A nap álmosan szórta utolsó, mélyvörös sugarait a tájra. A két barát szótlanul bámulta a híd alatt csendesen csörgedező patakot: álluk karjukon pihent; a szőke, elveszve saját gondolataiban;a fekete, elveszve a másik fura némaságában. Kifárasztotta őket az edzés, de ez nem volt újdonság, viszont egymás zrikálását még ilyenkor se szokták abbahagyni. Már ha egyáltalán együtt maradtak, és nem váltak rögtön külön, ami pedig inkább jellemző volt.
- Sasuke?
„Áh, nem hazdutolja meg magát..." – gondolta a fiú és felsóhajtott.
- Mi az, dobe?
- Um...hát...csak... – hebegte a szőke és felemelve fejét, a másik felé fordította. – Elgondolkodtál már azon, hogy mi lesz velünk majd...öt vagy...tíz év múlva?
Sasuke hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem lepte meg a téma. Pontosabban, inkább az a komoly hangsúly lepte meg.
- ...ez meg milyen kérdés, Naruto? Fogalmam sincs. Gondolom, addigra már-...
- Megbosszultad a klánodat, persze, én pedig hokage leszek – fejezte be barátja gondolatát Naruto és visszafordította fejét a víz felé. – De... azon túl?
„Azon túl? Mit akarhat ezzel?" – töprengett az Uchiha.
- Sasuke...
Az előbb még a vizet fürkésző fej most oldalra dőlt: az ő vállára. A pár kósza izzadságcsepp hamar otthonra lelt pólóján.
-Akkor is...barátok leszünk? – kérdezte Naruto, enyhén megremegő hangon. – Vagy csak... ülök majd a nagy asztal mögött az irodámban, és azt se fogom tudni, ki adja a kezedbe a küldetéseket?
Sasuke szinte üresen bámult maga elé. Hisz ez az egész annyira valószerűtlennek tűnt!...
És mégis el kellett ismernie, hogy nagyon sok időt töltöttek együtt ők ketten, még akkor is, ha annak jó része csak tréning volt. Ugyanakkor megtűrte maga mellett Narutót: mással lógni nemigen látta senki a szabadidejében, még olyan ritkán se, mint a szőke bajkeverővel... Aki pedig, egy ideje, sokkal kevésbé volt már bajkeverő; és akinek, úgy tűnt, ez a megtűrés sokkal nagyobb jelentőséggel bírt.
És Sasuke nem bánta. Nem vallotta volna be, de határozott megnyugvással töltötte el a tudat, hogy bátyján kívül máshoz is kötheti létezését – még akkor is, ha ez a valaki gyakran majdnem ugyanannyira az agyára ment.
- Nem tudom, Naruto – bökte ki. – De végülis... csak rajtunk múlik, nem? Hogy mivé lesz a jövőnk...
Hangja elhalkult, ahogy a mondat végét is elharapta. A mellette álló test egy pillanatra megdermedt, ahogy karját a dereka köré fonta, aztán el is lazult, hogy több kontaktust keresve, bizalommal bújjon közelebb hozzá.
- Akkor... akkor... segíteni fogok neked... amiben csak tudok. És ha hokage leszek... te leszel a testőröm és a bizalmasom... és... nem hagyjuk el egymást...