Azt akarom, hogy tudd!
Azóta hogy elmentél egyfolytában esett, még ha sütött is a nap a szívemre borult bánat nem foszlott szerte. Nem ígértél semmit de, mégis úgy érzem elárultál. Minden pillanatban melletted szerettem volna lenni, habár tudtam ez lehetetlen. Egymással szemben foglaltuk el helyünket a világban, és ezért gyűlöletem minden percben nőt és nőtt. Az edzésbe temetkeztem, hogy addig se gondoljak rád, hiába. Célul tűztem magam elé, hogy egy nap a szemedbe nézek és mindent a fejedhez, vágok. Mindenről te tehetsz, és mégis én vagyok a hibás.
Helytelennek éreztem ezt az érzést mi csak azután kapott lángra, hogy elmentél. Még most sem tudom magamban tisztázni, pedig évek teltek el… a belül széttépő fájdalom, ami időnként utat enged magának, ami lassan őröl fel nem a Kyuubi volt, te voltál. Makacsul tagadtam magam előtt is, de igazság lassan itta magát a tudatomba, amitől képtelen voltam szabadulni. Beléd szerettem Sasuke.
Az ígéret amit Sakurának tettem mára szertefoszlott. Ugyanazért küzdök de más okból, nem Sakura miatt, nem a falu miatt, saját magamért. Mert elvesztettelek és veled együtt veszett el a világom fénye a rámen íze és az álmom, hogy hokage legyek. Eldöntöttem hogy mit akarok, még akkor is ha ez lehetetlen és nem valósul meg. Téged akarlak Sasuke, mindennél és mindenkinél jobban vágyom, hogy mellettem legyél…
A szőke ninja szeme hírtelen pattant fel, álmosan törölte meg szemeit és pillantott órája irányába. Hajnali fél három. A zaj, ami felkeltette békés álmából az ablak volt, ahogy a szél bevágta.
Soha nem értettem mire ez a nagy magabiztosságod, hogy kijelentetted nekünk megölöd a bátyád de, ezt úgy mintha csak annyit mondanál „lemegyek a boltba tejért". Túl görcsösen akartad mégis lazának tűntél mindenki előtt, sugárzott belőled a közöny, amit úgy, mint mások vagánynak találtam. És mégis, ennek tudatában, hogy mindenki felnéz rád, olyan könnyedén tapostál bele mindenkibe, aki közelebb próbált kerülni hozzád. Olyan határozottan ejtetted ki a szádon, hogy nincs szükséged az égvilágon senkire magadon kívül. Sértegettél egyenesen provokáltál, amikor elrontottam valamit először azt hittem ezért gyűlölsz ennyire, s csak később jöttem rá a miértekre.
Az eső nem akart enyhülni, napok óta tombolt Konohában. Narutót ez nem érdekelte elterült ablaka párkányán és hallgatta az esőcseppek koppanását. Figyelte miként hívja táncra a szél az esőcseppeket és játszadozik velük, míg meg nem unja. Halovány mosoly jelent meg a szőke arcán, majd fejét két karjába temette.
Pont ezt gondoltam akkor, hogy csak játszadoztál velünk… velem. És csak egyik percről a másikra untál meg, semmiféle előrejelzés nélkül. Találkozni akartam veled de nem tudok, te nem hagyod. Az érzéseim anélkül tűnnek el, hogy elérnének téged, mégis akkor miért érzem, hogy jelentek neked valamit?
Naruto felkelt, megborzolta csuromvizes tincseit majd becsukta az ablakot.
Érdekes nem? Legelőször gyűlöltelek, nem bírtalak elviselni, és hírtelen váltál a legjobb barátommá. Az elsők között voltál, akik elismertek, és gyötört a tudat, hogy nem bíztál bennem eléggé mikor segíthettem volna. Mégis a legnagyobb kín a várakozás volt. Az idő vánszorgott úgy éreztem egyhelyben áll, nem halad és tudod hogy nem kenyerem a várakozás. Mindent azonnal akarok. És még rosszabb ha türelemre vagyok kényszerítve.
Az Uzumaki kinyújtóztatta végtagjait és a hűtője felé, vette az irányt, ahonnan egy doboz tejet vett ki. Belekortyolt a dobozba, majd letette az asztalra. Álmos szemekkel lépdelt el szekrényéig, megbámulta az azon elhelyezkedő képet s kezébe vette. Lassan egy könnycsepp hullott rá, amit hamarosan egy másik követett, és még egy…
Mivel nem látom, mit hoz a holnap, némán hallgatok. Várom, hogy újra találkozzunk, s ki akarom fejezni ezeket, az érzéseket. Vajon elérheti a szíved Sasuke?
The END