- Fél? - kérdezte a tok'ra. A tekintete szigorú és olvashatatlan volt, mint mindig. Egészen közel lépett Samhez, aki lassan hátrált, míg a háta a falnak ütközött, és a férfi még akkor sem engedte menekülni. Ennek ellenére megrázta a fejét.
- Nem.
- Tényleg? – nézett rá kételkedve Malek. – És… ha megcsókolnám… akkor félne? - kérdezte, mire Sam egy pillanatra meglepődött, de aztán megint megrázta a fejét.
- Nem – mondta határozottan, mire a tok'ra szemében megvillant valami, és ezzel egy időben engedett a jól megszokott feszessége is. Más talán észre sem vette volna, de Sam, főleg most, hogy ilyen közel álltak egymáshoz, pontosan látta.
- Eltaszítana? – kérdezte sokkal szelídebben, szinte már kedves volt a hangja. Sam egy pillanatra lesütötte a szemét, hogy elgondolkodjon a lehetőségen. Biztos volt benne, hogy pár perccel ezelőtt még nem csak, hogy eltaszította volna magától a férfit, de még be is húzott volna neki egy jó nagyot, csak a miheztartás végett. Akkor azonban, ahogy ott állt alig egy lépésre tőle, lassan újra felnézett rá, és harmadszor is megrázta a fejét.
- Nem – mondta, de aztán elnevette magát. – A végén még azt fogja hinni, hogy ez az egy szó az összes szókincsem.
- Nem fogom azt hinni – tűnt fel egy alig-alig látható mosoly Malek arcán.
- Ne is becsüljön le! – figyelmeztette Sam. – Nagy hiba lenne.
- Tudom – bólintott rá Malek, és megtette az utolsó lépést, ami még elválasztotta őket, és Sam jobb válla a fölött a falnak támaszkodott. – Tényleg nem fél?
- Miért kellene? – kérdezte Sam, akit a férfi közelsége egészen összezavart. Szaggatottan vette a levegőt, és a tekintetét nem tudta elszakítani a másiktól. Malek szemébe visszatért egy csöppnyi gúny, de csak egy másodperc töredékére. Sam azonban így is értett belőle, mielőtt még tovatűnt volna. – Áh… - mosolyodott el. – Maga annál sokkal jobban szereti a gazdatestét.
- Gondolja?
- Nem hinném, hogy tévedek - mosolyodott el halványan Sam.
- Jobban ismer, mint gondoltam – sütötte le a szemét egy pillanatra Malek. – Valóban így van.
- Tulajdonképpen… jobban ismerem, mint akár én magam gondoltam volna – tűnődött el Sam. – Három nap alatt… egy kicsit meg lehet ismerni valakit.
- És… csalódott?
- Igen – nevette el magát Sam, mire a tok'ra teljesen összezavarodott.
- Miért?
- Mert meggyőződésem volt, hogy maga egy önfejű, szemellenzős, konok és fafejű tok'ra, aki rendíthetetlenül csak a saját feje után megy. Nem beszélve az általános dolgokról, tudja, hogy arrogáns, öntelt, lekezelő, titkolózó…
- Nem volt túl jó véleménnyel rólam – húzta el a száját a férfi. – És most?
- Falak vannak maga körül – csóválta meg a fejét sóhajtva Sam. – De azt tudom, hogy kiváló tudós… és végtelenül jószívű… jó ég, majdnem azt mondtam, hogy ember… bocsánat a sértésért… csak a megszokás – nevette el magát Sam, és egy pillanatra Malek is elmosolyodott. – De visszatérve a kérdésére… napok óta éjt nappallá téve dolgozik, hogy segíthessen egy ártatlan világnak, egyszerűen azért, mert én megkértem rá. Ez… nagyon… szimpatikus. És… meglepően jól tudunk együtt dolgozni. Nem gondoltam volna. Biztos voltam benne, hogy ötpercenként kioktat majd. De maga egyszer sem tette, és mindig odafigyelt az észrevételeimre. Tudja… ha nem az lenne a tét, ami, és nem kellene sietünk… szóval szívesen együtt dolgoznék magával egy darabig.
- Ez már valamivel biztatóbban hangzik – fürkészte a nő szemét Malek.
- Biztatásra van szüksége? Akkor tényleg csalódnék – fojtott el egy mosolyt Sam.
- Csak nincs szükségem egy diplomáciai botrányra – vont vállat Malek. – Anélkül is van elég bajom.
- Mondták már magának, hogy túlbonyolítja a dolgokat? – nevette el magát a nő.
- Csupán vannak dolgok… amiket nem kockáztathatok… semmiért sem.
- Tudom – látta be Sam, de úgy tűnt, Malek megunta a csevegést, inkább megcirógatta a nő arcát, majd lassan közelebb hajolt hozzá, és megcsókolta.
Samet saját magát is meglepte, milyen jó érzés, ahogy a férfi csókolja. Mintha Malek tényleg minden szigorúságát, minden keménységét félre tudta volna tenni, olyan végtelenül gyengéd volt, amit Sam korábban el sem tudott volna képzelni róla. Fél perc sem kellett, hogy teljesen elvesszen az érzésben, és átadja magát a pillanatnak. Önkéntelenül simult a férfi vállára a keze, majd érzékien a hajába túrva közelebb húzta magához. Erre a mozdulatra viszont Malek megszakította a csókot, és kissé elhúzódott tőle.
- Mi a baj? – kérdezte Sam suttogva.
- Semmi – rázta meg a fejét a férfi.
- Valami rosszat… áh… - világosodott meg Sam. – Ne haragudj… nem akartam… - váltott át önkéntelenül tegeződésbe. - Nem gondoltam meg, hogy mit csinálok… csak…
- Nem – cirógatta meg az arcát Malek. – Ha valakinek bocsánatot kellene kérnie, akkor az én vagyok.
- Akkor… döntetlen? – mosolygott rá Sam.
- Legyen – bólintott a tok'ra.
- Nem bízol bennem? – fürkészte a nő. – Mármint… értem, hogy mint… tok'ra… nem bízol az emberekben, de… ez most… nem az a helyzet.
- Nem, tényleg – vett egy nagy levegőt Malek. – De ösztönös volt. Ahogy a te mozdulatod is.
- Valóban – mosolyodott el Sam, és lassan újra összeforrtak egy gyengéd csókban, ezúttal azonban Sam már odafigyelt arra, hogy hol érinti meg a másikat.
Hosszú percekig nem is szakadtak el egymástól, és Malek még akkor sem húzódott túl messzire a nőtől. Végül Sam törte meg a csendet.
- Még most sem hagyod, hogy átlássak a falaidon.
- Mert veszélyes lehet – emelte fel a fejét Malek, mire a nő elnevette magát. Ezúttal azonban nem volt túlságosan vidám a nevetése.
- Nekem akarsz mesélni a veszélyről? Minden nap farkasszemet nézek vele. Lehet, hogy nem kétezer éve, mint te, de… azért jól ismerjük egymást.
- Tudom – vett egy nagy levegőt a tok'ra, majd ellépett Samtől. – De megvannak a saját veszélyeid, ahogy nekem is az enyémek. Nem tetézhetjük egymás problémáit. És különben is… most pihenned kellene – lépett vissza Samhez, és megint megcirógatta az arcát.
- És te?
- Én bírom még egy kicsit.
- Akkor én is – ébredt fel a dac Samben.
- Samantha! – szólt rá szigorúan a tok'ra, mire Sam lassan kifújta a levegőt.
- Segíteni szeretnék.
- Igen, azzal, hogy holnap kipihent fejjel újabb jó ötleteket adsz, úgy, ahogy eddig is. Most menj! Pár óra múlva ébresztelek – küldte el szelíd szigorúsággal Malek, így Sam nem tehetett mást, mint hogy szót fogadott.
Nem ment messzire, csak a szomszéd szobába, ahol volt nekik két ágy felállítva, hogy kicsit pihenhessenek, ha már összeesnek a kimerültségtől. Sam eldőlt az egyik ágyon, és mielőtt elaludt volna, még felidézte az elmúlt napok eseményeit.
Öt napja már, hogy felfedezték ezt a világot, de a járvány már akkor tombolt, mikor átlépték a Csillagkaput. Olyan mértékben, hogy Sam tisztában volt vele, földi technológiával semmire sem mennének, csak végignéznék, ahogy lassan mindenki meghal. Ezért fordult a tok'rához.
Garshaw kerek perec elküldte a fenébe, mondván egyetlen ügynökét sem nélkülözheti. Sam már-már feladta, mikor Martouf, akinek volt még öt perce, mielőtt indult volna a következő küldetésére, félrehívta. A férfi az öt percből négyet szabadkozással töltött, miszerint sajnálja, hogy ő maga nem segíthet Samanthának, de aztán megadta neki Malek bázisának koordinátáit, remélve, hogy a nő ott segítségre lel.
Samnek ott sem volt könnyű dolga, hisz Malek sincs túlságosan eleresztve emberekkel, de végül a parancsnok megadta magát, és hogy, hogy nem, személyesen sietett a bajban lévő bolygó segítségére, sőt vállalta, hogy még a felszerelést is biztosítja.
Azóta ők ketten együtt dolgoznak a gyógymódon, hogy megmenthessenek egy világot a kipusztulástól. Az első két nap a CSK1 is ott téblábolt körülöttük, de aztán Sam hazazavarta őket. Látta a csapatán, hogy csak unatkoznak, őket pedig feltartották a munkában.
Sam eleinte tényleg aggódott amiatt, hogy Malek majd figyelembe sem veszi, de a férfi hamar megcáfolta a hitében. A tok'ra meghallgatta az ötleteit, a javaslatait, és a kérdéseivel további gondolkodásra inspirálta. Az eltérő gondolkodásukat összevetve egymást segítették, hogy feltárják a problémát, és egyre közelebb kerüljenek a megoldáshoz. Amikor pedig Malek azt látta, hogy Sam kezd fáradni, kíméletlenül elzavarta aludni, miközben ő maga talán két órát pihent az elmúlt majdnem négy napban. Sam igazat mondott, valóban csalódott benne, végtelenül kellemesen. Na nem mintha a korábbi tapasztalatai rosszak lettek volna, hisz annak idején az Alfa bázison is csak azt láthatta, hogy Malek védi az embereit, és bármit megtenne értük. Elkötelezett, lojális és elszánt, amit Sam saját magáról és a társairól ugyanúgy elmondhatott volna. Hisz a CSK1, ahogy a tok'rák is, az életüket szentelték egy ügynek, amiért bármit megtennének. És bár a Pangaron Malek ingerült volt és dühös, az oka teljesen egyértelmű volt Sam számára. És a történtek ellenére is kidolgozta a gyógyszert, és visszatért vele a bolygóra, hogy segítsen a pangaraiaknak.
És tulajdonképpen sokat beszélgettek is a napokban, persze gondosan tiszteletben tartva a tényt, hogy mindkettejüknek vannak titkaik, amiket őriznek, így kellemesek voltak ezek a beszélgetések is. Rájött, hogy Maleknek minden közhiedelem ellenére van humora, még ha kissé csipkelődő is.
Végül Sam belátta, hogy tulajdonképpen az ismeretségük kezdete óta egy rossz szót sem szólhat a tok'rára, és ezen elmosolyodva megadta magát a fáradtságnak, és elaludt.
Jó néhány órával később Sam arra riadt, hogy kopognak az ajtaján. Mikor felnézett, és meglátta Maleket, elmosolyodott.
- Gyere ide! – kérte, és felé nyújtotta a kezét. A férfi egy pillanatig nézte, aztán engedelmeskedett, és leült Sam mellé az ágy szélére, miközben megfogta a kezét. – Neked is pihenned kéne.
- Majd ha végeztünk – hárította el Malek. – Már közel vagyunk, érzem. Néhány óra, és megtaláljuk a megoldást.
- Az jó – mosolyodott el Sam. – Malek… kérdezhetek valamit? – fürkészte a másikat, de aztán visszakozott. – Nem érdekes – mondta, miközben kiült ő is az ágy szélére, hogy valami életet leheljen magába.
- Mit szerettél volna kérdezni?
- Nem… semmi… butaság. Majd… ha túl leszünk ezen az egészen. Vagy akkor se – húzta el a száját a nő.
- Samantha…
- Nem akarlak magamra haragítani pont, mielőtt megtalálnánk a gyógymódot. A végén még besértődsz, és hazamész. És akkor minden munkánk kárba vész.
- Kérdezz! – nézett rá szigorúan Malek.
- Én csak… szóval… még sosem… beszéltem… a gazdatesteddel… - kezdett bele, de ahogy Malek félrenézett, csak kifújta a levegőt. – Látod? Mondtam, hogy nem kellett volna. Sajnálom! Tudom, hogy tényleg szereted őt, és nagyon közel álltok, csak… nem értem…
- Ő… nehezen bízik meg bárkiben is – mondta a férfi. – Most legyen elég ennyi. Majd… egyszer elmesélem.
- Rendben – sóhajtott Sam, majd felállt. A tok'ra is követte a példáját, de aztán elkapta a karját.
- Samantha… tudom, mit látsz, és megértem, ha ebből azt a következtetést vonod le, hogy elnyomom a gazdatestemet. De sosem tennék ilyet. Ez… közös megegyezés, mint minden, amit teszünk. És most folytassuk a munkát!
- Nem akartalak megbántani – nézett rá bocsánatkérőn Samantha ahogy visszaindultak a laborba.
- Szó sincs róla – rázta meg a fejét Malek. – A gyanakvás egymás iránt benne van a fajtánkban. Az elmúlt pár nap kevés volt ahhoz, hogy eloszlassuk. De most… van egy ötletem, amit ki szeretnék próbálni.
- Akkor essünk neki – mosolyodott el Sam, és beléptek a laborba, ahol munkához láttak.
A következő egy órában teljes összhangban dolgoztak együtt, Malek ötletét boncolgatták, fejlesztgették, majd elkészítettek egy próbaszérumot. Végül Malek a gyógyszerrel kezelt vérmintát berakta egy műszerbe, ami felgyorsítja a folyamatokat, így nem kell órákig várniuk majd az eredményre. Mikor elindította a berendezést, végül nem lépett el tőle, hanem mellette az asztalra támaszkodott.
- Egyszer régen – kezdett bele a meséjébe - Loran… megbízott valakiben… akiben nem kellett volna. Aki… csúnyán… becsapta.
- Ki volt az? – lépett közelebb hozzá Sam.
- Egy gua'uld – ismerte be Malek. – De akkor még Loran nem tudta, hogy ez mit jelent. Akkor még nem tudott semmit az egészről.
- Mi történt? – kérdezte Sam.
- A goa'uld gazdateste egy csodálatosan szép nő volt.
- És Loran beleszeretett?
- Ez a szó töredékét sem fejezi ki annak, amit érzett. Az a nő teljesen megbabonázta. Imádta, rajongott érte. Elbűvölte Lorant, olyannyira, hogy nem látott semmi mást, csak őt. Eleinte kedves volt hozzá, megadott neki mindent. Kiemelte a világából és a palotájába fogadta. Akkor Loran még fiatal volt, de két évvel később a szeretőjévé tette.
- De… mit akart tőle? Mi volt a hátsó szándéka? – ráncolta a homlokát Sam.
- Látod? Te máris gyanakszol és keresed a hátsó szándékot – nézett rá egy sóhajjal Malek. - Loran ennél sokkal naivabb volt. Nem gyanakodott, hisz eleinte nem is volt miért. Elhitt mindent, amit a goa'uld mondott neki.
- Gazdatestet keresett valakinek?
- Nem, azzal meg kellett volna osztania a hatalmat valakivel, és ez esze ágában sem volt. Azt hiszem, neki ez csak játszadozás volt. Egy kegyetlen kísérlet, hogy mennyire képes megbolondítani egy embert. Kíváncsi volt, mennyire képes lehúzni valakit a mélybe, mielőtt megtörik.
- Ez annyira… szánalmas – bosszankodott Sam. – És mi történt?
- Lassan elkezdte mindenféle dolgokra rávenni Lorant. Rossz dolgokra. Eleinte csak apróságok voltak, Loran észre sem vette, de aztán egyre rosszabb lett. Egy ideig a szerelme elhallgattatta a lelkiismeretét, de aztán lassan felnyílt a szeme. De mire rájött, hogy amit tesz az rossz, és, hogy a nő akit szeret gonosz… addigra már sok mindent megtett. És mire igazán felnyílt a szeme, ezek a dolgok nagy súllyal nyomták a vállát… Kezdett kiborulni, ahogy lassan szembe kellett néznie a tettei következményével, és mikor rájött, hogy a palotából esélye sincs megszökni, hogy legalább azzal véget vethessen a dolgoknak, csak még rosszabb lett. Onnantól, hogy kezdett magához térni, az őrök árgus szemmel figyelték minden lépését. A mézesmázos világból börtön lett, a simogatásból korbács és kínzás. Ha ellenkezni próbált, és nem tette azt, amit a goa'uld parancsolt neki, csúnyán megbüntették.
- És hogy sikerült megmenekülnie?
- Egy tok'ra, aki fedett ügynökként beépült a palota őrségébe, kapcsolatba lépett vele, és végül megszöktette. De a tetteit és a történteket nem tudta maga mögött hagyni.
- És most vezekel.
- Ez… egy nagyon erős szó, Samantha. Mondjuk úgy… próbálja jóvátenni a hibákat, amiket elkövetett. De a bizalmát, a hitét a világban azt hiszem örökre elvették tőle. És minél kedvesebb valaki, ő annál inkább gyanakszik. Most már ő is hátsó szándékot keres minden mögött.
- Akkor azt hiszem, fel kell vennem a tok'ra stílust – mosolyodott el halványan Sam, mire Malek értetlenül nézett rá.
- Mire gondolsz?
- Ha arrogáns lennék, és bunkó, talán jobban bízna bennem.
- Samantha – csóválta meg a fejét Malek, de mielőtt folytathatta volna, az eszköz jelezte, hogy végzett a rábízott folyamattal.
Malek odalépett, és kivette belőle az üveglapot, majd a mikroszkóp alá tette.
- Ahogy sejtettem – bólintott rá elégedetten. – A vírus hetven százalékát elpusztította. Már csak egy egészen kis változtatás kell, hogy teljes legyen a gyógyulás. De a legsúlyosabb betegeknek már ezzel is nyerhetünk egy kis időt.
- Ezt bízd rám – bólintott rá Sam. – Készítek belőle egy nagyobb mennyiséget, aztán kiosztom a betegeknek.
- Rendben – hagyta rá Malek. – De óránként kérek kontroll vérmintákat!
- Persze – mosolygott rá Sam, és újra munkához láttak, és csend borult rájuk.
Sam munka közben a Malek által elmondottakon töprengett. Sokakat ismert, akik átmentek azon, amin a tok'ra gazdateste. Ott volt mindjárt Teal'c, aki sok-sok évig volt Apophis első jaffája, és megtett rengeteg olyan dolgot, amit már nem tenne meg, de akkor még a goa'uld befolyása alatt állt. A volt jaffa szemében is sokszor látta azt a bűntudatot, amit valószínűleg Loran is érez, és Teal'cben is sokszor érezte azt, hogy bármit megtenne, még az életét is áldozná azért, hogy jóvátegye a múltjában történteket. Szörnyen nehéz lehet ráébredni, hogy az ember kegyetlen dolgokat tett, és megértette azt is, hogy a történtek után Loran nehezen bízik meg bárkiben is. Ennek ellenére egyszer szívesen beszélgetne vele is, mosolygott maga elé a nő, de aztán elkészült egy nagyobb adag szérummal, amit több steril üvegbe porciózott ki, aztán odalépett Malekhez.
- Akkor én átmegyek a kórházba… majd hozok mintákat.
- Rendben – pillantott rá a tok'ra, majd megsimogatta a karját. – Hamarosan vége lesz.
- Tudom. De addig még sok munka vár ránk. Sietek vissza! – ígérte, majd fogta a szérumot tartalmazó üvegeket, és a szomszédos épületbe indult.
Sam könnyűnek gondolta a rá váró feladatot, és eleinte nem is volt gond. A nála lévő öt üveget szétosztotta a kórházban ténykedő orvosoknak, és meghagyta nekik, hogy a legsúlyosabb eseteket kiválogatva adják be a betegeknek, és egy üvegcsével maga is körútra indult a hatalmas helyiségben, ahol az első időben megbetegedetteket helyezték el. Mivel a legtöbb beteg már teljesen legyengült, sokan már eszméletüknél sem voltak, velük nem lett volna baj, de a körülöttük levő fáradt, riadt és ideges hozzátartozók között, akik közül többen is mutatták már a betegség kezdeti jeleit, perceken belül kitört a káosz, ami alig tíz perc alatt lincshangulattá fokozódott. Mindenki a maga hozzátartozójának vagy éppen magának akarta a gyógyszert, ami már-már azzal fenyegetett, hogy elveszik az orvosoktól, rosszabb esetben a dulakodás közben összetörik az üvegeket, és kárba vész az egész.
Sam, mivel fegyvertelen volt, próbált pusztán szép szóval hatni az emberekre, de belátta, hogy tehetetlen. Már-már feladta a dolgot, és azt tervezte, hogy inkább visszamenekül Malekhez, meghallotta a férfi hangját a háta mögött.
- Ebből elég! – szólt az emberekre, de úgy tűnt, Samen kívül senki nem hallotta meg a hangját, így a nála lévő fegyverrel a terem közepén lévő csillárba lőtt. A világítótest hosszú másodperceken keresztül szikrát szórt, mire elcsendesedtek az emberek, és riadtan néztek a tok'rára, és az általuk ismeretlen fegyverre.
- Ez a szérum még nem a végleges megoldás – nézett végig a tömegen. – Egyelőre lassítani tudjuk vele a vírus terjedését, amíg megtaláljuk a működőképes gyógyszert. Éppen ezért a legsúlyosabb betegek kapják meg, hogy legye n esélyük túlélni. Ennek megítélése az orvosok és Carter őrnagy feladata. Ha valaki hátráltatja őket a munkában, az hátráltatja a teljes gyógymód megtalálását, ami sokak halálához vezet. Ezen gondolkodjanak el! - mondta, majd Samhez fordult. – Ezt itt hagyom neked – nyújtotta át neki a fegyverét.
- Köszönöm – vette át a nő. – És azt is, hogy utánam jöttél.
- Ismerem az emberi természetet – mondta Malek még halkan, aztán hátat fordított, és elsétált.
Sam egy pillanatra elgondolkodva nézett utána. Nem tudta eldönteni, hogy mérges legyen-e rá, de végül belátta, hogy Malek semmi olyat nem mondott, ami ne lenne igaz. Az emberek sokszor viselkednek önző módon, és ilyenkor nincsenek tekintettel semmire. Tulajdonképpen, ha belegondol, várható volt ez a reakció, számítania kellett volna rá, és nem idejönni fegyvertelenül. De hát már megtörtént, és szerencsére a férfi rendet csinált, ami talán eltart most egy darabig, így végül munkához látott, és addig fel sem nézett, míg ki nem fogyott a gyógyszer a nála lévő üvegből.
Késő este volt már, mikor visszaindult a laborba, így engedélyezett magának tíz percet a friss levegőn. Hűvös volt már az idő, így miközben gyönyörködött a csillagokban, letűrte a zubbonya ujját, ami a benti fülledt melegben fel volt gyűrve, de közben a keze egy apró kis gombszerű valamit talált az anyagon. Ahogy alaposabban megnézte, leszedte, megcsóválta a fejét, és egy sóhajjal visszaindult Malekhez.
Csak odasétált hozzá, és letette elé az asztalra.
- Megsértettem az önérzeted? – sandított fel rá a tok'ra.
- Egy kicsit – szűkült össze a nő szeme.
- Tudnom kellett, mi folyik odaát. Tudtam, hogy szükség lesz a közbelépésemre. Ha nem érek oda időben, rosszabb is lehetett volna. Meg is sérülhettél volna.
- Szólhattál volna.
- Beláttad volna, hogy igazam van? – nézett rá kérdőn a tok'ra, mire a nő beismerően sóhajtott. – Na látod.
- Hogy állsz? – terelte másfele a témát Sam, mire Malek egy világoskék folyadékot tartalmazó üvegcsét nyújtott át neki. – Siker?
- Száz százalékban kipusztította a vírust, és reményeim szerint megelőzésre, védőoltásként is alkalmas lesz.
- Szép munka volt – szorította meg a vállát Sam.
- Sokat segítettél, Samantha – pillantott fel rá a férfi.
- Ugyan – vont vállat Sam. – És most… ágyba!
- Samantha…
- Megígérted! Azt mondtad, ha végzel, pihenni fogsz – nézett rá számonkérőn a nő. – A gyártást én is tudom felügyelni.
- Rendben. De öt óra múlva ébressz fel!
- Malek, közel öt napja nem aludtál…
- Egy tok'rának ez nem a világvége – nézett rá kissé dacosan a férfi, de ahogy találkozott a pillantásuk, és Sam elhúzta a száját, csak sóhajtott. – Megyek, lefekszem.
- Rendben – nézett utána a nő, de aztán megcsóválta a fejét. Érezte, hogy Malekben ott van a gondolat, hogy észrevétlenül meggyőzze őt a tok'ra lét előnyös oldaláról, de ő változatlanul a háta közepére se kívánt volna egy szimbiótát. Ebből még lesznek bonyodalmak, gondolta magában, de aztán belátta, hogy pillanatnyilag van fontosabb dolga is, például elindítani a szérum tömeggyártását, és koordinálni a kiosztást. Nem lesz kis feladat, hisz a fél bolygó beteg már, a másik felének pedig, mint megelőzésre lesz szüksége a szérumra. Hosszú napok munkája vár még rájuk, bár ezt már meg tudják osztani a helyiekkel, így valamivel könnyebb lesz.