Töréspont
2009. április 14.
2009 SakuraCon fanfiction versenyén dráma kategóriában Top10 közé bekerült mű.
Szép idő volt, bár kicsit hűvös. A szél tengerillatot hozott magával. Kanagawa prefektúra egyik vonatállomásán egy csapat fiú beszélgetett vidáman a következő teniszbajnokságról. Magabiztosan várták a meccseket, mert szentül hittek abban, hogy ismét győzni fognak, s hírnevükhöz méltón zsinórban harmadjára is megszerzik a nyertesnek járó trófeát.
A csapat kapitánya csöndesen ballagott a többiek után, mosolyogva hallgatva a tagok önfeledt társalgását. Az előtte sétáló kapitány helyettes épp a csapat másodéves kisördögét nevelte, aki próbálta nyelvbotlását gyorsan kimagyarázni, de csak még nagyobb bajba került. A kapitány kuncogva figyelte a kibontakozó jelenetet. Azonban ahogy lépett, mintha a lába hirtelen elzsibbadt volna. Megállt egy pillanatra. De a furcsa érzés nem tűnt el. Sőt, mintha feljebb terjedt volna. Megpróbált ismét elindulni, de lábai nem engedelmeskedtek. Tétován próbálkozott újra, eredménytelenül. Szemöldökét összevonva végig akart simítani homlokán, ám rá kellett ébrednie, hogy karjai is ellenállnak akaratának. Eddigi zavara pánikba csapott át, s összeszedve minden erejét, mozgásra bírta testét. Ám csak annyit ért el vele, hogy a test, mely cserbenhagyta, rongybabaként csuklott össze, s tehetetlenül zuhant a földre.
Arcán végiggörgött a hideg verejték egy cseppje. Próbált megmozdulni, de nem érezte a saját testét. Tehetetlenül hevert a hideg kövön, s közben csak arra tudott gondolni, hogy minden áron meg kell szereznie a harmadik győzelmet a csapatnak és az iskolának. De ebben teste korlátozza. Nem érzi, nem tudja irányítani. Arra sem képes, hogy saját erejéből felálljon az állomás koszos peronjáról, nemhogy teniszütőt ragadva győzedelmeskedjen a kihívók felett. A kiszolgáltatottság kellemetlen érzése elvegyült a hirtelen megbéklyózott vágyak keserűségével.
Hogy lehetséges az, hogy ilyen könnyen összetörhetnek az álmok? Egyik pillanatról a másikra minden biztosra vélt terv köddé válik, s a jövőn baljóslatú köd telepszik meg.
A hűs szél távolra vitte a kétségbeesett kiáltásokat.
„Yukimura!"