Szerzői megjegyzés: Szülinapom alkalmából meglepem magam egy történettel, ami több fluffot tartalmaz, mint azt a helyzet indokolná.

Dióhéjban: Tino egyetemista, a részeges fajtából. A legjobb barátai engem is megleptek, hogy a legjobb barátai, de csak nem akartak lekopni, szóval RusFinHun-trióval nyomhatjátok végig ezt a fejezetet.

A címről: eredetileg blogregény lett volna, csak megmakacsoltam magam, hogy elég fura egy blogon blogregénybe ágyazott blogregényt írni, külön felületet indítani neki meg már egy kicsit… hogy is mondjam, érdekes lenne. (Amúgy kipróbáltam, hogy nézne ki és arra jutottam, hogy egy kicsit súrolja a skizofrénia határát, így inkább hanyagoltam.)

Azért az E/1 maradt, meg a Humalai-lai is címnek. Csak most nem egy blog címe, hanem Tino randis chatneve. A humalainen szó elferdítéséből származik, ami részeget jelent finnül. Valamiért indokolatlanul jól és indokolatlanul sokáig szórakoztam ezen a kitalált szón, mikor eszembe jutott. (Ez úton is nagy köszönet Susie-nak, amiért biztosított a fordítás helyességéről.)

Még mielőtt megijednétek: ennek van vége. Be is van fejezve. Ötnaponta lesz belőle új rész fenn, hogy meg tudjátok emészteni, és az éhes írót tudjátok etetni kommentekkel (lol).

Amúgy, öh, crack.

Expozíció,

avagy valami bűzlik Kanadában

– Valami baj van? – hajolt oda hozzám Dani cinkos vigyorral.

Halkan beszélt, elvégre mégis egy óra közepén voltunk… ugyan le se szartuk szerencsétlen előadót. A teremben volt egyfajta zümmögős alapzaj, a visszafogott susmus eredménye.

– Felvágom az ereimet – motyogtam. – Ki volt az a barom, aki kitalálta, hogy ezt a szart hétfő reggel kell tartani? És ki volt az, aki katalógusossá tette?

– Ne sírj, már csak egy és negyed óra van hátra.

Hörögve fejeltem le a padot.

– Tinuska!

Fel sem emeltem a fejem, úgy néztem fektemből Ivanra, aki Dani másik oldalán ült. A mosolygós orosz egészen előrehajolt.

– Ha nagyon elkámpicsorodnál, gondolj arra, hogy ma este parti lesz.

Rögvest fellelkesültem. Mindig jól esik a szívemnek, ha buli van, még jobban, ha régen látott ismerősök üdvözléséről van szó. Mert Alfred ma jön haza a nyári gyakorlatáról, amit kicsit jobban elhúzott, mint kellett volna. Az egész campus hallotta, mikor megtárgyalta Ivannal Skype-on, hogy mennyire szar volt megbeszélni az ezzel járó vacakságokat a tanulmányi osztállyal.

– Iván, ne mondj neki ilyeneket, tudod milyen lesz tőle – göcögött Dani. – Amikor márciusban hazacipeltelek… Istenem, azt az arcot amíg élek, nem felejtem el!

– Egyszeri alkalom volt – intettem le.

– Bizony, a februári négy teljesen másik lapra tartozik – bólogatott Ivan. – De a márciusi után már nem számoltam.

– Ha-ha, látom, bekentétek magatokat nevet-géllel.

Vigyorogva lekoccoltak.

– Szereztetek jelmezt? – Ivan a bólintásunk után folytatta az este ecsetelését: – Egy láda sörrel meg két üveg vodkával vagyok hajlandó hozzájárulni az alkoholizáláshoz, egyébként az lesz, amit hoztok.

– Pizza?

– Az lesz, amit hoztok – tárta szét a karjait. – A Szovjetunió megint az anyagi csőd szélén táncol, szóval ne várjatok túl sokat.

Szolidaritásból kiröhögtem. Azért rövid fejszámolással ellenőriztem, hogy mennyit költhetek a májam roncsolására úgy, hogy hó végén is legyen kajapénzem. És mivel egyetemista vagyok, a hó vége tizedikéig, ösztöndíj-fizetésig tart.

Sajnálatos módon még csak szemeszter kezdete van, a nyári munkából szedett pénzem vidoran csücsül a számlámon, és mivel elkövettem azt a hibát, hogy a kollégiumot a félévre előre befizettem, szembesültem vele, hogy a jelen havi költségeim olyan szinten elenyészőek lesznek, hogy akár az egész hónapot részegen fetrengve tölthetem. Magamat ismerve, ha nem szedek össze valami gátat, akkor úgy is fogom. Dani és Ivan pont nem arról híresek, hogy megállítanának.

– Tényleg, Tino, milyen az új koli? – könyökölt Dani az asztalra.

Általában nem szeretett így ülni, ha bekönyököl, akkor látszódik, hogy igazából lány, és az amúgy nagyon szép mellbőségét csak leszorítja. Társaságban nem szokta csinálni, csak velünk, mert a barátai vagyunk, és tudjuk róla, hogy kiféle-miféle.

– Egy áldás – tettem össze a kezem. – Van konyhasziget a szobában, végtelen helyre tudok pakolni, és van polc a fürdőben. Azt hittem, olyat csak a lányoknak van az apácáknál.

– Pletyka, nincs nekik – legyintett Dani.

– Végre nem azzal van tele a levlista, hogy ki volt az a seggfej, aki telebaszta a mosogatót tésztával.

– Mind tudjuk, hogy te voltál – csapkodott meg Vanya. – Most viszont senki nem fog eltakarítani utánad, erre nem gondoltál? Hacsak nem akarod nagyon gyorsan kiborítani az új szobatársad.

– Az új szobatársam egy darabig nem fogom kiborítani – affektáltam. – Szakgyakon van. És még előttem becuccolt. Fogalmam sincs, hogy csinálta.

– Mert?

– Hát, augusztus 31.-én kezdődött a beköltözés, reggel nyolctól. Én már tízkor itt voltam, és addigra a srác minden holmija, értitek, minden holmija ki volt pakolva, és legalább olyan pedáns rendet tart, mint Ed. Csak ő nem betűrendben, hanem méret és szín szerint csoportosítja a könyveit. Gondoltam rá, hogy lenyomozom, de mindig elfelejtem. Meg még mindig el vagyok havazva a kipakolással…

– Mindenkinek lehet hobbija. Az meg egyáltalán nem fura, hogy egy hét alatt sem tudtál rendet tenni.

– Dani, ne már! Inkább azon csodálkozz, hogy két óra alatt kirámolt, és úgy eltűnt, hogy csak a cetlit találtam meg, amit otthagyott nekem. Amit a monogramjával írt alá, teszem hozzá.

– Aww, biztos kis romantikus a lelkem. Megint a vállamon fogod kisírni a szerelmi bánatodat félévkor?

Csúnyán néztem rá. Csak azért, mert az előző három szobatársam közül háromba beleszerettem, még nem kell köcsögösködni. Akkor se, ha az egyik ő volt, a másik pedig Ivan.

– Te Dani, magas ez az épület, biztos fájna, ha lerúgnálak a tetejéről.

– Vigyél fel, heh.

Nyitottam a száját, hogy valami csípőset mondjak, de a magyar kihívóan felvonta a szemöldökét és csúfondárosan vigyorgott. No igen. Vele nem érdemes kötözködni, mert talán Alfred és Ivan az egyetlenek, akik oda tudják kenni. Talán még Ludwignak van esélye, de a tanáris srácot nem sokat látjuk, a campus másik felén van majd' minden órája, és inkább Feli jár hozzá, mint fordítva. Most is, alig köszönt el tőlük az előadó, az olasz már kívül is volt az ajtón, csak úgy porzott utána az út.

– Aztán gyertek – kacsintott ránk Ivan, és lelépett.

– Ivan nem vette fel a vallásfilozófiát? – nézett utána összeráncolt szemöldökkel Dani.

– Dehogynem, Alfred viszont nem fogja behozni magát a reptérről.

– De a buli csak este lesz… – Dani szeme hirtelen felcsillant. – Ohohó! Egy kis privát üdvözlés?

Vállal meglöktem a velejéig romlott srácot.

– Valld be, csak azért mentél rendezőnek, hogy profi pornós legyél.

– Na de kérlek. Abban nincs semmi érzelem. Oda a szerelem, a vágy! A hegyeket mozgató erők! „Isten védence, te káprázatos, harmatos, tűzpiros rózsa"!*

Nevetve elkaptam a teljesen bezsongott esztétát, és magammal rángattam, még mielőtt az egyik pad tetejéről nekiállt volna terjeszteni az igét az egyetemisták között.

Rider: Hello, cukifiú, nincs kedved egy lovagláshoz? ;)

Letiltottad „Rider" felhasználót.

Utólag visszagondolva… az alapozást talán nem délután négykor kellett volna kezdeni.

Már roppant vidám voltam, mikor elkezdtek rám pisszegni, hogy jön Alfred, és maradjak csöndben, ez egy meglepetés-buli. Csak nem akartam megérteni, végül Dani szorított magához, és nagyon finoman a számra tette az ujját.

– Psszt! – csitított.

– Psszt! – súgtam vissza kacarászva.

Legalább olyan részeg volt, mint én.

Ott álltunk, egymásba kapaszkodva, elcsukló hangon fel-felkuncogva. Emiatt néha valaki ránk pisszegett, amitől csak még jobban nevethetnékem támadt.

Alfred gyöngyöző kacaját messziről hallani, és akkor éppen virágos jókedve volt. Valahol az utca elején járhattak, mikor már tudtuk, hogy jönnek. Mi a koli negyedik emeletén vártunk rájuk. Ott szorongtunk, a papíron tanuló, állítólag nappali, gyakorlatilag kocsma helyiségben vagy ötvenen, mindenki harckészültségben. Kivéve az olyanokat, mint én, akik már felkészülten érkeztek. Azért voltunk páran.

Az amerikai nagy svunggal nyitott be.

– MEGLEPETÉS! – üvöltöttünk rá, és Matthew az arcába lőtte a konfettit.

Alfred úgy sikított, mint egy kislány, és helyből Ivan nyakába ugrott. Talán gonosz volt az első sorba állítani a szörnyruhába bújt népeket, viszont majd' összepisiltem magam, úgy nevettem rajta.

– Kurvák vagytok mind! – visított duzzogva Alfred és visszatért a földre.

– Ne beszélj csúnyán – csuklott fel a közelemben valahol Arthur, Alfred bátyja. Nem túl hangosan, és elég kásás hangon. – Szádbalépek, ha csúnyán beszélsz, vazeg.

– Elalélok a gondoskodó oldaladtól – dörmögte Francis és elkapta a felkarjánál, hogy ne vágódjon el

Ha nem állt volna mellette, az angol már rég a padlón hevert volna. Talán mondani kellett volna neki, hogy a sörösüvege nem fogja megtartani. Úgy emlékszem, akartam is, csak nem voltam olyan állapotban, hogy ezt kulturáltan tudjam közölni velem, vagy legalábbis érthető angolsággal, mert nagyon nézett rám, hogy mi a szöszt akarok.

– Artie, ne csesztesd már Tinót! – karolta át Arthurt Alfred. – Inkább örülj neki, hogy itt a Mikulás. Akkor is, ha még csak szeptember van.

Az amerikaira vigyorogtam. Dani kegyeskedett ugyanúgy megtámasztani, mint Francis Arthurt.

– Ha jó kisfiú voltál, akkor kívánhatsz egyet – közöltem vele kásás hangon.

Ludwig bátyja, Gilbert ekkor lépett oda mellénk, és felszaladt szemöldökkel bámult rám.

– Te hallod, ha a leheleted vodkaszaga ide megcsap, akkor a véralkohol-szinted valahol a faszomban van.

Sokrates: Szex?

Letiltottad „Sokrates" felhasználót.

Egy bőrkanapén ültem, és nevettem. Ivan mellettem váltig állította, hogy nem fingott, a kanapénak volt ilyen hangja, amikor leült, de csak nem tudta reprodukálni. Daninak az orrán jött ki a sör. Ő a dohányzóasztal mellett ült a földön, és a sokadik gyantacsíkot simította fel a lábamra.

Egyszerre levetődött mellénk egy srác. Totál kész volt, csak meredt rám, a szemei két mély kúthoz hasonlítottak. Hulla csöndben néztünk farkasszemet, és nagyon hosszú időbe telt, mire az őt egyenletesen borító, aranyszínű csillámpor alatt felismertem Romanót.

– Hé – bukott ki belőle. – Kérdezd meg, hogy fa vagyok-e.

– Te egy fa vagy? – kérdeztem engedelmesen.

Hétrét görnyedve, a térdét csapkodva kezdett vihogni. A könnyei is folytak a nevetéstől, végül csukladozva, elfúló hangon kiáltotta:

– Hát persze, hogy nem! Úgy nézek ki, mint egy kibaszott fa?!

Talán válaszoltam, talán nem. Romanónak tökmindegy volt, eldőlt oldalra, kiterült a földön és hangosan hortyogni kezdett.

BoeBay: Hé, most dobott ki a barátom

BoeBay: Mármint, most már az exem

BoeBay: És nincs hol aludnom, szunyázhatok nálad?

Humalai-lai: Mi a fasz

Letiltottad BoeBay felhasználót.

– Humalai-lai – dudorásztam szórakozottan. – Humalai-lai…

– Mit énekelsz – kérdezte valaki.

Megnéztem, ki az. A vállamra borult a feje, és kiderült, hogy Dani az, csak már rekedt a hangja.

– Se tarkoittaa humalassa.

– Tino, már megint finnül beszélsz.

– Se ei ole totta – kacsintottam rá, ő meg fintorgott.

– Nézd már, Gilberték megint táncolnak.

Az I like it című ősrégi szám szólt a hangszórókból, amit Gil, Fran és Toni megválasztott hármuk himnuszának és ha valahol meghallották, akkor eljárták rá a törzsi táncukat. Francis rózsákból összefűzött szoknyája veszélyes magasságokba lendült.

– Szerinted vett alá alsót?

– Sanoisin ei.

Már csak a poén kedvéért meg kedves barátom arckifejezéséért válaszoltam az anyanyelvemen. Részemről egyre inkább a parti lapos felét képviseltem, és józanodtam.

Dani viccesen sóhajtott. Újra és újra a büféasztalok felé pillantott, ahol Roderich válogatott pöffeszkedő arisztokrata módjára a felhozatalból. Feltételeztem, hogy azt a sütit keresi, amit ő hozott, és gondoltam rá, hogy odakiáltok neki, hogy hiába teszi, de nem volt kedvem szembeszállni az üvöltő hangfalakkal. Egyébként is rá fog jönni, hogy már csak az üres tálcát fogja visszakapni. Mert amúgy Rod piszok jól süt, és ha hoz egy tálca valamit, akkor az olyan, mintha tűzre dobnák. Még Feliks sem utasítja vissza soha, pedig ő örökké fogyókúrázik, hogy tökéletes maradjon az alakja. Erről eszembe jutott, hogy én igazából nem is Mikulásnak akartam öltözni, csak a tavaly újított kalózjelmezem nem jött rám, mert Mikulás-alkatot növesztettem. Mélabúsan néztem le a pocakomra, és keményen elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy a tespedés átvegye felettem az uralmat és igenis gyúrni fogok!

Merengésemből Dani hangja rántott ki. Felnéztem rá, és abban a pillanatban egészen biztos voltam benne, hogy látom a hangokat, mert Dani sötét sminktől maszatos arcán táncoltak a különböző színű fények. Az meg se fordult a fejemben, hogy valaki esetleg hozott egy diszkógömböt. Szerintem nem is érdekelt volna, csak néztem a legjobb barátomat, hogyan mered elgyengülve szíve bánatának okozójára. Alig hallottam a hangját a zene mellett, úgy susogta a verssorokat:

– „Mondják, hogy szép és én semmit se mondok, mondják, hogy égő bronzhaja a hajnal, hogy csillagokat hordoz nagy szemében…"**

Finomat az ajkaira tettem az ujjaim.

A legszebb dal akkor születik,
ha megtelik szeretettel a szív,
ha gyöngédség árad
egyszerűen, határtalanul anélkül,
hogy bárki is kérné
s eljut embertől emberig.

A legszebb dalt nem felejtik el:
ott ragyog az emberek homlokán,
ott ég a szemekben, az ajkakon, a szívekben:
a szeretők leolvashatják onnan
s a legszebb daltól szívük lángra lobban.***

– Ez gyönyörű – emelte rám csillogó tekintetét.

– Finn – jelentettem ki elégedetten. – Nem akarsz beszélni vele?

– Szerintem Rod a lányokat szereti.

– Erre most mondanék neked valamit, de megsértődnél rajta.

– Úgy értem, a tiszta lányokat. Én egy nagyon elcseszett fiú vagyok.

– Te egy nagyon kedves és tökéletes fiú vagy – dörgöltem meg a vállát.

– Kedves, hogy ezt mondod.

– Hónapokig beléd voltam zúgva, ha nem lennél jó fiú, akkor ez nem ment volna.

– De amint megtudtad, hogy nincs fütyim, kiszerettél belőlem.

Adtam neki egy vigasztaló puszit.

– Ez nem igaz. Mellesleg Danikám, szeretném felhívni rá a figyelmed, hogy ezeket a beszélgetéseket rendszerint fordított felállásban szoktuk eljátszani. Ha nem szeretnélek, biztosan nem neked önteném ki a szívemet.

– Ivannak, Mattnek meg Ednek is szoktál sírni.

– Ivannak csak nyafogni szoktam, Mattnek dettó, és kizárólag akkor, ha ti ketten nem értek rá. Meg neki elég az, hogy Ned nyafog neki. Utána mindig betépnek. – Ezen elmerengtem. Rövid szünet után folytattam: – Ednek a tananyagról, az egyetemről, meg a szar életről szoktam sírni. Az aktuális szerelmi bánatomat mindig neked mondom el, remélem, megtisztelve érzed magad.

– Abszolút. Amúgy, veled most mi a helyzet?

A sóhajomban benne volt a világmindenség.

– Eduard óta oly' sivár vagyok, mint a sivatag.

– Tino.

– Kiszáradt kóró leszek.

– Azért ennyire ne legyél melodramatikus. Meddig jártatok, két hétig?

– Ja, aztán rájöttünk, hogy jobb nekünk barátként. Még addig se húztam vele, mint veled.

– Majd a következő kolis szobabeosztáskor jelzem, hogy ne a legszexibb srác mellé osszanak be, és akkor talán képes leszel hosszú távú kapcsolatot kiépíteni.

– Mióta van neked bejárásod a kolis bizottságokba?

A magyar pillantásából azt olvastam ki, hogy ha még egyszer kétkedni merek az ő felsőbbrendű képességeiben, akkor felrúg a Holdig.

– Mikor volt olyan, hogy nem tudtam elintézni valamit?

– És emlékezni fogsz erre holnap? – vontam fel a szemöldököm.

– Tino, baszd meg, már ezer éve kijózanodtam. Ami azt illeti, ha nem kelünk fel erről a tetves kanapéról, akkor bealszok, és nem akarok reggel pöcsökkel az arcomon ébredni.

– Akkor tán mozduljunk.

Biztattuk magunk még egy kicsit. Komoly logisztikai probléma volt leszedni a lábainkat az asztalról, egyrészt, nem tudtam, hogy melyik láb az enyém, és melyik Danié, másrészt, egy istenverte barom összekente lábam valami ragadós krémmel.

– Ó! – derült fel Dani arca. – Ezek szerint tényleg legyantáztuk a lábad.

– Hogy mi a faszt csináltunk?!

Közelebbről is megnéztem a lábamat, meg azt, hogy stratégiailag meghatározott pontokon, csalinka csíkokban hiányzik róla a szőr, a többi helyen meg ragad.

– Hát ez valami gyönyörű – bólintottam.

Nekiduráltuk magunk. Volna. Amint keltünk fel, a lábunk alatt felnyögött valaki, így a piaszerzés elé még beiktattuk Romano felpakolását a kanapéra. Az alapján, hogy a mi lábunk alatt volt, valószínűleg mi kanyarítottunk kackiás bajuszt, meg Kirklandet megszégyenítő szemöldököt az arcára.

– Látod, erről beszéltem – sandított rám Dani. – Tény, hogy magamból indulok ki, de ismerem annyira ezt a társulatot, hogy tudjam, akadnak még benne olyan seggfejek, mint én.

Humalai-lai: Szia!

SnickyDoo: Hali! Mi jót csinálsz itt?

Humalai-lai: Mármint az oldalon?

SnickyDoo: Ühüm

Humalai-lai: Hát… keresem életem párját?

SnickyDoo: Az nem rossz, nem rossz

Humalai-lai: És te mit keresel itt?

SnickyDoo: Leginkább figyelmet szerény személyemnek

SnickyDoo: De ha te életed párjára vágysz, akkor abba az irányba is elmehetünk

Humalai-lai: Lol

Arra nem emlékszem, hogy mikor és kivel cseréltem jelmezt, arra se, hogyan jutottunk festék-sprayhez. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy folyamatosan félre kellett söpörnöm a rosszul feltett Hamupipőke-parókának a szemembe lógó tincseit, ha látni akartam, miképpen dekorálom ki az egyetemi üdvözlőtáblát a campus bejáratánál. Gilbert segített nekem állva maradni, Dani meg a festésben volt bűntárs. Addigra Gil elhagyta a szexi rendőr-egyenruháját, már csak a Calvin Klein alsója volt rajta, meg egy körben beletűrt, megszaggatott szemeteszsák. Ott állt mellettem és mutogatta a tökéletes felsőtestét (most próbálok úgy tenni, mint akiből nem az irigység szól, de mégis.) Parókája neki is volt, egy derékig érő kék raszta, amihez még szakáll is volt. A szája előtt sörhab borította, és a kék szálak közül baloldalt kilógott egy pizzaszelet keményre száradt széle. Arról szerintem nem tudott, hogy a feneke magasságában a zsákra fel volt írva, hogy 20$/menet.

Dani túl hosszú hajú Bucky Barnesnak öltözött, és a sötét sminkje már az állán is ott volt, mikor dudorászva körbepontozta az anatómiailag pontos falloszt a falon. Mögöttünk Ned és Matt egymás vállára borulva röhögtek, mert az istennek nem tudták meggyújtani (az amúgy sokadik) spanglijukat.

– Fűszaga lesz a jelmezemnek – nyafogtam.

– Nem is a te jelmezed – vigyorgott rám Gilbert.

– Hé – heherészett Ned. – Nézzétek már azt a fazont… há' nézzétek már…

Az említett irányba fordultam és igyekeztem ráfókuszálni a felénk futó alakra. Vadul lóbálta az elemlámpáját.

– Biztonsági őr! – üvöltöttem el magam.

Futottam. Nagyon-nagyon sokáig, teljes erőből. Gil nem segített, ő Mattet hozta, Dani meg Nedet. Illetve rángatták őket maguk után, mert ők roppant szórakoztatónak találták a helyzetet. Csak azért nem hagytam le őket, mert a jelmezhez tartozó tíz centis magassarkúban kegyetlenül nehéz volt futni.

Butterfly: Szia! Hogy állsz a matekkal?

Humalai-lai: Középsuliban egész jó voltam belőle, de újabban az egyetemen nincs sok matekos órám :/

Butterfly: És a 69? ;)

Letiltottad „Butterfly" felhasználót.

A reggel Dani szobájában ért, az emeletes ágy alsó fekhelyén, Matt és Ned közé ékelve. Ők ketten még aludtak, Dani és Gil már a vízforraló mellett kornyadoztak, és gyűrött képpel, de vidoran konvertálták fogyaszthatóvá a Nescafét.

Kikecmeregtem az ágyból – közben belekönyököltem szegény Matt gyomrába, aki felnyögött, de aludt tovább. Erősen kilendültem oldalra, úgy kellett megkapaszkodnom az emeletes ágy gerendáiban. A keret reccsent egyet, Daniék kiröhögtek. Az ágy tetején alvó Feliks rémülten ült fel.

– Jé, Feliks! – csodálkozott rá Dani. – Miért alszol az én ágyamban?

A lengyel nagyot ásítva megdörgölte az arcát. Komolyan, ha nem tudtam volna, hogy kicsoda Dani szobatársa, meg se ismertem volna. Olyan kócos volt, mint… mint… hát, legalább annyira, mint én, de az nála már apokaliptikus körülményekre utal. Tavaly eljött az egyetemi kirándulásra, amin hegyet másztunk, és mindenki koszos, büdös meg nyakig saras volt a végére, kivéve őt. Állítom, hogy olyan illat lengte körbe, amit egy tisztességesebb unikornis is megirigyelne.

– Azért, mert megjelentetek az éjszaka közepén hulla részegen, és tökre rám pakoltál három embert – válaszolt csípősen.

– Bocsi.

Szusszant egyet és legyintett.

– Hagyjuk. Van aszpirinünk?

– Minek az neked? – vigyorgott Gilbert.

Feliks lesújtó pillantást vetett rá.

– Tegnap még beszéltünk is Alfred üdvözlő-buliján.

A német összevont szemöldökkel meredt rá, és félrebillentette a fejét. Erősen koncentrált, de nem sokra jutott. Gyorsan közbevágtam, még mielőtt megfájdult volna a feje a szokatlan igénybevételtől.

– Inkább azt mondjátok meg, hogy mi a faszért van rajtam magassarkú.

Kérdő pillantásukra még mindig az ágykeretbe kapaszkodva megemeltem az egyik lábam, hogy lássák a lábam. Fura, hogy arra gondom volt lefekvés előtt, hogy csak egy alsó legyen rajtam, ellenben a cipőt nem vettem le.

Dani visítva felröhögött.

– Bazd meeeg! Tino, te egy kibaszott reverse-Hamupipőke vagy; a jelmezt elhagytad, csak a cipőt nem!

Bed Wizard: (bevallom, csak a felhasználónevet olvastam el, utána egyből…)

Letiltottad „Bed Wizard" felhasználót.

Érdekes, hogy részegen még futni is tudtam ebben a szarban, ellenben majdnem kitörtem a nyakam, míg áttipegtem benne a saját kolimba. Nem azért tettem, mert derogált volna mezítláb mennem, csak fogadtunk Gilberttel, mert azt állította, hogy nem merem/tudom megcsinálni. Ő a csuklójánál fogva húzta maga után Mattet, aki hullaszínű arccal kóválygott utána, és láthatóan a világáról nem tudott. A kávé nála még nem ütött be, nem úgy Nednél, aki belekortyolt a maga adagjába, majd rémülten felugrott, mondott valamit arról, hogy a koliban hagyta Mooit, és teatyaúristen. Mire kettőt pislogtunk, már hetedhét határon túl járt.

– Hogy képesek ebben a lányok menni? – kiáltottam a világba egy ponton.

– Nem tudjuk – válaszolt Gilbert. – A nők az élet kifürkészhetetlenségei, ne kérdezz róluk.

– Azért a srácokon is nehéz kiigazodni – fordultam hátra, minek hatására kilendültem az addig relatíve stabil helyzetemből és majdnem kiterültem.

Gilbert nyitotta a száját, talán azért, hogy mondjon valami alpári baromságot, de szerencsére meggondolta magát. Dani összetette a két kezét és az égre nézett.

A bejáratnál lepacsiztunk a srácokkal Megígértettem Gillel, hogy az este során készült fotókat nem küldi el Daninak, hogy még véletlenül se kerülhessen bele egyik montázsába se. Dani ezen egy kicsit megsértődött és visszakérte a cipőjét. Nem az én lábamról, Gilbertéről.

– Az hogy ment rád? – bámultam a negyvenkettes topánra, ami nagyot reccsenve jött le Gil negyvenhatos lábáról.

– A kérdés az, hogy miért csak most kezd fájni tőle a lábam – sziszegett. – Oké, legyetek rosszak, megyek megnézni, hogy mit művelt Al és Ivan a szobámmal.

– Ha arról van videó, azt átküldheted, arra nem vonatkozik a cenzúra! – kiáltott utána Dani.

Gilbert értetlenül hátrafordult, de inkább só nélkül hagyta és a fejét csóválva elsietett. A magyarra néztem. Jó hosszan, hogy érezze.

– Mi az?

– Tudod, ez a te hobbid másoknak egy kicsit kínos.

– Mármint neked kínos, hogy…

– Nem, Gilbertnek kínos, ha megkéred rá, hogy filmezze le a szobatársát, miközben hentereg.

– Oh.

Hagytam magába szállni.

– Kéred a magassarkút?

– Minek?

– Mit tudom én, azt mondtad, hogy anyádéknak még nem mondtad, hogy fiú vagy.

– Az igaz, drágám, de te legalább ötször jobban sétálsz ebben a vacakban, mint én.

– Tegnap este még futottam is benne – néztem le az életveszélyes jószágokra. – Szerinted én is megérzem a lábaimat, amint leveszem ezeket a szarokat?

– Egészen biztosan.

Szenvedésemet kifejezendő, csináltam egy fejkörzést. Mikor végeztem, visszafordultam balra, hogy jól láttam-e, amit láttam.

– Hoppá, Gilbert itt felejtette Mattet.

A kanadai a kukát bámulta, éppen elég zöld képpel ahhoz, hogy elgondolkodjak rajta, jó ötlet volt-e kávét adni neki. Ha valami szendvicset diktáltunk volna belé, akkor legalább lenne mit kihánynia a szerencsétlennek.

– Intézem – gyűrte fel a kockás inge ujját Dani. – Te meg szedj magadra valami rendes gúnyát. Mindig is tudta, hogy Feliks holmijai rajta kívül nem állnak jól senkinek, de te egy jelenség vagy bennük.

– Most mi – vigyorogtam, és befeszítettem a rózsaszín, csipkefodros ingben. Hastájékon majdnem lerepültek róla a gombok. – Meg kéne tartanom, tök fasza.

Le kellett volna fényképeznem az arcát, plusz kreditet ért volna a fotós tárgyaimra.

WannabeaMiss: Szia!

Humalai-lai: Szia ^^

WannabeaMiss: Hármashoz keresek a párommal még egy embert, nincs kedved beszállni? ;)

Humalai-lai: Nincs.

Letiltottad „WannabeaMiss" felhasználót.

– Istenem, egy normális pasi sincs fenn ezeken a hülye oldalakon?!

*Mazál Ferenc: Ez… szerelem

**Szabó Lőrinc: Mondják, hogy szép

***Arvo Turtiainen: Kauein – A legszebb; Képes Géza fordítása