Elkerekedtek a szemei, amikor a hold fényénél meglátta, hogy az egészet vér borítja. Nagyon sok vér!
- Peselus... - suttogta elhaló hangon, a másik gúnyosan elhúzta a száját.
- Valóban Minerva... Lupin a légynek se tudna ártani! - Merlin szakállára! ezt Remus tette volna vele? De hogyan...
Doleor, ergo sum! - Szenvedek, tehát vagyok!
Tartalom: A történet a Harry Potter és az azkabani fogoly c. film azon jelenetén alapszik, amikor Piton a vérfarkas és a 3 fiatal közé veti magát. természetesen senkinek sem tűnik fel, hogy a professzor súlyosan megsérült. Pitonban az éjszaka hatására 18 éve elnyomni kívánt emlékek törnek fel. ismét megbizonyosodhatott arról: senkinek se számít él-e, hal-e?
De talán ezúttal máshogy végződik a történet... a sors ugyanis a keserű varázslóhoz vezeti Minerva Mcgalagonyt, aki a maga sajátos stílusával próbál segíteni a sebesült férfinak... ha az hagyja, s ezáltal talán Minerva is jobb emberré váltat.
Figyelem! Nem romantikus történet! A két főszereplő között a legjobb esetben is csak barátság alakulhat ki!
Minden jog J. K. Rowlingot illet!
1. fejezet
Neked nosztalgia - nekem rémálom!
A kastélyra végre csend borult. Minerva Mcgalagony fáradtan sétált a griffendél toronytól a szobája felé a kiürült folyosókon. Caramel minisztert és kegyenceit alig egy órája sikerült kitessékelni az iskolából az ostoba ugyanis fejébe vette, hogy a pincétől a padlásig át kell kutatni az egész Roxfortot, hátha rájönnek hol is rejtette el az igazgató Sirius Blacket. Legalább ebben az egyben fején találta a szöget! A volt griffendéles szökését ugyanis Mcgalagony is az igazgató számlájára írta, csak abban nem volt biztos milyen mértékbe folyt bele az ügybe. Őt ismerve a kényelmesen irányítgatott a háttérből, mint mindig! Miután azonban a miniszter távozása után félrevonta és bizalmasan megsúgta neki, hogy Sirius Black 12 évig ártatlanul raboskodott az Azkabanban, s a valódi áruló a halottnak hitt Peter Pettigrew volt már az összes macskamentáját feltette volna arra, hogy az egészet az öreg fundálta ki.
Óh az a szegény gyermek! Mennyire rosszul ítélte meg. Hogy is gondolhatta, hogyan hihette el, hogy 7 év barátság, s már-már testvéri szeretet után Sirius képes lenne elárulni Jameséket. Az ő szeretett griffendélesei - úgy gondolt rájuk, mintha a sajátjai lennének. 7 évig mint egy anyatigris (vagy inkább oroszlán) védelmezte őket. Nem számított miről van szó, mindig ott volt nekik, el is kényeztette őket, habár azért igyekezett a szigorúság álarcát fenntartani, de a 71-es évfolyam mindig is a kedvence maradt. Közülük is a négy legkiválóbb nőtt a szívéhez: Remus, Sirius, James és Lily.
A régi időkön merengve kóválygott a folyosókon észre sem véve, hogy már jó ideje csak céltalanul mászkál, amikor a folyosók egyik kereszteződésében macskaösztönei, melyek ilyenkor is élesek voltak óvatosságra ösztönözték. Pálcáját előreszegezve fordult be a kanyarban nem tudván, hogy egy kóbor diákra, Fricsre vagy esetleg valamilyen ellenségre számítson (elvégre a mai nap után bármi megeshet). azonban amit talált jobban megdöbbentette, mintha egy dementorba botlott volna.
iTe jóságos Merlin! Mit keres ez itt éjnek idején?/i
Néhány méterre tőle az ablakmélyedésnél egy fekete alak lapult az árnyékban, mozdulatlanul állt, baljával a falnak támaszkodva. arcát, mely most még a szokásosnál is sápadtabb volt megvilágította a telihold fénye, ha a nyitott ablakon befújó enyhe szellő nem lengette volna meg vállig érő éjfekete haját, akár azt is hihette volna, hogy szobrot lát. Tekintete céltalanul pásztázta a roxforti birtok határait, melyet ezen az oldalon a Tiltott Rengeteg szegélyezett, de látszott, hogy nem látott igazán velük, legalább is nem a jelent, gondolatai a régmúltban kutakodtak. iHah egy nosztalgiázó Piton!/i
Még közelebb lépett a sötét alakhoz. Vonásai, sőt egész testtarása különös fáradtságról, beletörődöttségről árulkodtak. Minervának egy pillanatra az jutott az eszébe, hogy olyan, mintha egy 120 évet megélt aggastyánt látna, aki épp számot vet eddigi életéről. Hát igen, a képet csak az ősz haj hiánya rontotta. Gyanakodva összehúzta a szemöldökét és még közelebb lépett a kollégájához, akinek ez furcsamód most fel sem tűnt, majd megszólította.
- Jó estét Piton professzor, mit keres itt éjnek idején?
A varázsló hangjára olyan gyorsan fordult felé, mint az űzött vad, amely a vadászt várja minden bokor mögül, talárja csak úgy örvénylett bokája körül, kissé mintha meg is tántorodott volna egy szisszenés kíséretében. Minerva szemei tovább szűkültek. iValami itt nagyon nem stimmel!/i Ez a viselkedés egyáltalán nem vall arra a Perselus Pitonra, akit nem csak az öltözködése végett hívnak a "Pince Rémének", de a hallása miatt is. Amint azonban a szemébe nézett rögtön megértette, hogy mi tűnt annyira furcsának. Kollégája tekintete, mely általában üres és érzelemmentes volt most borzalmas belső viharról tanúskodott. Annyi érzelmet látott bennük, amennyit máskor egy egész rakás hugrabuggoséban sem. Csak nagyon keveset ismert fel közülük, de azok súlyosságától megrettenve hátra kellett lépnie egyet:
Keserűség. Fájdalom. Bűntudat. Csalódottság. Magány. Kétségbeesés. Szomorúság. Árulás. És igen! Félelem, sőt inkább: Rettegés!
Az egész csupán egy szempillantásnyi ideig tartott. Minervának le kellett hunynia a szemét az előtte álló férfi tekintetéből áradó sötétségtől, mely azzal fenyegetett, hogy ledönti a lábáról, s mikor újra kinyitotta azokat már csak a jól megszokott közönyös, érzelemmentes arcot látta maga előtt azokkal a hideg unatkozó szemekkel, melyek csak úgy árasztották magukból az elutasítást, a megközelíthetetlenséget.
- Minerva, jó estét! Ezt én is kérdezhetném öntől, csak nem patkányokra vadászni indult? Nem felelt meg a Nagyteremben felszolgált vacsora? - Hangzott a gúnyos, kétértelmű válasz egy teljesen közömbös hangon, melytől Minerva vére mindig forrni kezdett, de most nem kapott rá a csalira. Még élénken élt benne kollégája űzött tekintete. Most tudta, hogy a kemény álarc mögött érzelmek tombolnak a fiatalemberben, s így próbálja elüldözni maga mellől, nehogy felfedezzen valamit is azok eredetéről. Tudta ha marad a mai este még számtalan ehhez hasonló "Piton-féle kedvességből" lesz része, de megmakacsolta magát, elvégre ő volt a griffendél házvezető tanára, s mélyen belül érezte, ha nem is kedveli (na jó ne szépítsünk, ki nem állhatja) Perselus Pitont, annak most szüksége van rá. Márpedig az egyetemes griffendéles erkölcsi norma (Melynek létezését épp az előtt álló professzor tagadja leginkább! hah) nem engedi meg az oroszlános ház egyetlen tagjának sem, hogy ne mentse meg a rászorulót - még ha az nem is vágyik rá!
Így hát a lehető legnyugodtabb hangján szólalt meg.
- A Griffendél klubhelységében próbáltam rendet tenni miután visszakísértem Pottert és Grangert. A diákok nagyon zaklatottnak tűntek. (Ahogyan maga is. - Tette hozzá magában.)
Piton erre csak elhúzta a száját. iNa igen, szegény griffendélesek lelki világát pátyolgatni kell, az mindennél előbbre való!/i
- Tehát? Most maga jön?
- Pardon?
- Én elárultam mit keresek itt... Miért szemezget a Tiltott Rengeteggel hajnalok hajnalán?
- Lupin odakint van. - Hm... tömör és teljességgel váratlan felelet.
- Igen, na és? Talán csak nem amiatt aggódik, hogy a Rengetegben kóborol? Ugyan, nem elősz...
- Ne nevettessen! - Jött a parancsoló, éles közbevágás, s azok a hideg szemek ismét kezdtek megtelni érzelemmel, pontosabban bosszúsággal. - Lupin odakint van, méghozzá vérfarkas formában, mert az az idióta képtelen olyan egyszerű elvárásoknak is megfelelni, mint hogy megigyon egy bájitalt, amire én 7 napot áldozok a szabadidőmből minden hónapban, hogy időben az asztalára tehessem az iskola érdekében, nehogy felfaljon valakit! Teszem ezt mindenféle ellenszolgáltatás nélkül! Még hogy sajnálom azt a korcsot!
- Magából a sértettség beszél Perselus! azért mond ilyeneket, mert elszalasztotta a Merlin rendet! Az nem is számít magának, hogy ártatlan embert ítéltek volna halálra, a maga bosszúja mindenek előtt való, nem? - Válaszolta ő is élesen és érezte, hogy a korábban érzett együttérzést kezdi felváltani benne az ingerültség. Sosem tudta szó nélkül hagyni, ha egy griffendélesét, vagy akár volt-griffendélesét szidalmazzák. És pont Remust...
- Ki beszél itt arról az értéktelen kacatról? Hah! Még hogy ártatlan Sirius Black! Magának, mint ennek az iskolának a tanárának mindenkinél jobban kellene tudnia mennyire veszélyesek ezek a szörnyszülöttek! És különösen a gyerekekre! Ahelyett, hogy a lelki békéjükért aggódik inkább az életükért kellene rettegnie, nehogy véletlenül is felfaljon az értékes oroszlánkölykei közül egyet is a kedvenc kabalaállatjuk!
- Ugyan maga is jól tudja, hogy Remus a légynek sem tudna ártani, teljesen ártalmatlan! - Csattant fel most már Minerva is teljes harci lázzal, ám nem azt a reakciót kapta, amit várt. Piton keserűen, szinte hangtalanul felkacagott, miközben tekintetében annyi kétkedés vegyült, hogy az még Minervát is elbizonytalanította miközben ismét az ablak felé forduló férfit figyelte.
Lassan lenyugodott s a varázsló mellé lépett, csak akkor vette észre, hogy a nyakánál véres az inge. Ismét összevonta a szemöldökét, eszébe jutott, hogy mintha hallotta volna fél füllel Dumbledortól, hogy a három gyerek elkábította Pitont, mikor az el akarta fogni Siriust, s hogy sikerült kiütniük a férfit egy időre. Még jót is mulatott rajta titkon: két harmadéves képes elkábítani azt a tanárt, aki éveken keresztül a SVK-ra áhítozott, de most ez nem tűnt annyira viccesnek. Végül is az a három lurkó egy tanárra támadott, ha a szándékuk nemes is volt a férfi láthatóan komolyabban megsérült, mint gondolta volna. A fene vigye, a büszkeségéért nem kár, de ahogy visszaemlékezett a korábbi megtántorodására, s arra, hogy most is erősen a falnak támaszkodva áll... iTalán agyrázkódása van./i Szorosan összepréselte ajkait. iPoppynak bent kellet volna tartania őt is a gyengélkedőn, hogy hagyhatta figyelmen kívül, hogy Piton vérzik? Holnap lesz egy-két keresetlen szava a javasasszonyhoz és a griffendéleseihez is!/i Beletörődötten nagyot sóhajtott. Alighanem pontokat is le kell majd vonnia, gondolta fintorogva. Nem szívesen engedné ki a kezei közül a házkupát e miatt az incidens miatt. Hmmm, talán megoldhatná az egészet egy dupla büntetőmunkával...
- Jöjjön Perselus, nincs értelme itt ácsorognia, a kastély biztonságos. - Amaz erre csak cinikusan felvonta szemöldökét. - Most már az! Senki se fog betörni ide. Pihenjen le, nehéz napja lehetett. El kellene látni a fejsebét, komoly is lehet. Poppy hogyhogy nem fektette be?
- Aligha ért rá velem foglalkozni, mikor úgy meg volt rémülve az aranytrió miatt. Rövid úton ki lettem tessékelve az igazgató által a gyengélkedőről. - Érkezett a cinikusnak szánt válasz, de Minerva csak a keserűséget érezte ki belőle. Valóban nem volt helyes hagynia, hogy bájitalok mestere ilyen állapotban mászkáljon, hisz a sápadtsága és a gyöngyöző homloka mostanra már egyértelműen elárulták, hogy a tanár egyáltalán nincs jól. Albusnak gondolnia kellet volna erre. Ő a gyerekektől egyértelműen hallhatta, hogy a tanárt nekivágták a falnak, most már ő is tisztán emlékezett Miss Granger bűnbánó szabadkozására. A mindenit de zavaros este volt ez!
- Jöjjön Perselus! - mondta még egyszer kedves hangon - Valamicskét én is értek a gyógyításhoz, had hozzam rendbe a mi feketepáncélos lovagunkat. Hagyja itt nyugodtan az őrhelyét. - mosolyodott kissé el - Fölösleges itt strázsálnia. - Egymás mellett sétálva indultak el a tanári szoba felé. Mcgalagony hosszan kinézett az ablakokon, s csak úgy önmagának mondta, de nem is vette észre, hogy hangosan is kimondja: - Szegény Remus, mennyit kell szenvednie. Igazán nem kellene még magának is folyton felrónia neki azt a rég elfeledett kis incidenst.
Az eleinte készséges, már-már hálás Piton erre megmerevedett, azt hitte végül valakinek feltűnik, hogy ő is ezen a világon van. A kellemes melegség, amit az asszony kedves szavai okoztak a belsejében egy pillanat alatt eltűnt s csak üresség maradt a helyében. iHogy is gondolhatta, hogy számít... Szegény, ártatlan Sirius Black! Szegény, megkínzott Remus Lupin! bezzeg ha az ő életére törnek galádul az csak incidens!/i
Minerva értetlenül figyelte a mellette álló férfi sötét arckifejezését, amiből most csak az elutasítás sugárzott.
- Köszönöm professzor, - szólalt meg rekedt, jéghideg, síri hangon - de magam is képes vagyok gondoskodni róla. Jó éjszakát!
Minerva tátott szájjal hitetlenkedve figyelte a hirtelen beállt változást a férfi viselkedésében. Fogalma sem volt mi rosszat mondhatott, ami kiváltotta ezt az ellenséges reakciót. Mukkanni sem volt ideje Piton olyan gyorsan hagyta faképnél. Ám a folyosó végéig sem ért, amikor megtántorodott és erősen a falba kellett kapaszkodnia, hogy el ne essen. Minerva csak összefüggéstelen szitkok áradatát hallotta a háta mögül, s amikor megfordult meglátta a rogyadozó férfit, rögtön mellésietett és átkarolta, hogy megakadályozza a bukását. Az megpróbálta eltaszítani magától a másikat, de nem maradt ereje hozzá, hogy megőrizze méltóságát, helyette csak egy fájdalmas nyögés szökött meg az ajkai közül.
- Piton professzor ne bolondozzon! Engedje, hogy segítsek, a fejsérülése nyilván komolyabb, mint gondolta! - Ám a másiktól csupán egy karcos, élettelen kuncogásra futotta. Minerva egyre aggódva figyelte, ahogy a kollégája arca eltorzul a fájdalomtól, csak ekkor figyelt fel rá, hogy bal keze alatta a férfi mellén annak talárja és frakkja szanaszét van hasítva és lucskos valamilyen anyagtól. Arca elé emelte a kezét, mikor biztos volt benne, hogy a másikkal szilárdan tartja hátulról a bájital mester. Elkerekedtek a szemei, amikor a hold fényénél meglátta, hogy az egészet vér borítja. Nagyon sok vér!
- Peselus... - suttogta elhaló hangon, a másik gúnyosan elhúzta a száját.
- Valóban Minerva... Lupin a légynek se tudna ártani! - Merlin szakállára! ezt Remus tette volna vele? De hogyan...
- Perselus... - de többet most sem volt képes kinyögni, aztán hirtelen feleszmélve átvette fölötte az irányítást a sokévi házvezetői rutin, mikor nem volt ideje teret engedni az aggodalmának, hanem azonnal kellett cselekednie. (Mint például amikor a 2. évben Weasly a saját haját változtatta kígyóvá a bot helyett. Na az éles helyzet volt a javából!)
- Súlyos a sérülése? - Ostoba kérdés, persze, hogy az mindene csupa vér! - Megharapta?
- Nem. - nyögte a másik - Csak a... mancsával talált el.
- Azonnal viszem Poppyhoz! - Mert látta, hogy a bájitaltan tanárt az ájulás kerülgeti, de erre kipattantak a szemei.
- Nem..., szó sem lehet...róla. Majd én... ellátom magam! - Lihegte.
- Még hogy maga! Indulunk azonnal! - Erre azonban kirántotta magát a karjai közül és nekitántorgott a falnak.
- Én vissza... vissza nem megyek... oda! - A hangja gyenge volt, de a szemében valami kiolvashatatlan indulat égett. Sértett büszkesége nem engedte, hogy segítséget kérjen azoktól, akik egyszer már megtagadták azt tőle. Különösen azután a sokat emlegetett kis "diákcsíny" után! Érdekes módon akkor sem tűnt fel senkinek, hogy a farkas megsebezte őt (egész pontosan végighasította a combját). Csak azzal voltak elfoglalva, hogy megfenyegessék őt: kirúgják, ha megpróbálja bemártani az áldott griffendéleseket.
Minerva, bár nem tudta, hogy mi az oka ennek a hirtelen jött makacsságnak, de tisztán érezte, hogy nincs értelme leállni vitatkozni vele, mert sosem tudja meggyőzni a férfit, hogy jöjjön vele, hacsak el nem kábítja, de azt nem tartotta célravezetőnek, azt sohasem bocsátaná meg neki a kollégája. iBár mit érdekli őt ez egyáltalán? Ha az ostoba ember nem kér a segítségéből, mit strapálja magát?/i Gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat, ez méltatlan hozzáállás lenne tőle.
- Rendben - Sóhajtotta, majd óvatosan odament a kollégájához és ismét átkarolta. Várt egy kicsit, amíg az megnyugszik, bár fogalma nem volt mi izgatta fel ennyire, aztán elhúzta a faltól és lassan az ellenkező irányba kezdte vezetni.
- Ho...Hová megyünk? - Kérdezte összezavarodva a varázsló.
- A lakosztályomba. - Erre az összevonta a szemöldökét. - Ne higgye Perselus, hogy magára hagyom ilyen állapotban, az alapbájitalokból nekem is van a szobámban, hála önnek, bármi másra lesz szükség majd elhozatom a gyengélkedőről egy manóval. mondtam, hogy kissé értek a gyógyításhoz. Tudja fiatalon magam is gyógyító akartam lenni, gyakornokoskodtam is egy ideig, csak hát aztán jött Grindelwald és az a borzalmas háború... - Kezdte mesélni, remélve, hogy elvonhatja a férfi figyelmét a láthatóan növekvő fájdalmáról. A vége felé már szinte csak ő fogta fel a bájitalmester súlyát, csak remélni tudta, hogy kitart az ajtajáig. Még jó, hogy ma sehol egy kóborló diák... - Tulajdonképpen mi történt magával? Hogy sérült meg? Úgy tudom magát ööö...elkábították.
- Amikor felébredtem... a gyerekek után mentem az alagútba... épp akkor értem a túloldalra... mikor Lupin át... átváltozott. A gyerekekre... akart rontani...így... közéjük álltam, mert... mert nem volt meg a... pálcám. Engem... talált el. - Adta egyszerűen elő a férfi az éjjel történteket kissé zihálva. Mire a végére ért Minerva egészen más szemmel tekintett a mellette tántorgó alakra. Kockára tette az életét a diákjaiért. Nem is akárkikért, három griffendélesért! Méghozzá az aranytrióért! a testével védte őket! Hihetetlenül hálás volt ezért a férfinak. Ekkora merészséget! Az emberek többsége messze szalad, ha vérfarkast lát és tudta, hogy Piton kifejezetten utálja őket. A kollégájában van egy nagy adag griffendéles bátorság, az már biztos! De ezt inkább most nem akarta megemlíteni, majd ha jobban lesz, tökéletes fegyver ennek a felemlegetése a mardekáros bosszantására.
- Hát itt volnánk. Jöjjön, már csak a kanapéig kell kitartania. - Azzal óvatosan ledöntötte az eszméletvesztés határán lebegő tanárt a bútorra félig fekve, félig ülve.
Szót se róla a Mardekár Ház feje eddig hősiesen küzdött, alig hagyta el egy-egy szisszenés a száját, de most, hogy végre védett helyre kerül,t többé- kevésbé vízszintesbe, lemállott a maszkja. Egyértelműen szenvedett.
- Komolyan nem értem magát. Egy olyan felelősségteljes varázslónak, mint maga nem lett volna szabad hagynia, hogy idáig fajuljon az állapota!
Most vallja be, hogy a büszkesége saját maga legnagyobb ellensége? Régen is ez vitte mindig a veszélybe, 30 év elteltével sem tudta lenyelni azt. Hogy is tudta volna, hisz a méltóságán kívül mása sem maradt az életében. ilyenkor a szeme elé ereszkedett a vörös függöny és nem engedte józanul ítélni.
- Nem... nem hittem, hogy... hogy ennyire súlyos. Suttogta rekedten, mert az út teljesen lemerítette.
- Hah! Felnőtt férfi létére néha nincs több esze, mint az óriáspolipnak. -Mérgelődött, miközben a készleteiből felmérte, hogy mire lehet szüksége. próbálta palástolni, hogy mennyire aggódik, most, hogy végre rendes fénynél látta a férfit mégjobban megrettent, a ruháján látszott, hogy rengeteg vért veszített. iHogy nem vette észre, hogy ömlik belőle a saját vére? Felfoghatatlan!/i Az arca holtsápadt volt, homloka gyöngyözött az izzadtságtól, zihálva, kapkodva vette a levegőt és gyanította ennek nem a fájdalom volt az egyedüli oka. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy helyesen döntött, amikor idehozta. Inkább a Szt. Mungoba kellett volna elcibálnia, ha már Poppy ki lett zárva. na az a nő meg az igazgató volt a másik dolog, amit nem értett. - Mi lett volna ha nem jövök erre és úgy esik össze, Szép is lett volna, ha reggel vérbe fagyva találják a diákjai!
- Én... én kezeltem magam - védekezett Piton - elláttam a sebeket... ittam sebzáró és... vérpótló főzetet.
- Komolyan kolléga! - csóválta a fejét - Magának, mint ennek az iskolának a tanárának tudnia kellene, hogy a vérfarkasok által okozott sebek nagyon veszélyesek! - Riposztozott a nő a bájitalmester korábbi sértését visszadobva rá. Majd adott neki egy vérzéscsökkentő és vérpótló főzetet. - Vetkőzzön!
- Mi? - Kérdezet enyhe pánikkal a hangjában.
- Óh Merlinre! ne háborogjon nekem itt! Vetkőzzön. Már! Vegye. Le. A. Kabátját!... Ah várjon, segítek. - Mondta, mikor látta, hogy a férfi remegő kezeivel nem sokra megy a gombokkal. Óvatosan kibújtatta a talárjából, majd a kabátját kezdte kigombolni, kioldotta a nyakkendőjét. Aztán a mellényével és a vérvörössé vált hajdan fehér ingével kezdett foglalatoskodni. - A pokol vinné el ezt a sok gombot, nem csoda, hogy olyan kibírhatatlan az emberekkel már a reggelinél is. Mire végiggombolja az összeset... nekem is elfogyna minden türelmem a napra. Rosszabb mint egy reverenda!
- Mi... micsoda?
- Ah, felejtse el!
- Honnan tudja maga... milyen kigombolni egy... reverendát, tán... csak nem vetkőztetett... már... papot?
- Mi van? Ne húzza ki a gyufát nálam Perselus Piton! Különösen most ne!
- Eszembe se jutna... ilyet tenni az... én gyönyörű, kedves... őrangyalommal!
- Ajjaj, már halucinál. Kezd delíriumba esni! - Morogta
- Mi... milyen rumba? - Értetlenkedett az ébrenlétért küszködő férfi.
- Piton!
- I...Igen?
- Hallgasson!... Ááá, látom már ilyen, ha kezeli magát, magára dob egy i Felurát/i és kész! - Azzal gondosan eltüntette a pálcája segítségével a kötszereket. - Na végre! Te jó ég!
- Rosz... rosszul néz ki?
- Honnan tudjam? Nem látok semmit a vérétől! Várjon, próbáljon pihenni, előbb le kell mosnom a sebet. Hozok vizet.
Néhány perc múlva visszatért egy lavor vízzel és sok-sok törülközővel. Leült a férfi mellé és óvatosan mosni kezdte a sebeket. Jónéhány lavorba beletellett, mire végül úgy ítélte meg, hogy kellőképpen kitisztította azokat. Szerencsére a korábban elfogyasztott bájitaloknak köszönhetően már nem véreztek annyira. Azért még egy különleges sebfertőtlenítő folyadékkal is átmosta a karmolásokat, aztán elmondott néhány sebzáró varázslatot, majd egy hegesedést elősegítő krémet is alkalmazott rajtuk. Végül jó szorosan átkötözte őket gézzel.
Most tudott végre azzal is foglalkozni, hogy miért vannak a mardekárosnk légzési nehézségei. Leadott néhány diagnosztizáló varázslatot, majd amikor látta, hogy két bordája is eltörött gyorsan helyrerakta azokat egy bűbájjal. Egy manóval hozatott csontforrasztó főzetet a gyengélkedőről. Mikor már a kezében volta bájital megrázta kicsit a megpróbáltatásoktól kimerülten szunnyadó férfit.
- Perselus, Perselus ébredjen. Igya meg ezt kérem. - Szólongatta kedvesen
- Mi...mire kell?
- Lehet, hogy nem vette észre de két bordája is eltört!
- Óh... lehet.
- Igyon kérem! - A férfi fintorogva lenyelte a bájitalt.
- Tényleg... kezdenem kell... valamit az... ízével.
- Ssss, ne beszéljen, tartogassa az erejét, még el kell jutnunk a hálóig. - Mondta, miközben a fejsebét is begyógyította.
- Sajnálom... de nem hiszem... hogy... le tudnák jutni... most... a szobámig... használhatnám a... kandallóját?
Az égre! Maga teljességgel kibírhatatlan! természetesen az én hálómig kell eljutnia. Hogy is feltételezheti rólam, hogy hagyom ilyen állapotban a pincében egyedül aludni?
-Miért... ott... biztosan nem zavarná... a diákokat a... vérbefagyott hullám... képe!
- Hallgasson már, magának ma éjjel felügyeletre van szüksége. Irány az ágyam! Nem csodálkoznék rajta, ha már most is magas láza lenne... Igen, jól gondoltam. Jöjjön, kapaszkodjon belém nyugodtan. - Azzal feltámogatta a férfit, s az ágya felé irányította. Az meg se nyikkant csak erősen összeszorította a fogait. Magában csodálta a fájdalomtűrő képességét és biztos volt benne, hogy nem akarja megtudni, hogyan alakult ki nála.
- De... nem alhatok...ott... az a maga... - próbált még egyszer tiltakozni kevés sikerrel.
- Törődjön bele! Vagy én vagy Poppy, de valaki virrasztani fog ön mellett! Mi van ha felszakadnak a sebei? - Pitonnak egy örökkévalóságnak tetszett, mire elérték végre az ágyat. Minerva lesegítette róla a felső ruházatát, aztán elé térdelt, hogy a csizmáitól is megszabadítsa.
- Nem... nem kellene... ezt...
Piton!
-I...igen?
Hallgasson!
Mire végül a férfi végigdőlhetett az ágyon annyira kimerült, hogy nem volt ereje szót emelni az ellen, hogy Mcgalagony óvatosan betakargassa, mint egy kisgyereket. Aztán mellé húzott egy kényelmes fotelt és az éjjeli szekrényről a kezébe véve egy könyvet gyertya fényénél kezdte el olvasni kedvenc regényét. Piton azzal a biztos tudattal aludt el, hogy ma végül mégsem kell egyedül szembenéznie a rémálmaival, és többé nem tudta, hogy ez vajon zavarja e.
Ez az első történetem, amit meg merek osztani a kedves olvasóval, tehát ha érdemesnek tartjátok rá, hagyjatok kérlek magatok után kritikát. És ha tetszett eddig a történet szívesen várlak titeket holnap is a frissítéssel. Üdv MZPERX!