1. fejezet

A portól megszürkült sötétítőredőny rései között, szelíd melegséggel kúsztak be a késődélután narancsszín dárdái, helyenként reflektorszerűen megvilágítva a szobában szálló porszemeket. A helyiség kopott tapétái, és a tipikusan trehány, agglegény stílusban berendezett nappali, üresen verte vissza a tévé monoton zajait. Harry egy szakadt, barna kanapén feküdt és üveges tekintettel bámulta a képernyőt. Gondolatai valahol nagyon messze jártak. Valahol, egy sok évvel ezelőtti, békésnek nem nevezhető időszakban. Amikor Dumbledore, és még sok barátja meghalt. Amikor a Roxfortot szinte a földdel tették egyenlővé. Amikor a szeme láttára öltek meg embereket. Hiába köszöntött egy új, békés korszak a varázslótársadalomra, ő továbbra is a depresszió hatalmába kerülve tengette sivár és szürke napjait.

„Magadnak kell megtenned az első lépést a változáshoz!"

Ez a bölcs mondatfoszlány a tévében hangzott el. Egy rongyosra ismételgetett, régi sorozat ment éppen. Harry fejében szöget ütött egy gondolat.
„- Hát jó, ha már nem csak Ron és Hermione hajtogatja ezt, ki kellene próbálni. Úgy is elzsibbadtam."
Nagy nehezen feltápászkodott és keresett, pár nem túl piszkos ruhadarabot. Felötlött a fejében, hogy mosnia kellene, hiszen már alig talált tiszta ruhákat.

Amikor kilépett az utcára, már beesteledett és hűvös szellő fújdogált végig az utcákon. Eleinte borzongott, majd ahogy megszokta a hideget, egyre távolabb sétált a lakásától. Átvágott az elnéptelenedett parkon, majd a játszótér közelébe érve megcélozta az egyik hintát. Már nem is emlékezett, hogy mikor ült utoljára hintában. Szórakozottan hintázni kezdett, mígnem észrevette, hogy egy kutyát sétáltató hölgy megrovón nézi őt. Elképzelte, hogy milyen hülyén nézhet ki egy huszonöt éves férfi, egy hintán, kora este, egy parkban. Ezért hát úgy döntött, tovább áll, mielőtt még más atrocitások is érnék.
A parkot elhagyva, a város egy olyan részére érkezett, ahol ezelőtt még nem járt. Nem is csodálkozott ezen annyira, hiszen egy olyan környéken találta magát, ahol leginkább a bűnözés, a prostitúció és a drogpiac burjánzott.
Ahogy a piros lámpás negyedben sétált, lépten-nyomon ajánlatokat és kétes értékű megjegyzéseket kapott a falatnyi, szinte semmit sem takaró ruhákban tetszelgő örömlányoktól, akik szinte felfalták lelki szemeikkel - a pénztárcáját.
Kis idő múlva megunta az obszcén környezetet, a torka is ki volt száradva, ezért úgy döntött, hogy betér az egyik night klubba, legurít egy korsó sört, és megy haza, hogy aztán tovább süppedjen poros és szakadt kanapéjába.

Nem is figyelt arra, hogy éppen melyik bárba lépett be, hiszen itt egymást érték a kéjbarlangok.
Mikor lerendezte korának igazolását az ajtóban álló morcos kidobóknak, és átlépte a küszöböt, forró, állott levegő csapta meg az arcát, melynek súlyos izzadtság és feromon szaga volt.
A helyiség zsúfolásig tele volt emberekkel, akik félmeztelenre vetkőzve táncoltak, a zene gyors ritmusára, vagy a teljes homályba burkolózó szobákban élvezték alkalmi partnerük testét, de voltak, akik inkább a bárpultot vették célba.
Nagy levegőt vett és bevetette magát az emberáradatba a legnagyobb tömegen át, egyenesen a legelső üres bárszékig, útközben jó pár kéz megtapogatta, testének több pontját is, majd rendelt, és a magas lábú széken a pultnak háttal letámaszkodott, hogy alaposabban szemügyre vegye a tömeget. Először nem értette, és majdnem meg is kérdezte a csapost, hogy miért nincs itt egyelten nő sem. De a válasz hamar megfogalmazódott a fejében. Elég volt csak végig néznie az egymáshoz simuló, izzadt férfitesteket. Egy copfos, barna hajú, izmos pasi kihívóan nézett Harry szemébe, majd mutatóujját a szájába vette, hogy utána végig húzza a mellkasán, és kezét felemelve hívogatóan behajlította. Harry nagyot kortyolt a sörébe és visszafordult a pult felé, aminek a tetején észrevett egy enyhén giccsesre kivitelezett poháralátétet. Papillon. Ez volt a hely neve. Legalább tudta, hogy pontosan hol is tartózkodott éppen. Legurította a maradék sört, lekászálódott a bárszékről és megpróbált úgy kisétálni a helyről, hogy a lehető legkevesebbszer taperolják le.
Azonban nagy igyekezetében nem vette észre az előtte lévő szőke fickót, aki hirtelen elé vágott a pult mellől és nagy lendülettel meglökte.

- Figyelj már, hogy mit csinálsz! – csattant fel a szöszi, és a csillogó, flitteres felsőjéről próbálta letörölgetni a ráömlött vodkát.
- Bocs... bocsánat, nem volt szándékos... – dadogta Harry.
- Sokra megyek a bocsánatoddal... – replikázott a szöszi, a bűnösre még csak rá sem nézve, majd a pult felé pillantott, szalvéta után kutatva.
- Malfoy? – szaladt ki Harryből a felismerés.
- Igen, így hív... Potter! Te meg mi a frászt keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném.
- Én itt dolgozom... – harapta el a szöszi a mondatot.
- Te? Dolgozol? Itt? Hazudsz? – értetlenkedett a sebhelyes.
- Ööhm... igen. Bajban volt a tulaj, és én, mint a város legdögösebb pasija kisegítettem, hogy ne kelljen bezárnia a helyet.
- Nem jellemző rád, hogy bárkinek is segíts. Ráadásul így...
- Ugyan mit tudsz te?
- Hát ezt például nem tudtam. De mégis, miért dolgozna ribancként Malfoyék egyetlen kis fiacskája?
- Pont te kérdezed? Miattad! Te tetted tönkre a családomat!
- Még hogy én? Ugyan, mi olyat ártottam nektek, amit ti nekem nem?
- Komolyan, Potter... burokban élsz vagy mi?
Harry nem tudott mit válaszolni erre, nyelt egyet és oldalra pillantgatva csak annyit tudott felelni: - Igen.
- Látszik. A ti világotokban a Kis Hőst még csak nem is érdekli, hogy mi történt azokkal, akiknek az élete miatta ment tönkre!
- Várj, Malfoy, miről beszélsz? – ragadta meg a szöszi karját Harry.
- Nincs időm arra, hogy veled szórakozzam, Potter! – rántotta el a kezét Draco – és örülnék, ha nem rontanád nekem itt az üzletet! – azzal elviharzott, faképnél hagyva a döbbent Harryt, aki csak tátogni tudott a sokkoló találkozás után.
Úgy döntött, hogy megiszik még egy sört, és visszasétált a bárpulthoz.
- Helloooo, szépfiú! - lépett mellé a korábbi copfos pasi – ne is foglalkozz Dracitóval. Ribanc a ribancok között, egy kényes kis selyemfiú.
- Hát, azt elhiszem – helyeselt Harry.
- Szóval – tért a tárgyra a copfos –, nem lenne kedved egy kicsikét eljátszadozni velem?
Harry ledermedt, most komolyan egy vadidegen férfi akarja elhívni őt egy kis entyem-pentyemre? Agya vadul kavargott.
„- Egyszer mozdulok ki, és akkor jön Malfoy, meg az idióta szövege, hogy miattam kell cicafiúként dolgoznia, aztán itt van ez a hely, meg ez a pasi, aki azt akarja, hogy menjek vele a sötét szobába, basszus."

- Na, mi a válaszod cicafiú? – türelmetlenkedett a copfos pasi.
- Legyen, mutasd az utat – szólalt meg Harry, és alkalmi szeretője után ment, bár voltak fenntartásai e téren, mert még soha sem volt férfival. Bár, az utóbbi napokban sokan mondogatták neki, hogy mozduljon ki és változzon meg. Nos, ő megadta az esélyt rá.

Benn, a sötét szobában alig lehetett látni valamit. Apró, nagyon halvány spotlámpák világítottak a mennyezetről, pislákoló, homályos derengést nyújtva a kijárat felé. A falak mentén rengeteg kiszögellés és pad volt, ahová rengeteg pár, egyéjszakás partner, vagy esetleg sokemberes gruppen húzódott be, hogy az egymással való megismerkedésnek mélyebb értelmet is adjanak. Harry elkerekedett szemmel, és görcsbe rándult gyomorral próbálta felfogni a körülötte folyó dolgokat, és azt, hogy hamarosan vele is valami hasonló dolog fog történni. A szobában már csak eltompulva hallatszottak a kinti zajok, teret adva a lihegéseknek, nyögéseknek, melyek forróvá és párássá tették a helyet, olyannyira, hogy már Harry is izzadni kezdett. Még felfogni sem volt ideje, hogy mi is történik, amikor a copfos hirtelen a falnak lökte és a nyelvével a szájába mászott. Harry még levegőt is elfelejtett venni, de máris a nyakát kezdték szívogatni és heves kezek rángatták le róla a pólóját, majd ezek a kezek, türelmetlenül és kíváncsian simítottak végig a hasán, hogy pár arasszal lejjebb a nadrágját fejtsék le róla.

- Nem... nem gondolod, hogy kicsit túl gyorsan tértél a lényegre? – kérdezte a copfos fickót, aki most értetlen fejjel bámult Harryre, ezt utóbbi csak sejtette, mint sem látta a sötét miatt.
- Kételkedsz a nyelvtudományomban? – kérdezte a copfos.
Harry, zavarában nem szólt, csak pirult a jótékony sötétségben. Érezte, ahogy lecsusszan a lábszárain a nadrágja, és hallotta, ahogyan az övcsat hangosan koppan a padlón, majd nemsokára az alsója is követi. Felkészült, hogy kedvenc testrészét hamarosan egy durva férfikéz és száj fogja kezelésbe venni, de feszült várakozása enyhe izgalommal teli csalódással keveredett, amikor érezte, hogy a köldökét, a hasát és az ágyéka körüli érzékeny bőrfelületet egy forró nyelv mohón ízlelgeti. Amikor két kéz markolt erősen a fenekébe, kirázta a hideg; végigfutott a testén, a gerincében csiklandozó érzés támadt és a mellbimbói megkeményedtek, úgy, ahogy egy bizonyos másik testrésze is – bár anélkül, hogy egyelőre egy ujjal sem nyúltak hozzá.

- Kérlek... – nyögte Harry. – ne kínozz már...
- Nyugi cicus, ne légy türelmetlen, most én játszom – mondta alig hallhatóan a copfos, aki ez után még legalább vagy tíz percig csak újdonsült játékszere, combjaival, hasával és kemény mellbimbóinak stimulálásával foglalkozott, és persze azzal, hogy minél tovább húzza Harry agyát. Majd amikor már ő is megunta, nyelve hegyével végig nyalt a vágyakozástól kőkeményre duzzadt testrészen, mire Harry egészen halkan felnyögött. Ezek után, már nem tudta türtőztetni magát, megragadta a copfos pasi fejét és egy türelmetlen mozdulattal annak szájába kényszerítette magát. A copfos ezért bosszúból a körmeit tövig Harry fenekébe mélyesztette, aki ettől kissé összerándult.
Majd egy jó ideig csak egymással foglalkozott az alkalmi páros.

Draco még mindig a Harryvel való találkozás miatt füstölgött magában. El sem tudta képzelni, hogy pont arra a helyre kellett, annak a személynek jönnie, aki miatt idekényszerült.
Bosszantotta a tény, hogy az a pöffeszkedő Potter ilyen helyzetben találkozott vele, és most majd biztosan elmeséli annak az idióta Weasleynek és a sárvérű barátnőjének. Muszáj volt lenyugtatnia magát, mert egy félórán belül ő lépett színpadra a legújabb vetkőzőszámával. Kért a bárban egy rövidet, majd gyorsan lehúzta, és elsétált a sötét szoba felé. Hátha le tudja hűteni magát egy gyors menettel. Ahogy a mély félhomályban sétálgatott és nézegette a kéjelgőket, megakadt a szeme egy ismerős arcon. Pont azon a túlzottan is ismerős arcon, aki miatt sikeresen felhúzta magát, és aki előtt most az az ember térdepel, akit egészen eddig a pasijának tartott. Hirtelen fellángoló dühében csak annyit tehetett, hogy inkább kiviharzott a helyiségből és bezárkózott az öltözőbe. Tudta, hogy ha jelenetet rendez, kirúghatják, és nem hagyta volna meg azt az örömöt annak az önelégült kis hősnek, hogy még itt is keresztbe tegyen neki. Nagyot sóhajtott, és fejét a sminkasztalon heverő tollboába fúrta. Undorodott ettől a helyzettől, undorodott ettől az életmódtól, és legfőképpen undorodott saját magától. Bezzeg a régi időkben nem hagyta volna csak úgy szó nélkül... de ez is kinek a hibája? Csakis annak a büdös Potternek.

Hermione álmatlanul forgolódott az ágyban. Gyötörte a bűntudat, hogy már legalább két hete teljesen kisajátította Ront és emiatt valószínűleg Harryt a kanapéba süppedve emészti a depresszió. Önmarcangolása egészen addig mardosta a lelkét, mígnem felébresztette a tátott szájjal alvó Ront.
- Mih... mivanh? – kérdezte a kócos fiú, nagyot ásítva – rosszat... álhhhhhmmmodtál?
- Figyelj, mi lenne, ha egy kis időre, csak egy pár hétre hazamennél Harryhez. Napok óta csak telefonon beszéltetek. Szerintem nagyon rosszul érezheti magát, közben mi meg csak itt enyelgünk.

**

Harry épp ekkor élvezett a copfos srác ajkai közé, aki most arccal a falnak fordította őt, és csípőjét hátrahúzva a maga örömét követelte.
- Figyelj, ha szeretnéd, szívesen leszoplak, de igazán nem szeretném, ha erre sor kerülne.
- Csak nem izgulsz... áááh, értem én... most csinálod először? Milyen édes kis szüzike...
- Nem vagyok szüzike... – jelentette ki, kissé sértődötten Harry.
- Akkor bármi is vagy, garantálom, hogy ezek után nem ez lesz az utolsó alkalom...
- Akkor legalább húzzál gumit... nem akarok semmit sem elkapni...
A copfos kiröhögte Harry naivitását.
- Nyugi, én se tőled...

**

- Figyelj, szívem... – paskolta meg sután Hermione fejét Ron – szerintem Harry most éppen egyáltalán nem depizik, valószínűleg – itt az órára nézett – ilyenkor már ő is hét méter mélyen alszik.
- De hát egész nap csak azt csinálja! – akadékoskodott Hermione, ezt Ron egy fáradt ásítással nyugtázta, majd hozzátette.
- A semmittevés fáraszt el a legjobban... és ezt tapasztalatból mondom. És most próbálj meg aludni te is.
Hermione egy sértődött fújással jelezte, hogy nem ért egyet Ronnal, aki ezt célzásnak vette.
- De ha valami máshoz lenne inkább kedved... – kezdte felélénkülten, kezével a lány pólója alatt matatva.
- Jó éjszakát! – fordult el Hermione, miközben a nyakáig húzta a paplant.
- Neked is... – mormogta csalódottan Ron.

**

Harry azon az éjjelen remegő lábakkal próbált hazasétálni, hátsója úgy sajgott, mint amikor legutóbb kijött az aranyere - ha nem jobban. És volt egy olyan érzése, hogy ez így is volt.
Nem volt benne biztos, hogy képes lesz ilyen állapotban hazamenni, hiszen a copfossal való kis afférja után megittak nem kevés mennyiségű alkoholt. Amikor a parkba ért, úgy döntött leül egy kicsit az egyik padra, de amikor ezt megtette, kellemetlen érzés nyilallt belé.
„- Azt hiszem, ledőlök itt egy kicsikét" – morfondírozott magában, és reménykedett, hogy reggel nem a járőrök fogják ébreszteni.