Hát emberek... ez most nem mondhatni negatívnak. Mondjuk ezt már régebben írtam. Asszem pont a szövegben említett szeptemberben (2005). Általában pozitív vagyok/voltam (ezt azért nem tom, mert mostanában nem írtam semmit) Viszont mániákus pillanataimban egyike vagyok azon reményteleneknek, akik 'A LEVELET' várják. Persze néha utálom is az egészet... Nem baj: be happy:)

Jó olvasást!

A véleményeket pedig várom ám!

Egy mugli naplója

- Jó estét! Segíthetek valamiben? – kérdezte a lány a sötétben érkező három férfit. Kint álltak egy utcán, valamikor kora este. Ilyen hidegben azonban a lány hátán a hideg futkározott. Furcsamód mégis élvezte ezt, mert már várta a találkozást. Az egyik férfi, aki inkább nézett ki egy tizenéves fiúnak, hátul maradt, mintha nem tudna mit kezdeni magával.

- Jó estét! Te itt laksz? – kérdezte a legidősebbnek tűnő. Arcán az idő nyomait jól hangsúlyozták az utcai lámpák fényei.

- Igen – hangzott az izgatott válasz, és az alacsony csillogó szemű szőkeség nem tudott megállni egy vigyort. - És igen, mielőtt megkérdezné: én hívtam az újságot a hírrel! Khm… elég gyorsak voltak a Magyar Mágiaügyi Minisztériumban.

- Tessék? – kérdezte a harmadik ismeretlen. Közvetlenül az öreg mellett állt. Talán még kezdő, gondolta a lány és összébb húzta magán vékony átmeneti kabátját. Mindenesetre furcsa volt a férfi öltözéke, amely a bírók talárjára emlékeztetett.

- Nyugodj meg, nem volt semmi köze a légierőhöz, sem az UFO-ókhoz – vette át a szót meghökkent társától a rangidős. Nem tűnt meglepettnek, de arca más érzelmekről sem árulkodott.

- Persze, hogy nem! Méghogy a légierő, hah! – a lány már reszketett, de inkább izgatottságában, mint a hideg miatt.

- Az újságtól vagyunk. Az…

- A Reggeli Hírlaptól – fejezte be az ifjú helyett a legelső férfi. A lány látta a fiú tekintetében, hogy megbánta, amiért ő kezdett bele az előző mondatba. Úgy érezte, minden aszerint megy, ahogy tervezte. Mégis jobbnak látta, ha tesz még egy próbát.

- Jöjjenek beljebb! A melegben nyugodtabban beszélhetjük meg az eseményeket.

- Köszönjük, de már így is későre jár, és nem szeretnénk zavarni. Ha lehet, mondja el röviden, mit látott.

- Értem… Tök mindegy, mit láttam. Valami hintó szállt el a város felett. Nagytestű szárnyas állatok húzták, de… – összeszorította a száját. Arra gondolt, hogy elkezdheti, amit már oly rég el akart mondani.

- Szóval. Tudom, kik maguk, honnan jöttek, és valójában miért. Tudják a lényeget afelől, hogy én ki vagyok – Tartott egy kis hatásszünetet, majd folytatta.

- Magukkal akarok menni!

- Természetesen még belőled is lehet újságíró vagy riporter. Akármi…

- Nem! – kiáltott fel a lány kétségbeesetten. – Nem akarok egyik sem lenni, hacsaknem a Reggeli Prófétánál! Magukkal akarok menni! Nem szólok senkinek, csak hadd éljek abban a gyönyörű világban, ahol önök!

- Az újságírók élete – folytatta megint a nagykabátos egy kis zavart mosollyal szája szegletében. – izgalmas is tud lenni. No, de hogy ennyire vágyni rá!

- Miért csinálják ezt? Jól tudják, hogy a vará…

- Naplót írsz? – az ostorként csattanó, ám mégis halk szavak megfagyasztották a lányban a vért. Az idős férfi nem hagyta, hogy befejezze a mondatát, de ha már úgy tesznek, mintha nem értenék, mit mond, akkor az emlékeit hadd tartsa meg.

- Nem – mondta egyszerűen. Majd hozzátette – Elég fárasztó mindent lekörmölni a suliban is, nemhogy még magamtól is írjak.

- Értem… - csóválta fejét a nagykabátos, majd a fiatal fiúhoz fordult. –Nézz szét!

- Oké! – A legfiatalabb ismeretlen, máris pattant. A kapu felé tartva ránézett a lányra, akinek arca feszült volt, a szemében riadalom és könyörgés vegyességét látta.

Bent kissé nehezen találta meg a kamasz szobáját, de mikor rátalált egyenesen az íróasztalához ment. Meglátott egy nyitott könyvecskét, amiben majd egy oldalnyi szöveg állt. Belenézett:

Szeptember 2.

Hú, wow! Nem is tudom, hol kezdjem!

Eddigi életem tizenöt évében még nem láttam ilyesmit! De tudom, mi volt! Tudom ám! Vagyis csak nagyjából, de tudom. Viszont kinek szóljak? Senki sincs itthon. Miért ilyenkor kell a bevásárolni menniük!
Szólnom kell valakinek! Benne lesz az újságokban, és a tudtukra jön! Idejönnek, hogy elfeledtessék velem, de majd én!
Mindenesetre leírom, hogy ha sikerülne nekik az emlékezettörlés, akkor is elolvashassam és tudjak róla.
Kinéztem este az ablakon. Nem volt kedvem tanulni. Igazából szeptember másodikán még nincs is nagyon mit. Szóval, ahogy kinézek és bambulom az eget egyszer csak egy hintót látok. Ez meglepő a 21-dik században, de még meglepőbb, hogy nem az úton, hanem a város felett a levegőben. Király! Valami lovak húzták. Nem lehetett megállapítani, milyen állatok pontosan. Remélem valami boszorkány, vagy helyes varázsló ült benne! De bár észrevett volna! Mennyiszer eljátszottam a gondolattal, hogy történik velem valami ilyesmi…
Most pedig sikerült! Futás a telefonhoz. Akármilyen lapot is hívok… tudni fogják:)

- Szegény. Azért sajnálom. Honnan tudhatja? – motyogta magában a fiú.

- Találtál valamit, fiam? – kiáltott be az idős.

- Ja!

- Tépd ki, azt gyere! Mára már végeztünk.

A fiatal szemek nem nézték tovább a lapot. Egy egyszerű mozdulattal kitépte a teleírt papírt és felpillantott. Az ablakból látta, amint a lány hadonászva próbált védekezni egy fénysugár ellen. Az azonban eltalálta és hátratántorodva, lassan lerogyott a fűre. A fiú elfordult az ablaktól, lenézett a kezére. Becsukta a naplót, aminek a borítóján ott díszelgett egy nő csúcsos süvegben, kezében egy pálcával, mellette pedig kézzel írott szöveg volt:

Akkor is boszi leszek:)

Hüpp-hüpp...

Hehe most rajtatok a sor írjatok szaporán véleményeket! Köszi!