Üdvözlök minden kedves olvasót itt a legújabb történetemnél. Ez a második történet amit valaha írtam és az első magyarul.
A történet egy kitalált karakterről Martin Mede-ről fog szólni. Rajta és a történeten kívül semmit nem birtoklok (nyilván). Minden jog a Bethesda-t illeti.
Nem is húzom tovább az időt remélem tetszeni fog a történet.
A Birodalom fia:
Egy új hajnal
Prológus
Huszonöt év telt el a Nagy Háború óta a Birodalom és az elf Aldmeri Uralom között. Huszonöt évnyi feszült béke és bizalmatlanság. A Birodalom már nem az mint ami valaha volt, a politikai rivalizálások és hatalmi harcok teljesen majdnem teljesen legyengítették. Egyedül a császárnak, második Titus Mede-nek a Vörös Gyűrűi csata hősének köszönhető hogy még áll a Birodalom, de a császár megöregedett és égészsége is hanyatlani kezdett. Így a negyedik éra kétszázadik évében a Birodalom új nehézségeknek néz elébe. Az egykor békés provinciában Skyrimban felkelés tört ki a birodalom ellen miután Viharköpenyes Ulfric, Széltető Jarlja, megölte Skyrim királyát Toryggot. A felkelés leverése érdekében a császár két légiót vezényelt Skyrimba legjobb hadvezére Flavus Tullius vezetésével. A császár az egyetlen fiát és a birodalom örökösét, a 17 éves Martint is a légiókkal küldte annak érdekében, hogy megtanulja az uralkodás és a vezetés lényegét.
A nap ragyogott az égen és melegen sütötte a földet, de ennek ellenére a levegő fagyos volt. A hegyeket hó borította és Martin azt gondolta magában, hogy már az idők kezdete óta így lehettek már. Martin körbenézett lováról, Tűzről, hogy megnézze, hogy a légiósok hogy bírták a hideget. Egy hete indultak el a Birodalmi Városból, de még csak most értél el a Jerall hegységet. A légiósok felvoltak szerelve téli felszereléssel, de látszott rajtuk, hogy a hideg már kezdi kikezdeni őket. ' Ezzel a sebességgel, sokkal tovább fog tartani az út, hogy átkeljünk a hegyeken', Martin gondolta miközben némán lovagolt tovább, ' Minél hamarabb el kell érnünk Falkreathet különben a veszteségek nőni fognak.'
Miután egésznap meneteltek a nap kezdett lebukni a horizonton és Tullius tábornok elrendelte a táborverést és a légiósok elkezdték felhúzni a sátraikat. Tullius tábornok volt a két Skyrimba vezényelt légió parancsnoka és az újonnan kinevezett katonai kormányzója a provinciának. Tullius már a Nagy Háború előtt szolgált a légióban. A háború alatt parancsnokként szolgált és harcolt a Vörös Gyűrűi csatában, személyesen vezényelve a császári gárdát miközben Martin apja vezette a rohamot a főváros visszafoglalásában. A háború után Tullius gyorsan emelkedett a ranglétrán köszönhetően a képességeinek és a kiváló katonai szakértelmének. Martin mentorának tartotta mivel gyerekkora óta tanította őt és most örült neki, hogy élesben is tanulhat tőle.
Martin éppen csak elkezdte levenni a páncélját a sátrában mikor Tullius személyi segítője lépett a sátorba és tisztelgett neki.
"Hercegem, a tábornok kéri, hogy jelenj meg a parancsnoki sátorban", mondta a segítő miközben a földre nézett, mert nem mert Martin szemébe nézni.
"Értem és említette az okát?", kérdezte Martin miközben az alkarvédőjét vette le.
"Nem hercegem, nem említette az okát", mondta a segítő.
"Rendben mond meg a tábornoknak, hogy rögtön megyek", mondta Martin miközben letette a tábori asztalra a karvédőt.
Miután végzett Martin elindult a parancsnok sátra felé. Az út közben hallotta pár légiós beszélgetését. Néhány a hideg időről, néhány a hosszú útról, de a legtöbben az előttük álló harcról beszéltek. Egy rövid séta után oda ért a sátorhoz melynek bejárata előtt két őr állt, akik a Penitus Oculatushoz tartoztak és mikor Martin belépet a sátorba tisztelegtek neki. A sátor maga hatalmas volt, magasan a többi fölé tornyosulva. Bent a sátorban egy nagy tábori asztal volt, amin egész Tamriel kidolgozott térképe volt mellette egy kisebb térképpel, ami magát Skyrimet ábrázolta. Az asztal körül három férfi ált: Lannus parancsnok, egy ember férfi hatalmas fekete bajusszal, mellette ált Vradnel parancsnok, aki egy sötét elf vagy, ahogy sokan hívják a faját dunmer volt, aki népe helyzetén kívül meglepő módon hű maradt a Birodalomhoz. Az asztalfő helyén állt a tábornok maga. Tullius egy birodalmi volt aki már legalább ötven telet megélt és már őszült a haja. Korához képest viszont roppant jó fizikummal rendelkezett, megszégyenítve ezzel sok nála tíz, tizenöt évvel fiatalabb férfit.
Mikor a parancsnokok meglátták, hogy Martin lépett a sátorba rögtön meghajoltak előtte de Tullius csak bólintott egyet. Ez sokaknak tiszteletlennek hathatott volna, de Martin gyerekkora óta ismerte Tulliust és nem vette sértőnek.
"Azt hallotam, hogy szükség van rám", mondta Martin ahogy közelebb lépett az asztalhoz miközben mosolygott egyett.
"Ez így igaz, Hercegem", mondta Tullius majd felemelt két levelet az asztalról és átnyújtotta Martinnak, "Hírek érkeztek a fővárosból és északról", fejezte be.
Martin átvette a levelelet és először a fővárosből érkezettet olvasta el. Az apjától érkezett és leírta, hogy az apja állapota javult de még mindig gyengének érzi magát. Martin örült a hírnek mivel az apja már régóta betegeskedett.
A másik levelet már nem tudta teljesen elolvasni mivel Tullius beszélni kezdett de annyit sikerült megtudnia, hogy Magányvára Jarljától és Skyrim néhai királyának az özvegyétől Elisiftől érkezett.
"Elisif követeli, hogy minél hamarabb vonuljunk Magányvárába", kezdte Tullius miközben felegyenesedett az asztaltól, "Átkozott asszony, mintha keresztül vonulni fél Skyrimen olyan egyszerű lenne"
"Tábornok szükségünk van Elisifre, ő Skyrim jogos királynéja most, hogy a férje halott", mondta Lannus a tábornoknak, "Együtt kell vele működnünk"
Vradnel parancsnok a térképen egy településre, Falkreathre, mutatott. "Ha eröltetett mentben haladnánk elérhetnénk Falkreathtet három napon belül", mondta Vradnel miközben Tulliusra nézett, "De így jelentős veszélynek tennénk ki a légiót"
Martin belegondolt abba amit parancsnok mondott. Ha egész este menetelnek akkor igaz, hogy hamarabb oda érnek de ha rajtuk ütnek akkor a légiósoknak nem less erejük harcolni.
Az elmélkedéséből Lannus megszólalása hozta ki.
"Nem lehetünk gondatlanok most, főleg, hogy nem is tudjuk, hogy mekkora Ulfric seregének a mérete", mondta a bajszos parancsnok, "Óvatosan kell eljárnunk különben mind rajta veszhetünk"
"De ha túl sokáig tétlenkedünk akkor elveszthetjük a jarlok támogatását", vágott vissza Vradnel idegesen, "Sokan már így is vagy támogatják a lázadást vagy rokonszenveznek vele. Erővel kell fellépnünk"
Tullius aki eddig csendben volt most az asztalra csapott az öklével. A parancsnokok erre elhalgattak és a tábornokra néztek.
"Nem egymással kell harcolnunk hanem az ellenséggel, tartalékoljátok az erőtök a viharköpenyesekre", mondta Tullius majd Martinra nézett aki csenben figyelte az eseményeket, "Azt hiszem itt az ideje, hogy a herceg is beleszólhasson a hadi tervekbe", Tullius újra az asztalra támaszkodott, "Hercegem ön szerint mit kéne tennünk? ", kérdezte a tábornok.
Martin újra a térképre nézett először Falkreathre, majd onnan az utat követve Fehérvágtára pillantott, utánna pedig Magányvárára.
"Akármit is teszünk", kezdte Martin ahogy a mentorára pillantott, "Először mindenképpen el kell érnünk Falkreathet, hogy feltöltsük a készleteinket és, hogy pihenjenek az emberek. Szerintem Vradnel parancsnoknak igaza van és eröltettett menetben kell haladnunk. Ma mikor végig néztem a katonákon láttam, hogy a hideg egyre elviselhetetlenebb így ez az egyetlen lehetőségünk, hogy elhagyuk a hegyeket", fejezte be Martin.
"A herceg igazat beszél", mondta Vradnel parancsnok és Lannus is bólintott.
"Akkor hát eldöntetett", kezdte Tullius, "Mindenki mennyen pihenni, hosszú út áll elöttünk"
A parancsnokok tisztelegtek majd elhagyták a sátrat. Vradnel mielött kilépett Martinra mosolygott. "Hercegem", mondta majd meghajolt és elhagyta a sátrat egyedül hagyva ezzel Martint és mentorát.
Tullius egy kisebb asztalhoz lépett majd felemelte a boros kancsót és megtöltött két kupát az erős nedűvel és egyet Martinnak nyújtott aki elvette. Koccintottak egyet majd Martin egyhuzamra megitta de mivel nem volt hozzá szokva az erős italokhoz így kicsit köhögött tőle.
Tullius erre felnevetett. "Hát ha mást nem is, de azt megtanulod, hogy hogyan igyál úgy mint egy igazi légiós", mondta majd ő is lehúzta a kupájában lévő bort.
"Még egy dolog amit meg kell majd tanulnom", válaszolta mosolyogva Martin majd a térképre pillantott az asztalon, "Nehéz harc lesz attól félek", mondta.
"Hát ma már nem tehetünk semmit", mondta Tullius ahogy leült egy székre, "Pihenned kéne neked is, ahogy mondtam hosszú utunk less még"
Martin mentorára nézett és látta rajta, hogy ő is fáradt volt az egész napi meneteléstöl.
"Igazad van", válaszolta Martin, "De neked is azt kéne tenned"
Erre Tullius mégegyszer felnevetett. "Haaa….Majd ha te is annyi időt töltesz a légióban mint én akkor majd átértékeled a pihenést. De most menj és aludj egyet ez parancs.", fejezte be Tullius amire Martin csak mosolygott egyet majd tisztelgett és kilépett a sátorból.
Az úton a sátráig hallotta ahogy a néhány légiós énekel a tábor tűz körül.
'Virágnak mondanálak egy messzi földről
Az kit tiszta szívből szeretni tudok
Szívemnek legkedvesebb személyt
Szerelmem, itt leszel szívemben mindörökké'
Martin mosolygott a dalon majd odalépett a légiósokhoz akik mikor meglátták, hogy a herceg közelít rögtön meghajoltak elötte.
"Nyugalom csak hallottam a gyönyörü dalt és gondoltam meghallgatom", mondta nevetve Martin.
"Ó, hercegem ez a nótácska még nincsen kész, de lassacskán haladok vele", mondta a légiós aki énekelte.
"Hát ha az asszonyod tényleg olyan gyönyörű mint amilyennek énekled akkor jobb ha hamar elkészülsz mert csak jót érdemelhet", válaszolta Martin miközben megütögette a légiós vállat mire a többiek elkeztek nevetni, "És milyen néven szólítják e derék dalnokot?"
"Jecknek felség…Jecknek Brumából", dadogta a légiós még mindig megilletődötten a herceg jelenlététől.
"Hát ha csak fele annyira forgatod jól a kardod mint amilyen jól dalolsz akkor a viharköpenyeseknek esélyük sincsen", mondta Martin amire a légiósok ujjongani kezdtek, "További jó estét uraim", fejezte be végül Martin.
"Kö..kö..köszönjük felség", dadogta Jeck amint meghajolt. Martin csak mosolygott egyet majd elindult a sátrához.
Aznap este egy nagy csatáról álmodott melyben több ezren harcoltak de ekkor egy hatalmas fekete árnyék suhant végig a harcmező fölött elnyelve mindent és mindenkit.
