Grantaire részeg volt. Részeg, mint a gödény. Részeg, mint egy gödény, ami mókás volt. Részeg, mint a gödény, aki bűzös, mint egy görény. Grantaire felnevetett magán, miközben a kulcsaival babrált. Részeg gödény, ez jó. Ezt el kell mondania Combeferre-nek. Ez jó volt.

Amikor Grantaire végül betalált a kulcslyukba és sikerült kinyitnia az ajtót, mert az alkohol pára kissé felszállt az agyáról, belépett az ajtón, és a jó kis kocsmaszag belengte a lakást, ami mindig kísérte a férfit.

- Combeferre! - Grantaire levetette magát a kanapéra, ahol lakótársa épp újságot olvasott. Kicsit közben a kávéasztalhoz is hozzácsapódott.

Combeferre fel se nézett. - Jézus, R.

- Combie! – állt fel Grantaire és ugrott a kanapéra. - Combie. Figyu már.

Combeferre felsóhajtott. – Mi az, Grantaire?

- Van egy viccem! – csapta össze tenyerét Grantaire vidáman.

- Ó, mondd el.

- Oké. Szóval, tudod, milyen részeg vagyok - csuklotta Grantaire. – Mint mindig?

- Valóban? – jegyezte meg közömbösen Combeferre. - Észre se vettem.

- Oh, Combie – ütötte meg a karját Grantaire. – Szóval, olyan rész…

- Hello, ti ketten! – jött haza Feuilly és dobta le a kulcsát az ajtó melletti tálba. Lefagyott és aztán felvett onnan egy fekete csipkés melltartót, ami eddig békésen hevert ott.

- Ó. Látom, itt van Musichetta, ugye?

- Ahha - felelte Combeferre, miközben lapozott az újságban.

- Biztos vagyok benne, hogy Boussuet el lesz ragadtatva – jegyezte meg Feuilly szárazon, ahogy visszadobta a ruhadarabot oda, ahol találta. – Ki volt az, aki úgy gondolta, jó ötlet, ha mi mindannyian összeköltözünk?

- Te - felelte Grantaire és Combeferre egyszerre.

- Te mondtad, hogy így tudunk spórolni a lakbéren.

- Oh, igen, tényleg én mondtam?

- A te zseniális ötleted volt, Feuilly.

- Legalább Enjolras elhatározta, hogy külön költözik Couffal és Jehannal és Pontmercyvel, mert nem hiszem, hogy el tudtam volna viselni minden reggel, ahogy valami világmegváltó beszédet tart nekem valamiről, mielőtt meginnám a kávémat - sóhajtott Feuilly és lehuppant a fotelbe. – Történt valami izgalmas?

- Nem, hacsak nem érdekel az Antique Roadshow.

Feuilly levette a cipőjét.

- Egyébként - fordult Grantaire Combeferre felé. – Szóval, tudod, hogy mindig részeg…

Megszólalt a telefon. Combeferre ismét lapozott az újságban. Feuilly felállt és a hűtőhöz ment, hogy kifossza.

Valahonnan Joly szobájából Musichetta kiabált: - Szól a telefon!

- Igen, köszi 'Chetta! – ordított vissza Feuilly, miközben kivett valamit a hűtőből, ami penészes sajtnak látszott és megszagolta.

- Mindig beleszól valaki a viccembe? - háborgott Grantaire.

Boussuet tűnt fel a szobájából, ahol tanulni próbált és élesen pillantott körbe a helyszínt vizslatva.

- Musichettát hallottam?

A telefon még mindig szólt.

- Musichetta? Itt? Mi? - tiltakozott Combeferre. – Tuti nincs itt, Boussuet.

- Ja, egész biztos nincs itt, legfőképp nem tölti szexi és kellemes dolgokkal az idejét Jolyval ezekben a percekben - tette hozzá Grantaire segítőkészen. – Egész biztos nem szexelnek. Jolyval. Itt. Ebben a lakásban. Biztos nem.

Combeferre rámeredt.

Boussuet hátra arcot csinált és Joly szobája felé vette az irányt.

A telefon még mindig szólt.

- Boussuet!

- Boussuet, mi a franc-

- Oké, kösz, R - Combeferre sóhajtotta magasba emelt tekintettel, miközben Joly szobájába tartott, hogy megnézze a hármast.

A telefon kitartóan csengett.

- Részeg, mint egy gödény! - Grantaire kiáltott Combeferre után. – Ez a poén! Mint egy gödény!

Feuilly lecsavarta a tejesdoboz tetejét és belekortyolt.

- Felveszed a telót, ugye, Grantaire?

Grantaire lemászott a kanapéról, hogy elérje a telefont (mert ugye még mindig részeg volt, mint a gödény.)

- Hülye Combie – morogta Grantaire. – Szerintem mulatságos.

Felvette a telefont.

- Hellllllllllllllllllllllloooooooooooooooooooooooooo? – üvöltött a kagylóba.

- Hello – szólt bele egy nő a telefon másik végén. Rekedt hangja volt, ami ismerős volt Grantaire számára. – Szia, én Enjolrast keresem. Itthon van?

- Nyem – rázta a fejét durván Grantaire, még ha a nő nem is láthatta. Nyem, nem és még egyszer nyemmm. A kedves Enjy már nem lakik itt. Itt Grantaire. Ismerős a hangod, amúgy.

- Grantaire! – sikkantott a nő és hangján megkönnyebbülés hallatszott.

- Grantaire! Hogy vagy?

- Én? - csuklott Grantaire. – Én? Én… hát jól… Részeg vagyok, mint egy gödény.

A nő felnevetett, és a gyöngyöző nevetés arra emlékeztette Grantaire-t, ahogy az ezüst csengettyűk szólnak Karácsonykor, amiket az ajtóra akasztunk.

- Örömmel hallom, hogy van, ami nem változik. És a többiek? Feuilly? Coufeyrac? Combeferre? Jehan? Marius? Hogy vannak?

- Marius és Couf és Jehan sem lakik már itt - magyarázta Grantaire. – Enjolrassal laknak. De jól vannak. Reggel láttam őket. De a többiek itt laknak még, velem. Most is itt vannak. Még Musichetta is – itt lehalkította a hangját. – De csak azért, mert éppen szexuális szolgáltatásokat nyújt Jolynak. Nagyon szépen nevetsz. Nem mondták még?

- Köszönöm, R. Uh…lehet…lehetséges, hogy megvan neked Enjolras száma és meg is adod nekem?

- Persze. A száma 123456789010 - Grantaire büszke volt, hogy milyen pontosan tudja Enjolras számát. Belekortyolt a whiskey-vel töltött laposüvegébe, amit a belső zsebéből húzott elő.

- Grantaire, nem hiszem, hogy ez az aktuális szá… –

- Persze hogy az, butuska! 1234…5…678…9…

- Grantaire?

- Igennn?

- Van egy tollad és papírod kéznél?

- Talán van, talán nincs.

- Grantaire, kérlek, ez most fontos.

- Oké, van! - Istenem, nők. Fárasztóak.

- Oké, átadnál egy üzenetet Enjolrasnak, amikor legközelebb látod?

Grantaire kortyolt még egyet a flaskából, mielőtt válaszolt volna. – Ja – válaszolta. – ja, jajaja jjj jjja…

- O.K. Megmondanád kérlek Enjolrasnak, hogy….

A nő elismételte az üzenetet és Grantaire figyelmesen leírta, és meglepő módon helyesen is, ugyanis, hát tudjuk… részeg volt, mint egy gödény.

- O.K, O.K, mindent leírtam - mondta Grantaire, miközben feje alá helyezte az antik vázát, amit Combeferre nagymamája adott unokájának, és most Grantaire párnának használta. – De mit mondjak, ha kérdezi, hogy ki üzent? Mert tudod, szerintem tudni akarja majd.

- Oh. Oh, igen, igaz. Mondd az, hogy, uh… - a nő aggodalmasnak hallatszott. Idegesnek. Grantaire a füléhez nyomta a telefont és leintette Feuillyt, aki bekapcsolta az Antiques Roadshowt.

-Mondd neki, hogy –

Mikor a nő kimondta a nevét, a vészharangok megszólaltak Grantaire homályos elméjében és szinte azonnal kijózanította. Felült, amitől a váza a földre esett és csendesen, nyugodtan szólt a telefonba. - Köszönjük a hívást – és letette a telefont. Feuilly kérdőn nézett rá.

Grantaire elmosolyodott és teli torokból kiáltozni kezdett: - COMBIE! BOUSSUET! JOLY! Cipőt venni! Megyünk Enjolrashoz!

Grantaire felrohant az Enjolras lakásába vezető lépcsőn, a fokokat kettesével szedte. Istenem, remélte, hogy Enjolrasnál van whiskey. Évek óta nem edzett és kimerült. Csak annak örült, hogy nem volt elég józan ahhoz, hogy emlékezzen Enjolras aktuális számára, és így nem tudta megadni a lánynak

- Ezek a lépcsők túl meredekek – fulladozott Joly. – Meghalok, nem kapok levegőt. Tisztára, mint egy kardio gyakorlat…

- Mit mondott pontosan, Grantaire? - fújtatott Boussuet, lépcsőt mászva. – Azokat a szavakat használta, hogy –

- Férjhez megyek? Igen, pontosan így mondta, te marha – torkollta le Combeferre. – Szerinted iderohannánk éjfélkor, ha nem így lenne?

- Csak azért, mert Grantaire nem a legmegbízhatóbb forrás, még amikor józan is. Most pedig –

- Nem bírom tovább! - lihegte Grantaire lógó nyelvvel.

- Fázom. Ebben az épületben nincs fűtés? - kérdezte Musichetta.

- Mivel te csak egy tangát és egy kabátot viselsz, valószínűleg emiatt érzed ezt – okoskodott Feuilly.

Musichetta fülig pirult. Joly elvigyorodott és karon fogta barátnőjét.

Boussuet morgott.

- Ti a sírba visztek – nyögte Combeferre.

Marius ajtót nyitott, egy Muppets pólóban és Simpsons boxerben.

- Srácok? Mit kerestek itt?

Grantaire félrelökte, a többiek pedig követték.

- Nincs idő elmagyarázni.

- Imádom a boxered, Pontmercy – vigyorgott rá Boussuet.

- Fogd be te kopasz csirke - figyelmeztette Combeferre. - Marius, hol van Enjolras?

- A konyhában - ásította Marius. – De miért -?

Grantaire majdnem felbukott a saját lábában, ahogy a konyha felé rohant.

- Combie majd elmagyarázza!

Enjolras valóban a nem túl szépen kifestett türkiz színű Cosette-alkotta konyhában volt és épp teát főzött, háttal Grantaire-nek. Nem kellett hátrafordulnia, mert a tömény whiskey szagot árasztó férfit szag után felismerte, mert Grantaire-t körüllengte, így Enjolras hátra sem fordulva köszöntötte.

- Hello, R. Minek köszönhetem a látogatást?

- Férjhez megy – lihegte egy szuszra Grantaire. Elkezdte keresni zsebében a flaskát. Innia kellett.

- Ki megy férjhez? - kérdezte Enjolras jóindulatúan és tett egy kanál cukrot a teájába. - Cosette és Marius? Musichetta?

- Nem! - sikította Grantaire. – Csak egy kicsit figy…

- Ó, azt hittem 'Chetta és Joly és Boussuet vesztek össze valamin. És azt akarjátok, hogy segítsek megoldani.

- Nem! Figy-

- Akkor ki?

- Ez… ez… ez… katasztrófa, 'Jolras, kész katasztrófa!

- Ne legyél ilyen tragikus dráma királynő.

Grantaire felnyögött; nem találta a flaskáját. - Enjolras, nincs valami rövided?

- Nincs, de ha lenne is, biztos nem adnék neked - mondta Enjolras nyersen. – Úgy bűzlesz, mint egy alkoholista csöves.

- Mert alkoholista vagyok! - Grantaire jajgatott. - 'Jolras, figyelj –

- Igen, igen, valaki férjhez megy és ez kész katasztrófa. Nos, engem nem érdekelnek a magányos lelkek, de a házas lelkek sem, szóval hálás lennék, ha békán hagynál, hogy nyugodtan megihassam a teám…

- ENJOLRAS! – üvöltött rá Grantaire olyan vadul, hogy Enjolrast kirázta a hideg.

- Enjolras – ismételte nyugodtabban Grantaire beletúrva a hajába és elővéve zsebéből az összehajtott papírdarabot.

- Enjolras, nem Musichetta megy férjhez.

Óvatosan letette elé a papírt és szétnyitotta.

- Hanem Éponine.