Szerző: Lorelei Lee
Fordította: Neji
Lektorálta: Kinslayer
Átolvasta: Tiril
Figyelmeztetés: slash
Korhatár: NC-17
Jogok: A Harry Potter karakterek és a hozzájuk tartozó univerzum természetesen nem az enyém, hanem J. K. Rowlingé.
Páros: PP/GL - igen, tudom- de megnyugtatlak titeket, biztosan nem fogok olajra lépni. Nemrég egy angol HP Fanfic Archívumon kötöttem ki, ahol egy történet seekertol nem hagyott nyugodni. Aki a többi írásom ismeri, talán emlékszik, hogy a szeretett Gilderoytól egyszeruen nem tudok szabadulni. Miért? - Hogy mondta Shakespeare Júliája: -Romeo, Romeo, mért vagy te Romeo?... - Fogalmam sincs.
Történet: A 2. kötetben járunk, jobban mondva a Valentin nap és a Gilderoyt ért felejtésátok közötti idoben. Szeretett Perselusunk szerencsétlen körülmények között alulmaradt a mi tehetségtelen Gildynk vonzerejével szemben, miközben rájött, hogy vannak olyan területek, ahol bizony az SVK tanár igenis tehetséges. Elég az eloszóból- mutassatok ajtót az értelemnek és a logikának, mert ez a tákolmány egyikkel se rendelkezik.

Az eredeti történet elérhető:

Hogyan cserkésszük be a Bájitalok Mesterét?

1. fejezet, Valentin nap

Perselus Piton rosszkedvűen lépett a tanári szobába. Bárcsak Dumbledore ne alkalmazta volna ezt a Lockhartot! A helyiség szerencsére üresen állt, és ő egyedül volt. Még mindig a düh forrt benne, ahogy a kedvenc karosszékébe rogyott.
Valentin nap! Micsoda irtózatos mugli ötlet!
Nem elég, hogy a kávéjában szív alakú konfetti úszkál... Nem! Még itt ez a kétbalkezes Lockhart, ez a teljesen elviselhetetlen törpe, a szerelem hírnökeként szabadon eresztve az iskolában. Mindazonáltal - vetett egy pillantást a reggelije felé - elegendő csupán távol tartania ezt az idiótát az órájától.
Legalábbis majdnem...
Mint minden nap, a mi óráján is elkobzott néhány képet egyik másik üresfejű diáklánytól, amelyek mind a csodálatos Gilderoy Lockhartot ábrázolták.
Piton kajánul vigyorgott. Egy hetedéves hollóhátas ma hangosan kiabált, mikor ezt az ostoba képet elvette. Mindig is csodálkozott a diákok, (mindenki tudta az elso tanítási nap óta, hogy az órái alatt semmiféle fegyelmezetlenséget nem fog elviselni) különösen a női nem butaságán. (Mi volt ebben a kétbalkezes senkiben olyan különleges, hogy kivétel nélkül minden diáklány imádta?) Talárjából előhúzta a gyűrött, nemrég elkobzott Lockhart- portrét, és mérgesen, s egyúttal megvetéssel szemlélte.

Gilderoy Lockhart teljes pompájában! Egy mozdulatlan, de színes fotó volt, ami így tökéletesen érvényesülni hagyta a lobogó szőke hajat, a ragyogóan kék szemeket és a tengerkék köpenyt. Piton úgy elmerült ennek a szörnyűségnek a szemlélésében, hogy nem vette észre, mikor egy másik személy is a szobába lépett.
- Oh, Perselus, hát mi van önnél? - trillázta hirtelen mögötte valaki, és Perselus - legnagyobb bosszúságára - úgy érezte magát, mint egy rajtakapott diák. Megkísérelte a képet újra eltuntetni a talárjában, de Lockhart (mert nem más volt, aki a szobába lépett), aki még mindig rózsaszín Valentin napi talárját viselte, fürgébb volt, és egy gyors mozdulattal megszerezte magának a fotót. Tekintetét egy darabig a saját képe és Perselus között jártatta oda és vissza, majd egy sugárzó nevetés kíséretében felderült az arca.
- De Peselus... fogalmam sem volt róla... - susogta Lockhart.
Piton szemei, borzalommal telve pattantak fel.
- Ez nem az enyém. - mentegetőzött hevesen. - Egy diáktól vettem el.
- De mért? - kérdezte Lockhart ártatlanul. - Ha egy saját képet akar, csak kérnie kell tőlem.
Piton egyformán kapkodott szavak és levegő után.
- Ám ez a kép nem elég jó. A napokban hozok magának egy párat, amelyek sokkal előnyösebbek.
- Egyáltalán nem szükséges, Lockhart. - morogta Piton veszélyesen halkan, saját hangját éppen csak visszanyerve.
- Oh, de nagyon szívesen teszem, Perselus. Egyáltalán nem okoz nehézséget! -mondta lelkesen Lockhart saját nagyvonalúságától eltelve, majd ellibbent.
Piton haragtól remegve nézett utána és halkan csikorgatta a fogait.