Írta: Mary vagyis Nevotil
Jogok: Rowling után az enyémek, saját szereplők pedig teljesen.
Korhatár: Nincs
Ajánlás: Zoe Nexanak (aki nem olyan, mint a szereplőm) és kedvenc Nemetonosaimnak, mert egy kis színt visznek az életembe
Ajánlás2: Rose-nak és Sissynek. Köszönöm a lektorálást és a bíztatást!
Megjegyzés: A történetet azelőtt kezdtem el írni, mielőtt bármi hasonló jellegűt olvastam volna. Kritikát írjatok!
Megjegyzés2: A történetet visszaemlékezésként írom és a Roxfortban töltött első évemről szól. Harryék ekkor másodikosak. Néha arról is írok, hogy mi történik most, a jelenben. Ezt a ferde betűk mutatják.
1. fejezet
Új élet kezdete
A nevem Mary White. Most kezdem az ötödik évem a Roxfortban. Igazából nem is ez a nevem. Ez csak az angol, amit kitaláltam, hogy a többiek ki tudják mondani. Az igazi nevem nem lényeges. Az elején kezdem, hogy minden világos legyen, mire az elmúlt hét eseményeihez érek.
Minden négy évvel ezelőtt kezdődött. Július közepe volt és már túl voltam a szülinapomon, ami nem sok örömet okozott, de azért jó volt. Az új iskolámról gondolkoztam, ahová felvettek, pedig csak próbaképpen felvételiztem. Reménykedtem, hogy sokkal jobb lesz az osztály, ugyanis az eddigi elég pocsék volt. Ültem az ágyamon és elmélázva gondolkoztam. Épp akkor olvastam ki másodszorra a Harry Potter és a Bölcsek kövét.
Akkor még csak ez jelent meg.
Azon gondolkoztam milyen is lenne, ha tényleg létezne Roxfort és én boszorkány lennék. Elképzeltem, hogy belépek a nagyterembe… a Teszlek Süveget a fejemre teszi McGalagony és a Süveg beoszt a Hollóhátba vagy a Griffendélbe… vagy a Hugrabugba. Azt tudom, hogy a Mardekárba biztos nem kerülnék. Legalábbis kívánságom szerint nem.
Révedezve nézelődtem kifelé. A szobám az emeleten van és, ha kinézek az ablakomon, látom a fák tetejét és ellátok a völgy másik felére. Meleg szombat volt, és a nyitott ablakon behallatszott a madarak csiripelése. Lent zajlott az élet, anyukám főzött, a papám takarított, a bátyáim a tv-t nézték. Engem szerencsére békén hagytak. Egyszer csak észrevettem egy nagy madarat, ami leszállt az egyik akácfára. Odamentem az ablakhoz és jobban szemügyre vettem. Felismertem, egy bagoly volt. Biztos voltam, hogy az, mert a nagymamám kertjében volt egy fa, ahol pár bagoly tanyázott. Meglepődtem. Ez nem lehet!
Erre felé nincs bagoly, ezért volt olyan meglepő, meg azért is, mert pont Roxfortról ábrándoztam.
Újra odanéztem, de a madár már nem volt ott. Megnyugodtam. Biztos csak képzelődtem, mert annyira beleéltem magam, hogy Roxfortos leszek. Hirtelen felsikkantottam. Az előbb látott bagoly leszállt az ablakpárkányomra. Kíváncsian nézett rám sárga szemével, és felém nyújtotta a lábát. Nem hittem el, amit láttam. Egy levél volt a lábán, egy Roxfortos! Remegő kézzel vettem el. A levél pont olyan volt, mint ahogy a HP-ban leírták, rajta volt a Roxfortos pecsét, a másik oldalán a nevem és a címem. Kinyitottam. Ugyanolyan volt, mint Harry levele, egy kis kivétellel.
Az enyémbe le volt még írva, hogy még a mai nap folyamán felkeres a minisztérium egy kirendelt embere, és mindent megmagyaráz.
Persze a levelet magyarul írták, gondolom, elvarázsolták.
Újra elolvastam a levelet, majd kérdőn néztem rá a bagolyra. Az huhogott egyet és szárnyra kapott. Még nem tértem teljesen magamhoz a döbbenettől. Roxfort létezik és felvettek engem oda! Lerohantam a lépcsőn és a mamám kezébe nyomtam a levelet. Elolvasta, majd értetlenül nézett rám.
– Ez most igaz? – ingattam a fejem. Még mindig nem tudtam elhinni.
– Mikor kaptad ezt és hogyan? A postában nem volt.
– Egy bagoly hozta. – Anyám értetlenül nézett rám és szólt apámnak. Odaadta neki a levelet. Ő is ugyanolyan értetlen arcot vágott, miután elolvasta.
– Meséld el, ezt mikor kaptad és kitől és hogyan!
Elmondtam nekik a baglyos sztorit. A végére értem, amikor csöngettek. Kiszaladtam és kinyitottam a kaput. Egy hölgy állt velem szemben. Nem volt ismerős, így megkérdeztem:
– Kit tetszik keresni?
– Téged és a szüleidet. A nevem Emma Smith. Én foglalkozom a mugli származású boszorkák és varázslók tájékoztatásával. –Ccsodálkozva bámultam rá. – Beengedsz? – kedvesen mosolygott rám.
– Persze... persze... tessék csak.
Bevezettem a házba. Bemutatkozott a szüleimnek és leültünk a konyhába. Elmagyarázott mindent, amit én már a könyvből tudtam. Közben megkérdezte, hogy történt már velem valami megmagyarázhatatlan.
– Hát… – elgondolkoztam – Egyszer, amikor nagyon megharagudtam a kisebbik bátyámra azt kívántam, hogy ronda legyen az arca és másnapra egy óriási pattanás volt az orrán. Meg amikor a latin tanárnőm nagyon felhúzott, azt akartam, hogy kapjon el valami betegséget és egy hétre ágynak esett. Ezek számítanak?
– Igen – bólogatott. Végül, amikor már mindent elmondott megkérdezte, hogy van-e kérdésem.
– Igen. Amit a Harry Potter könyvben írtak, igaz? Mármint Tudjaki, meg szóval minden.
– Igen. Minden igaz.
– És ezt hogyhogy kiadták könyvben, hiszen ott van a titok védelmi törvény… – csodálkoztam.
– Hát igen, ez elég szomorú, hogy megjelent, de szerencsére a muglik csak egy történetnek hiszik. Az egész úgy történt, hogy az írónő lánya egy évfolyamba jár Harryékkel és ő mesélt a mamájának, aki megírta a könyvet. Még jó, hogy a muglik nem hitték el. Ezért kérem önöket és Téged is, hogy hallgassanak. Rendben?
– Persze. Lenne még pár kérdésem.
– Mondd csak! – mosolygott rám.
– Hogyhogy megértem Önt? Én nem tudok angolul és gondolom, hogy Ön angol, vagy tud magyarul? – tettem fel az első kérdésem.
– Nem tudok, de van egy fordító varázs, amit alkalmaztam magamra.
– Hogy fogom megérteni a többieket? Nem tudok angolul.
– Rád is kimondom a fordító varázst.
Rám fogta a pálcáját és kimondott valami varázsigét, amiből egy szót sem értettem, de semmit sem éreztem.
Most a mamám vette át a szót.
– Örülünk, hogy a lányomat felvették ebbe az iskolába, de nekünk nincs pénzünk. Még arra sincs, hogy elutazzunk Londonba, nemhogy vásárolni is tudjunk – jelentette ki feszülten.
Nagyon elszomorodtam. Tényleg nincs pénzünk, erre nem is gondoltam. Viszont Mrs. Smith elmosolyodott.
– Igen, gondoltunk erre. A lányukban erős a mágikus képesség, ezért ösztöndíjat biztosítunk. – Átnyújtott egy zacskónyi galleont. Megnéztem és átszámoltam, rengeteg pénz volt. – Ez a pénz erre az évre van. A többit át fogjuk utalni a gringottsi számlájukra, amit önöknek nyitottunk. – Átadott egy apró kulcsot. – Őrizzék meg! Ez a széfük kulcsa. – A hölgy még átnyújtott két repülő jegyet. – Ez a két jegy augusztus 30–ára szól. Tíz órakor indul a gépük Ferihegyről Londonba. Megtudhatom, hogy ki megy a lányukkal?
Mamám jelentkezett.
Pedig nem is szeret repülővel utazni.
A boszorkány ráírta a nevét az egyik jegyre és rá is elmondta a fordító varázst. – Nos, mivel Angliában fogsz tanulni – fordult felém –, szükséged lesz egy angol névre, mert a többiek nem tudják kimondani a neved. Remélem, nem baj. Milyen nevet szeretnél? – kérdezte.
– Mary White-ot – válaszoltam gondolkozás nélkül.
– Rendben. – Ráírta a nevem a másik jegyre. – Jegyezd meg ezt a nevet, mert mindenki így fog ismerni.
– Megjegyzem. Lenne még egy kérdésem. Van még valaki Magyarországról?
– Igen. Még két fiú és két lány.
– Hogy hívják a lányokat?
– Az egyik lány új neve Rose Turner lett. A másik lánnyal még nem beszéltem. Találkozni fogsz vele és a többiekkel is 30-án. – Ránézett az órájára. – Ideje indulnom, még el kell mennem a fiúkhoz is. Remélem boldogulni fognak.
– Biztosan – mosolyogtam. Felállt és kezet fogott a szüleimmel, én pedig kikísértem. Sok szerencsét kívánt, majd dehoppanált. Ezután egész nap úgy járkáltam a házban, mint egy holdkóros. Egyszerűen fel sem tudtam fogni, hogy ez mind igaz lehet. Újra elolvastam a Bölcsek kövét, és próbáltam memorizálni mindent. Este alig tudtam elaludni, olyan izgatott voltam. Az agyamban csak úgy cikáztak a kérdések és a gondolatok. Arra gondoltam, hogy az egész csak hülyeség és biztos csak álmodtam, de Emma Smith érkezése meggyőzött. De mi van, ha azt is álmodtam? Körbenéztem a szobámban és a szemem megakadt a repülőjegyemen. Boldogan mosolyodtam el. Igen! Igen! Igen!! Apró tappancsok neszét hallottam. Majd felugrott a macsekunk az ágyamra.
– Szia! Na gyere!
A macska elhelyezkedett és hangosan dorombolni kezdett, ami végre megnyugtatott. Elmélyülten simogatva aludtam el végül, egy gondolattal a fejemben:
Ezt el sem hiszem…
A napok csigalassan teltek, de végre elérkezett augusztus 30-a. Mamámmal fél kilenckor kinn voltunk a reptéren és fél tízkor felszálltunk a gépre. Egy lány ült mellettem. Ő volt Rose Turner. Magasabb volt nálam valamivel, barna hosszú hajú, hosszúkás arcú, barna szemű és szimpatikus lány volt, ezért vettem a bátorságot és megszólítottam.
– Szia! – köszöntem neki. – Én… – most milyen nevet mondjak? Lehet, hogy ő nem is a Roxfortba megy. Aztán végül az új nevemet mondtam. – …Mary White vagyok.
– Szia! – válaszolt – A nevem… – ő is elgondolkozott – …Rose Turner.
– Szóval, te vagy a másik magyar Roxfortos lány – suttogtam neki mosolyogva.
– Igen, örülök, hogy találkoztunk – mosolygott.
Hátulról meghallotta egy srác, hogy miről beszélünk, és megszólalt:
– Sziasztok! Ti is a Roxfortba mentek? – Bólintottunk – Én Adem Carter lettem.
– Hello! Mary White vagyok.
– Szia! Én Rose Turner.
Egy másik fiú arca jelent meg Adem mellett.
– Üdv mindenkinek! William Anderson vagyok. Mi már ismertük egymást Ádámmal, vagyis Ademmel. Ismertessük össze a szüleinket!
Bemutattuk a szüleinket és átvariáltuk az ülésrendet. Rose papája Bill apja mellé ült, mellé a mamám és mellé pedig Adem anyja. Mellém Adem ült balról, Rose maradt jobbról és mellette Will. Szemügyre vettem Ademet. Magas volt, vöröses barna hajú és csillogó kék szemű (ami néha szürkés vagy zöldes színben játszott). Bill is magas volt, barna hajú, barna szemű és egy érdekes alakú anyajegy volt a fülén.
Úgy néz ki, mint egy oroszlánfej, de persze csak akkor, ha nagyítóval vizsgálod. (Bill és Will a két beceneve William Andersonnak. Hangulatfüggő, hogy éppen, hogy szólítjuk)
Szóval négyünk közül én voltam a legkisebb, de szerencsére nem olyan sokkal.
– Hol lehet a harmadik lány? – kérdeztem. – Nem ült mellettetek?
– Nem – válaszolt Adem.
– Kár. Szegény biztos nagyon elhagyatott – vélekedtem.
Mekkorát tévedtem! A lány az első osztályon ült az apjával.
– Nektek honnan jött a nevetek? – kérdezte Rose, és rám nézett.
– Nekem… szóval… úgy volt, hogy elkezdtem egy regényt, aminek a főszereplőjének White volt a vezetékneve. A Mary pedig mindig is tetszett. Neked honnan Rose? – kérdeztem vissza.
– Szóval a Rose mindig is szimpi volt, a Turner pedig… nos… Láttátok a Karib-tenger kalózait?
– Igen. – válaszoltuk kórusban.
– Szóval a Turner onnan jött.
– Nekem is onnan a William – vetette közbe Will.
– És az Anderson? – kérdezte újdonsült barátnőm.
– Mátrix. – vágtam rá Bill előtt. – Igaz?
– Igen – mosolygott.
– Na és Te, Adem? – fordult felé Rose.
– Hát én Ádám voltam, így jött az Adem. Legalább hamar észreveszem, ha nekem szólnak – vonta mag a vállát – A Carter pedig… van egy nagybátyám, aki amerikai és neki a neve Carter.
– Melyik házba szeretnétek kerülni? – tettem fel a következő kérdést.
– A Griffendélbe! – vágták rá mind a hárman.
– Te?
– Én is, bár szerintem a Hollóhát se rossz, csak nem hiszem, hogy olyan okos lennék.
Sok mindenről beszélgettünk és elterveztük, hogy együtt megyünk mindenhova az Abszol úton. A repülőút gyorsan eltelt. Leszálltunk és elindultunk a metrón a Foltozott Üst felé, Mrs. Smithnek köszönhetően hamar odataláltunk. A kocsmáros benn üdvözölt minket, és bevezetett a lefoglalt szobákba. Én Rose-zal lettem egy szobában, Adem Willel, anya Adem anyjával, Rose apja pedig Billével. Kipakoltunk, majd megebédeltünk. Utána a kocsmáros átengedett minket az Abszol útra, ami csodálatos látvány volt. Úgy döntöttük, először elmegyünk Madam Malkinhoz. A szüleink odaadták nekünk a pénzt és leültek egy kávézóba beszélgetni, mi pedig elindultunk a Talárszabászatba, ahol egy órát elszöszmötölt Madam Malkin. Végül a talárjainkkal átballagtunk üstöt és bájital hozzávalókat venni, majd pergameneket, pennákat és tintát is vásároltunk. Megkerestük a szüleinket és a bevásároltuk a szükséges könyveket. A felnőttek, hogy tarthassák velünk a kapcsolatot, mindegyikünknek vettek egy baglyot. Az enyém egy barna példány volt, mint a roxforti és Tinunak neveztem el. Rose-é egy fehér hóbagoly lett, olyan, mint Harryé és Sosi lett a neve. Ademé szintén barna volt és Mercur nevet kapta. Billé fekete fehér foltos volt és Rena névre hallgatott. Boldogan indultunk el az utolsó boltba, ami még hátra volt, Ollivanderhez. Beléptünk, az öreg érdeklődve mosolygott ránk. A szüleink kint maradtak a bolt előtt, hogy vigyázzanak a csomagjainkra.
– Üdvözlöm önöket! – köszöntött minket. – Honnan érkeztek? Biztos, hogy nem angolok.
– Nem tényleg nem. Magyarok vagyunk – válaszolt Will.
– Érdekes. Emlékezetem szerint csak egy magyar járt még nálam, és van annak vagy húsz éve is. A pálcája nagyon szép volt és erős. Nem ahhoz a fiúhoz való, de a pálca őt választotta. Megfoghatatlan. Még számomra is… ennyi év után is… – szemei a múltba tekintettek, majd visszatértek hozzánk. – Nos, ki kezdi?
– Menjünk névsorba! – ajánlottam.
– Rendben. Will, te vagy az első – mondta Rose.
A fiú odalépett az öreghez, aki a kezébe adta a pálcákat. Már a második jó volt neki. 11 és ¼ hüvelykes nyárfapálca, sárkány szívizomhúrral. Utána Adem jött. A tizennyolcadik pálca lett az övé. Sokáig kellet várni, amíg előkerült a 10 és fél hüvelykes tölgypálca főnix tollal. Rose volt a következő. Neki a kilencedik volt a megfelelő. 12 hüvelykes magyalpálca, egyszarvúszőrrel. Végül én is sorra kerültem. Engem a hetedik pálca választott. 11 hüvelykes fűzfapálca, egyszarvúszőr maggal, átalakításhoz kiváló és hajlékony. Ollivander úr csak suttogva jegyezte meg nekem, hogy ez a pálca legjobban a rontásokhoz jó. Kicsit meghökkentem, de szerencsére a többiek ezt nem vették észre, mert a pálcáikkal voltak elfoglalva. Megelégedve fizettük ki a pálcák árát, és kimentünk megmutatni a szüleinknek. Elmentünk még egyet fagyizni csapatostul.
– Tök jó lenne találkozni Harryékkel, nem?
– De. – Rose körbe nézett, – De, nem hiszem, hogy itt vannak.
– Kár – mondtam csalódottan.
Megettük a fagyit, és visszamentünk a Foltozott Üstbe, ahol megvacsoráztunk. Jó éjszakát kívántunk, és visszavonultunk a szobáinkba. Rose-zal még beszélgettünk és átnéztünk a könyveinket. Engem leginkább a sötét varázslatok kivédése érdekelt meg az átváltoztatástan és persze a csillagászat. De az SVK könyvek nem tetszettek, mert mindegyiket valami pojáca írta, viszont az átváltoztatástan könyv érdekes volt. A csillagászat könyv az alapoktól kezdődött, amiket már tudtam, de utána nekem teljesen ismeretlen részek következtek. Elkértem még a HP könyvet Rose-tól és újra átolvastam a jellemzéseket. Hát nem lesz egy sétagalopp ez a suli, mivel tanárok elég szigorúak és más a stílusuk, mint otthon. A gondolatok örvényként kavarogtak a fejemben, de a sok élménytől kimerülve hamar elaludtam.