Cím: A bűnös
Írta: Fircorwen
Szereplő(k): Charlie, Ethan (Lost)
Leírás: Charlie egyre mélyebb depresszióba süllyed…
Figyelmeztetés: Halál!
Megjegyzés: Igazából nem is tudom, hogy miért írtam… Hótt hülyeség.. Nah mind1…
Éjfél körül járt az idő, az éjszaka sötét volt és szokatlanul hideg, sem a hold, sem a csillagok nem világítottak. Charlie Pace valahol az erdőben üldögélt egy fa tövében, a gitárját pengetve, és már komolyan megfordult a fejében, hogy földhözvágja a hangszert, mikor sokadszorra tévesztette el a hangot. De nem tette. Ez az egy dolog maradt csak neki, ez a nyomorult fadarab, és ettől már nem akart megválni.
Ismét megpróbált játszani, de az ujjai elcsúsztak a húrokon. Már nem bírta tovább, inkább lerakta maga mellé a gitárt, mielőtt még apró darabokra töri szét dühében. Arcát a tenyerébe temette, és sóhajtott egyet. Sok mindent elviselt már, ami ezen a rohadt szigeten történt vele, de az elmúlt napok történései már az ő tűrőképességét is meghaladták. Hidegzuhanyként érte , hogy Claire, aki a legtöbbet jelentett számára ezen a z elátkozott helyen, nem emlékszik rá. Dühében és fájdalmában úgy elborult az agya, hogy amint alkalom kínálkozott rá, megölte Ethant, azt a mocsadékot, aki elvette tőle Claire-t. Azt hitte, hogy ettől jobb lesz… De nem lett. Azóta egy hidegvérű gyilkosnak érezte magát, és a bűntudattól aludni sem tudott már napok óta. A többiekkel sem volt kedve beszélni, inkább elvonult az erdőbe, és az sem érdekelte, hogy szörnyek vagy jegesmedvék kóvályoghatnak arrafelé.
Most hiányzott csak neki igazán a drog. Milyen jó lett volna felszívni az anyagot, és elszállni, nem gondolva semmi rosszra. De már ez az apró egérút sem volt meg.
Gondolataiból egy ág roppanása riasztotta fel. Felkapta a fejét, de anélkül, hogy körbenézett volna, hogy ki az, csak annyit morgott:
- Tűnj el!
Egy halk, baljós kuncogás érkezett válaszként. Charlie most már körbenézett, de nem látott senkit.
- Ki az?
- Charlie, Charlie, Charlie… - érkezett a gúnyos válasz. – Hát már nem is üdvözölsz?
Charlie szemei tágra nyíltak a rémülettől, mikor két fa között hirtelen meglátta Ethant. Egy pillanattal ez előtt még nem volt ott. Ugyanekkor meglátott kettejük között félúton egy pisztolyt is… Eddig az sem volt ott…
- E… Ethan… - ugrott talpra Charlie alig hallhatóan suttogva a férfi nevét.
- Meglepődtél, igaz? – vigyorogott az. – Azt hitted, hogy nem látsz többé…Tévedtél… - affektált gúnyosan. – De még elintézheted, hogy az legyek… Ott a pisztoly! – nézett a földön hever fegyverre.
Charlie tétován elindult, hogy kézbe vegye a pisztolyt, közben le sem vette a szemét, a bomlottul vigyorgó Ethanről.
- Tessék, lőjj! – parancsolta Ethan, amit Charlie felvette a fegyvert.
De Charlie célzásra emelte a stukkert.. de nem lőtt. Maga sem tudta, hogy miért, de már nem akarta megölni Ethant…
- Nem tudsz lőni, igaz? – vicsorogta a „halott". – Nem akarsz gyilkos lenni… Hát azzal már elkéstél!
- Nem vagyok gyilkos! – morogta Charlie.
- Nem-e? Alig pár napja azért megöltél…
- De hisz nem vagy halott!
- És azt ki mondta? – az ádáz vigyor még mindig nem tűnt el Ethan arcáról.
Charlie fájdalmasan felnyögött, és a fegyvert továbbra is Ethan-en tartotta.
- Charlie… Látom, hogy csak szenvedsz… - búgta hipnotikus hangon Ethan. – Nem lenne egyszerűbb megszabadulni mindentől…most… és örökre?
- Nincs mitől megszabadulnom, te rohadt…
- Á? Szóval nincs? – vágott közbe Ethan. – Gyilkos vagy, Charlie! Bűnt követtél el, méghozzá nem is egyet…
- Kussolj! – Charlie kezében megremegett a fegyver.
- Hazudtál, Charlie! – folytatta Ethan. – Elhagytad őt … pedig megígérted, hogy megvéded.
- Ez nem igaz!
- És most egyedül maradtál, Charlie…– mordult egyet Ethan.
- Nem igaz!
- Dehogynem… Nem kedvelnek téged, Charlie! Nézz csak rájuk! Csak szánalmat éreznek egy szerencsétlen, lefutott kis drogos zenész iránt! Csak ezért tűrnek meg maguk között.
- Fogd be! – kiáltotta szinte hisztérikusan.
- Csak nem fáj az igazság? Lásd be, nem törődik veled már senki!
Charlie leengedte a pisztolyt. Annak a mocsoknak igaza volt…
- Még a bátyádat sem érdekled! - folytatta a monológot Ethan.
- Nem! – ordította Charlie. – Liam sosem hagyna el!
- Igazán? Miatta lettél drogos, és ő most mit csinál? Boldogan él a családjával, téged meg szarba hagyott…
- Nem… - motyogta Charlie, de már nem így gondolta… Ethannek igaza volt. Már minden összeomlóban volt körülötte… és tényleg nem volt senkije…
- Nem lenne jobb egyszer és mindenkorra véget vetni ennek az egésznek, Charlie?
- NEM! – kiáltotta volna ő, de csak egy erőtlen suttogásra futotta.
Ethan szeme megvillant, majd sűrű feketeség borította be az egész szemgolyóját, és ahogy Charlie belenézett, többé nem tudott szabadulni.
- Látom, nem akarod megtenni… - morogta Ethan. – Pedig úgy sokkal szórakoztatóbb lett volna… No sebaj, majd besegítek… Emeld fel a pisztolyt Charlie!
- Nem… - Charlie halkan nyüszített, de nem tudott ellenállni a parancsnak.
- De igen… - vihogott egyet a másik. – ÉS most…tudod, hogy mit kell tenned…
Tudta. Nagyon is tudta, de nem akarta megtenni.
- Uram, szabadíts meg a gonosztól! – fohászkodott, miközben a fegyvert akarta ellenére egyre feljebb emelte.
- Hehehehe… - röhögött Ethan. – Azt hiszed, hogy ez segít? Gyerünk már! Tedd meg!
Charlie próbált ellenkezni, de nem tudott.
- Miért? – nyögte a kérdést, miközben az ellenfele ráerőszakolt akaratával hadakozott.
- Mert az utamban vagy… - felelte egyszerűen amaz. – TEDD MEG!
Charlie nem bírta tovább a küzdelmet. A pisztolyt időközben a halántékához szorította, ujja már rajt volt a ravaszon.
- Üdvöz' légy Mária, kegyelemmel teljes… - kezdte az imát, mert már tudta, hogy meg fog halni.
- Ne húzd az idő! Gyerünk már! – acsargott Ethan.
- …az Úr van teveled, Áldott vagy te az asszonyok között…
- Rajta Charlie!
- …és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.
- Charlie!
- Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja,
- Húzd meg!
- …imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.
- CHARLIE!
- Amen…
…BANG!…
Vége!