1. My Sweet Strawberry

Hideg téli nap lassan a végéhez közeledett. Bár már megint kezdett fagyni, nappal sok hó és jég elolvadt. A járdára lecsepegő víz kezdett megfagyni.

Az utcán egy magas, narancssárga hajú fiú, sötétkék kabátban, lassan ballagott haza. Itt-ott megcsúszott és csúnya káromkodással ment tovább. Az egyik kezében egy fehér szilon táska a szupermarketből a másikban pedig egy csomag cukorka. Már látta a házat ahol az apjával, húgaival és egy kis ingyenélővel élt. Mivel nem volt rajta kesztyű, a hidegtől már nem érezte a kezét, már alig várta, hogy haza érjen.

- Itt vagyok - kiáltott már az ajtótól. Levetette a kabátját és a csizmáit, majd besétált a konyhába, ahol rögtön lerohanta a kis barna hajú húga.

- Ichi-nii! Végre itt vagy! Gyorsan add oda a répát. Már azt hittem, hogy nem fogsz időben ide érni - kikapta kezéből a szatyrot. - Minek ez a cukorka? - kérdezte, miután kivette azt is a táskából.

- Ichigo, már megint cukorkákkal tömöd magad? - fordult Ichigohoz másik húga.

- Jól hallom? A kicsi fiam megint cukorkákkal tömi magát? - rohant hozzá apja, Isshin, fehér orvosi köpenyben. - Tudod, hogy nem egészséges és kis korodban…

- Én…

- Ichigo, apukádnak igaza van. Nem egészséges a sok édesség - szakította őt félbe Rukia.

- Na, ezt pont te mondod? Aki reggeltől azokat a hülye nyúl formájú nyalókákat eszed? - csattant fel Ichigo. Rukia ezért hozzá vágta a díszpárnát és visszafordult a tévéhez.

- Te kis szutyok! - mormolta Ichigo, amit persze Rukia meghallott.

- Ki neked a szutyok? - vágott hozzá még egy párnát.

- Ichigo! Mégis hogyan beszélhetsz így Rukia-chanról az én kis lányomról? - kiáltott Isshin és már repült is Ichigo feje felé kinyújtott lábbal. Ichigo könnyedén kikerülte apja támadását és az le fejjel landolt a lépcsőn.

- Vigyázz öreg - lépte át apja lábát Ichigo úton a szobájába. Isshin erre felpattant.

- Rukia-chan, látod, hogyan beszél az a hálátlan kölyök velem? Velem a szeretett apjával! Óó, ha most itt lenne a feleségem… - ragadt rá felesége képére.

- Akkor most lehűtene ő és nem kéne nekem - mormolta unottan Karin és leöntötte hőn szeretett apját egy pohár hideg vízzel.

- Karin! Már te is… - Ichigo becsapta maga után az ajtót, hogy már ne is halja azt a ribilliót lentről. Fáradtan lefeküdt az ágyra. Kezében szorongatta a még nem felbontott csomag cukorkát. Már úton hazafelé megevett egy egész csomagot, de ezt is felbontotta és két cukrot mindjárt a szájába is tömött. Szemeit a plafonra szegezte és addig bámulta, amíg álomba nem merült.

Két óra múlva Isshin nagy mosollyal az arcán betáncolt a szobájába és felkeltette.

- Mi akarsz? - kérdezte álmosan Ichigo.

- Van egy nagyon jó hírem - mondta apja és csinált egy piruettet a szoba közepén. - Holnap reggel indulunk Yamamoto bácsikához, egy egész hétre.

- Aha - Ichigo felült és kezébe vette az első könyvet, ami az asztalán volt.

- Azért egy kicsit jobban is örülhetnél - megjegyezte gúnyosan apja.

- Én sehová sem megyek - jelentette ki Ichigo, miközben a könyvben lapozott.

- Már hogy nem jönnél! Muszáj bemutatnom neki Rukia-chant és már illő volna meglátogatni őt. Régen voltunk nála, és tudod jól, hogy a szünetben meg szokjuk látogatni. Ez már szinte tradíció!

- Nem megyek sehová! Ti csak menjetek és vigyétek azt az undok kis pöttömöt is.

- Hé, ki neked az undok pöttöm? - jelent meg az ajtóban Rukia. A nyalókát, ami a kezében volt hozzá vágta Ichigohoz.

- Most nézd meg te idióta, beleragadt a hajamba! - Ichigo felugrott az ágyról.

- Majd apuci kivesziiii - táncolt oda Isshin, akit mindjárt el is bökött magától és kiszakította a nyalókát a hajából. Majd angolosan távozott a szobából, útközben persze nem felejtette el Rukia arcára ragasztani a nyalókát.

Korán reggel Ichigo álmosan álldogált az ajtónál, és várta Isshint, aki végül nagy mosollyal és egy nagy hátizsákkal oda ért. Rá nézet Ichigora, aki gyilkos tekintettel figyelte őt – reggel négykor felkeltette őt és rákényszerítette, hogy pakoljon össze - , majd Karinra, aki unottan nézte a falat, Rukiára, akinek nagy vigyor volt az arcán és végül Yuzura, aki csörgött a kulcsokkal.

- Akkor meg is vagyunk, ugye? - emelte fel Yuzu utazótáskáját és még egyszer körbe nézett. - Villany lekapcsolva a fűtés úgyszintén, gáz rendben, a víz nem csurog, kutyánk, macskánk, hörcsögünk, nyulunk, sem halaink nincsenek… talán pár nagy kövér pókunk… de azok meg lesznek nélkülünk is. Na, akkor neki… - még mielőtt befejezte volna a mondatot Ichigo hirtelen megfordult és neki ment az ajtónak. Isshin először megdöbbenve nézte fiát, majd elkezdett nevetni.

- Hát nem épp azt akartam mondani, hogy neki mehetünk az ajtónak - nevetve kikerülte Ichigot, aki súrolta a homlokát és kiment.

- Már alig várom, hogy ott legyünk! - Rukia nagy mosollyal besétált az állomásra.

- Nem értem miért vagy ilyen izgatott - mormolta Ichigo, aki mellette ment, és maga mögött húzta Rukia sárga utazótáskáját. - Egyébkén miért nekem kell vinni a te cuccaidat is?

- Mert gentleman vagy és örömöt okoz, ha segíthetsz a lányoknak - hajolt hozzá Isshin, aki Yuzu tasiját húzta.

- Te inkább fogd be a szádat - suttogta Ichigo. - Még jó hogy Karin semmi képen sem adja oda az ő hátizsákját. - Isshin oda adta nekik a jegyeket és minden automatikusan a menetrendre néztek.

- Pont időben - mondta nagy mosollyal Isshin, majd elindultak a vágányhoz.

- Ki nem állhatom a vonatokat - jelentette ki Karin, mikor szálltak fel.

- Miért? - kérdezte meglepetten Rukia, aki mellette ált. Karin csak megvonta a vállát.

- Nem tudom. Undorítóak - nézegette a grafitit, ami pont az orra előtt volt. Majd nem épp szívesen felszállt. Rukia követte. Mikor már minden benn voltak, nekiálltak egy üres kupét keresni. Persze mindben volt valaki.

- Na, én innen már nem mozdulok - jelentette ki Karin és bement abba a kupéba, ami mellett megállt. Ketten voltak ott.

- Én pedig nem vagyok hajlandó ezzel az öreg bolonddal együtt lenni - mondta Ichigo, és rá mutatott az apjára, majd pedig elsétált.

- Majd én beszélek vele - indult volna utána Yuzu, de apja keze megállította őt.

- Hagyd őt - suttogta és megsértődve bement Karin után.

- Ichi-nii mostanában nagyon undok - sóhajtott Yuzu és rá nézett Rukiára, aki bámulta az ajtót, ami mögött Ichigo eltűnt mikor át ment a másik szerelvénybe. Majd Yuzu bement apja után a kupéba. Rukia pedig követte Ichigot.

- Ichigo - mondta mikor belépett a kupéba, ahol ő és egy férfi ült, aki arcát eltakarta az újság. Ichigo rá nézett.

- Hm?

- Mi a bajod? - ült mellé Rukia és fürkésző tekintettel figyelte őt.

- Semmi - mormolta és újból kinézett az ablakon. A vonat lassan elindult.

- Akkor mégis miért viselkedsz így? Hogyan beszélhetsz így az apáddal? - kérdezte és megbökte őt, de nem fordult hozzá. Továbbra is csak bámult ki az ablakon.

- Mert idegesítő - mondta csendben. Erre Rukia már nagyon felmérgedet.

- Az egyetlen idegesítő ember a családban az te vagy! – kiáltotta. - Az a bajod hogy az apád a lányának tekint?

Ichigo végre megfordult és hülyén rá nézett.

- Ezt még honnan veszed? Persze hogy nem! Velem van a baj, nem veletek! - mondta, majd visszafordult az ablakhoz. Rukia sóhajtott nagyot.

- Ichigo, kérlek, hadd ezt abba. Viselkedj már végre felnőttként.

- Azon vagyok - suttogta, de Rukia nem hallotta.

Egész úton csendbe voltak. Ichigo csak bámult ki az ablakon, Rukia pedig elaludt. Már majdnem ott voltak, mikor Ichigo újra megszólalt.

- Hagyja már abba a leskelődést maga perverz barom - rákiáltott a szemben üllő férfira, aki csak csúnyán rá nézett és visszabújt az újságja mögé. Rukia, akit Ichigo kiáltásara kelt fel, viszont nem értette mi történt, ezért álmos szemei Ichigoról az idegen férfira futkostak. Egyszer csak a férfi kikukucskált az újság mögül, pont amikor Rukia ránézett. Nagy vigyor jelent meg az arcán és megnyalta száját. Rukiát kirázta a hideg. Mikor Ichigo cukorkáért nyúlt a kabátja zsebébe, megbökte őt.

- Mi van már? - kérdezte ingerelten. Rukia fejével rámutatott a férfira, aki folyton figyelte őt. Ichigo felforgatta szemeit és egy sóhajjal átölelte Rukiát és magához húzta. A férfi rögtön megint széthajtotta az újságját és maga elé tette. Rukia arcán pici mosoly jelent meg és hozzá bújt Ichigohoz. Olyan finom, édes illata volt.

- Hm - Rukia behunyta szemeit és arcát belefúrta Ichigo kabátjába. Így nem látta, hogy a férfi, aki szemben ül, újból figyeli őt.

Félóra múlva már az állomáson álltak egymás mellet és nézték az előttük lévő hosszú egyenes utat, ami egyenest Yamamoto bácsika házához vezetett. Egy kis falu szélén élt, nagy házban. Az állomás elég messze volt a falutól, és mivel tél volt, Ichigo nem igen örült a hosszú sétának, ami előttük ált.

- Miért nincs itt busz vagy valami, ami bevinne a faluba? - csúnyán körbe nézett Ichigo, és a hátizsákját a vállára dobta, majd felemelte Rukia táskáját.

- Ott vannak a lábaid - mondta Isshin és elindult a havas úton. Yuzu utána szaladt és Karin is lassan elindult. Ichigo csak csendben figyelte őket és észre sem vette, hogy Rukia ott áll mellette és ő rá néz.

- Legalább az utat rendbe tehették volna - mormolta Ichigo, mikor Yuzu elcsúszott a havon, ami rá volt fagyva az útra.

- Hát az tény.

- Rukia-chan! - Kiáltott Yuzu, mikor felállt és észrevette, hogy ők ketten még mindig ott álnak. - Gyere gyorsan - integetett. Rukia bólintott és elindult. Ichigo pedig egy sóhajjal követte.

Mire Yamamoto bácsi házához értek, már majdnem dél volt és a hó is kezdett olvadni. Yamamoto bácsi lassan bicegett feléjük, nagy mosollyal az arcán és tárt kezekkel.

- Szervusztok! Nagyon örülök, hogy idén is ellátogattatok hozzám - ölelte át Isshint, aki nagy mosollyal visszaölelt.

- Bácsikám! Esküszöm, hogy évről évre fiatalabb vagy - Yamamoto bácsi hangosan elnevette magát.

- Ugyan fiam, ne viccelődj a vénemberrel - veregette meg a hátát, majd a többiekre nézett, - Karin, Yuzu! Mennyire megnőttetek, szinte már felnőtt nők vagytok - ölelte meg a lányokat.

- Bácsikám, ő itt Rukia-chan - mutatott rá Rukiára, aki Ichigo mögött bujkált. Zavarban volt.

- Jó napot Yamamoto úr - mondta csendben.

- Nyugodtan szólíts bácsikának. Már vagy húsz éve senki sem szólított Yamamoto úrnak -nevetve kihúzta Ichigo mögül és átölelte. Majd Ichigohoz fordult.

- Ichigo, mosoly. - Mosolyogva hozzá lépett. Ichigo arcán egy nagyon savanyú mosoly jelent meg. Yamamoto bácsi megölelte majd elengedte.

- Ugyan már! Annyit mosolyog, mint amennyit a Szaharában hullik a hó - mondta ingerelten Isshin.

- Biztosan van valami ok, hogy olyan keveset mosolyog - megveregette Ichigo hátát.

- Pff, persze! - Isshin elindult be a házba. A többiek csak meghökkenve nézték őt.

- Nos, - fordult meg Yamamoto bácsi. - Menjünk be mink is. Elég hűvös van, és már kellene ebédelni is - mondta. Mindenki bólintott és együtt elindultak Isshin után.

Ichigo, Rukia, Karin és Yuzu egy szobát kaptak és Isshin Yamamoto bácsikával volt, mint minden évben. Ebéd után kipakoltak, majd pedig minden összegyűltek az ebédlőben. Mindenki ott volt, kivéve Ichigot, aki inkább kiment sétálni az udvarba. Csak egy vékony pulcsi volt rajta, de nem fázott. Lassan sétált a hóval belepett udvarban. Egyszer csak csendes lépteket hallott maga mögött.

- Mi van? - kérdezte, anélkül hogy megfordult volna.

- Hoztam neked kabátot - mondta Rukia.

- Nem fázom.

- Hideg van. Meg akarsz fázni? Vedd fel - odaszaladt hozzá, és kezébe nyomta a kabátot. Ichigo elvette tőle, de nem vette fel.

- Szeretnéd tudni, mi az oka, hogy így viselkedek? - kérdezte, majd felvette a kabátját. Neki dőlt egy fának, kezeit mélyen a zsebébe dugta és tekintetét a földre szegezte.

- Persze - közelebb ment hozzá Rukia.

- Az eredmények végett.

- Miféle eredmények?

- Az orvostól.

- Az apádtól? - megrázta a fejét és továbbra is a földet nézte.

- Tudod te milyen nehéz olyan orvost találni, aki nem ismeri őt? Esküszöm, hogy annak a vénembernek mindenhol vannak ismerősei.

- Van valami bajod? - kérdezte kissé ijedten Rukia. Ichigo csak megvonta a vállát.

- Rosszul éreztem magam. Így elmentem orvoshoz… Úgy gondolja, … lehet… daganat.

- D… daganat? Ez csak vicc, ugye? Hogyan mondhatsz ilyen baromságot? Hiszen teljesen egészséges vagy! - mérgesen nézet rá Rukia. Ichigo hallgatott és ő mindig idegesebb volt. Rájött, hogy nem viccel.

- Miért nem mentél az apád után? Miért kellett valaki idegenhez menni? Milyen hülyeség ez már? - csattant fel Rukia. Ichigo csendben figyelte őt. Sokáig néztek egymás szemébe, majd Rukia lehajtotta a fejét és lassan visszament a házba. Ichigo még egy ideig nézett utána, majd felsóhajtott, belenyúlt kabátja zsebébe és kivett két cukrot, amit mindjárt a szájába is tömött.