Seamus egy csavarhúzóval szerelgette azt a kisgépet, amit a szemétben talált. Nem tudta pontosan mi az, de biztos volt benne, hogy rájön ha készen van.

- Seamus! Merre vagy? – hallotta az anyát kiabálni.

- Itt vagyok anya! – kiabált vissza. A menekült táborok után visszaszorultak az emberek, a régi pincékbe, és csatornákba. A hely mocskos és bűzös volt, ahol laktak, de szövevényes is, és tele volt búvóhelyekkel a nietzcsheiek elől. Ilyen volt az a kis beugró is ahol Seamus megbújt.

Anya jelent meg az alagútban, és rémültnek tűnt. Alacsony és sovány volt. Szőke haja a válláig ért piszoktól kócosan tapadt össze.

- Seamus! – guggolt le a kisfiához. Összeszorult a szíve, ahogy a tengerkék szemébe nézett. Alig volt több tizenötnél és többet szenvedett, mint amit gyereknek kellett volna. – El kell bújnod. Jönnek a vadászok – megragadta a karját, és felhúzta. – El kell bújnod. Érted jönnek.

Seamus eszelősen megrázta a fejét.

- Nem anya! Veled maradok! Megvédelek! – kiabált és megpróbálta elhúzni a karját, de az anyja nem engedte. Kitartóan húzta magával.

- Nem lehet most Seamus! – édesanyával oda ért egy régi fűtés csőhöz. – Búj be ide! – húzta el a rácsot.

- De anya! – ellenkezett Seamus.

Az anyja mélyen a szemébe nézett.

- Fiam, engem nem fognak bántani. Legfeljebb megint megvernek – vont vállat. – Nem érdekel mi történik velem, de ha veled történik valami, abba bele halok. Búj el kérlek! – tolta nyílás felé. – Seamus.

Az alagút vége felől erős határozott léptek zaja hallatszott.

Seamus anyja rémülten nézett hátra.

- Ott nem tudnak elérni. Te elég kicsi vagy, hogy beférj – szemeiből a könnyek apró patakja indult meg.

Seamus először az alagút vége felé nézett, aztán az anyjára.

- Rendben anyu – szorosan átölelte, és az anyja visszaölelt. Beletúrta az arcát kisfia tüskés hajába, és mélyen belélegezte az illatát. Beleírta a tudatába az illatát és teste melegét, az ölelését. Talán most utoljára érzi ezeket.

- Menj most, kérlek – elengedte őt, és nézte, ahogy bekúszik a lyukba. Elég kicsi és sovány volt elférjen benne. Visszarakta a rácsot, és visszaindult az alagútban, hogy szembe szálljon a támadókkal.

Nem volt nála más, mint egy ócska kés. A férjének volt egy gaus pisztolya, amit Seamus rakott össze. Sam nagyon büszke volt rá. Mindenkinek elmesélte, hogy milyen okos az ő fia. És a visítok. Az Seamus saját ötlete alapján csinálta. És remek fegyvernek bizonyult az überek ellen. Azt hajtogatta, hogy az ő fia még sokra viszi. Ki fog jutni a csillagok közé. Mindketten reménykedtek ebben. Egy jobb életet akartak neki. És nem fogja, hagyni ezt meggátolják. Alig jutott el pár méterre, amikor egy nietzcsheibe ütközött. Felemelte a fejét. A rémülettől szemei kimeredtek. Akaratlanul is hátrébb lépett. Ujjait rászorította kése nyelére.

Az über sebhelyes arcán mosoly futott át.

- Nocsak, nocsak. Mi van itt nekünk?

Három társa engedelmesen röhögött.

- Mit akarsz? – vágta oda anya. – Nincs semmim – lesütötte a szemét, akár egy engedelmes rabszolga. De ez csak a felszín volt.

- Dehogy nem – mérte végig az über. – Mi a neved kludge?

- Lizzie, uram – szegte le a fejét még mélyebben.

- Remek – az über ujjaival finoman megfogta az állát, és felemelte a fejét. – És most lesz hozzád egy-két kérdésem.

Lizzie szemei menekülési útvonalak után kutattak. Az übernek csak a mellkasáig ért. Esélyese volt egy verekedésben.

- Hol van? – kérdezte barátságosan az über.

- Mi hol van? – Lizzie azonnal meg is bánta, hogy automatikusan visszakérdezet.

Az über lekevert egyet neki. Nem erőből csak figyelmeztetőleg.

Lizzie az arcához kapta a kezét, és haja fátyla mögül nézte a nietzcsheit.

- Látom nem akarsz kérdésekre válaszolni – vigyorodott el farkasszerűen az über. Végig mérte a kicsi törékeny nőt. Kezét felemelte, hogy megmarkolja az egyik apró mellett.

Lizzie ösztönösen cselekedett, mint akármelyik nő, aki a szemérmét védi. Apró kezével rácsapott a férfi hatalmas mancsára. Egy halk csattanás hallatszott, ahogy bőr ért bőrt, de az egész olyan volt, mintha egy kisgyerek csapkodna egy felnőttet.

Az über felröhögött. Társai párpillanatig csak hallgattak, aztán csatlakoztak főnökükhöz.

Lizzie szíve rémülten dobogott a mellkasában. Tudta, hogy az übereknek, olyan ez akár a dobszó.

- Harcias a kicsike – nézett le rá az über férfi. – Szeretem – hajolt közelebb.

- Abból nem eszel – sziszegte Lizzie. Jobbját akaratlanul is a mellei elé emelte. Sápadt beesett arcán a düh, és a félelem miatt vörös pír jelent meg.

Az über helytelenítőleg megcsóválta a fejét. Hátra fordult társaihoz.

- Látjátok? – kuncogott. – A kis Lizzie nem szeretne semmit sem csinálni velünk? Biztosan alsóbbrendűnek hisz minket – az über férfi elégedetten látta, hogy társai arcán is ugyan olyan mosoly jelenik meg, mint a sajátján. – Mit gondoltok, felvilágosítsuk, hogy téved?

Társai helyeslően bólogattak.

Lizzie imádkozott, hogy Seamus már messze járjon, és ne kelljen látnia mi fog történni.

Az über újra felé fordult.

- Rendben, ha te nem akarsz velünk szórakozni, majd a kicsi fiad – mosolya még szélesebb lett, ahogy látta Lizzie reakcióját. A nő szemei még jobban kiterjedtek. Tudta, hogy mi futott át a nő agyán. Látta az arcán. – Hogy is hívják? – gondolkozott el. – Seamus? – ujjhegyeivel kisöpörte a nő arcából a hajtincseit. A nő megrettent, de nem ugrott hátra. Ha tovább folytatja ezt a kisjátékot, a nő el fog árulni neki mindent, csak hogy ő meg meneküljön.

- Nekem nincs fiam.

Az über álla leesett. Nem számított erre. Azt gondolta, hogy a nő egyből meg fog futamodni.

- Mit mondtál? – sziszegte a nő arcába ingerülten.

- Nekem nincs fiam – ismételt Lizzie. - És soha nem is volt.

Az über arca vicsorba torzult. Ez a nő volt a kis kludge anyja. Ehhez nem fért kétség. A makacskodása csak számára tette élvezetesebbé a dolgot.

- Tudom, hogy te vagy a kludge anyja – hajolt egészen közel Lizzie arcához. – És el fogod mondani nekem.

- Nekem nincs fiam – ismételt makacsul Lizzie.

Egy követhetetlen mozdulattal az über bele markolt a hajába és hátra rántotta a fejét.

Lizzie teste megfeszült, kezeivel az über kezei után kapott.

- Ide figyelj rám kludge. Te életben maradhatsz, ha elmondod, hogy hol van a fattyad – suttogta a fülébe. A nyakát szinte perzselte az über meleg lélegzete. – Ha most megmondod, hol van, Drago Museveni csontjaira esküszöm, hogy gyors halála lesz.

Lizzie szemeibe könnyek szöktek a testi és lelki fájdalomtól.

- Nincs…

Az über kegyetlenül megrázta.

- Ribanc! Tudom, hogy ki vagy! Láttam már a fiadat is! – acsargott az über. – Mindenütt érzem a szagát!

Lizie megrázta a fejét.

- Nem mondok neked semmit! – igyekezett kitépni magát az über fogásából. Nem érdekelte mekkora fájdalommal is jár.

- Tudod mit fogok tenni vele ha később találom meg? – vigyorgott a nőre.

Lizzie rémülten rezzent össze.

- Pontosan. Ő biztosan készségesebb lesz, ha rólad lesz szó – természetesen nem tette volna meg. Odáig soha nem alacsonyodott volna le. De ebbe a nőbe volt tűz. Talán megtartja magának.

Lizzie eszelősen kapálódzott.

- NEM!!!! Hozzá ne merj érni a fiamhoz te mocsok! Kimetszem azt a rohadt szívedet!

Az über röhögött.

- Küzdjél kludge! Hosszabbítsd meg a fiad szenvedést!

Lizzie teli tüdőből sikított, ahogy megpróbálta kirángatni a haját az über vasmarkából. De csak annyit ért el, hogy az überek még jobban röhögtek rajta. Semmi nem érdekelte, csak Seamus meneküljön meg.

Az über felemelte a hajánál fogva, fejbőrébe fájdalom mart. Lábai jóval a járat piszkos padlója felett kalimpáltak. Ösztönszerűen kapaszkodott meg az über hajába markoló kezében, hogy enyhítse a fájdalmát.

- Tudod mit kludge? – emelte az arca elé az über. – Van egy utolsó esélyed. Mond meg hol van, és téged elengedünk. Na mit szólsz?

Lizie szemen köpte.

Az über felhördült és a földre dobta.

Lizzie nyekkenve terült el a padlón. És meg sem moccant.

- Kutassatok át mindent! Itt lehet az a fattyú! – üvöltötte az über.

3