A vonat sebesen haladt előre az erdei csapáson. A táj órák óta szinte teljesen változatlan volt. Fák, hegyek és völgyek. Olykor-olykor felbukkant egy-egy mező, melyen vadak legeltek. Az eget sólymok és ragadozó madarak hasították át vadászva az apró vadakra. Az erdő hangos volt a madarak dalától, de mindebből semmit se lehetett hallani a vonatban. A járat nem állt meg a jelentéktelen erdei megállónál, hanem gond nélkül robogott tovább. Tovább suhant az erdőn át. Az Élet Erdejéből átkanyarodott a Csend Erdejének széléhez, ám az elátkozott erdőt elkerülte. Mivel azonban a két erdőség között nyílt pálya futott, a vasutat ott építették meg. A vörös mozdony szinte lángolt, amikor végre kijutott a félhomályból és a nap fénye ráesett. A hatalmas kaszálón túl ismét lakott területek között suhant tova a szerelvény, immáron gyakorta meg-megállva. Utasai fel-leszálltak a falvakban, városokban. A vonat végül befutott végállomására, Magnolia városába.
Az utolsó utas, aki leszállt a vonatról egy zöld hajú, szürke ruhás lány volt, hátán egy vesszőkből font batyuval. Világoszöld szemei dühösen villantak a pályaudvart pásztázva. Nyugodt, megfontolt léptekkel, a nyüzsgő tömeget kerülve indult el a kijárat felé. Nyomában nagyot nyújtózkodva egy fekete farkaskutya bandukolt.
A Fairy Tail varázslócéh épületében ismét nem volt nyugalom. Natsu és Gray egymásnak esve csépelték egymást, folyamatosan veszekedve. Az egészben a legszörnyűbb az volt, hogy most Erza se hatott rájuk. Happy vidáman szurkolt Natsunak, de fogadását még is Gray-re tette. Lucy fejét a pulton támasztotta és egyre sírt a magas lakbér miatt, meg hogy el kellene vállalnia egy újabb küldetést. Mirajane sejtelmesen mosolyogva nézett a lányra, közben megemlítve, hogy milyen édesek lennének Natsu-val együtt. Lucy erről persze hallani se akart.
Cana a második hordójának nézett a fenekére, egyre jobban morogva. Macao a fiának magyarázott rendíthetetlenül a mágusok életéről, melybe Wakaba minduntalan beleszólt. Az öreg céhmester, Makarov csak nevetett a szokásos felforduláson, a pulton ülve iszogatott. Elfman a fiúk harcát nézve nyögte be a szokásos: „Igen, ilyen egy igazi férfi!" szövegeit. A tagok többsége persze buzdította a srácokat, vagy épp azért rimánkodtak, hogy a berendezés megússza kisebb karcolásokkal az összecsapást. Egymás között fogadva, vidáman nevetgélve, vagy épp erejüket összemérve élték boldog mindennapjaikat. Időnként elvállalva egy-egy küldetést.
A bejárati ajtó hatalmas döndüléssel csapódott ki. Kis híján a falból is kiszakadva nyikordult még egy utolsót a bal oldali szárnya, miközben megadva magát a gravitációnak a földre hullott. Súlyos döndülésére egyből mindenki elcsendesedett és az ajtó felé tekintett. A harcosok leálltak egymás püfölésével, ezáltal a fogadások értelmüket vesztették.
A fényben egy igencsak dühös lány állt. Haja szinte égnek állt, úgy felborzolódott, akár egy mérges macskáé vagy kutyáé. Ajkai idegesen remegtek meg. Tekintetéből egyértelműen kiolvasható volt a töménytelen mennyiségű düh. Oldalán egy fekete farkaskutya vicsorgott és morgott bundáját borzolva.
- Halljam… - Szólalt meg csendesen, dühtől remegő hangon. – Melyik kretén tette rommá az erdőmet?! Melyik agyalágyult – emelte fel hangját, - volt olyan merész, hogy az Amesztriszi Szent Erdőt feldúlta és eltörölte a föld színéről?! MELYIKNEK KELL KITEKERNEM A NYAKÁT, HOGY VÉRÉVEL ELTÖRÖLJEM A BŰNÉT?!
- Amesztriszi Szent Erdő? – Pislogott nagyokat az öreg Makarov. – Ki járt annak a környékén? – Nézett végig a tagokon. – Ki dúlt fel feleslegesen egy erdőt? – Ám az öreg szavaira senki se felelt. Ugyanis senki se emlékezett ilyesmire. A legnagyobb kérdés pedig számukra az volt, hogy ha van – pontosabban most már csak volt – ilyen erdőség, akkor az merre volt?
- Ryu… - Sziszegte a lány a hatalmas nagy csendben. – Keresd és hozd elém azt a szemetet!
- Öhm… - szólalt meg Natsu csendesen, mit se törődve a szimatoló kutyával. – Bocs, hogy közbe szólok… De merre van… volt… izé… Szóval hol van ez az erdő?
- Hogy hol van? – Sziszegte a lány dühösen. – Bosco-ban, te tökfej! Fiore szomszédságában. Pontosabban Ametiszt városa mellett.
- Az nincs éppen közel – dünnyögte Macao elmélázva. Erza ezalatt előásott egy hatalmas térképet és már keresgélte is, Bosco-n belül Ametiszt városát.
- Kit tisztelhetünk a kisasszonyban? – Intette le a népet Makarov.
- Az Erdő Őrzőjét… - Sziszegte a lány még mindig dühösen. – Pont ezért dühít a helyzet… Évente csak fél napra hagyom el az Erdőt, hogy Ametisztben vásároljak, körbenézzek és információkat szerezzek. Erre fel idén mi fogadott, mikor visszatértem? Totális pusztulás. Az Erdő egy része égett, a másik felét fagy tette tönkre, a maradékot meg mintha egyszerűen kardélre hányták volna… Arról a barlangrendszerről, amit meg az Erdő alatt ástak, azokról már inkább ne is beszéljünk… Nem tudom mikor nőttek meg ennyire az ürgék… - Szemeit forgatva egyenesedett ki. Natsu, Gray, Erza és Lucy lassan lesápadt. Most már emlékeztek a történtekre. – Azok, akik látták a történteket egyértelműen mondták, hogy ide tartozik a varázsló, aki mindezt véghezvitte. Mindennek alig egy hete. Lassú a vonat… Meg időbe telt, mire az állapotokat kissé rendbe hoztam. Meg említettek még valami repülő macskát is… - Happy arcából kifutott a vér. A kék szőrgombóc azonban még mielőtt menekülőre foghatta volna a dolgot szembe találta magát egy nedves orral. Happy arcára jeges rémület ült ki, ám még mielőtt kiálthatott, vagy szárnyait kibontva felreppent volna a magasba, tűhegyes fogak csípték nyakon. A fekete kutya ezután peckes léptekkel indult vissza gazdájához.
- HAPPY! – Kiáltott fel Natsu rémülten, mikor meglátta bajba esett barátját.
- Natsu… segíts! – Szipogta a macska.
- Ez meg mi, Ryu? – Vette át a nyálas szőrcsomót. – Egy macska, he? Igaz volna a szajkó pletykája?
- Szajkó? – Pislogott Natsu. – Ugye nem a madárra gondolsz? Egyébként is, engedd el Happy-t!
- Nyugi van, a bolhafészekkel semmi dolgom. A gazdájával annál inkább – villant dühösen a zöld szempár. A rózsaszín hajú fiú nagyot nyelt.
- Hát… meglehet, hogy részben az én kezem is benne volt a dologban… Valami kezd derengeni…
- A gazdád… – Nézett Happy-re a lány. – Gyengeelméjű?
- Aye sir! – Bólintott rá Happy vidáman. – Nem egy észlény. Mondhatni kifejezetten ostoba.
- Remek… TE BESZÉLSZ?! – Úgy hajította el a macskát, mintha az fertőző lenne.
- Aye! – Bólintott rá vidáman Happy.
- Honnan lő egy ilyen tökkelütött magának beszélő, repülő macskát? – Fogta fejét. – Hová fajul még ez a világ, Gaia?! – Nagyot sóhajtva nézett le a kutyára. – Ryu… A macska nem tehette tönkre az erdőt, ezt te is tudod… Úgyhogy most már a bűnöst kerítsd elő!
- Félek… - Suttogta Lucy Natsunak. – Mind a négyen együtt tettük tönkre a heéyet… De ez a lány rémisztő. Úgy beszél azzal a kutyával, mintha az válaszolna neki…
- Nyugi, elviszem a balhét – intette le Natsu. – Nem lesz baj.
- Tényleg elviszed helyettünk a balhét? – Pillantott rá Gray kissé meglepődve.
- Aha. HÉ! – Szólalt meg fennhangon, elindulva előre a sorok között. – Ami az Erdődet illeti… sajnálom. Nem akartam bezúzni az egészet. Igazából azt se tudtam, hogy az egy Szent Erdő… De az a baj, hogy ha harcolok, akkor annak általában az a vége, hogy minden elpusztul.
- Vagy úgy. Ettől a fák nem fognak visszanőni. Egyébként meg kizárt, hogy egyedül hajtottad végre azt a töménytelen pusztítást. Egyetlen varázslónak se lehet hatalma egyszerre tűz és jég fölött, hogy a kardokat és a lyukakat ne is említsem. Ráadásul a szűz csillagképe igencsak bocsánatért esedező fénnyel tekintett le ránk az éjjel… Úgyhogy egy csillag és jégmágus még biztosan veled volt. – Közölte a lány hidegen felmérve az előtte álló fiút. – De mindegy. Nekem egy ütődött vére is megteszi. – A háttérben ragadtak felsóhajtottak. Aztán elsápadtak. Ugyanis a lány egyetlen mozdulattal csapta le Natsut, aki eszméletlenül terült el a padlón. Kezében kés villant.
- NE! – Az egész céh egyszerre ugrott.
- Mi van, csak a szíve kell. – Morogta a lány, miközben felvágta a fiú mellkasát. Jól tudta, hogy még rengeteg ideje van, mire az elsők odaérnek hozzájuk. Ráadásul ott volt még Ryu. A fekete farkaskutya vicsorogva, morogva ugrott be a céhtagjai és a lány közé. – Öld csak meg őket, ha közelebb jönnek. – Úgy tűnt, az ebnek nem kell kétszer mondani. Egyből nekiugrott a közelebb lépő Macao-nak. Vér fröccsent, s a férfi holtan zuhant a padlóra.
- APA!
- MACAO! – A céh egy emberként zúgott fel, s mind elhátráltak a kutya közeléből. Páran próbálták lefogni Romeo-t, ki sírva próbált apjához jutni.
- Elég legyen! Hány varázslómat akarod megölni?! – Háborgott Makarov. – Ha a sárkányölőnek baja esik…
- Ugyan, mi baja esne? Szív nélkül még lehet élni – vont vállat, a vért egy üvegbe csepegtetve. – Kár lenne egy cseppjéért is. – Motyogta orra alatt.
- Ki a fene vagy te?! – Akadt ki Lucy. – NATSU!
- Ennek már hiába kiabálsz. Hogy ki vagyok? Hmm… Az emberek boszorkányként emlegetnek. Az Erdőmet Átkozottnak nevezik. Hívtak már sok mindennek. Vasorrú bába. Rút banya. Erdei tündér. Kobold. Szörnyeteg. Gyilkos. Fenevad. Szörnyszülött. Démon. Angyal. Voltam én már minden. Ha a nevem érdekel, az Midorino Yumi. Szólítsatok csak Yumi-nak. – Mosolyodott el. – Céh nélküli mágus vagyok. További szép napot! – Állt fel. – Megvan, amiért jöttünk, Ryu. Gyerünk! – Szólt rá a jószágra, mire az elindult kifelé. A lány kezében még ott dobogott Natsu szíve. A ledöbbent társaság csak bámult a lány és kutyája után, amint elvesztek a napnyugtai szürkületben.
- Mi… történt? – Ült fel Macao a fejét fogva. A céh egy emberként meredt a férfira. Sehol egy vércsepp, sehol egy harapásnyom. Pedig jól látták, amint a kutya átharapja a férfi torkát.
- APA! – Romeo végre kiszabadult az őt tartó karok közül és a férfi nyakába vetette magát. – Apa…
- Jól vagyok, Romeo, jól vagyok. Nyugalom. Hova lett azaz ijesztő lány? – Simogatta meg fia feje búbját.
- Elment. De hát… Te… élsz… - Pislogtak rá döbbenten.
- Illúzió… - Makarov mester nagyot sóhajtott. – Csak illúzió volt minden támadása. Ezért nem jutottunk a közelébe, ezért nem tudtunk varázsolni.
- Illúzió?! – Sírt Lucy. – Miféle beteg ember készít ilyen gyilkos illúziót?! Natsu! – Sírta a fiú nevét Happy-vel együtt. – Natsu, térj magadhoz! Mester… Mi van, ha ez nem illúzió volt?!
- Ez… fájt… - Nyekeregte Natsu tarkóját tapogatva. – Ez nagyon fájt! – Ugrott fel egyből. – Hová lett az a rohadék?!
- NATSU! – Lucy és Happy egyszerre borultak a fiú nyakába. Gray nagyot sóhajtva fújta ki a levegőt. A Fairy Tail megkönnyebbülve tekintett az ifjú sárkányölőre.
- Natsu, mi az a kötés a kezeden? – Bukott ki a kérdés Erza-ból. A fiú értetlenül emelte fel balját. Egy mozdulattal lefejtette kezéről a szürke anyagot. Alatta vékony, apró vágást pillantott meg, mely gyorsan gyógyult.
- Nem tudom – vont vállat, a kendőt félre dobva.
- Azt mondta vér kell neki – szólalt meg Mira csendesen. – Végül is, azt nem mondta mennyi kell neki – mosolyodott el. – Natsu pedig az otthonát tette tönkre veletek együtt. Azt hiszem, minden joga megvolt ahhoz, hogy ránk hozza a frászt. Macao, neked pedig nem kellene felelőtlenül ugrálnod. Nem vagy már olyan fiatal, ráadásul a fiad is itt van. Ha másért nem is, de legalább rá legyél tekintettel és ne ölesd meg magad.
- Mi történt? – Kotyogott közbe Natsu. Kezdte aggasztani Lucy folyamatos zokogása és „élsz"-ezése. Happy már rég lenyugodott, ám a lány erre képtelen volt.
- Illúzió mágiát használva elhitette velünk, hogy kivette a szívedet, Macao-t pedig széttépte a kutyája. – Felet tömören Erza. Lucy lassan kezdett megnyugodni. Szipogott még egy kicsit, majd könnyeit letörölve mosolygott fel Natsu-ra. A srác megejtett irányába egy idétlen vigyort, megpaskolva Lucy fejét.
- Szerencsére nem Gray-sama ment közelebb, mert Juvia nem engedte… - Motyogta a vízmágus. – Akkor Juvia szíve biztosan összetört volna….
- Juvia, ennek semmi köze a szerencséhez! – Fakadt ki Gray. – Teljesen rám tapadtál, még jó, hogy nem jutottam a közelébe! Esélyem se volt. Talán, ha téged jégbe fagyasztalak, akkor… De ahhoz meg nem volt kedvem – morogta. – A lényeg, hogy Natsu is és Macao is jól vannak.
- Juvia sose engedné, hogy Gray-sama életveszélybe kerüljön.
- Nem? – Meredt rá a fiú. – Most kezdjem sorolni a küldetéseket, amikre Te is eljöttél velünk, és mégis én voltam az, aki kénytelen volt téged menteni?
- Gray-sama az én hősöm! – Pirult a lány. Gray csak fejét csóválva sóhajtott mélyet.
- Veled lehetetlen vitatkozni, Juvia.
- Jól van, emberek! – Szólalt meg Makarov. – Mindenki egyben van, úgyhogy nyugodjunk meg. Aztán mindenki mehet a dolgára! Gyerünk, a küldetések még mindig a falon vannak! Holnapra látni se akarom őket! – A társaság egy emberként nyögött fel.
- Na de mester! Ha mindenki elvisz valamit, mi marad? Hiszen akkor itt fogunk ülni három nap múlva, küldetések nélkül!
- Nem érdekel, lusta banda! Gyerünk dolgozni!
- Értettük! – Vágták magukat haptákba, majd mind a falhoz tömörültek, hogy a küldetéseket átnézzék és válasszanak egyet-egyet.
Az élet visszatért a maga kerékvágásába. A Fairy Tail úgy feledte el az incidenst, ahogy a szél fújta el a szürke kendőt az ajtóból. Mindenki végezte a maga dolgát, sorra hajtották végre a küldetéseket. Változatlanul buliztak, vedeltek és verekedtek. A céh épülete ugyanolyan hangos volt, mint bármikor máskor. Küldetéseik során pedig változatlanul romba döntötek mindent.
A vonat sebesen haladt városról városra, faluról-falura. Lassan maga mögött hagyta a civilizációt. Mezők és dombok mellett suhant el, hatalmas gazdaságok birkái és marhái mellett robogott el. A mezőket lassan felváltották az erdők, a dombokat a hegyek. A vonat megállás nélkül robogott. Elhaladt a Csend Erdeje mellett, s bekanyarodott az Élet erdejébe. Ismét tovább suhant a jelentéktelen megálló mellett, melyet a favágók és vadászok használtak csupán, évente rövid ideig.
A vonat szele felborzolta egy fekete farkaskutya bundáját és összekócolta a zöld hajzuhatagot. Yumi mélyen belélegezte a tiszta erdő illatát. Intett a kutyának, mire az előre eredt. Két napi gyalogút után végre haza értek. A táj még mindig sivár volt, ám az alagútrendszernek már nyoma sem volt. A lány Natsu vérét a földre öntötte, belekezdve mágiájába. Alig pár perccel később a föld megremegett. Először a fű hajtott és zöldült ki a letarolt vidéken. Aztán megjelentek a virágok és a nagyobb, erősebb hajtások. Zsenge bokrok, fiatal facsemeték kezdtek gyors növekedésbe. Alig fél óra elteltével később a pusztítás helyén ismét virágzott a Szent Erdő. A vadak pár nappal később visszatértek a biztonságos rengetegbe.
- Gaia! – Szólította meg az Erdőt pár nappal később Yumi. – Találkoztam Igneel fiával. Igazat mondott, mikor itt járt. Heves természetű, igaz fiú! Büszke lehet rá!
- Ennek örülök, ifjú sárkányölő. Őrizd hát tovább álmomat! – Suttogták a levelek.
- Természetesen, Gaia – mosolygott a lány vidáman. – Gyerünk, Ryu! Menjünk még egy kört! – Azzal futásnak eredt az erdő fái között, hogy határait és területeit ellenőrizze. A fekete farkas hol előtte, hol mellette, hol mögötte cikázott. Azonban egy pillanatra se tévesztette szem elől a lányt. Lehullott levelek röpködtek lépteik nyomán. Hűs szél csapott arcukba. Virágillat kábította érzékeiket. Minden a legnagyobb rendben volt. Így volt ez rendjén az Amesztriszi Szent Erdőben.