A mocsár, ami körülvette és védte a várat, püfögött, csöpögött, szaglott és gõzölgött a koraesti ködben. A késõn érkezõ tavasz az éjszakákat még nem bírta felmelegíteni. Hideg volt, fagyott a föld, csak imitt-amott csillant meg egy-egy pocsolya tükre, ahol a mélybõl feltörõ, melegvizû források átmelegítették a talajt.
Öt varázsló caplatott egymás után, néma csendben az ingoványon át. Talárjukat felemelték, hogy ne sározódjon be és óvatosan, egymás nyomába lépve, csúszkálva haladtak elõre. Az élen haladó alak idõnként megállt, világító pálcáját jobbra balra eltartva a testétõl vizslatta az utat, majd folytatta tovább a menetelést. Fojtogató, gonoszsággal teli csend kísérte õket, a vizek bugyborékolása csak még jobban elmélyítette az öt férfi hallgatását.
A tájon már teljesen eluralkodott a sötétség, amikor végre megtorpant az utat mutató varázsló és a többiek felé fordult. Kövér, tokás arcát visszataszítóvá tette a pálcájából kisugárzó, sápadt fény. Erõs francia akcentussal, de angolul beszélt:
- Nos uraim megérkeztünk. Pont a tisztás közepén állunk. Kezdhetjük!
A másik négy férfi már pálcával a kezében állt. Egy kis kört alkotva egymás felé fordultak.
- Kezdje Mr. Slai! - szólt a francia.
- Ahogy kívánja Monsieur Spong. Válaszolta kimérten Slai és megvetéssel tekintett le a hájas kis emberre.
- De ne várassanak soká! - magasra emelte pálcáját, szertartásosan felnézett az égre. Csontos, hosszú ujjú kezével egy hûvös, elegáns mozdulatot tett, megsuhintotta a pálcát, és hideg hangon, érthetõen mondta ki a varázsigét: sphaera insulata nostra!
A pálcából a fehér márvány színéhez hasonlatos, áttetszõ fény csordult ki és gömböt alkotva beburkolta a varázslót. Néhány pillanattal késõbb fémes csattanás hallatszott és már semmit sem lehetett Slaiból látni, csak a mozdulatlanná merevedett labdát, amely a föld felett nem sokkal lebegett.
A francia varázsló megint felvakkantott: Mr. Marchbanks ön következik!
Ez a varázsló is felemelte a pálcáját, a gömb közvetlen közelébe lépett, amely megvilágította nemesvonású arcát és:
- Sphaera insulata nostra! - az õ pálcájából is fehérszínû fény tört elõ, amely egyenesen nekivágott a gömbnek, majd körülölelte, végül pedig egyesült vele oly módon, hogy a két varázslót egy közös térbe zárta be.
- Kirill Petrovics, kérem csatlakozzon! - nézett Spong a harmadik varázslóra. Az levette füles szõrsapkáját mielõtt elvégezte a varázslatot. Torzonborz, fésületlen haját idegesen túrva várta, hogy a gömb egyre tágabb teret körülölelõ héja eltakarja erõs, tömzsi testét.
- Monsieur Charme, ön következik! - intett a negyediknek. Ravasz pillantású, pirospozsgás arcú kis ember nézett vissza rá talárja csukjája alól.
- Ugye emlékszik Monsieur Spong, hogy a sphaera insulatából csak akkor térhetünk vissza, ha a megegyezés közöttünk teljes? - Ne kerteljen, Monsieur, csak lépjen már be! Hideg még ilyen trécselésekhez az éjszaka!
- Hát csak azért mondom, mert a mai vacsora igazi prágai knédli lesz, és bordói, kár lenne lemaradni róla csak azért, mert maga nem tudja megfékezni azt az akaratos természetét! - mondta a kis ember, szinte kedvesen, majd egyszerû mozdulatokkal végrehajtotta a varázslatot és a gömb fényei õt is befogadták.
Már csak Spong maradt. A hideg kicsípte arcát és hosszú vékony tokáit, s emiatt egészen úgy nézett ki, mint egy felmérgesített pulyka. Hurkás, vastag karja szinte teljesen kitöltötte talárja bõ ujját. Idegesen horkantott egyet, majd bebûvölte magát a gömbbe.

Spong tán csalódott, hiszen a gömbön belül sem volt melegebb, mint kívüle. Az öt varázslónak éppen annyi helye volt, hogy kényelmesen egymás szemébe tudtak nézni, de már ahhoz, hogy egyikük két lépésnél többet megtehessen, nem volt elég tér. A kifújt lélegzetek párává kicsapódva terültek szét a levegõben. Nem hallatszódott be semmi a külsõ világ zajából és ugyanígy kifelé sem távozhatott semmi nesz.
Egy kis ideig sûrûsödött közöttük a csend: Slai merev arccal állt, csak szemei fürkészték a másik négy arcát. Monsieur Charme egymáshoz dörzsölgette két tenyerét, Mr. Marchbanks pedig egyenes derékkal, mozdulatlanul várta a fejleményeket. Megpróbálta minél jobban rendezni gondolatait és rájönni, hogy mitõl van olyan kellemetlen elõérzete. Tudta, hogy valami alattomos dolog van készülõben, hiszen ismerte mind a négy jelenlévõ varázslót.
"És mind közül Slai a legellenségesebb..." - gondolta. "Alattomosan, szinte észrevétlenül csinálja, de kétségtelen, hogy minden lehetséges helyzetben akadályozni próbálja a saját bajnokunk gyõzelmét..."

Kirill Petrovics törte meg a csendet, megköszörülte a torkát.
- Khm, Monsieur Spong ön a házigazda, kérem vezesse fel a gyûlést!
- Nos urak, ezen nincsen mit felvezetni. Ez a vita több, mint hat hónapja tart. Én meg Kirill Petrovics, és Monsieur Charme annak a gyanúnknak vagyunk kénytelenek hangot adni, hogy a roxforti bajnok kísérõi, nos, hogy úgy mondjam, aránytalan mértékben segítenek neki és ezzel.
- Mondja csak ki Monsieur Spong, mondja csak ki! - vágott közbe Kirill Petrovics izgatott hangon, - erõs orosz akcentussal beszélte az angolt - szembefordulva Slai-jal.
- Ki kell mondani, a szemükbe kell mondani! - hadonászott - Önök csalnak uraim, amit egyáltalán nem vártunk volna önöktõl!
- Csalunk! - vonta fel a szemöldökét Slai - mármint jobban segítjük a bajnokunkat, mint maguk a sajátjukat? Így gondolják?
- Pontosan! Sõt! - kezdett el heveskedni Spong is. Egyes szavaknál apró nyálbuborékok fúvódtak fel az ajkain, amelyek aztán szétpukkanva befröcskölték Kirill Petrovics talárját, de azt ez egyáltalán nem zavarta.
- Úgy véljük, hogy nem csak a feladatok mibenlétét fedik fel, hanem egyenesen felkészítik a versenyzõt, begyakorolják vele a megoldásokat, ami, a szabályok és a hagyományok értelmében, a legteljesebb mértékben elfogadhatatlan.
- Úgy! - nézett körül meglepõ hidegvérrel Slai. Szikár termete még soványabbnak és magasabbnak hatott a gömb árnyékokat nem vetõ belsõ fényében.
- Nos urak, akkor bizonyára, megelégedésükre szolgál majd, hogy a Roxfort hajlandó visszalépni a tusától. Megfordult, hogy elhagyja a gömböt, de kijelentésére egyszerre négyen is elkezdtek kiabálni:
- Álljon meg, ezt mi nem fogadjuk el!
- Szó sem lehet róla!
- Magának elment az esze!
A kiabálást Marchbanks határozott hangja hallgattatta el.
- Mr. Slai! Hiszen tudja, hogy nem hagyhatja el a gömböt, amíg meg nem egyeztünk!
Slai visszafordult:
- Hát akkor egyezzünk meg! Ennél jobb ajánlatot nem tehetek önöknek.
- Senki sem hagyhatja el a Trimágus Tusát - folytatta Marchbanks csendesen. Hangjában nyoma sem volt kioktatásnak, pedig olyan dolgokat kellett kimondania, amit mindegyikük nagyon jól tudott. - A varázsegyezség köt minket és a kiválasztott versenyzõket. Kutyaszorítóban vagyunk Slai, mert egyezség nélkül nem tudjuk feloldani a gömb bûbáját sem. Nem véletlenül választottuk a tanácskozásnak ezt a módját. Arról nem is beszélve, hogy én akkor sem egyeznék bele abba, hogy feladjuk a versenyt, ha ez lehetséges volna. Ha nem tudnám, hogy mennyire gyûlöli a Roxfort jelenlegi bajnokát, hát erõsen csodálkoznék, hogy iskolánk igazgatójaként hagyta, hogy ilyen mondat egyáltalán elhagyja az ajkát!
- Mr. Marchbanks! Önnek nincsen joga kritizálni az én igazgatói tevékenységemet, mint ahogy azt sem, hogy milyen érzésekkel viseltetek a diákjaim iránt.
- Hé urak! Urak! - kiabált közbe Kirill Petrovics. Talán, ha a lényegre térnénk! Önöknek válaszolni kell a csalás vádjára!
- Bah! - mondta mélységes megvetéssel Slai. Csalás? Vannak bizonyítékaik is, vagy csak a szájuk jár?
- Minek ide bizonyíték? - válaszolt önérzetes hangon Monsieur Charme. Nem elég megalázó már az, hogy egy tizenkét éves kölyköt állítottak ki a mi legjobbjaink ellen? Csak puszta rosszakaratból hozhattak ilyen döntést! És még tetézik azzal, hogy a szemünkbe röhögve betanítják a feladatok megoldására!
- Ez már mégiscsak sok! - kiáltott fel Marchbanks. Álljon elõ valami bizonyítékkal, különben kénytelen leszek a legegyértelmûbb úton elégtételt venni önön! - és elõhúzta pálcáját, de addigra Charme kezében is ott volt a pálca és készen várta a támadást.
- Elég, urak! - ugrott közéjük Monsieur Spong. Ne veszítsék el a fejüket, hiszen annak kétszeresen sem volna értelme. Egyrészt nem oldaná meg a problémánkat, másrészt pedig mindannyian tudjuk, hogy a gömbben minden varázslat visszaüt elõidézõjére. Ettõl gömb a gömb. Itt csak megegyezni lehet, urak, vagdalkozni nem!
Marchbanks elszégyellte magát. Most õ tett valami olyasmit, ami nyilvánvalóan esztelen dolog volt.
Miközben a két fiatal varázsló elrakta pálcáját, már Kirill Petrovics beszélt:
- Tisztelt roxfortos küldöttek, azt talán mégsem akarják állítani, hogy egy ilyen fiatal gyerek képes lenne a fiataurum bûbáj tökéletes végrehajtására? Vagy milyen más varázslat segítségével volt képes alig egy lélegzetvisszatartásnyi idõ alatt egy tölgyfatuskóból aranytömböt varázsolni? Láttuk, amit láttunk az elsõ próbán! A csalást nem a fiú követte el, hanem azok, akik neki elárulták, hogy hogyan, és mit kell csinálnia!
- Nem árultunk el neki semmit! - felelte Slai merev fõtartással. Mi sem értjük, hogy hogyan volt rá képes. És mi sem tudjuk, hogy hogyan választotta ki pont õt a Teszlek Süveg.
- Teszlek Süveg, ah... mormolta gúnyosan az orosz. Hallottunk már róla.
- A két dolog között talán van némi összefüggés - mondta Marchbanks. A Süveg mindig a legrátermettebbet választja ki, Mr. Slai, és ön nem lehet csak azért iskolánk bajnoka ellen, mert nem a Mardekárhoz tartozik.
- Színészkedés! Önök angolok úgy játsszák az ártatlant, mint egy primadonna a muglik színházában! - kiáltotta Spong. - Hát azt meg mire véljük, hogy ez a kölyök a második tusán egyetlen óra, emlékeznek, egyetlen óra alatt megszelídített egy vihardémont és elhozatta vele a Végodázó Gyökeret?
- A Himalájáról - tette hozzá egészen halkan, eltûnõdve Marchbanks. Mi sem tudjuk mire vélni.
- De végtére is, emelte fel a hangját Slai, ez miért lenne olyan lehetetlen? Mardekár Malazár kilenc éves sem volt, amikor puszta szórakozásból megteremtette a leprikónokat. Nem is azért mondom, hogy védjem ezt a griffendéles ebihalat, hanem csak a miheztartás végett.
- Ugyan! Mr.! Locust! Slai! fröcsögte Spong, minden egyes szót kihangsúlyozva. - Csak nem képzeli, hogy elterelheti a figyelmünket ezzel a múltbarévedõ birkatekintettel! Mardekár Malazár majdnem ezer évvel ezelõtt élt. Miért pont most, és miért pont itt, és miért pont ez a gyerek lenne olyan hatalmas, mint amilyennek kitûnõ õseinket a legendák leírják? Miért?
- Miért ne? - nézett vissza keményen Marchbanks.
Megint csend telepedett a gömbre. Már régen nem volt hideg. A levegõ érezhetõen felmelegedett, Kirill Petrovics homlokán megjelent egy izzadtságcsepp, és lassan elkezdett csorogni lefelé.
- Szerintem, tisztelt uraim, tegyünk végre pontot az ügy végére és térjünk vissza a várba - mondta mosolyogva Monsieur Charme. - Valahogy próbáljon mindenki egy kicsit engedni az álláspontjából: önök angol urak, lássák be, hogy a gyanakodásunk jogos. Ezért a belátásért cserébe, - ha felajánlhatom ezt az önök nevében is uraim, fordult Kirill Petrovics és Spong felé -, szóval ezért cserébe mi komolyan vesszük azt a lehetõséget, hogy ez a fiatal bajnok..., hogy is hívják.
- Dumbledore - segített Marchbanks.
...igen, szóval mi hajlandóak vagyunk megelõlegezni a fiatal Dumbledorenak, hogy nem csaló, hanem rendkívüli mágustehetség. - Hogyan gondolja? - pillantott rá gyanakvóan Marchbanks.
- Azt javaslom, hogy dõljön el minden a harmadik tusán, az elsõ két tusa eredményétõl függetlenül. Induljanak a versenyzõk tiszta lappal.
- Törölni akarja az elsõ két tusa eredményét? - csattant fel Slai.
- Igen kérem, és ezért mi cserébe nem követelünk majd nyilvános vizsgálatot veritaserummal, crucióval, jegyzõkönyvvel és a többi, és a többi, ami ugye különösen megalázóan hatna a Tusa hagyományaira, de még annál is több kárt okozna a Roxfort tekintélyének.
Marchbanks elõrelépett:
- Ezt mégsem gondolhatja komolyan! Hiszen Dumbledore toronymagasan vezet, szinte lehetetlen utolérni a harmadik tusában!
- De komolyan gondoljuk! - vette át a szót Spong. És kérem figyeljen jól a szavainkra, Mr. Marchbanks: mi NEM, ismétlem NEM fogjuk követelni a nyilvános vizsgálatot, ha ezért viszonzásul önök elfogadják mind a két feltételünket.
- Nocsak, már kettõt? - szaladt fel Slai szemöldöke a homlokára.
- Igen. Az egyik a már elõbb említett eredménymódosítás.
- És a másik?
- A másik követelésünk pedig az, hogy a harmadik tusára tervezett feladatot változtassuk meg, de úgy hogy önök, uraim, az angol küldöttség, ne tudják, ne is tudhassák meg, hogy mi lesz az!
- Ez a bizalmatlanság Monsieur, több mint sértõ! - kiáltott fel Marchbanks. Tûrhetetlen! Ráadásul olyan hátrányba hozza a versenyzõnket, amelyet már önök sem nevezhetnek tisztességesnek!
Spong nem válaszolt, csak hallgatott.
- Kirill Petrovics! Ön mit gondol errõl? - fordult az oroszhoz Marchbanks. Az ön igazságérzetét ez nem piszkálja?
A busafejû varázsló szeme lázasan csillogott. Félreérthetetlen káröröm lángolt benne:
- Szerintem is ki kell derülnie az igazságnak és ez a legjobb út hozzá!
- Nem ez a legjobb út hozzá! - válaszolta hidegen Marchbanks. - Slai! Mondjon valamit! A nyilvános vizsgálat sem hozhatja ki Dumbledore-t bûnösnek, hiszen nem csaltunk!
A Roxfort igazgatójának szeme sem rebbent:
- Nyugodjon meg Mr. Marchbanks! Dumbledore még így is képes lesz a feladat megoldására. Nem fogom egy kis vakarcs okán elrontani iskoláink kapcsolatát. Baja nem fog esni, és ha mégsem sikerülne gyõznie, hát-na-bumm, majd megnyeri a következõ tusát.
- Ez álnokság! - Marchbanks hangja csattant. Egyetlen növendék sem vakarcs és aki ilyet mond az.
- Uram! - szólt közben megint Charme -, vegye észre, hogy már csak az ön belegyezése hiányzik, hogy a sphaera insulata fogadalmát feloldhassuk! Kérem döntsön! Beláthatja, hogy nem fogunk tudni jobb megoldást kitalálni.
- Sajnálom uraim, én ebbe nem egyezem bele! - mondta egy kicsit higgadtabban Marchbanks. - És ebben az esetben nem érdekel, hogy meddig maradunk itt. Ha kell, kiböjtölöm a napot, de addig nem oldom fel közösen vállalt kötöttségünket, amíg ez a vérlázító helyzet meg nem változik a javunkra.
Karba tette a kezét, jelezvén, hogy elhatározása szilárd. Szemét kihívóan jártatta végig a többieken s csak meg-megremegõ szája széle sejtette, hogy bensejében csitíthatatlan, heves lángok lobognak: az igazság tüze.
Spong elképedve nézett a fiatal angolra. Szemmel láthatóan váratlanul érte, hogy nem hatott rá a kivizsgálással való fenyegetés. Charme egykedvûen billegett egyik lábáról a másikra. Kirill Petrovics és Slai eleinte bosszankodtak a dolgok ilyetén való alakulásán, de néhány percnyi zavart krákogás és köhécselés után õk is elhallgattak és maguk elé meredve gondolkoztak egy olyan megoldáson, amelyet mindenki elfogadhatna.
Hosszú percek múltak el így. Az öt varázsló csak állt. Kirill Petrovics idõnként Marchbanksra nézett, mintha dühös pillantásával meghajlíthatná az akaratát. Néhány eredménytelen kísérlet után azonban csak felidegesítette magát. Elkezdte gyûrögetni a sapkáját és szitkokat mormolt az anyanyelvén.
A levegõ áporodottá vált a gömbben - egyre kínosabbá vált a várakozás. - Itt nem cserélõdik a levegõ? - kérdezte aztán Kirill Petrovics. - Kezdem határozottan rosszul érezni magamat. Olyan elhasznált, olyan állott.
- Nem is egy olyan feljegyzés létezik - mondta komor hangon Slai -, amely szerint varázslók nem tértek vissza a sphaera insulata-ból. Tudják sok olyan ostoba ember van, aki inkább választja a halált, minthogy beadja a derekát, akárcsak egy ilyen jelentéktelen ügyben, mint egy iskolaközi verseny.
- Ne célozgasson Mr. Slai - felelte hûvösen Marchbanks. Természetes, hogy nem egyezik az emberek véleménye, és mivel én vagyok itt az egyetlen, aki ellensúlyozza az önök jellemtelenségét, magától értetõdik, hogy nem én vagyok az, akinek valamilyen kompromisszumot kell felajánlania.
- Van is egy ajánlatom. - szólalt meg Charme.
- Ajánlata? - visszhangozta gúnyosan Marchbanks - úgy tûnik, hogy ön megfelejtkezik róla, hogy a Tusa bírái egyenragú felek. Magának itt legfeljebb javaslata lehet, amit vagy elfogadunk, vagy sem.
Charme elvörösödött és idegesen nyelt egyet.
- Ne lovagoljon a szavakon, Mr. Marchbanks, mert.
- Maga meg ne tegye lóvá a szavakat! - vágott közbe hevesen a fiatal angol.
Megint Spongnak kellett közbe avatkoznia.
- Halljuk a javaslatát, Monsieur Charme.
- Úgy vélem - kezdte a maga ravasz hanghordozásával Charme - hogy Mr. Marchbanks legnagyobb félelme az, hogy amíg az õ versenyzõjük teljesen felkészületlen marad, a mieink mégis megkapják azt a kevés kis tudást, amit a Tusa évszázados hagyományai, az írott szabályok ellenére megengednek.
- A félelmemre való utalástól eltekintve igaza van Monsieur - mondta Marchbanks, - kérem folytassa.
- Másfelõl viszont szerintem azt is belátja, hogy a mi feltevésünk, azaz a félelmünk a feltevés igazától, is jogos.
Marchbanks, nem bólintott ugyan, de nem is jelezte, hogy nem ért egyet a kijelentéssel. Charme egyre magabiztosabban folytatta, bár homlokáról patakzott a víz és egyre nehezebben szedte a levegõt.
- Azt javaslom tehát, hogy ami a pontszámokat illeti, mégis töröljük az eddig elért pontokat. Az utolsó feladatot tudassuk a Roxfort bajnokával, de csak néhány nappal a küzdelem elõtt. Így az esetleges segítség, amit adnak a bajnoknak, biztos nem lépi túl azokat a kereteket, amelyeket mi elfogadhatónak tartunk, de a bajnok sem kerül nagyon hátrányos helyzetbe. Az utolsó szavakat már zihálva mondta.
Marchbanks felvonta szemöldökét:
- Ami igazán sért minket, az az a feltételezés, hogy esetleg csalunk. Ez a javaslat pedig mit sem változtat ezen. Nem fogadom el!
Slai dühösen horkantott.
- Ne vigye túlzásba Marchbanks! Ennek súlyos következményei lesznek - szavai köhögésbe fulladtak. A levegõt már mindenki forrónak érezte, egyre kevesebb éleny volt benne. Kirill Petrovics a gömb áttetszõ falának támaszkodott és kezét a térdére támasztva, erõlködve lélegzett. Marchbanks is szédelgett már, de elszántsága nem csökkent egy jottányit sem. Száját összeszorítva, minden erejét összeszedve kitartott.
- Monsieur Spong! - hörögte rekedten Charme, a Beauxbaton igazgatójára mutatva. A kövér varázsló teste ernyedten hevert a földön, arcát elhagyta a vér. Slai odalépett hozzá és megvizsgálta.
- Nem lélegzik! - kiáltotta - Jöjjenek, segítsenek!
- Állj! - kiáltotta Marchbanks élesen - A segítség csakis tõlem jöhet. Nem hagyhatom, hogy valaki meghaljon a döntésem miatt.
Fejét felszegte és indulattól remegõ hangon kimondta:
- Legyen hát... beleegyezem az önök... feltételeibe.
Abban a pillanatban a varázs megszûnt, a gömb szertefoszlott és az öt varázsló ott találta magát a mocsár közepén. Mélyen és kapkodva szívták be a dögletes szagú levegõt, és oly finomnak érezték abban a pillanatban - mint soha mást az elõtt.
Nemsokára Spong is magához tért.
A távolban már a hajnal pírja parázslott fel. A hideg szél belekapott a talárokba és megborzongatta a Trimágus Tusa döntnökeit.