Cím: Kimondatlanul
Írta: Fircorwen
Fandom: House M.D.
Párosítás: House/Chase
Figyelmeztetés: hmmm, ez most sztem csak PG-13 (weird, huh?:D)
Leírás: Egy kis töredék, ami nekem nagyon hiányzott a Merry Little Christmas (3×10) végéről…:)
Megjegyzés: Folytatom majd azt is, ami még régebben elkezdtem, de most ehhez volt kedvem…
- Megcsipogtattál? – lépett be idegesen Chase a főnöke irodájába.
- Ja. – dobta oda neki kedvenc labdáját House, aki az íróasztalán üldögélt. Végignézett Chase-en, aki láthatóan már a parkolóból jött vissza: cipője vizes nyomot hagyott a padlószőnyegen, táskáján és kabátján is vízcseppek csillogtak, és máskor mindig jólfésült haja most zilált volt és nedves – Ülj le.
- Nem szeretnék. – vágta rá Chase, és megállt szemközt House-zal, és visszaadta neki a labdát.
- De én szeretném.
- De én nem!
- Talán sietsz valahová?
- Ööö… valójában igen. – válaszolta Chase nem túl meggyőzően.
- Persze… Mégis hova? Karácsony este van, neked meg még macskád sincs, aki esetleg várna rád otthon, igazán nem fogsz hiányozni senkinek, ha itt maradsz pár percig.
House tudta, hogy ezzel a megjegyzéssel kicsit túllőtt a célon, de nem érdekelte. Ezzel legalább elért valamit. Chase lehajtotta a fejét, és zavartan megköszörülte a torkát.
- Mit akarsz?
- Nem vagy dühös rám. - jelentette ki Greg miközben közelebb lépett hozzá, és finoman megérintette az állán lévő nagy, lila foltot.
- Nem vagyok. – mondta halkan Robert, aki összerezzent az érintéstől, de nem a fájdalom miatt.
- Pedig kéne, azok után, hogy…
- Mondtam, nem vagyok mérges, nem érdekel, túlléptem rajta, oké?
- Nem, nem oké, ez így nem normális! – üvöltött rá House váratlanul. – Utálj! Duzzogj, ordítsd le a fejem, vagy jelents fel bántalmazásért, vagy mit tudom én, csak… érezz valamit! Ne tégy úgy, mintha semmi sem történt volna!
- Miért, hogy kiélvezhesd azt, hogy megint mennyire megaláztál? – Chase is felemelte a hangját. – Ne számíts rá. Már rég nem érdekel. Tehetsz akármit, üss meg, ahányszor csak akarsz, akkor sem fog érdekelni.
- Persze, mert te meg olyan érzéketlen vagy… - kaffantott rá gúnyosan House. – Többször láttalak könnyes szemmel, mint anyámat.
- Mit akarsz ezzel elírni? – mordult fel Robert. – Nem vagyok a te kis játékszered. Menj, cseszegesd Wilsont, éld ki magad rajta, ne rajtam, ő úgyis eltűr neked mindent. Én nem fogok résztvenni a te rohadt, szánalmas…
Nem tudta befejezni a mondatot, mert House egyik kezével hátulról elkapta a nyakát, magához húzta és megcsókolta. Chase először megdermedt, de csak egy pillanatig tiltakozott, aztán elengedte magát. Valami jóleső bizsergés futott végig a gerincén, ahogy House nyelve hozzáért az övéhez, végtagjai elgyengültek attól a csóktól, amilyet még életében senkitől sem kapott. Végül ajkaik szétváltak, de Greg még nem engedte el, beletúrt a hajába, és az arca továbbra is fájdalmasan közel maradt az övéhez. Chase levegő után kapkodva, csukott szemmel próbált meg napirendre térni a legutóbbi perc fölött, és ahogy kinyitotta a szemét, és tekintete találkozott House-éval, attól a szép kék szempártól még az eddiginél is szaporábban kezdett verni a szíve. House végül elengedte a még mindig ziháló Robertet, és egy sóhaj kíséretében leült a székébe.
- Na most mond, hogy nem éreztél semmit.
Chase zavartan nézett rá, majd megnyalta az ajkait, amin még mindig érezte Greg nyálát, ismét House-ra nézett, majd amilyen gyorsan csak tudott, kirohant az irodából.
House elégedetten nézett utána, aztán fogta a fejhallgatóját, és elindította a lejátszóban lévő cd-t. Fogta a nemrég lopott fájdalomcsillapítóját, és egy szemet a szájába dobott. Közben kénytelen volt nyugtázni magában, hogy Chase sokkal jobban csókol, mint Wilson.
.:: End::.