Immár egy hete…
Egy hete annak az őrült reggelnek, amikor is Draco Malfoy mellett ébredtem.
Emlékszem, néhány pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok, és hogy a fenébe kerültem oda.
Aztán szépen lassan eszembe jutott minden. Az elmúlt este, az éjszaka… az utolsó vizsgák utáni évzáró bál… és az azt követő események.
Részeg voltam? Nem tudom. Nem hiszem. Csak két pohár italra emlékszem, amit Malfoyjal megittam, tehát nem lehettem részeg.
De akkor hogy a fenébe kerültem az ágyába? Eszem nincs hozzá, mégis ott ért a reggel.
De haladjunk csak szépen sorjában.
Kezdjük ott, hogy hullára nem volt kedvem ehhez az egész nyomorult felhajtáshoz. Tudtam, hogy kegyetlenül unalmas cécó lesz csak az egész, ahol eleinte bele lehet fulladni a tömény képmutatásba, éjfélkor pedig már mindenki matt részeg lesz, ha nem rosszabb, és csak kerülgethetem őket, ha ki akarok menekülni a nagyteremből.
Hogy akkor mégis mi a frászért gondoltam meg magam az utolsó pillanatban? Azóta is halvány pepita fogalmam sincs róla.
Egy órával a kezdés előtt döntöttem úgy, hogy mégis elmegyek. Legfeljebb ha gáz lesz, hamar megpattanok. Hogy pukkasszam a népet, úgy gondoltam, mugli cuccban megyek, így csak egy fekete nadrágot vettem egy sötétszürke inggel.
Nem szoktam direkt húzni az emberek agyát azzal, hogy áthágom a szabályokat, de most, hogy végeztem az iskolával, úgy gondoltam, ma ennyit igazán megérdemlek.
Jobban is éreztem magam így.
Mikor bementem, még elég kriptahangulat volt. Mondhatni hagyományos báli hangulat. De tudtam, hogy ez csak addig lesz így, míg itt van a tanárok nagy része. Utána aztán elszabadul a pokol.
Körülnéztem.
Az asztalok legtöbbjénél enyelgő párocskák, vagy viháncoló barátnők, vagy egyéb hasonló társaságok voltak, de a legtöbben táncoltak. Már akiknek volt kivel. Úgy tűnt rajtam kívül mindenkinek volt kivel.
Egy asztal volt csak, ahol egyedül ült valaki.
Draco Malfoy a maga fenségében úgy nézett végig a társaságon, mint az óvóbácsi a fogócskázó gyerekeken.
Sokkal érettebb volt, mint a táncparketten riszáló csürhe nagy része, de ezt csak a tekintetében láttam, ahogy a magaméban is, ha tükörbe néztem.
Nem lepett meg, hogy egyedül volt. Az utóbbi időben gyakran volt erre példa. Az egyik gorillája meghalt a végső csatában. A másikat az anyja nem engedte vissza az iskolába. Blaise pedig, miután valamin nagyon összevesztek, nem állt szóba vele többé. Az utolsó vizsgája után el is hagyta a kastélyt, a vizsgaeredményeit is bagolypostán küldik utána. Pansy pedig, akivel az elmúlt hét tapasztalatai alapján halvány fogalmam sincs, hogy valaha is jártak-e egyáltalán, pár perccel ezelőtt még a lány WC melletti sötét zugban enyelgett egy másik végzős mardekáros fiúval.
Egy percig csak nézem Dracót, aki szintén mugli cuccban van. Egy fekete farmer, egy fekete ing, ami még jobban kihangsúlyozza az ezüstszőke haját, a hófehér bőrét.
Merlin… Draco mindig tudta, hogy kell jól kinézni. Pont ez jár a fejemben, mikor lassan odasétálok az asztalához.
Tudom, csak egy kicsit fog elhajtani a fenébe. Miután a háború vége után megvédtem a keresztapja becsületét, és komoly harcok árán kivívtam neki egy őt megillető tisztességes temetést, Draco teljesen más szemmel nézett rám, mint előtte. Nem lettünk ugyan puszipajtások, de legalább nem kötöttünk egymásba minden sarkon. Csak minden másodikon.
Remélem most sem lesz harapós kedvében. Mert ha igen, akkor zsebre tehetek egy alapos Malfoy féle kiosztást, és utána elkotorhatok a pokolba.
- Ideülhetek hozzád? – kérdezem tőle.
- Mi van, Potter, máshol nincs szabad hely? – kérdez vissza egy gúnyos félmosollyal, közben egy olyan elegáns mozdulattal jelzi, hogy üljek le, ahogy csak ő tudja.
- Csak arra gondoltam, hogy két magányos lélek talán megfér egy asztalnál.
Nem szól semmit, csak végigmér a jeges ezüst pillantásával. – Iszol valamit? – kérdezi végül.
- Nem akartam – rázom meg a fejem.
- Ne légy unalmas, Potter – vág egy grimaszt. – Rögtön jövök.
Feláll, majd eltűnik a szemem elől.
Hogy a végtelen sor ellenére honnan szerez két pohár whiskyt egy percen belül, elképzelésem sincs. Ez is egyike azoknak a dolgoknak, amire csak őszőkesége képes.
Olyan erővel vágja elém a poharat, hogy a dübörgő zene ellenére tisztán hallom a koccanást, ennek ellenére az aranyló folyadék csak annyira löttyen meg a benne, hogy egy csepp se folyjon ki belőle. Nem tudom, mennyit gyakorolta ezt a mozdulatot, de hogy hatásos, az tuti.
Visszaül a helyére, de nem teszi le a poharát. Olyan elmélyedt pillantással nézi az italát, mintha minimum aranyat látna csillogni az aljában. - Szóval magányos vagy, Potter? – emeli végül rám a tekintetét.
- Csak amennyire te – válaszolom, miközben állom a pillantását.
- Mit tudsz te rólam? – néz félre egy pillanatra.
- Semmit – ismerem be egy vállrándítással. Csak bólint.
– Akkor erre igyunk! – koccintja a poharát az enyémnek, és belekortyol az italába.
A továbbiakban némán iszogatunk. Néha észreveszem, hogy rajtam felejti a pillantását. Beleborzongok. Hülyén hangzik, de égetnek azok a jeges szemek. Egyszerre lesz tőlük melegem, és futkos a hideg a hátamon. Bár lehet, hogy melegem a piától van inkább. Vagy a franc se tudja. Mikor mindketten kiittuk az utolsó kortyot, szó nélkül veszi a poharam, és elindul a következő körért. Tiltakoznék, de mire kinyitom a számat, már csak a szőke haja világít a tömegben.
Megint egy perc alatt visszaér. Tudni akarom a titkát, hogy csinálja. De azt hiszem ez olyan kulisszatitok, amit senkinek nem mondana el.
Hirtelen eszembe jut valami. Józanul szent, hogy nem mernék rákérdezni, de hol vagyok én már a józanságtól? Na jó, azért egy whiskytől még én sem állok fejre, de azért ilyenkor már oldódnak a gátlások.
- Malfoy, kérdezhetek valamit?
- Persze – vonja meg lazán a vállát.
- Azt rebesgetik, hogy te meleg vagy. Ez igaz?
Néhány pillanatig nem válaszol, majd egy arisztokrata, enyhén gúnyos félmosollyal mégis. - Igaz. De tudod, amíg nem téged akarlak az ágyamba rángatni, kurvára semmi közöd hozzá. És csak hogy tudd, másnak nem ilyen árnyaltan szoktam fogalmazni, ha felteszi ezt a kérdést. Csak miattad fogtam vissza magam.
- Oké – hajtok fejet az érvelése előtt. – Igazad van. Csak kíváncsi voltam. És amúgy… most kit akarsz az ágyadba rángatni?
Pimaszul elmosolyodik, majd végignéz a tömegen. – Mondjuk őt – int a fejével az egyik végzős hollóhátas fiú fele. El kell ismernem, a szőkének van ízlése. Bár eddig nem nézegettem a pasikat olyan szemmel, hogy jól néz-e ki vagy nem, de Draco ebben is, mint mindenben, csak a legjobbat fogadja el, úgy tűnik.
- És mi tart vissza? Azt ne mondd, hogy az, hogy itt rontom neked a levegőt, mert nem hiszem, hogy annyira komálod a társaságom!
- Ilyesmi nem szokott visszatartani, ha egy jó préda tűnik fel a láthatáron.
- Akkor?
- Mérföldekről lerí róla, hogy hetero.
- Honnan veszed?
- Csak tudom. Kiélesedett a szemem az ilyesmire – belekortyol a második whiskyjébe, és tovább fürkészi a tömeget. Vajon komolyan pasit keres, vagy csak nézelődik?
- Miről tudod megállapítani?
A tekintete visszatér hozzám. – Hogy egy pasi meleg? – bólintok. – A legtöbbünknek nincs a homlokára írva, Potter. Bár a melegek többsége igényes… ad magára… szeret szép lenni… sportos, izmos… laza… márkás cuccokban jár… de ez nem garancia semmire. Inkább csak akkor derül ki, ha valakit komolyan megfigyelsz. Azt, hogy kire hogy néz. Hogy egy jó csaj vagy egy jó pasi láttán csorog a nyála. De tulajdonképpen miért érdekel?
- Nem is tudom… - gondolkodom el. – Csak furcsa. Rólad sem gondolná az ember. Ahogy mondtad, nincs a homlokodra írva. És elgondolkodtam, hogy vajon ki lehet még, akit ismerek, és szintén nincs a homlokára írva.
- Meglepődnél.
- Neee… mesélj!
- Nem, nem, Potter! Az egyes számú szabály a diszkréció. Ezt jobb, ha megtanulod. Vannak olyanok, akik csak szűk körben képesek felvállalni a másságukat. Őket nem szabad kiadni. Idővel rájönnek majd, hogy vagy egy hazug életet élnek, vagy előbújnak, de erről nekik kell dönteniük. És piszok nagy árulás lenne, ha bárkit is feldobnék.
- Oké, igazad van – látom be, pedig egy kicsit már lassabban forog az agyam.
Egy kis ideig megint nem beszélgetünk, de a szemem sarkából látom, hogy időnként egy pimasz mosollyal végigmér. Eszméletlenül jól áll neki, ha mosolyog. Régen más volt a mosolya. Undok, arrogáns és gőgös, olyan, mint az apjáé. Most egy pimasz kölyök és egy Don Juan keveréke. Ha józan lennék, bokán rúgnám magam ezért a gondolatért, de most rohadtul nem zavar.
- Potter, nincs kedved elhúzni innen az ótvarba? – kérdezi, miután elfogyott a második italunk is.
- Veled?
- Csakis.
Az eszem megkérdezné, hogy mit tervez, de mire az inger eljut az agysejtjeimtől a számig, már rábólintottam.
- Van kedved csavarogni egyet a kastélyban? – kérdezi, miután kivergődtünk a nagyteremből. Itt már jóval ritkásabb a tömeg, alacsonyabb a zajszint.
- Merre szeretnél csavarogni? – kérdezem határozottan gyanakodva. Az már jó ideje meg sem fordul a fejemben, hogy bántani akarna, de most határozottan azon vagyok, hogy berezelek a gondolattól, hogy vele kettesben rójam a kastély töksötét folyosóit, amit magányos éjszakai sétáimról jobban ismerek, mint a Weasley ikrek fénykorukban. De ugyanakkor valahol vonz is ez a dolog. Talán pont azért, mert veszélyes. Ez a srác határozottan veszélyes. Minden ösztönöm ezt súgja, és ebbe beleborzongok.
- Félsz, Potter? – néz rám félig mosolyogva, félig komolyan.
- Nem – válaszolom ugyanúgy.
- Akkor jó. Gyere! – nyújtja felém a kezét, és én megfogom.
A szemem sarkából látom, hogy néhányan furcsán néznek ránk, de kit érdekel? A mai este úgy tűnik, ilyen polgárpukksztósra sikeredik. Sokáig csavargunk egy szó nélkül. Egy idő után elengedi a kezem, de azért időről időre rám sandít. Elmerülök a gondolataimban, persze rajta gondolkodom. Azt hittem, mikor felteszem neki azt a kérdést, tagadni fog, és elküld a francba. De nem ez történt. Irigylem, hogy ő így fel tudja vállalni saját magát. Hogy a saját életét éli. Nekem erre kurvára sose volt lehetőségem. Bár ha lett volna, sem hiszem, hogy van bennem elég kurázsi, hogy megtegyem. Ebből a szempontból beszari vagyok, ez a helyzet. Griffendéles bátorság ide vagy oda.
- Hol jársz, Potter? – térít vissza a hangja a valóságba.
- Elgondolkodtam.
- Azt láttam. Úgy néztél ki, mint aki kísértetet lát. Megyünk arra? – int a fejével egy az eddigieknél gyérebben megvilágított folyosó felé, ahol még sosem jártam, sőt, még messziről sem láttam soha. Sőt, úgy általában lila gőzöm, hol vagyunk.
- Mi van arra?
- Nem tudom, Potter. Számít? Semmi kalandvágy nincs benned? Fedezzük fel az ismeretlent!
Basszus, ha most el tudnám dönteni, hogy mire gondol, állati jó lenne! Hisz annyi ismeretlen dolog van a világon. Ez a félhomályos folyosó is, meg az is, amire talán most ő gondol.
- Nem kell félned, itt leszek veled! – lép mögém egy pillanatra, olyan közel, hogy a tarkómon érzem a leheletét. Aztán már ott sincs, csak a borzongás, amit okozott. – Na, jössz?
- Jövök – mondom, mintha lenne más lehetőségem. Ilyen kihívó hangra nem lehet nemet mondani. Elégedetten elmosolyodik, majd újra felém nyújtja a kezét, és én megfogom. Hosszú, kanyargós, majdnem sötét folyosón sétálunk, csak itt-ott világítja meg egy-egy fáklya, ahogy ablakot is csak elvétve találunk. Az egyiknél Draco megáll, és kinéz.
- Hát nem gyönyörű, Potter?
Kinézek én is. Néhány nappal ezelőtt volt telihold, így még mindig hatalmas lampionként függ az égen a hold hatalmas tányérja. Ezüstös kék fénye sejtelmes derengésbe vonja a Rengeteget és a kastélyt is.
- Tényleg szép.
Mögém lép újra, kezével végigsimogatja a két karom. – Tudtam, hogy tetszeni fog. De a többiben nem vagyok biztos… Mondd Harry… sosem gondoltál még arra, hogy milyen lehet egy fiúval…
- Azt hiszem, ha sosem… gondoltam volna rá… most nem lennék itt… veled – basszus, ezt most tényleg én mondtam? Nem vagyok százas, az fix.
- És most… - érzem, ahogy mosolyog közben – most mit gondolsz?
- Azt hiszem… félek – vallom be töredelmesen, bármennyire is ciki. Tudom, hogy ebben a szituban nem fog kiröhögni. Nem olyan. Annyira.
- Tőlem? – kérdezi szelíden, miközben ad egy puszit a nyakamba, amitől belém szorul a lélegzet. – Nem akarlak bántani – súgja.
- Tudom.
- Hova tűnt a híres griffendéles bátorságod, hm?
- Azt hiszem… valamelyik zsebembe tettem.
- Nagyon mélyre?
- Nem, azt… hiszem… nem.
- Helyes. Akkor kapard elő…
- Megpróbálom.
Lassan maga fele fordít, és gyengéden, de határozottan a falhoz nyom, miközben tekintetével fogva tartja az enyémet. – Nos, megtaláltad?
Mikor csak egy halvány mosollyal válaszolok, lassan odahajol hozzám, és megcsókol. Gyengéden, mintha még mindig nem lenne biztos benne, hogy sikerült valamit is összekaparnom a híres bátorságomból. Pedig ahogy az ajka az enyémhez ér, már nem érzek mást, csak azt hogy a szívem majd kiugrik a helyéről, és hogy a lábaim alig bírnak megtartani. A gyengédsége, amiben mégis tengernyi szenvedély lakozik, egyszerűen magával ragad. Egyszer csak arra eszmélek, hogy magamhoz ölelem, miközben ő elmélyíti a csókunkat. Eszméletlenül jó érzés, de közben mégis az a gondolat bukkan fel a fejemben, hogy bárki erre jöhet, és… Lassan elhúzódok tőle.
- Mi a baj, Harry? – kérdezi szinte suttogva. - Mégsem akarod? Hé, ha így van, semmi baj – emeli fel a fejem, mikor zavaromban lesütöm a szemem, és nem nézek rá.
- Nem… nem erről van szó. Csak itt… bárki megláthat minket.
- Itt ugyan nem – mosolyodik el. – Erre a folyosóra csak én tudok bejönni.
Malfoy, te dög! Tudtam, hogy te nagyon jól tudod, hogy hol vagyunk, gondolom magamban. Csapdába csalt, és én belesétáltam. Önszántamból. Pedig még meg is kérdezte. Nem mondom, hogy bánom... De mégis jobb, ha rákérdezek.
- Hol vagyunk?
- Nem örülnél, ha tudnád – félrebillentett fejjel nézek rá, mire megint elmosolyodik. – Elégedj meg annyival, hogy ezt a folyosót még a keresztapám zárta le. Míg élt is én voltam az egyetlen, aki idetolhatta a képét rajta kívül, és most sincs ez másként. Nélkülem meg sem találhatja senki.
- Értem.
Önelégült mosollyal bólint. – Szóval? Csak ennyi volt a baj?
- Ennyi – mosolyodom el én is. Most már sokkal szenvedélyesebben csókol meg, tudja, hogy nem fogok újra elhúzódni. Másodpercek alatt merülünk el újra a csókban, ami lassan egyre szenvedélyesebbé válik. Csak egy-egy pillanatra engedjük a másikat levegőhöz jutni, majd újra az ajka után kapunk.
Csak egyetlen egyszer, és akkor is csak egy pillanatra jut eszembe, hogy az akivel éppen egy véget nem érő csókcsatába bonyolódom, egy pasi, ráadásul pont Draco Malfoy, akivel hét évig még csak egymásra sem bírtunk nézni, nem hogy ilyesmire gondoltunk volna, de aztán gyorsan és határozottan elhessegetem ezt az idióta gondolatot, mert fontosabb dolgom van. Most éppen az, hogy hangosan felsóhajtsak, ahogy a szőke megszakítja a csókot, és érzékien végigcsókolgatja a nyakam, miközben a keze, ami eddig a hátamat simogatta, most lassan lecsúszik a fenekemre, majd lejjebb a combomra… észvesztő ez a pasi.
Jó ideje már azt sem tudom, hogy hol vagyok… sőt azt sem, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Bár ez a kérdés ebben a felállásban viszonylag hülyén hangzik. Apropó felállás… lassan már nem is tudnám titkolni, hogy ez a szőke démon mennyire felizgatott, hisz fájdalmasan dudorodni kezd a nadrágom. Persze Draco is észreveszi rajtam az anatómiai változásokat, ahogy hozzám simul, ezért egy pillanatra elhúzódik tőlem, és elmosolyodik.
- Azt hiszem, jobb lenne, ha inkább a szobámban folytatnánk ezt a dolgot – súgja a fülembe, de olyan közelről, hogy a forró lehelete megborzongatja a bőröm.
- Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy én most tudok menni?
A szőke egyik szemöldökét pimaszul felvonva végigmér, tekintete egy pillanatra megáll azon a bizonyos testrészemen, ami most megakadályozza, hogy hosszabb sétát tegyek vele a pince irányába.
- Ebben az esetben azt hiszem, sürgős elsősegélyre lesz szükségünk – mondja egy már szinte megszokott pimasz mosollyal. Az egyik ujját az övembe akasztva húz közelebb magához, majd a másikkal lassan kioldja a csatot.
- Mit csinálsz? – kérdezem elhaló hangon.
- Cssssss… - hallgattat el egy rövid csókkal, miközben kigombolja a nadrágomat, és eszméletlenül lassan lehúzza a cipzárt, én pedig úgy érzem, hogy elfogyott a levegő, hiába kapkodok utána. Végül csak arra jut erőm, hogy elfojtsak egy feltörő nyögést, ahogy a nadrágomba nyúl, és forró tenyere égetőn simul lüktető férfiasságomra.
Egy pillanatra képes vagyok a szemébe nézni, és látom, ahogy gyémántként szikráznak, miközben az arcán egy szelíd mosoly játszik. Annyira más most, mint amilyennek ismertem. Gyönyörű… gyengéd… elbűvöl és megőrjít. Meg az az érzés is, amit az érzéki simogatásával kivált belőlem. Tébolyító. Pontosan tudja, hogy mivel tud egyre jobban és jobban felizgatni. Az érintése, a gyengéd, de határozott simogatása egyre sűrűbben csalna elő hangos nyögéseket belőlem, ha nem harapnám be az alsó ajkam, hogy valahogy elfojtsam ezeket.
Basszus… én nem tudom, mit művel, de még egy perc, és esküszöm, elélvezek. Egy pillanatra megint képes vagyok valahogy ránézni, és ahogy a tekintetünk találkozik, tudom, hogy tisztában van vele, hogy egy hajszál választ el a robbanástól.
- Draco… - nyögöm a nevét elhaló hangon, mire közelebb simul hozzám, de egy pillanatra sem hagyja abba a kényeztetésemet. - Csss… ne beszélj! Csak engedd el magad… élvezd!
Engedjem el magam… ez tök jó… a feszültség a testemben lassan kicsapja a biztosítékot. A külvilág lassan bekorlátozódik kettőnkre, és tudom, hogy már csak másodperceim vannak a robbanásig.
Mikor végül elborít a gyönyör, csak arra vagyok képes, hogy a szőke vállára boruljak, és ő erősen, határozottan megtart. Pár másodperc múlva belecsókol a nyakamba, és én egy nagy levegővétellel próbálom összeszedni magam. Ahogy ez sikerül, Draco egy tisztítóbűbájt küld mindkettőnkre, majd lassan rendezem az öltözékem is.
Draco mosolyogva néz rám. Megsimogatja az arcom, majd halkan megszólal. - Nos, hatásos volt az elsősegély? Most már el tudsz jönni a szobámig?
- Azt hiszem, ennél hatásosabb segítségnyújtást még nem kaptam – mondom erőtlen hangon. – De hogy most remeg a lábam, az tuti.
- Gyere, ülj le! – húz az alacsony ablakpárkányra, majd mellém ül. – Ez még csak a kezdet, Harry – búgja a fülembe, miközben a fülem mögé simít egy kósza hajtincset. – Ha akarod, ennél sokkal többet is mutathatok neked. Olyan dolgokat, amikre örökké emlékezni fogsz. Sodorjon bármerre az élet, ezt az éjszakát sosem fogod elfelejteni. Akarod?
Merlin… nekem már ez az élmény több volt, mint amit ép ésszel el tudok viselni. Hogy akarom-e? Hát persze, hogy akarom. Már eddig is megrészegített, és a felhők fölé röpített, amit a szőke művelt velem. Végül csak egy halk igent mondok, mire a szemem sarkából látom, hogy Draco halványan elmosolyodik, és ad egy puszit.
– Gyere. Tudok egy rövidebb utat.
Engedelmesen állok fel, és megyek vele, bárhova vezessen is. Néhány perccel később már a pincében járunk, ami erősen mardekáros terület, de szerencsére nem találkozunk senkivel. A klubhelyiségük előtt azonban megtorpanok.
Draco persze érti, mi a baj, így igyekszik megnyugtatni. - Ne félj, nincs itt senki… mindenki lent van még, és bulizik… aki meg nem, az részegen alszik az ágyában. Gyere nyugodtan!
Egy pillanatig még nézek rá, majd valahonnan megint előkaparom a griffendéles bátorságot, és bólintok. Amikor belépünk, látom, hogy igaza volt, és valóban nincs itt senki. Küld felém egy 'na ugye megmondtam' típusú mosolyt, majd a szobájába vezet. Közben is csak azon imádkozom, hogy ne találkozzunk senkivel. Csak akkor nyugszom meg, amikor bezáródik mögöttünk az ajtaja.
De csak azért, hogy az idegesség ezernyi más érzésnek adhassa át a helyét. Ahogy becsukta az ajtót, mögém lép.
- Még mindig félsz? – kérdezi, mert mióta beléptem, nem mozdulok. Csak megrázom a fejem. – Helyes. Bátor griffendéles vagy.
Lassan maga fele fordít. – Ma éjjel az érzékek birodalmába vezetlek, Harry –súgja, miközben kigombolja az ingem. – És nem kell félned, mert vigyázni fogok rád – ezzel a jobb sorsra érdemes ruhadarab végül a földön landol.
Magához húz, átölel, és szenvedélyesen csap le a számra. Ugyanolyan fellángoló szenvedéllyel viszonzom a csókját, miközben a kezem ösztönösen felcsúszik a hátáról a tarkójára, mintha egyáltalán lehetséges lenne, hogy még közelebb húzzam magamhoz.
Aztán meg sem szakítva a csókot nagy nehezen kigombolom az ingét, ami lassan csatlakozik az enyémhez a padlón. Aztán Draco egy kis időre elhúzódik, kicsatolja az övem, majd megszabadít a nadrágomtól.
- Feküdj le! – súgja, és én engedelmeskedem, de felkönyökölve nézem, ahogy ő is leveszi a farmerját, majd mellém fekszik az ágyra. Finoman, alig érintve cirógatja végig a mellkasom, majd lejjebb csúszik a keze a hasamra, aztán eljátszadozik az alsónadrágom szegélyénél.
Érzem, hogy ezzel az apró játékkal csak fel akar csigázni, és sikerül is neki. Eszméletlenül jólesik az érintése, és minden józan eszem ellenére be kell vallanom magamnak, hogy kívánom őt. Végül odahajol hozzám, és újra összeforrunk egy szenvedélyes csókban, miközben mindkettőnk keze felfedezőútra indul a másik testén.
Eleinte félénk vagyok és bizonytalan, de látom, hogy pont ez a tapasztalatlanságom izgatja fel. Örül minden új próbálkozásomnak, hogy én is végigcsókolom a nyakát, a vállát, a kulcscsontját, hogy simogatásaimmal bebarangolom az egész testét. Aztán megfogja a két kezem, a hátamra fordít, és fölém kerekedik. Egy pillanatra huncut mosollyal néz rám, majd lehajol és megcsókol.
Egy kis idő múlva azonban megszakítja a csókot, lejjebb csúszik rajtam, majd a combomra ül. Kezét gyengéden csúsztatja immár újra kőkemény férfiasságomra. Végigfut rajtam a gyönyör, de tudom, ez még csak a kezdet. Ahogy érzékien simogatni kezd, egyre nehezebben kapok levegőt. Hamarosan megszabadít az alsónadrágomtól is, de már nem telepedik vissza az előző helyére, inkább úgy helyezkedik mellettem, hogy apró csókokkal hinthesse be a hasam, majd amikor észvesztően egyre lejjebb halad, és tudom, mire készül, végleg elvesztem a fejem.
Mikor a szájával kezd kényeztetni, már túl intenzív a gyönyör ahhoz, hogy el tudjam fojtani a feltörő nyögéseket. Azonban úgy tűnik, nem akarja, hogy ilyen hamar elmenjek, mert mikor érzi, hogy lassan túlfeszíti a húrt, abbahagyja, és lassan nyelvével égető utat vágva a bőrömön, elindul felfele, és végül egy újabb csókban forrunk össze.
Ahogy hozzám simul, és merevedésünk egymásnak dörzsölődik, lassan csillagokat látok a gyönyörtől. - Harry… szeretnék benned lenni… megengeded? – súgja, és ahogy ránézek, kérést és vágyat látok a szemében, de nem tudom, hogy mit mondjak.
- Fájni fog?
- Először igen… ez vele jár… de ha nem akarod, nem erőltetem. Anélkül is elélvezhetünk mindketten.
Basszus… hogy ilyenkor hol a fenében van a bátorságom… pedig most muszáj. Muszáj, muszáj! És most még zsebem sincs, ahova elbújhat. Néhány nagy levegő, és valamit sikerül előszednem belőle. Talán a lepedő alól, nem tudom…
- Szeretném.
- Biztos?
A frászt biztos. Félek. De ezt neki nem kell tudnia. Úgyis tudja. Tisztában van vele. Mikor bizonytalanul bólintok, megsimogatja az arcom.
- Óvatos leszek, megígérem – mondja, és igazán gyengéden csókol meg, mert tudja, hogy most szükségem van erre a megnyugtató érzésre.
Az éjjeliszekrénye fiókjából elővesz egy doboz krémet, belenyúl egy ujjával, majd lassan a fenekem fele kalandozik, közben alig-alig megszakítva a csókját. Ahogy belém hatol az ujjával, felszisszennék, de még mindig ugyanolyan gyengéden csókol, így megakadályozza.
Aztán lassan elmúlik az a kis kellemetlenség, de tudom, hogy még így is fájni fog, amikor megteszi. Amikor már két ujja van bennem, számomra meglepő módon hullámzik végig rajtam a gyönyör, ahogy egy pontot megérint bennem. Ahogy megremegek, érzem, hogy csók közben elmosolyodik. Tudja, hogy sosem éreztem még ezt, és ezért ért meglepetésként.
Aztán mikor úgy érzi, kellően kitágított, elveszi a kezét, majd a férfiasságára ken egy jó adagot a krémből, és a lábam közé térdel. Lehunyom a szemem, és most egy kicsit tényleg félek. Odahajol hozzám.
- Harry… ne félj… lazulj el! – mikor bólintok, lassan, óvatosan belém hatol.
Tényleg fáj… lehunyom a szemem. Pontosan tudja, hogy mit érezhetek, mert újra odahajol hozzám. – Mindjárt jobb lesz… - súgja, és apró puszikkal hinti be az arcom. - Csak egy perc… lazíts! Figyelj a csókomra – mondja, és megcsókol, de közben nem mozdul.
Nagyon jól tudja, hogy mit csinál, mert a csók valóban oldja a feszültségem, és mire lassan, óvatosan megmozdul, már tényleg alig érzek egy kis kellemetlenséget. Sőt néhány mozdulat, és megérzem azt az előbbi gyönyört, amit az ujjaival idézett elő bennem. Amikor észreveszi, hogy már nekem is jó érzés, kicsit gyorsít a mozgásán, és mindkettőnket hullámokban önt el a gyönyör, és ez arra bíztat, hogy egyre fokozottabb tempóban hajszoljuk egymást a beteljesülés felé.
Tudom, hogy ilyen intenzív érzéseket nem lehet sokáig húzni, és valóban, néhány perc után, mindkettőnkben szinte ugyanabban a pillanatban robban szét a gyönyör, eddig számomra ismeretlen magasságokba repítve mindkettőnket.
Draco levegőért kapkodva zuhan rám, és átölel. Ahogy lassan magunkra találunk, visszahúzódik belőlem, majd egy tisztítóbűbájt küld mindkettőnkre, és végül magához húz.
Még bennem rezegnek az előbbi extázis hullámai, és a végletekig kimerültnek érzem magam, így szorosan hozzábújok, és a hátamon érezve a cirógató kezét, egy halvány mosollyal az arcomon lassan elalszom.
