Hermione Granger az elrendezett házassága előtt öt dologban biztos volt:
- Legyenek bármilyen neműek is születendő gyermekei szeretni fogja őket és elviszi őket a határidő lejárta után.
- Legyen, a férje bármilyen hideg vagy durva soha nem alázkodik meg előtte és nem látja sírni őt.
- Nem fogja hagyni, hogy a férje aranyvérű barátai kapcsolatba lépjenek a születendő gyermekeivel.
- Nem fogja feladni a munkáját és semmilyen hagyományos feleség szerepet nem fog eljátszani senki kedvéért.
- Nem fogja élvezni az együttléteket, hisz csak undort érez a férfi iránt.
Elrendezett házassága előtt öt dologban Lucius Malfoy teljesen biztos volt:
- Csak is arra használja fel a házasságát, hogy anyagi és társadalmi szempontból a legjobban jöjjön majd ki belőle.
- Nem fogja hagyni, hogy leendő felesége bármilyen változást is eszközöljön az otthonában vagy az életében.
- Nem fog semmiféle érzelmet táplálni felesége és születendő gyermekei iránt.
- Mindent megtesz azért, hogy a kötelező két gyermek minél előbb megfogadjon.
- Nem fogja élvezni az együttléteket, hisz csak viszolygást érez a nő iránt.
Akkor még egyikük sem tudta, hogy fogadalmaikat képtelen lesznek tökéletesen betartani.
A rövid és érzelmektől mentes szertartás után az új Lady és Lord Malfoy együtt távoztak, hogy szentesítsék a házasságukat és megkezdjék a babagyártást, ahogy az új házassági törvény előírta nekik.
Hermione egyenlőre egyedül volt a hatalmas hálóban, amit az elkövetkező években használni fog. A férje visszavonult, hogy felfrissítse magát. A szoba ablakaiból a parkra lehetett kilátni, vagyis inkább a park hátsó részére, ami sokkal inkább tűnt vadnak, mint a kert többi része és még a melléképületek is látszottak. Az új Lady Malfoy, nem érdemli meg a legjobb kilátással rendelkező szobákat és új férje minél messzebb akarja tudni magától. Hermione ezt a maga részéről egyáltalán nem bánta.
Idegesen babrálta a talárja szegélyét. Nem volt már szűz, de mégsem tudott szabadulni a gyomrát görcsbe rántó szorongástól. Vajon hány ara szenved ugyan ettől az érzéstől? Hányan vannak, akik legszívesebben sírva elmenekülnének? Hánynak kell elszenvednie fizikai és lelki bántalmazást a házassága alatt?
Hermione még soha életében nem gyűlölt senkit annyira, mint az új mágiaügyi minisztert és az Együtt az egészséges társadalomért programot, amit a köznyelv csak vérvonal törőnek nevezett. Hisz nem titkolt céljuk volt, hogy teljesen megszüntessék Angliában a tiszta, aranyvérű családokat azzal, hogy tagjait házasságra kényszerítik mugliivadékokkal, később mikor már nem maradtak elegen a félvérházasságokat is engedélyezték, de addigra Hermionét már Lucius Malfoynak ígérték.
Egy új világ jelképének állították be őket. A volt Halálfaló és az Arany Trio női tagjának házassága egy kirakatba rakott cukormázzá vált, nem adva választást a feleknek, bár Lucius Malfoy még ebből is képes volt hasznot húzni.
Nyilvános találkozik, valahogy mindig a címlapokra került. A cikkek gálás lovagnak állították be a férfit, aki el van ragadtatva ifjú választottjától. A Malfoy család csillaga újra felfelé emelkedett, Hermione gyomra még inkább görcsbe rándult attól, hogy neki is részt kell vennie ebben a színházban.
- Nem sok hajlandóságom lesz a nász elhálására, ha az arám ilyen arcot vág – Lucius olyan csendesen lépett be a hálóba, hogy Hermione észre sem vette az érkezését.
Már megszabadult dísztalárjától, kényelmes köntösre cserélte. Kezében két pohár pezsgőt tartott.
- Ez az első rám kényszerített házasság, kérem nézze el nekem.
- Tessék, ez majd segít – átadta az egyik poharat a lánynak. – És azt hiszem itt az ideje, hogy tegezz. Ha továbbra is Mr. Malfoynak szólítasz úgy érzem magam, majd mind egy liliomtipró.
- Talán azért érzed ezt, mert egy korú vagyok a fiaddal?
- A kor egy idő után nem számít. 22 éves vagy, nekem pedig akadt már ilyen korú szeretőm – Hermione szívesen véleményezte volna ezt a megjegyzést, de inkább lakatott tett a szájára és ivott a pezsgőből. – Nem lesz ez könnyebb úgy látom. Inkább álljunk neki, mielőtt elájulsz – ő kiitta az italát. Majd mindkettőt az ablakpárkányra rakta.
Hermione az ágy felé fordult, de nem tudta rávenni magát, hogy levetkőzzön és felfeküdjön rá.
- Csak nyugalom – Lucius mellkasa a lány hátához simult, forró volt és meztelen. Az erekcióját is könnyen ki lehetett venni. – Csak lassan – a talár szétnyílt és a lába körül a padlóra hullott. – Nagyon finom a bőröd – a keze végig futott a mellkasán, át a mellén, le a hasán. – Nagyon örülök, hogy ilyen az alakod. Ez sok mindent megkönnyít a számomra – apró csókokkal és harapásokkal árasztotta el a nyakát. – Lehet, hogy a véred nem tiszta, de a tested nagyon is kedvemre való. Nem lesz akkora áldozat számomra részt venni a fogantatásban – ez volt az a pont, ami már elég volt Hermione számára.
Dühösen megfordult és már nyitotta a száját, hogy megmondja neki a magáét, de a férfi nem hagyta. Egy erős, birtokló és szenvedélyes csókkal fojtotta belé a szót, közben azonnal az ágyra is döntötte.
Onnantól már csak szenvedély, sistergés, lihegés maradt, amit a kettőjük dühe hajtott előre. Hermione úgy érezte a tagjai csak arra képesek, hogy magukhoz szorítsák a férfit, hogy teste elviselje a lökések erejét, amik szinte az ágyhoz szegezték.
S bár gyűlölte és undorodott tőle élete leghihetetlenebb orgazmusában részesítette őt.
Miután a férfi is elérte azt a pontot és magjait elszórva elélvezett benne minden addigi szenvedély eltűnt. Valahogy mocskosnak érezte magát, mintha elárulta volna saját magát. Szinte lelökte magáról a férfit, hogy a fürdőbe menekülhessen.
- Mesélték, hogy a sárvérűek jó szeretők, de ezt azért nem gondoltam volna – a férfi szavai még épp utolérték, mielőtt magára csapta volna az ajtót, ahol a víz csobogása képes volt elnyomni a zokogását.
Az éjszakát persze nem töltötték együtt. Mikor Hermione előjött a fürdőből már csak a feldúlt ágy várta, ami nem lepte meg, sőt megnyugvással fogadta.
S bár nem hitte hogy képes lesz aludni, de az elmúlt hetek és az esküvő körüli stressz megtette a hatását. Mély, de képekkel teli álomba zuhant, ahonnan az ébredés sem jelentett kiutat.
- Mrs Malfoy, Mrs Malfoy – reggel egy manó ébresztette. Effi, akinek az eljegyzés bejelentése után lett bemutatva. Az apró és igencsak fiatal manó nagyon lelkesen fogadta a hírt, hogy ő lesz az új Lady Malfoy személyes szolgálója. Hermione véleménye természetesen itt sem számított.
- Jó reggelt, Effi – fájt a feje és a szemei is a sok sírástól és a rossz alvástól. – Történt valami?
- Kilenc múlt, asszonyom. A ház szokásai szerint Lady és Lord Malfoy együtt fogyassza el a reggelit és közben megbeszélik a napi teendőket – Effi, akinek az anyja az elhunyt Narcissa Malfoy szolgálója volt mindent úgy akart csinálni, mint ahogy hajdan az anyjától látta.
- Én nem olyan Lady Malfoy vagyok, Effi – de a kis manólány nem is figyelt rá, már a ruháját készítette ki a gardróbból. Egy halványkék talárt hozzá illő kiegészítőkkel. Nagyon szép darab volt, de egyáltalán nem ő hozzá illő. Nem is akarta felvenni őket.
Kikelt az ágyból, gyorsan lezuhanyozott majd felvett egy egyszerű szürke szoknyát és egy fehér pulcsi mellett döntött. Mugli ruhák, de kényelmesek és a célnak megfelelőek. Ma úgy sem kellett dolgoznia és a napot a szülei házában akarta eltölteni.
Effinek bár nem tetszett a választása, de természetesen nem véleményezte asszonyát. A hatalmas teraszhoz vezette, mivel a szeptemberi nap még elég meleget adott, hogy a ház ura ott fogyassza el reggelijét.
Lucius nem várta meg feleségét a reggeli megkezdésével, fel sem állt az érkezéséhez, csak egy pillantással nyugtázta a jelenlétét, majd visszafordult levelezéséhez.
A kis kör alakú kovácsolt vas asztal tele volt minden földi jóval. Különböző lekvárok, többféle kenyér, zsemle, felvágottak, tojás többféle képen elkészítve, hideg húsok és gyümölcssaláták. Legalább 10 embernek elegendő étel.
De mikor Hermione nekiállt volna a férje megragadta a kezét, a tenyerét felfelé fordította és erősen megszúrta egy tűvel.
- Mégis mit képzelsz?! – megpróbálta kiszabadítani a kezét, de a szorítás túl erős volt. Lucius megnyomta a sebet és egy csepp vért az ezüstös színű folyadékba cseppentett. A vér hatására a folyadék örvényleni kezdett majd lassan változni kezdett a színe.
- Nem valószínű, hogy egy alkalom elég volt arra, hogy teherbe essek – végre sikerült kiszabadítania a kezét, fájós ujját egy zsebkendőbe csavarta.
- Elhiszem, hogy egy olyan teremtés, mint te ki van éhezve a testi élvezetre, de én a magam részéről a minimálisra akarom szorítani az együttléteink számát. És ahogy elnézem, nemzőképességem bizonyítékát már láthatjuk is – a magasba emelte a fiolát, amiben az oldalt színe pirosra változott. – Mikor elszíneződik pozitív. Ha piros leány, ha kék fiú.
- Nagyon is tisztában vagyok a Feltáró főzettel! – a kezébe vette az üvegcsét, de felfogni nem tudta. Még azt sem szokta meg igazán, hogy férjes asszony és most már a baba is úton van. Persze tudta, hogy teherbe fog esni, de azt nem gondolta, hogy ilyen hamar. – Bocsánat! – hirtelen úgy érezte nem kap levegőt, nem volt képes a férfi mellett maradni.
Aki nem rejti a véka alá a véleményét róla, aki csupa gúny és cinizmus, akinek egyetlen vonzó tulajdonsága sincs. S ő most ebből a férfiból hord egy darabot magában, ennek a férfinak fog gyermeket szülni.
Tudta, hogy egy nap anya lesz, vágyott rá, de soha nem gondolta, hogy ilyen körülmények között. A sok fájdalom, ami körülvette elvette tőle a legnagyobb boldogságot. Az örömet a közelgő anyasággal kapcsolatban.
Nem tudott boldog lenni és nem tudta szeretni sem ezt a kis életet, aki nem volt több egy sejtcsomónál. Kirohant a kúriából és, amit képes volt rá haza hopponált az igazi otthonába.
A szüleit a konyhában találta, akiket az érkezése nem lepte meg, de az állapota nagyon. Együtt ölelték magukhoz és próbálták megvigasztalni, anélkül, hogy kérdéseket tettek fel. Nagyon hamar megtanulták, hogy lányuk új világa tele van titkokkal, amikkel nem lehetnek tisztában, vagy nem értenének meg. Ezért azt tették, amire képesek voltak. Szerették és vigasztalták, amikor eljött hozzájuk.
Fél órával később Hermione a nappaliban ült egy adag forró csokival a kezében, amit az apja készített és pár szendviccsel, amit az anyja rakott elé. Elmesélt mindent, a borzalmas esküvőt, a még borzalmasabb nászéjszakát és azt, hogy máris áldott állapotban van.
Harold Granger persze nem tudta türtőztetni magát. Ezerszer is elátkozta az új törvényt, az új rendszert és leginkább Lucius Malfoyt. Felesége Jean csak ült és simogatta Hermione kezét, arcát és haját, olyan volt, mint egy horgony a hánykolódó tengeren. Ő jobban megértette a lányát. Látta gyermekként mennyit szenvedett az átlagos emberek között, akik kitaszították és kigúnyolták, mert ő más volt és mert soha nem tartozott közéjük.
Harold nem értette miért nem fordított hátat annak a világnak Hermione, ami ennyit követelt tőle, de Jean tudta, hogy ez Hermione igazi világa és képtelen lenne élni nélküle.
- Hermione, csillagom – finoman a füle mögé tűrt a lánya haját, hogy láthassa az arcát. – Tudom, hogy most minden össze van zavarodva benned és tele vagy kétségekkel, de túl kell lépned rajta és a dolgok pozitív oldalát kell látnod.
- Van bármi pozitív is ebben a kapcsolatban?
- Igen, életem. A kisbabád – a kezét finoman lánya hasára helyezte. – Mert nem számít ki az apja, nem számít milyen helyzetben vagy, ez a kis élet benned a tied és szüksége van rád. Jobban, mint egy átlagos babának, mert neked valószínűleg két szülő szeretetét kell megadnod neki.
- Nem fogom bírni!
- De igen, mert nem leszel egyedül! Ahogy te ott leszel a babádnak ő is ott lesz neked!
- És mi is ott leszünk! – Harold magához ölelte azt a két nőt, akik a világot jelentették neki. – Minden rendben lesz, hercegnőm!
Hermione pedig hagyta, hogy körbeöleljék és meggyógyítsák a szeretetükkel. Hermione képes volt újra mélyen lélegezni. Újra akarta kezdeni a napot és úgy közölni a hírt a szüleivel, ahogy mindig is akarta.
- Anya, apa van egy csodálatos hírem. Hamarosan nagyszülők lesztek! – ezen, mind a hárman nevettek.
Ezek után Hermione az egész napot ott töltötte. Együtt ebédet főztek, régi baba fotókat és videoket néztek. Nevekről beszélgettek és egy békés várandóságról, ahol még említés szintjén sem jelent meg Lucius Malfoy.
Már vacsora idő is elmúlt mire visszaérkezett a Kúriába. Nem hívta magához Effit és a férjét sem akarta látni, ezért azonnal a szobája felé vette az irányt. Az éjszakák már hűvösek voltak, de a hálóban kellemes meleg fogadta, ami úgy hatot rá, mint egy finom altató.
- Remélem ez nem fog megismétlődni, kedves feleségem – Hermione, aki éppen a pulóverét készült levenni ijedten fordult a sarokban álló Lucius felé.
- Mit keresel itt?
- Természetesen a várandós feleségemet vártam, aki reggel fogta magát és eltűnt egy egész napra.
- Talán hiányoztam? – vágott vissza, a szülei újra feltöltötték bátorsággal és életkedvvel.
- Kicsit sem, csak nem akartam, hogy esetleg megerőltesd magad, hisz mint tudjuk milyen kritikus a terhesség első pár hónapja és véleményem szerint egyikünk se akar idő előtt ismét ott kikötni – pálcájával az ágy felé bökött.
- Ne aggódj, kicsit se erőltettem meg magam. A szüleim nagyon vigyáztak rám és igazán boldogok, hogy unokájuk lesz.
- Kicsit sem lep meg, hogy azok a muglik örülnek a hírnek. Elvégre így rokonságba kerülnek a vér által is az én családommal.
- Ó igen, hatalmas megtiszteltetés rokonságba kerülni egy csomó bigott, gyilkossal!
- Válogassa meg a szavait feleség! - két lépéssel megszüntette a köztük lévő távolságot, de Hermione nem ijedt meg. Állta a tekintetét. – Nem akarlak újra figyelmeztetni! És most távozom! Ó és még valami, a gyermek vezetékneve Granger-Malfoy lesz. Különbséget kell tennünk a család tiszta és, nos hát kevésbé tiszta ága között.
- A magam részéről azt sem bánnám, ha csak a Granger nevet kapná meg. A Granger erős család. Nem örülök neki, hogy az én kisbabám egy ilyen család múltját kapja örökségül. Jó éjszakát! – azzal látványosan bevonult a fürdőszobába és egy dühös Lucius Malfoyt hátrahagyva maga mögött.