csapta meg a lány hátát. Abbahagyta az olvasást és a hideg levegő érkezési irányába fordult. Az udvaron sikítozva rohantak be a lányok a zuhogó eső elől. Mindenki a biztonságot és szárazságot nyújtó iskolafalak közé szeretett volna lehetőleg még szárazon beérni. Kivéve egy alakot, még mindig a padon ült és az égre meredt és hagyta, hogy a szőke hajtincsei közé hulljanak a vízcseppek.

Láthatólag nem bánta hogy bőrigázik a hirtelen jött nyári záporban. A lány csak bámulta Cloud-t, nem tudta róla levenni a szemét. Még így csurom vizesen is ellenállhatatlan volt.

A fiú öntudatlanul és körülnézett mikor már elállt az égi csatorna, hogy ki volt szemtanúja tökéletes elázásának, ekkor pillantotta meg a lányt az ablakban. Csak nézett rá és nem tudta elképzelni, hogy lehet valaki ennyire fehér és törékeny. Mire ezt megfogalmazta fejében már csak azt látta, ahogy a lány eltűnik az ablakból.