A nap fényes korongja megvilágította a horizontot, ahogy a magasba emelkedve fénybe áztatta a városokat, földeket. Egy nappal igencsak nyüzsgő város felett is megjelent, ablakokon besütve fényével felébresztve a még alvó embereket szólítva őket, hogy ideje fölébredni, hogy a csendes város megteljen hanggal és élettel. Tokió városának a szélén lévő kis fürdő házba szinté besütött az ablakon a fénye ébresztgetve egy fiatal fiút, aki morogva magára húzta a takarót kinyilvánítva véleményét a korai ébresztőről.
- Yoh ébredj - ébresztgette egy kis kék gömb alakú szellem.
- Csak még öt percet adj. - mondta vissza aludva a takaró melege alatt.
- Anna szellemei már itt vannak és figyelnek. A papír szerint öt perc múlva futnod kell. - mondta a heti edzés terv fölött lebegve, amit Anna hagyott hátra.
Yoh meghallva a két varázs szót Anna és figyeli kiugrott a futonjából és a szekrényhez érve keresett egy melegítő ruhát.
- Mennyit kell futnom? - kérdezte miközben sebesen öltözött át.
- Száz km-t, utána reggeli. - mondta olvasva, majd Yohra nézett.
- Köszi. - mondta immár fölöltözve és a haját fogta össze.
Lesietve a földszinten magára húzta a cipőit és kilépet a kora szombati őszi napra. Megborzongott ahogy megfújta a hideg szél. Még utoljára ellenőrizte a kezein és a lábain a súlyokat, mindent rendben találva elindult megkezdeni az edzést.
- Vigyáz a házra amíg távol vagyok! - kiáltotta át a válla felett szellemének és már kifordulva a kapun útnak indult.
Szelleme csak egy bólintással jelzett és fölszállt a ház tetőre elfoglalva a már megszokott figyelő pozícióját.
A viadal már több mint egy hónapja szünetel és semmi hír nincs a folytatásról. De persze ez nem indok arra. hogy Yoh ne töltse edzésekkel a napját.
Anna tegnap este hagyta el a házat, amikor közölte Yohval, hogy Izumóba kell mennie a mentorához egyeztetni dolgokról. A férjével nem akarta pontosan megosztani mik is ezek a "dolgok", búcsúzásnak is egy edzés tervet kapott és persze azt, hogy figyelni fogja, így a lazsálás szóba se jöhetett. A ház úr nője 5 nap múlva fog vissza térni, emlékezett vissza magában Yoh. A házhoz közeli erdőbe tartott. Valahogy az erdőben lévő kiálló gallyak és egyéb természeti akadályok jobban tetszett neki, mint a városban való futkározás az autók és emberek között. Miközben futott a gondolataiba merült, ezzel is elérve, hogy gyorsabban teljen az idő és ne kelljen a fájó végtagjait idővel éreznie. Most azon merengett el, hogy reggel sokat szerepelt az ötös szám. Öt perc pihenő, öt perc múlva edzés és öt nap múlva jön Anna. Elgondolkozót még mi jut eszébe az ötről, miközben már az erdőben volt. Az első dolog a csillag volt, az egység csillagnak is öt ága van. Erről pedig egy sámán jutott az eszébe, az egyetlen aki képes volt uralni a csillag mind az öt ágát, a testvére Hao Asakura, aki az ő keze által halt meg. Egyedül soha nem lett volna rá képes, kellett hozzá a többiek ereje és szeretete, de a végső csapást mégis ő vitte be. Miközben ezen gondolatok jártak fejében nem nézett maga elé, így váratlanul beleütközött valakibe. Az ütközéstől a földön kötött ki.
- Elnézést, az én hibám, nem figyeltem. - mondta fejét dörzsölve, ahol megütötte magát.
Mielőtt az idegenre nézhetett volna az a kezét megragadva erősen magához rántotta és a másik kezével a mellkasához nyomta fejét, esélyt se adva, hogy ránézhessen. Érezte, hogy miközben tartották a lába alól eltűnik a talaj. A következő pillanatban meg egy zsákra dobják. Mire abba az irányba nézett ahonnan belökték, fogva tartója már nem volt ott.
- Ki vagy? - kérdezte a sátor kijáratához futva, de mielőtt kiért volna egy láthatatlan falnak ütközött.
Elraboltak. - suhant át agyán a gondolat.
Csendben fülelt hátha hal kintről valami zajt, de semmi, néma csend. Akárki hozta is ide már elment. Yoh körülnézett a szegényes sátorban, hogy rájöjjön ki lehet a titokzatos elrablója. Semmi mást nem látott csak egy hálózsákot és egy füzetet. Yoh kíváncsian a zsákra ülve kinyitva bele olvasott. Meglepetten nézte az oldalakat, ami nem egy napló volt, hanem különböző még Yohnak is bonyolult sámán varázslatok, helyenként ábrával kidíszítve. Vissza tette a füzetet a helyére és elfeküdt a zsákon.
- Amidamaru. - hívta szellemét.
De nem lepődött meg mikor pár perc után nem jött válasz a szellemétől. Sejtette, hogy ami a bejáratnál van akadály az nem egy hagyományos fal. Akárki legyen is a fogva tartója nagyon képzet sámán volt. Eltűnődött, hogy vajon testvére ismeri e, elvégre őt ismerve az ilyen erejű sámánokra azonnal lecsapott, hogy a soraiba állíthassa. Ez lenne az elrablásának az esetleges oka, Hao egyik elszánt követője lenne, aki most mestere fájdalmának hatására, most bosszút áll rajta. Akár hogy is legyen nyugtalanság fogta el, mivel a barátai nem fogják egyhamar észrevenni eltűnését és Anna is csak napok múlva venné észre, így a mentő csapat váratni fog magára. Mintha csak az illető erre a napra várt volna, amikor egyedül lesz és titokban elviheti. Ettől borzongás futott végig a testén és mivel nem tehetett semmit, így várt. Yohnál ez a várakozás hamar alvássá alakult át.
Lassan a nap elindult lefelé még egyszer utoljára vörösre festve a tájat fényével, megnyújtva ezzel az árnyékokat. Egy sátorban békésen pihegő testre is egy ilyen árnyék vetült hirtelen. Az árnyék tulajdonosa kíváncsian figyelte az alvó alakot. Nem hitte volna, hogy mikor vissza ér az ő kis fogja olyan nyugodt állapotban lesz, hogy még aludni is tud. Megunva a dolgot a kezében lévő tárggyal megdobva ébresztette fel.
- Kelj fel és egyél vagy én rángatlak ki és tömlek meg. - mondta fenyegetőn és sarkon fordulva már kint is volt.
Yoh ijedten ébredt föl ahogy megdobták. Ismét, ahogy a hang irányába fordult már nem volt ott az elrablója. Kíváncsian a tárgyra nézett amivel megdobták, ahogy a kezébe vette még látta a nap fényében, hogy kötszer. Vissza téve a földre felállt, nem akarta tovább megvárakoztatni az idegent, de nem is érezte már annyira idegennek, a hangja ismerős volt neki valahonnan. A kezét ezúttal maga elé tartva lépet ki, semmi kedve nem volt a láthatatlan falnak vágódni újra. Ahogy kiért egy hosszú barna hajú fiút látott homok színű köpenyben a tűz előtt ülve. A meglepetéstől földbe gyökerezett a lába és teljesen leblokkolt.
- Most lett kész, úgyhogy már eheted. - mondta testvére nyugodtan felé tartva egy frissensült halat nyárson, mintha minden napos dolog lenne egy halott személlyel találkozni.
- H… Hao…?! - préselte ki magából Yoh a szavakat, mert még mindig nem akarta elhinni az elé táruló látványt.
- Örülök, hogy még emlékszel a nevemre. - mondta egy huncut félmosollyal az arcán.
- De... én téged… - próbálta össze rakni fejében a mondatot, ami nem ment könnyen, teljesen össze zavarodott.
- Megöltél? - tippelt Hao miközben a földbe szúrta testvére halát. - Ha valóban ez volt a szándékod, akkor igen csak hanyag munkát végeztél. A legnagyobb hibát ott vétetted, hogy a testem épen hagytad, így gyerek játék volt vissza térni.
Testvére befejezve újra a lángokat kezdte el nézni. Yoh nehezen de elfogadta az új hírt, testvére él és ő most a fogja. Csendben mellé ülve megfogta ételét és most először körbe nézett. Látta, hogy egy erdőben vannak és a még kevés napfénytől sikerült megállapítania, hogy teljesen máshol otthonától, mert itt még nem sárgultak a levelek és a közelgő éjszakát se érezte olyan hűvösnek.
- Miért tartasz fogva? - kérdezte egy kis idő után megtörve a csendet.
Miközben várt a válaszra elkezdte a halat csipegetni.
- Mint ahogy már oly sokszor mondtam, kellesz és ez még mindig nem változott.
- Miattam jöttél vissza? - kérdezte kíváncsian ránézve.
Hao meghallva felnevetett.
- Ne légy ilyen kis naiv Yoh, a viadal miatt tértem vissza, hogy készen álljak amikor folytatódik. Most csak te beleférsz az időmbe, miközben élvezem, hogy mindenki halottnak hisz.
Miközben beszélt a lángokat nézte.
- Tudod a barátaim észre veszik az eltűnésem és akkor lőttek a terveidnek. - mondta nyugodtan miközben evett, hátha ezzel eltünteti belőle ezt a nyugodt maga biztosságot testvéréből.
- Fölösleges próbálkoznod. - mondta Hao, mintha csak átlátná szándékait - Tisztában vagyok vele, hogy Anna az egyetlen aki észre venné, hogy eltűntél. - miközben beszélt a kezeit összekulcsolta a fejénél és elfeküdve a lassan csillagokba boruló eget nézte. - Tudom, hogy Anna 4 nap múlva fog csak vissza térni. - mondta drámaian hatás szünetet tartva, miközben a szeme sarkából Yohra nézet.
Az ifjú sámánnak kikerekedtek a szemei a hallottaktól és Haora nézett.
Mégis honnan tudhatja ő ezt, hisz neki is csak tegnap este mondták el. - gondolkozót közben magában.
- Már jó pár hónapja figyellek téged, - mondta folytatva - várva a tökéletes alkalomra amikor véghez vihetem terem és ez a négy édes kis napocska tökéletesen elég is. - mondta huncutul kuncogva - Vannak akik ölni tudnának, hogy ennyi időt eltölthessenek velem. - fejezte be sejtelmesen a csillagokat fürkészve.
Yoh a tekintetét vissza fordította a vacsorájára, pontosabban már csak arra ami megmaradt belőle, de nem adta föl, mindenki hibázik egyszer csak van valami amire Hao nem gondolt.
- Manta van, hogy átjön hozzám, vele is tettél valamit, hogy csöndben maradjon? - kérdezte nyugodtan, de belül félt, nem mert bele gondolni abba amit vele tehetett.
- Csak egy cetlit raktam a bejárati ajtóra, hogy a ház lakói pár napra elmentek. Így a váratlan vendégek se vennék észre mi történt valójában. Következő kérdés a tervem hiányosságait illetően? - kérdezte szórakozottan látva, hogy Yoh még reménykedik a szabadulástól, de ő ennek a reménynek minden apró morzsáját elakarja belőle tüntetni.
- Anna szellemekkel figyeltet, mostanra már biztos jelentették neki a hírt. - mondta határozottan, mert már csak ez az egy maradt.
- Valószínűleg ezt teszik. - mondta testvére egyetértőn.
Yoh szemei felcsillantak.
Akkor van remény - mondta magában.
- De sajnálatos módon a házban rekedtek a védő szellemeddel együtt.
Yoh csalódottan lehajtotta a fejét, ennyi, nincs remény, itt kell maradnia vele. Majd elkezdte más szemszögből látni a szomorú helyzetét. Így esély nyílik rá, hogy megismerhesse testvérét, amiben kicsit kételkedett, mert még mindig hűvös és távolság tartó vele, de ettől még próbálkozni fog.
- Kíváncsian várom mit fogunk csinálni. - mondta a nyársat a tűzbe dobva Yoh, amin a hal volt.
Egy barátságos mosollyal testvére felé fordult, aki meglepetten csak nézte, ezt a hirtelen jött jó kedvet az arcán. Egy biztos volt mindkettőjük részéről emlékezetes lesz ez a négy nap, a kérdés csak az, hogy milyen értelemben.
- Egyébként hol sérültél meg? - kérdezte megtörve Yoh a beállt csendet, ahogy eszébe jutott a kötszer és végig mérve testvérét a sebét keresve.
- Miből gondolod, hogy én… - kezdte Hao, de ahogy meghallotta gondolatát, már minden tisztává vált.
Egy sejtelmes mosollyal az arcán fölállt és Yoh mögé állva a vállára helyezte egyik kezét.
- Neked hoztam, mert szükséged lesz rá. - mondta továbbra is titokzatosan - Amúgy jól laktál? - kérdezte hirtelen érdeklődön témát váltva.
Az ifjabb Asakurát annyira váratlanul érte, hogy csak pislogni tudott. Majd a kezdeti döbbenettől magához térve megszólalt.
- Igen, nagyon finom volt, köszönöm Hao - mondta mosolyogva fölnézve rá.
- Nincs mit köszönnöd, élve kellesz. - mondta semlegesen és elaludt a tűz.
Ahogy a tűz kialudt, hírtelen megváltozott a táborban a légkör. Sötét és fenyegetővé vált, ami Haoból áradt. A vállán lévő kezét lejjebb csúsztatva megragadta a karját és különösebb szó nélkül a sátra felé húzta.
- Hé! Hao, mit csinálsz? - kérdezte Yoh miközben próbált szabadulni. - Tudok járni. - mondta erőlködve.
Hao oda se figyelve húzta maga után különösebb erőfeszítés nélkül, miközben testvére próbálta kiszabadítani kezét. A sátorba érve Hao egy laza, de gyengédnek nem nevezhető mozdulattal a zsákra dobta.
- Azt mondtad élve kellek. - mondta fájó kezét masszírozva.
Hao csak a szemeit forgatta, mintha ennyitől valaki megtudna halni és testvére fölé mászva nekiállt lefogni. Természetesen ezt Yoh nem hagyta és hevesen küzdött alatta. Igaz, hogy most ő a fogoly, de attól még nem kell hagynia magát. Miközben egymással birkóztak Yoh meglátott testvére arcán egy halvány kis mosolyt, ami a kedvesebb fajta volt testvérétől. Ettől Yoh arcán is elterült egy mosoly és már vidámabban "harcolt" vele. Egy idő után az idősebbnek sikerült testvére lábait szorosan átfonva a sajátjával lefogni. Miközben egyik kezét erősen a tenyerébe zárva tartotta, közben teljes súlyával a földön tartotta. A lefogott kezét kettejük közé húzta úgy, hogy öccse a szabad kezével ne férhessen hozzá. Yoh megadóan sóhajtott.
- Elárulod miért kell ennyire a kezem? - kérdezte kíváncsian testvérét nézve.
Aki még mindig nem szólt hozzá, továbbra is a lefogott kezét nézte. Szóra se méltatva a másikat. Yoh nem értette, mégis mire készülhet egyáltalán és miért nem akar még csak rá se figyelni… ugyanolyan ridegen bánik vele mint eddig, pedig a birkózásnál úgy látta mintha Haoban megmozdult valami. Igaz egy kis szikra volt, de azt hitte ezzel már, ha csak egy lehelettel is, de közelebb férkőzött hozzá. De most Hao megint csak tágít a kettejük közötti szakadékon. Nem igazán tudott rajta kiigazodni és a gondolatait se tudta kitalálni. Mintha nem is testvérek lennének, csak két idegen, akik most egy sátorban vannak. A gondolataiból egy meleg érzés zökkentett ki amit a fogva tartott kezében érzett.
- Mire készülsz? - kérdezte bizonytalanul.
Ahogy megszokhatta testvére továbbra is hallgatott. Nem is értette miért próbálkozik még mindig, amikor szemmel láthatóan Hao fütyül rá. Közben érezte, hogy a keze egyre forróbb lesz, míg végül elviselhetetlenné vált a fájdalomtól.
- Áááh! - kiáltotta a fájdalomtól.
Hevesen próbálta a kezét kiszabadítani, de testvére satuként tartotta, nem eresztette.
- Hao eresz! Nem bírom ki! - kiáltotta a kíntól vergődve.
Közben érezte, hogy a vére végig folyik a kezén. Hirtelen Hao eleresztve felpattant róla, mint aki hirtelen egy mély álomból föleszmél, hogy mit tesz és meglátva ott hagyja azzal bizonygatva, hogy nem ő a hibás. Persze ebben az esetben nem ez történt. Hao végig tudatában volt tettével, hisz ez is egy igencsak fontos részét képezi tervének. Yoh megérezve, hogy testvére enged a szorításból, ösztönösen vérző kezét megfogva a mellkasához szorította, miközben a szűnni nem akaró fájdalomtól a kezében össze kuporodott. Hao nyugodtan leült mellé.
- Add a kezed, bekötözöm. - mondta nyugodtan.
Yoh a fájdalomtól nehezen ránézett, de testvérén semmi jelét nem látta a megbánásnak, amiért ezt tette. Csak előtte ült és semlegesen nézte miközben a kezét felé nyújtva várta, hogy oda adja a kezét.
- Minek? Úgy tudtam nem érdekelnek azok akiket megkínzol. - mondta ugyanúgy maradva.
Hao megunta a várakozást és a csuklójánál megfogva magához húzta a sebesült kezét.
- Már mondtam fontos vagy a tervemhez, - mondta miközben nekiállt bekötözni a sebét - nem hagyhatom, hogy a seb elfertőződjön, ahogy azt sem, hogy össze vérez itt nekem mindent.
Yoh hagyva figyelmesen nézte, miközben néha felszisszent amikor testvére olyan helyen ért hozzá.
- Kész. - mondta elengedve - Reggel majd frisset rakok újra rá. - fejezte be odébb téve a maradékot.
- Köszi. - mondta Yoh halkan, miközben testvére kötését nézegette.
Testvére csak legyintett miközben cipőjét és köpenyét gondosan letéve a hálózsákjába bújt. Yoh csendben csak figyelte, majd Hao picit odébb csúszott helyet adva testvérének és felemelte neki a takarót.
- Most azt akarod hogy úgy aludjunk? - kérdezte Yoh bizonytalanul, fájó kezét fogva.
- Igen. - jött az egyszerű válasz, látva hogy testvérének ennyi még nem volt elég hozzá tette - Eddig még senki nem halt bele hogy velem aludt... sőt örömükben még kéjesen nyögtek is. - fejezte be a végét kuncogva, ahogy látta testvére arcát egyre jobban elpirulni.
Yoh a zavartól és a döbbenettől csak tátogni tudott, meg se fordult a fejében eddig, hogy Hao még ilyenre is képes lesz, ráadásul a saját testvérével.
- Gyere már, nem harapok. - mondta játékosan megfogva Yohnak még az ép kezét és ezúttal gyengéden magához húzva betakarta magukat.
Yoh zavarában testvére mellkasába fúrta arcát, csakhogy ne lássa rajta mennyire zavarban van. Hao nem szólalt meg, csendben átkarolta testvérét, miközben figyelte. A kisebbik próbált megnyugodni, ami nem volt könnyű tekintve, hogy testvére még át is karolta. Ekkor meghallotta a nyugodt szívveréseit, ettől ő is lassan megnyugodott és lassan fölnézet rá. De semmit nem látott azokban a szemekben amik őt nézik, elrejtve gazdája minden érzését.
- Hol tanultál meg ilyen jól bekötözni egy sebet? - kérdezte kíváncsian megtörve a csendet Yoh.
- Tudod még NAGYON régen, - hangsúlyozta testvére - a bátyádnak könnyebben eltudták látni a baját, akkor tanultam meg magamon. Mostanra már nem igazán használom.
- Sajnálom. - mondta halkan lehajtott fejjel.
- Mit? - kérdezte érdeklődve.
- Azt, hogy ilyen élet jutott… Vagyis amikor a lelkem benned volt akkor mutattál az első életedből emlék képeket, amik szomorúak voltak és most ez, hogy így tanultál meg jól sebet bekötni… sajnálom, hogy így kellet élned. - mondta halkan.
- Nincs miért sajnálkoznod. - mondta gyengén végig simítva testvére arcán, félre söpörve vele egy kosza tincset - A fájdalommal lettem erősebb és jutottam el oda ahol most vagyok.
Befejezve Hao még adott egy puszit a homlokára mielőtt elaludt. Yoh picit elpirult, közben ásított egyet és ő is becsukta szemeit.
- Jó éjt Hao. - mondta halkan elaludva.
Szó magyarázat:
Manta = Morty