A telefonom játszani kezdte az aktuális kedvenc dalomat. Fel kellet keljek, de nem akartam. Végül megvártam a szám végét és felültem. Körülnéztem a szobámban; nagy volt és világos, teli olyan dolgokkal melyek bebizonyították, hogy egy normál 15 éves lány vagyok. Oké, sosem tartoztam a menők közé, inkább maradtam a kis baráti társaságomnál, de ez tökéletesen megfelelt nekem.
Felkeltem az ágyból és megnéztem magam a tükörben. Unalmas derékig érő, hullámos, barna hajam, de annál izgalmasabb égszín kék szemeim a megszokott látványt nyújtották. Vajon milyen lenne ha a hajam is kék lenne, gondoltam miközben lófarokba kötöttem a hajam és átöltöztem futóruhába. Arra gondoltam, hogy vad lenne, és grimaszoltam. Megfogtam az MP3 lejátszóm, bedugtam a fülhallgatóm és csöndben kimentem a házból, majd felhangosítottam a zenét és elkezdtem futni a megszokott útvonalamon.
Amíg futottam az emberek szokatlan pillantásokkal illettek. Az utcánkban lakó idős hölgy rosszallóan nézett rám, és egy fiatal teli-tetovált férfi úgy vigyorgott, mintha nagyon jóban lennénk. Mikor hazaértem megértettem miért.
Bementem a konyhába, hogy igyak valamit. A szüleim már ott ültek és mikor megláttak egy pillanatra hatalmas lett a szemük. Elsőnek Anya tért magához:
-Kicsim, miért nem szóltál? Tudod, hogy megengedtük volna.
Fogalmam sem volt miről beszélnek és ezt szóvá is tettem.
-Természetesen a hajadról. Nagyon jól néz ki, de most kicsit meg vagyok sértődve amiért nem...
Kezdte Apu kissé durcás hangon, de nem vártam meg amíg befejezi.
Kirohantam az előszobába és megnéztem magam a tükörben. A hajam az egy órával ezelőtt elképzelt égkék színben pompázott. Én ezt nem akartam. Újra a régi barna hajamat akartam, úgyhogy megpróbáltam ugyan azt tenni amit a szobámban tettem. Megfordultam, magam elé képzeltem a megszokott kinézetemet és megint felhúztam az orrom. Kinyitottam a szemem és édesanyám riadt tekintetével találtam szemben magam. Úgy tűnt az előbb, hogy hamarabb elfogadta a hajam mint én.
-Drágám. A hajad.
Megfordultam és újra a megszokott, barna hajú önmagamat láttam a tükörben. Egyszerre tartottam ezt menőnek, de végtelenül ijesztőnek. Meg tudtam változtatni a hajam színét.
-Anya, mi történik velem?
-Nem tudom kicsim, de megoldjuk.
Odajött és megölelt, majd apa is körénk fonta karját. Abban a pillanatban úgy éreztem minden rendben lesz.

Ültem a szobámban és játszottam a reggel felfedezett erőmmel. Rájöttem, hogy nem csak a hajam színét, de minden testrészemet meg tudom változtatni, csupán azzal, hogy erősen koncentrálok és grimaszolok. Ha valamit a testemen változtattam az nagyon fura érzés volt.
Hallottam, hogy valaki csengetett, majd nem sokkal később valaki kopogott az ajtómon. Gyorsan kényszerítettem a testem, hogy visszaváltozzon az eredetivé és azt mondtam:
-Tessék?
Anya bejött a szobámba egy idős hölgy kíséretében. A nő egy furcsa, zöld köpenyt viselt, s ősz haja szoros kontyba volt fogva.
-Anna Nelson kisasszony? - kérdezte a hölgy, én pedig bólintottam.
-Igen, segíthetek valamiben?
-Igen. Úgy hallottam, vannak bizonyos adottságaid. - a rettegés lett úrrá rajtam. A kormány tud mindent és el fognak vinni. - A nevem Minerva McGalagony. Azért jöttem, hogy odaadjak valamit.
S ezzel átnyújtott egy sárga pergamenre írt borítékot. A nevem és a címem díszelgett rajta, melyet gyönyörű zöld tintával írtak. A boríték nehéz volt, s ahogy megfordítottam egy címert találtam rajta. Egy sas, egy oroszlán, egy borz és egy kígyó fogott körbe egy nagy R betűt. Felpillantottam Anyára, aki mosolyogva bólintott, úgyhogy feltörtem a pecsétet és kivettem a boríték tartalmát. Két a borítékkal megegyező sárga pergamenlap volt benne. Elkezdtem olvasni a felsőt:

Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola
Igazgató: Minerva McGalagony

Tisztelt Nelson kisasszony!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját.
A tanév szeptember 1-jén kezdődik.
Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel,
Filius Flitwick
igazgatóhelyettes

Háromszor olvastam el a levelet, mire kezdtem felfogni. Rengeteg kérdés kavargott bennem, végül aztán kiválasztottam a legfontosabbnak tűnőt.
-Szóval boszorkány vagyok?
-Igen, kisasszony.
-Varázspálcával és hasonlókkal?
-Igen.
-És ön is egy boszorkány?
-Igen.
-Akkor gondolom meg tudja változtatni a kinézetét. Mutassa meg.
-Azt nem mindenki tudja megtenni. Ez egy nagyon ritka kiváltság. Nekem nem adatott meg, de fel tudom venni egy állat alakját.
Mondta az igazgatónő, felállt a fotelemből, s egy egyszerű mozdulattal átalakult macskává.
Hát mégiscsak igaz.
-És most mi fog történni? , kérdeztem az időközben ismét emberalakot öltött igazgatótól.
-Vagy beiratkozik a Roxfortba és az év végén sikeres vizsgát tesz az első öt év anyagából, vagy egy egyszerű bűbáj segítségével elfeledtetünk mindent magával.
-Szóval most döntenem kell...Egy pillanat. Miért kell elvégeznem egyszerre az első öt évet?
-Normál esetben tizenegy éves korában kapja meg a levelét, de önben egy cseppnyi mágiát sem láttunk a mai napig. Attól félek kisasszony, ez a két lehetőség elérhető számára, ha nem kíván 11 éves gyerekekkel együtt tanulni.
Ebben a pillanatban belépett Anya két csésze teával. Észre sem vettem mikor ment ki a szobából. Odaadta nekem és McGalagonynak a teát, majd távozni készült, mikor megszólaltam:
-Anya! Beiratkozom a Roxfortba.
Ez volt az a pont ahol az életem gyökeresen megváltozott. Vagy talán az, ahol elkezdődött.