I. Fejezet
Az újonc
- Neee! - kiáltotta Matsui mikor hirtelen felriadt egy újabb rémálomból, ami már évek óta kínozta.
Matsui felült az ágyán, és próbálta összeszedni magát. Izzadt volt, és remegett, a barna haja olyan volt, mint egy szalmakazal, kék szemei tele véraláfutásokkal. Nem aludt túl jól, ami nem is csoda, hiszen közeledett az a bizonyos nap, amitől annyira félt. Nem szerette ezt az időszakot az évben, és ezt nem rejtette véka alá. Ilyenkor senki sem szeretett volna a rosszabbik oldalára kerülni, azonban ma egészen új dolog volt készülőben, mivel új iskolában kezdte meg a második gimnáziumi osztályt. Még az iskola neve sem volt számára érdekes, csak az, hogy Tokyo egyik külső kerületében van, ahová egy bő héttel korábban költöztek. Valami Kannomori , vagy milyen akadémia Gimnáziumi tagozata volt. A lényeg, hogy két tömbnyire költöztek tőle.
- Felkeltél végre Matsui? – kérdezte édesanyja, aki bekukucskált az ajtón. Matsui láthatóan rá hasonlított.
- Nem is tudtam volna nem felkelni… - morogta Matsui, miközben felkelt, és felöltözködött. – Mintha ágyúlövésre ébredtem volna.
- Biztos csak egy újabb rémálom. – mondta az édesanyja barátságosan, igaz tudta, hogy Matsui gondterheltségének nagyon is van oka. – A reggeli az asztalon vár.
Matsui még mormogott valamit, de azt már senki sem hallotta. Hamarosan végzett a készülődéssel, és lement a földszintre, hogy még bekapjon valamit. Nagyon morcos kedvében volt, mivel még kishúga, Kari jelenlétét sem volt hajlandó észrevenni. Kari (egész pontosan Kimoshita Hikari) mint mindig, szeretetteljesen, csilingelő hangon kívánt jó reggelt Matsuinak, aki csak mordult egyet, majd leült enni. Kari már hozzá volt szokva ehhez, így csak visszasüllyedt a reggelijébe, hátrahajítva hosszú szőkésbarna haját. Ragyogó kék szemei élénken vizsgálgatták a nagy testvért, akiről példát akart venni, bár ilyenkor kb. a pokol fenekére kívánta, amiért ilyen tuskó volt.
- Elárulnád mi bajod? - kérdezte, felhúzva pisze kis orrát.
- Semmi... - mondta Matsui tömören, miközben lapátolta befelé a reggelijét, mint aki egy hete nem evett.
Kari nem szerette, ha Matsui ilyen. Ő egészen más volt, életvidám, kedves kislány, aki csak az élet szép dolgainak élt. Kis szigor és komolyság persze rá is átragadt az utálatos bátyjáról, aki most is szokásos módon kipattintotta a szikrát kettőjük közt viselkedésével. Mindketten ugyanabba az iskolába jártak, ezt az egyenruhájuk is mutatta. Kari persze az általános iskolai tagozatba járt, ami külön rész volt a Gimitől. Matsui befalta a reggelijét, és szó nélkül távozott.
- Ez a fickó javíthatatlan. - morogta Kari sértődötten.
- Ne bántsd! - mondta édesanyja, aki nagy kosárral a kezében érkezett meg az emeleti mosókonyhából. - Tudod milyen nap van ma igaz?
- Ja igen... Az a bizonyos nap...
Kari szomorúan csücsörített. Utálta Matsuit, amikor morcos volt, de bántani azért nem akarta. Az évnek ebben a bizonyos részében a fiú egyébként eléggé mogorva volt, pláne, ha azok a rossz álmok kínozták. Eközben Matsui unottan sétált végig az utcán. Csak két saroknyit kellett sétálnia, de olyan lassan sétált, hogy mindenki elszaladt mellette. Nevettek, tréfálkoztak, jól érezték magukat. A tanítás 8. napja volt, és Matsui még csak most csatlakozott. Zsebre vágott kézzel ment előre némán, és nem is igazán vette fel a többieket. Egy fiú és egy lány közeledett azonban mögötte lassan, izgatott léptekkel, nem mertek közelebb lopózni, hogy meg ne zavarják Matsuit a gondolkodásban, vagy legalábbis úgy hitték, hogy gondolkodik.
- Te érted ezt? - kérdezte a páros lány tagja. - Ez a fickó itt nyugodtan sétafikál, mint valami császár...
- Na és ha igen, akkor mi van? - kérdezett vissza a fiú. - Talán van közöd hozzá?
- Nincs, csak szeretném megnézni szemből is... Talán bűn az?
- Nem, az nem bűn. Csak hagyhatnád, hagy csináljon amit akar!
- Hallak ám titeket! Azért mert nem tűnik úgy, süket az nem vagyok!
Ezt Matsui mondta, aki valószínűleg megelégelte a páros fecsegését. A másik kettő hirtelen megállt. Elszégyellték magukat, amiért hangosan beszéltek ki olyan valakit, akiről még a nevét sem tudták. Most mindketten erőt vettek magukon, és felzárkóztak hozzá. Mindketten olyan forma idősek voltak, mint Matsui. A lánynak Vöröses színű haja, zöld szemei, és elég barna bőre volt. nagyjából egy fejjel volt alacsonyabb Matsuinál, így felfelé nézett rá. Derékig érő hosszú haját kibontva hordta, a szeme elől egy pillangós hajcsattal kötötte fel. Az iskolás lányok egyenruhája volt rajta, kis különbséggel ugyanaz, mint Karié, Matrózblúz helyett sima blúzt viselt a fekete szoknya mellé és egy szalag volt a nyakában masnira kötve. A fiúk egyenruhája egy fekete élére vasalt nadrágból, fehér ingből, egy Okkersárga és barna színű zakóból állt, amihez járt egy vörös nyakkendő is, amit Matsui lustaságból, vagy csak nem akarásból nem kötött fel. A Zakó vékony volt, és az ujjait le lehetett venni melegebb időben, hogy Mellénnyé alakíthassák. A páros annyira hasonlított, hogy mindenki könnyen kiszúrta, hogy ikrek.
- Én Setsuna vagyok! - mondta a lány barátságosan mosolyogva, és kezet nyújtott Matsuinak, aki pont mellette ment, így a két fiú közrefogta őt. - Owanashi Setsuna, ő pedig a bátyám Chiaki.
Miközben a jobbját Matsui felé nyújtotta, a baljával a testvérére mutatott. Matsui egy szót sem szólt, csak ment tovább. Setsuna nézett egyet, majd megfogta a fiú kezét, és erőszakkal megrázta.
- Én is örülök Setsuna! - mondta sértődötten, és úgy felhúzta a kis fitos orrát, hogy bele eshetett volna az eső. - Gipsz Jakab vagyok! Nagyon örvendek... Tényleg!
Matsui még erre sem szólt semmit, csak ment tovább. Nem érdekelte a lány felháborodása, sem pedig ez a csípős mondóka. Meggyorsította a lépteit és ellépett tőlük, de mintha meggondolta volna magát, megállt, hátrafordult és csak odavetette.
- Matsui!
Setsuna megcsóválta szép fejét, és dühösen tovább baktattak. Chiaki kimondottan kellemetlenül érezte magát a húga miatt, akinek ami a szívén, az a száján is, javíthatatlan, kicsit fiús lány lévén. Végül is beértek az iskolába, és mindenki eltűnt az osztálytermek ajtaja mögött. Setsuna unta az első órát, ami Történelem volt. Nem érdekelték a lovagok, és a királyok, mert mindig is utálta a világtörténelmet. Ekkor léptek zaja verte fel a folyosó csendjét, és kinyílt az osztály csúszkáló ajtaja. Belépett Ayukawa Mariko tanárnő, az osztályfőnökük, és Matsui lépdelt be mögötte.
- Osztály vigyázz! - kiáltotta az egyik diák az első padból. - Meghajol!
Mindenki meghajlással üdvözölte az osztályba érkező tanárt, és meglepve fogadták Matsui érkezését. A tanárnő először is elnézést kért a zavarásért a történelemtanártól, aki egy éltes korú, őszes, bajuszos férfi volt, akit mindenki csak Osu úrnak nevezett, még a diákok is, de az igazi nevét senki sem tudta. A tanárnő úgy egy bő 10 évvel volt csupán idősebb a diákjainál. Fekete hajú, amit mindig feltűzve hordott, fekete szemű, az orrán szemüveg, ami állandóan az orra hegyére csúszott, és folyton igazgatnia kellett. Matsui mellett szinte eltörpült a maga 163 centis magasságával, de szigorú, és nagyhangú tanár volt, aki könnyedén osztogatta a szigorúbbnál szigorúbb büntetéseket a takarítástól az iskola utáni bezárásig. Ezt bevallottan az egyik tanárától tanulta még az egyetemen. A természet bőven megáldotta, ugyancsak asszonyos alakja volt, holott még menyasszony sem volt. Kék kosztümje kifogástalan, alatta a fehér blúz makulátlanul tiszta. Hozzá képest a történelem tanár, aki tisztességgel megőszült férfi ember volt, szinte slamposnak hatott, mivel úgy öltözködött, mint diákjai, ha tanított legalábbis. Az iskolán kívül senki sem ismerte, a tanárnőt annál inkább, aki híres volt róla, hogy minden kapcsolata legfeljebb 1 hétig tartott, és ez nem feltétlenül a férfi hibája volt.
- Osztály, szeretném bemutatni az új osztálytársatokat! - mondta éles hangon. Hangja nem volt túl magas, de túl mély sem, nagyjából alt hangfekvésű. - Kérlek mutatkozz be!
Matsui bólintott, majd a táblához lépett, felkapott egy krétát és villámgyorsan, de makulátlan szépírással felfirkantotta a nevét, hogy mindenki jól értse. Majd megpörgette a krétát a levegőben, elkapta és a helyére csapta, anélkül, hogy egy repedés keletkezett volna rajta.
- Láttad ezt? - hangzott az osztályban több felől is. - Ügyes...
- Meh... én láttam már ilyet. - morogta Setsuna aki még mindig mérges volt Matsuira. - A Kártyacsatázók a kisujjukból kirázzák az ilyet.
- Érdekes, téged még nem láttalak ezt csinálni. - suttogta Chiaki élcelődve.
- Elhallgass! - kiáltotta Setsuna és hatalmas kokszost nyomott a testvére fejére.
- Te ott! - villant meg a tanárnő szemüvege. - Délután takarítasz!
- Igenis... - motyogta Setsuna, és nagyot sóhajtva ült le.
- Mielőtt elbízná magát, - mondta még a tanárnő hallva Chiaki kuncogását. - Maga is segít neki!
Chiaki elhallgatott, és mindketten lesütött szemmel ültek ott. Közben a többiek különböző kérdésekkel bombázták Matsuit, aki kitérő válaszokat adott a számára kellemetlenekre. Setsuna egyszer csak felkapta a fejét egy kérdés után és maga is jelentkezett.
- Igen? Setsuna? - vetette oda Matsui komoran. Mindenki meglepődött, hogy tudja a lány nevét.
- Játszottál már valaha Vanguardot? - szólt a velőig ható epés kérdés.
Matsui arca elkomorodott, szinte éji sötétség ült rá. Setsuna egy pillanatra eltántorodott, nem gondolta, hogy ilyen reakciót vált majd ki egy ilyen ártatlan kérdéssel. Matsui agyán képek viharzottak át, és hallotta, ahogy valaki azt ismételgeti: "Nem érdemled meg ezt a kártyát!" Aztán hirtelen felnézett, és valamelyest fellazultabb arccal válaszolt:
- Soha nem is hallottam róla.
Ezzel fogta magát, és kérdés nélkül leült az egyetlen helyre, ami szabad volt, Setsuna mellé középső sor leghátsó padjába. Setsuna egy kóbor pillantást vetett rá, és látta, hogy Matsui nincs jó kedvében. Az órák leperegtek, Setsuna végig Matsuit figyelte, aki unottan ült ott, és nem is igazán törődött az órákkal. Végül elérkezett a nap vége, és mindenki haza szállingózott, mindenki kivéve az ikreket, mert nekik ugye takarítani kellett. Setsuna kiment wc-re, hogy egy kicsit felfrissítse magát. Még mindig a hideg rázta Matsui pillantásától, amit a kérdésére vetett rá. Mikor visszatért azonban meglepve látta, hogy Chiaki helyett Matsui takarít. Nem értette mi történt, csak akkor, amikor a tábla aljára firkált üzenetet elolvasta: "Mentem a törzshelyünkre! Ő kért, hogy hagyjam rá a takarítást! ~ Chiaki"
- Na szép! - mondta Setsuna komoran. - Megint cserben hagy.
- Gyakran csinálja ezt? - kérdezte Matsui hirtelen, miközben kimosta a táblatörlő szivacsot. - gyakran hagy a munka közepén?
- Nos eléggé... mindig rohan a boltba...
- Milyen boltba? Csak nem az a bolt a törzshelyetek?
- De az... Egy játékbolt, ahol többek közt kártyákat is árulnak.
- Értem... Csak nem a PlayCorner?
- De igen. Jártál már ott?
- Útba esik a közért felé. Én szoktam intézni a napi bevásárlást, és mindig nagy ott a nyüzsgés, innen gondoltam, hogy ti is oda jártok.
Matsui beszédessége meglepte Setsuánt. Arról már nem is beszélve, hogy milyen tájékozott volt bizonyos dolgokban. Nem hitte volna, hogy van egy ilyen oldala is, az alapján, amit reggel tapasztalt. Látva, hogy Matsui szeretne beszélgetni, úgy érezte már bátrabban közeledhet felé. Mikor Matsui letette a partvist, amivel söprögetett, és lényegében egyedül befejezte a takarítást, összeszedte magát, és feltette a kérdést, ami eddig a nyelve hegyén volt:
- Nem akarsz te is odajönni, ha már úgyis végeztünk?
- Én? - döbbent le Matsui és egy kicsit hezitált. - Talán...
- Ugyan már!
A lány meg sem várta, hogy Matsui befejezze a mondatát, csak elkapta a kezét, és ráőngatta maga után. Matsuinak alig volt ideje felkapni a cókmókját, és már viharsebesen meneteltek a bolt felé. Út közben telefonon jelentette be édesanyjának, hogy hová tart, aki a bosszúság helyett boldogan hallotta, hogy Matsui talált magának elfoglaltságot a délutánra. Matsui már valamivel nyugodtabban követte a lányt, aki nagyon meg volt elégedve saját magával, amiért ilyen sokat el tudott érni ilyen rövid idő alatt.
- Tough boy támogatásával Asura Kaiser Támad! - hallatszott a boltból egy ismerős hang, amikor odaértek. Chiaki éppen egy játék közepén volt.
A bolt szokás szerint tömve volt, és a boltvezető, egy 30 év körüli szakállas fickó alig tudott az asztal közelébe jutni, hogy ő maga is lássa. Matsui és Setsuna helyet csinált magának, ami Matsui tekintélyes alkatával nem volt nehéz, és az első sorból nézték a végkifejletet.
- Chiaki vezet, de a támadásának át kell mennie, ha nyerni akar. - mondta Setsuna Matsuinak, aki azonban már el volt merülve a játékban és a rátörő emlékeiben.
- Nem hagyom! - mondta az ellenfél és két kártyát dobott le a kezéből. - Védekezek!
- 15000 pajzs? - döbbent le Chiaki. - Ha ezt hozzászámoljuk Juggernaught Maximum Erejéhez, akkor két Trigger kellene...
- Ajjaj... - hallatszott a háttérből. - Ez necces lesz.
- Chiaki elhasználta az összes támadását, ha ez nem megy át, akkor veszít. - mondta Setsuna látva, hogy Chiakinak nincs több kártya a kezében. - Ez a végső kör!
- Nem hagyom magam! - kiáltotta Chiaki aki feltüzelte magát ettől a pesszimizmustól. - Na rajta! Twin Drive!
Két kártyát emelt le a paklija tetejéről, amiből az egyik Beast Deity Azure Dragon volt, a másik pedig egy kritikus sebzés.
- Háh ez kevés! - vágott oda az ellenfél, akinek csak egy kártya volt a kezében.
- Nem egészen! - vágott közbe Matsui, aki teljesen elfelejtkezett magáról, és hangosan kimondta amit gondolt. - Asura Kaiser képessége még él!
- Valóban! - bólogatott Chiaki büszkén megsimogatva a kártyáit a kezében. - Mivel a Twin Drive egy 3-as szintű egységet fedett fel, Asura Kaiser képességével az egyik Hátvéd egységem feláll, és újra támadhat.
- Hogy mi? - döbbent le az ellenfél és szinte kiesett a kártya a kezéből. - Ez nem lehet!
- Amatőr hiba volt előre inni a medve bőrére! - mondta Chiaki és álló helyzetbe fordította az egyik lapját. - King of Sword feláll, megkapja az extra 5000 erőt, és a Kritikus sebzést, és támad!
- Aaaargh! - kiáltotta az ellenfél és az utolsó lapot is felfordította a paklija tetejéről, majd a sebzészónába helyezte, ami a játék végét jelentette.
- Heh! - nyugtázta Chiaki büszkén. - Szép játék volt Tsuyoshi, de majd legközelebb!
- Rendben és kösz! - mondta még Tsuyoshi, majd összeszedte a lapjait, és távozott az asztaltól.
- Még valaki? - kérdezte Chiaki, de senki sem vállalkozott.
- Most mi jövünk! - mondta Setsuna, és Matsuit a játékasztalhoz tuszkolta. - Matsui is kipróbálja!
- De én nem... - mondta volna Matsui, de Setsuna ellentmondást nem tűrve egy paklit nyomott a kezébe.
- Játszol és kész! - mondta Setsuna, és a táskájából elővette a tartalék pakliját, mert a jelenlegit Matsuinak adta. - Biztos vagyok benne, hogy jól fogsz szórakozni!
Matsui nem akarta, de Setsuna gyengéd erőszakkal rávette, hogy mégis megtegye. Mindketten az asztalhoz álltak hát, és elkezdődhetett a játék.
- Nos, mivel kezdő vagy, aki először játszik... - mondta Setsuna magabiztosan. - Ezért én foglak megismertetni a szabályokkal.
- Rendben! - mondta Matsui beletörődve a sorsába. - Halljuk!
- Kezdéskor a szabályok egyszerűek: Egy 0-s szintű lapot leteszel lefordítva a játéktér elülső sorának középső mezejére, a Vanguard körre. - mondta Setsuna, és mutatta is a példát, amit Matsui is követett. - Majd megkevered a paklit, és kihúzod az első öt lapodat!
Mindketten kihúzták az első öt lapot, majd Setsuna magyarázata szerint következett az úgynevezett Mulligan, ami annyit tett, hogy amennyiben nem voltak megelégedve a nyitókézzel, egyszerűen akárhány lapot visszadobtak a pakliba, megkeverték, és újat húztak, a lényeg, hogy 5 lap legyen a kezükben a kezdésnél, és az 1,2, és 3-as szintű lapok Egyensúlyban legyenek.
- Na kész vagy? - kérdezte Setsuna végül, amire Matsui bólintott. - Akkor hunyd be a szemed és képzeld el a következőt!
Matsui lehunyta a szemét, és tisztán felötlött benne a kép, amit Setsuna elé festett: "A testedet elhagyva szellemként érkeztél meg egy távoli, Cray nevű bolygóra. A bolygó maga olyan mint a föld. Gyönyörű, és színes élővilág lakja, aminek tagjai, fajtól függően klánokba rendeződtek, hogy megtartsák az egységességet. A bolygón folyamatos háború folyik a hatalomért, és ebben a háborúban mi tábornokként vehetünk részt. A Vanguard szó maga azt jelenti, hogy 'A személy, aki vezet minket' és mi ezen a bolygón csak Vanguardként léphetünk csatába. Két képességünk van: Az egyik a Ride, vagyis léptetés, ami azt jelenti, hogy megszállhatjuk az egyik harcos testét, hogy vezessük a csapatainkat a harcban, ettől válunk Vanguarddá. A Másik, a Call,, azaz Hívás, ami annyit tesz, hogy magunk mellé szólíthatjuk a klán más egységeit, hogy harcoljanak értünk. Az egységeket a paklid kártyái testesítik meg, tehát ők fognak harcolni érted."
- Így érthető? - kérdezte Setsuna végül. - Beleélted már magad?
- Amennyire csak lehet. - mondta Matsui komolyan. - Kezdjük!
- Rendben! Hogy elkezdhessük, Vanguarddá kell válnunk! Fordítsd fel a lapot és kezdődjön a játék!
Matsui bólintott és nyúlt a lap után. A feszültség szinte kipattant, amikor mindketten felfordították a lapjukat, és egyszerre kiáltották:
- Harcra fel, Vanguard!