I. Fejezet
Az ébredés
Egy hatalmas csattanás, egy üvegfelület rettenetes csörömpölése, két ütés, először a fejemen, és utána a hátamon. Egy homályos sötét pillanat, amikor úgy éreztem, hogy még élek, utána néma csend, és sötétség. Ennyire emlékszem.
- Waaaagh!
Magamhoz tértem. Magamhoz? De hogyan?
- Ez meg... ?
Egy idegen iskola, idegen egyenruhája volt rajtam, amit sehogy sem tudtam megmagyarázni. Egy egyenruha, amit soha sem láttam még.
- Mikor kerültem én ebbe a ruhába? És ki adta rám egyáltalán?
Ez a két gondolat volt az első, ami felötlött bennem, semmi más. Aztán ahogy körülnéztem, csak akkor tűnt fel, hol vagyok.
- Miféle hely ez?
Körbejártam az egész területet, és hamar rá kellett jönnöm, hogy egy iskolában vagyok, nem is akármilyenben, hanem egy gimnáziumban. Egy hatalmas, bentlakásos iskolában. Napkelte volt, vagy napnyugta... Nem is tudhattam, hiszen a nap félúton volt a horizont fölött és alatt. Felmásztam az iskola főépületének tetejére, ahonnan mindent belehetett látni. A főépülettel szemben a nyílt téri sportpályák, jobbra a kollégiumok, balra az iskola kapuja, amin túl a legnagyobb meglepetésemre nem város, hanem erdő zöldellett.
- Mi ez a hely? És egyáltalán hol van mindenki?
Feltűnt, hogy senkivel nem találkoztam szembe bolyongásaim közben, mintha elnyelte volna az embereket a föld... Ez egy bentlakásos iskola, de akkor hol vannak a tanulók? Legalább párnak lennie kéne itt-ott.
- Mintha a zöld pokol közepén ülnék egy gőzfürdőben...
Így gondolkodtam hangosan, magamban a friss levegőn, ami persze meleg volt, mint a pokolban. Nem egészen értettem, hol van egy olyan iskola az esőerdő közepén, és ki a fene az az idióta, aki ide jár... Mindenfelé erdő vette körül ugyanis az egész iskolát, amin túl csak egy áthatolhatatlan köd látszott, semmi más.
- Hol a fenében van mindenki!?
Ez a kiáltás inkább segélykérés volt, mert elkeseredetten vágytam már rá, hogy valaki szóljon végre hozzám. Erre persze nem egészen vártam választ, csak éppen jött, méghozzá nem épp olyan, ami nekem tetszhetett...
- Sssssshhhhhhhhhhhhhhhhhh!
Egy földöntúli sziszegés volt ez, amitől a hideg is kirázott. Mikor megfordultam, a főépület tetejének párkánya alól egy nagyon groteszk alak emelkedett fel. Emberszerű test, hatalmas denevérszárnyak, karmokban végződő végtagok, az arca egy merő fog volt, ami először is olyan volt, mint egy Kardfogú tigris állkapcsa, úgy háromszor. A Bőre vörös volt, és nem egészen volt biztató, hogy amint rám nézett, ha egyáltalán volt mivel nézzen, hogy csorgott a nyála.
- Na ez nem jó...
Megpróbáltam elhátrálni tőle, de nem gondoltam, hogy a saját lábamban fogok felbukni. Közeledett, annyira, hogy már a leheletét is éreztem az arcomon... Megrázott a hideg. A Halál lehelete lehetett ilyen. Lehunytam a szemem, és vártam az elkerülhetetlent.
"Bumm, bumm!"
Két durranás a hátam mögül, és a sziszegő hang hörgésbe ment át, és hirtelen elhallgatott. Csak azon vettem magam észre, hogy valaki felcibál a földről, és már rohanunk is.
- Itt a hármas, azonnali erősítést kérünk!
- Értettem! Yuuki úton van!
Valaki elhaló halk, recsegő hangját lehetett hallani, ami után a statikus hang arra utalt, hogy rádióbeszélgetés folyt. Csak most mertem kinyitni a szemem. Egy háromfős társaság közepén futottam valamerre, akármerre, csak el a lények egyre sűrűsödő tömege elől. A társaság láthatóan két férfi és egy női alakból állt, amit csak az alkatuk alapján tudtam megállapítani, mivel egész testüket fekete védőruha borította, és sisak volt a fejükön. Azonban nem ez volt a legmeglepőbb, hanem az, hogy fegyver lógott az oldalukon. akkor azok a durranások valójában lövések voltak.
- Kik vagytok?
- Az most nem érdekes, fuss!
A lány mondta ezt, aki épp a karomat markolászta, miközben magával rángatott. Nem is mertem semmit sem mondani tovább, csak rohantam. Legalábbis rohantam volna, ha hirtelen nem állítanak meg. Körülvettek minket.
- Az istenit! Lőjetek, nem tehetünk mást!
Tüzet nyitottak, és csak úgy záporoztak az üres töltényhüvelyek. A dögök, mert nem tudok más szót használni rájuk, hullottak, de nem sokat ért, mert özönlöttek mindenhonnan.
- A Francba, túl sokan vannak!
Teljesen körülvettek minket. Az egyik férfit felkapták, és egy dög elrepült vele.
- Komoi!
A lány kétségbeesetten nyújtotta ki a kezét az elragadott társa után, de nem ért semmit. Sőt, majdnem őt is elragadták, de valami ösztön azért kiáltott bennem, hogy az övén lógó pisztoly után kapjak, és a dög fejébe eresszek egy golyót, ami a szemem láttára vált hamuvá.
- Kösz!
A lány biccentett felém, és bár az arcát nem láthattam, tudtam, hogy épp hálás pillantást vet rám. A földön fekvő géppisztolyra mutatott.
- Vedd fel és segíts! Az erősítés mindjárt itt lesz!
Nem értettem teljesen mi folyik itt, de tettem amit mondott. A Géppisztoly nagy volt és nehéz, de felemeltem, és próbáltam célzott lövésekkel operálni. Néha még talált is, de csak mert automata volt. A visszarúgása sokkal erősebb volt, mint amire számítottam, de lassan kezdtem hozzászokni. Mikor kifogytam, a lány a tár után nyúlt, és egyetlen mozdulattal kikapta, majd másikat nyomott a helyére. Úgy látszott most egy csapat lettünk. Lassan kezdtem beleszokni ebbe a dologba, amikor hirtelen elhallgattak a fegyverek, és már újratölteni sem tudtunk.
- A fene! Kifogytam!
- Én is!
Én még előkaptam a pisztolyt és kitáraztam, ami ugyan elriasztotta a dögöket, de nem sok más hatást ért el.
- Defense skill - Hand Sonic!
Ez a hátunk mögül jött, majd egy fehér villanást láttunk, ami előttünk termett, és elképesztő sebességgel kezdte kaszabolni a dögöket. Megfordult, és egy hihetetlen jelenség tárult elém. Hófehér haj, hófehér bőr, és ragyogó Zafírkék szemek. Az Alkarjaiból energiapengék meredtek ki, valószínűleg ez lehetett az a Hand Sonic.
- Vigyétek innen! Gyorsan! Én elintézem őket!
A hangja olyan volt, mint a lágy szellő, amikor megcsengeti a szélhárfákat. Lágyan búgó halk, kellemes hang, ami az ember szívében visszhangzott. Azonban nem volt időm tovább gondolkodni a hihetetlen jelenség mibenlétén, mert a két másik alak karon ragadott, és rángattak maguk után. Az egyik közeli épületbe vittek be, amiben irodák ajtaja előtt rohantunk el, fel az emeletre, ahol egy hatalmas ajtón "Igazgató" felirat szerepelt. A felirat alatt egy érdekes logó is volt, egy pajzs, amin keresztbe egy szalagon az SSS felirat szerepelt.
- Mi ez a hely?
- A legbiztonságosabb hely az iskolában!
A fiatal nő kopogott, majd egy nagyon érdekes jelszó következett:
- Nincs isten, sem Buddha, csak az ember!
Az ajtó kinyílt, és mindhárman beléptünk. Az iroda hatalmas volt, előttem egy hatalmas fa asztal, körülötte két jókora pamlag, és egy fotel. az ajtóval szemközti ablak előtt egy hatalmas Tölgyfaasztal, mögötte egy jókora székben egy nő ült. Nő... Inkább lány... Alig lehetett több 16 évesnél. A haja Ébenfekete, a bőre kreolos, a szemei átható zöldek. A két kísérőm levette a sisakját, és tisztelgett.
- Meghoztuk!
A lány és a fiú, mert ők sem voltak semmivel sem idősebbek, mint én, vagy a hatalmas székben ülő lány, a fiú hajszíne kékes volt, egészen rövidre nyírta, a szemei kékek. A lány szőke, dús fürtjei most aláomlottak a vállára. A szemei szürkéskékek.
- Senki mást nem találtatok?
A lány megrázta a fejét.
- Nem Misaki, csak őt! A tetejébe ő volt az, aki az egész balhét okozta!
- Vesztettünk valakit?
- Komoit biztosan.
Egy ideig még beszélgettek. Nagyon úgy tűnt, hogy a nagy székben ülő alak valamiféle parancsnok volt. Mikor eleget hallgatta, intett a lánynak, hogy térjen vissza a helyére, míg én és a fiútársam maradtunk. Emez leült, és jelzett, hogy én is kövessem a példáját. Misaki, mert ha jól emlékszem így nevezte a szőke lány, most felállt, és körbejárt, ami nem volt nehéz, mivel a fotelbe ültem le.
- Nos, látszólag nincs bajod! Tisztában vagy vele, hol vagy?
- Egy iskolában?
Jót nevetett ezen a megállapításomon, de bólogatott is.
- Igen, na de hol van ez a bizonyos iskola?
- Fogalmam sincs!
- Gondolkozz egy kicsit! Mi az utolsó dolog amire emlékszel, mielőtt itt felébredtél?
Ez igaz... Az a bizonyos emlék ami álomnak tűnt, amikor két ütéssel ért véget az emlék.
- Csak nem... ?
- De igen! Isten hozott a túlvilágon!
- Grat kölyök! Meghaltál és a lehetséges legrosszabb helyre kerültél.
A fickó nem épp barátságosan közölte velem a nyilvánvalót, amire Misaki csak annyival reagált, hogy jókora maflást súrolt le neki.
- Elhallgatnál Tamaki?
- Bocs, de ez az igazság!
Nem törődtem a veszekedésükkel, csak az ablakon kifelé bámultam, amin keresztül most is látszottak a kinti öldöklő csata foszlányai. Annyira belefeledkeztem a dologba, hogy Misaki megcibálta a fülem, hogy észhez térjek.
- Ébresztő!
- Ááu! Ez mire volt jó?
- Elaludtál nyitott szemmel!
Igaza volt... Nem éreztem, ahogy az idő telik, csak elmerengtem, és nem is figyeltem rájuk. Egy kérdés merült fel csupán bennem.
- Mik azok a lények?
- Mi démonnak nevezzük őket.
Ez elég egyértelmű válasz volt. Én magam is ezt a nevet ragasztottam volna rájuk.
- És ti kik vagytok?
- Mi a SSS vagyunk! A Student Security Squadron!
- A milyen Squadron!?
- Ja nem érted igaz?
Elmagyarázta, hogy előttük már működött egy SSS nevű szervezet ebben az "Iskolában", bár ők 'Túlvilági Harci Frontvonalnak' nevezték magukat. Egy fegyveres szervezet voltak, akik kicsit bajkeverők voltak, és állítólag Isten ellen lázadoztak. Persze azt sem hallgatta el, hogy már rég nem voltak ebben a világban, mire ők ideérkeztek.
- De mégis mi történt velük?
- Átkeltek!
- Mit csináltak?
Éreztem, hogy kikerekednek a szemeim. Buddhizmus... Igen ez az a vallás, amiben azt a nézetet vallják, hogy az emberek újjászületnek.
- De ez a világ mégis mi akar lenni?
- Én purgatóriumnak nevezném... Olyan hely, ahová az eltévedt, vagy hontalan lelkek kerülnek!
- De én...
Mondani akartam, de nem tudtam, mi történt velem. Aztán elmondtam mire emlékszem.
- Szóval egy balesetben haltál meg? Nem csoda, ha nem emlékszel semmire! A baleseteknél nem ritka a részleges, vagy teljes amnézia! A nevedet legalább tudod?
- Yamato, Kiriha Yamato! Erre már emlékszem.
- Nagyszerű! Ez már kiindulópont! Én Misaki vagyok, ő pedig Tamaki!
Kezet ráztam mindkettőjükkel. Misaki folytatta. Elmesélte, hogy háromféle ember él ebben a világban: A civilek, a SSS és az NPC-k.
- A mik?
- Nem játszó karakterek. Olyan emberek, akik már rég nem rendelkeznek olyannal, ami minket azzá tesz, amik vagyunk!
- Lélekkel... ?
Megvilágosodás volt ez... Szóval ilyen hely ez...
- És mi van a civilekkel?
- A Civilek a juhok a farkasok között... Ártalmatlanok... Őket védjük... És magunkat.
- Tehát vagy Birka leszek, vagy a farkasok közé állok?
Ez elég kemény igazság volt, de érthető. Misaki csak bólogatott, mert tetszett neki, hogy ilyen gyorsan kapcsolok.
- Látom gyorsan jár az agyad...
Eltöprengtem ezen az egészen. Amikor segítettem a megmentőimnek, az felszabadító érzés volt. Úgy éreztem, tudom mit kell tennem.
- Akkor inkább állok a farkasok közé!
Misaki csak bólintott, és mosolyogva nyugtázta, hogy helyesen döntöttem.
- Akkor isten hozott! Tamaki!
- Igen?
- Mostantól a te csapatodban lesz!
- Helyes! Tetszik ez a fiú! Van benne kurázsi! Még úgy is segített nekünk, hogy állítom még életében nem fogott fegyvert a kezében!
- akkor Ígéretes?
- Több mint Ígéretes!
Tamaki dicsérete jól esett. Misaki még egyszer megrázta a kezemet, és ezzel hivatalosan is megkaptam a Farkaskölyök státuszt, vagy legalábbis így éreztem.
- Tamaki majd felszerel mindennel, amire szükséged van! És most lelépni!
Tamaki tisztelgett, amiben én is követtem a példáját, majd távoztunk. Sok minden járt a fejemben, de nem akartam egyelőre Tamakit terhelni ezzel, inkább hallgattam. Majd máskor, amikor csendesebb idők járnak!