A sok együtt töltött idő ellenére még mindig volt olyan dolog, amivel _ képes volt meglepni Miyukit. Ez a tény bizonyosodott be azon a napon, mikor a Seido csodafogója először látta táncolni a barátnőjét.
Nem mintha nem akart volna elmenni egy-két fellépésére, de a baseball túlságosan lefoglalta az idejét, ám mivel a csapat annyira jó teljesítményt ért el a bajnokságon, ma előbb végeztek az edzéssel, Miyuki pedig úgy döntött, megnézi a lányt próba közben.
Mire a táncterembe ért, a lányok épp egy kis pihenőt tartottak.

- Hé, _! – mondta a terembe lépve.

- Kazuya! Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte a lány meglepetten.

- Előbb végeztünk, és gondoltam, beugrok. Miért, zavarok?

- Szóval te vagy _-chan barátja? – kérdezte a csoportvezető.

- Senpai, ő Miyuki Kazuya, a baseball csapat kapitánya. – mutatta be _ a szemüvegest, aki eközben integetett és vigyorgott.

- Rendben, már csak az utolsó számot próbáljuk, szóval megengedem, hogy maradj. – mondta szigorúan méregetve Miyukit.

- Köszi… - válaszolta a fogó, és leült oldalt a parkettára. A lányok beálltak a koreográfia kezdőpozíciójába, a vezetőjük pedig elindította a zenét. Mint kiderült, Miyuki barátnője mindig az első sorban vagy központi helyen áll; nem kétség, hogy kiemelkedő tehetség a csapatban. Egy büszke mosoly játszott az ajkain, miközben tovább figyelte a produkciót. A lányok most egy körbe álltak be, majd hirtelen leguggoltak, így csak egy lány maradt állva, és táncolt a kör közepén: _. Miyuki lélegzete elakadt a torkában, mikor _ szemkontaktust létesített vele. Olyan érzés volt, mintha csakis neki táncolna, a csípőjének minden fordulása, a hasának minden mozdulata, karjának minden lengetése, lábának minden lépte neki szólna, őt hívogatná, Miyuki pedig készen állt válaszolni erre a hívásra. Felállt a helyéről, és elindult a lány felé, ám ekkor véget ért a szóló rész, és a többi lány új formációba kezdett. Úgy érződött, mintha az iménti pillanat csupán a fiú képzeletének szüleménye volna.

A táncóra ezután hamarosan véget ért, _ és Miyuki pedig visszasétáltak a kollégiumba.

- Köszi, hogy megvártál. – mondta a lány.

- Te is mindig megvársz, és látni akartalak táncolni.

- Tényleg, te most láttál először! – jutott eszébe. – Na és, hogy tetszett? – kérdezte kíváncsian.

„Hogy tetszett, mi?", sóhajtott magában Miyuki. Az igazság az volt, hogy még sosem látta ennél gyönyörűbbnek és ellenállhatatlanabbnak a barátnőjét, mint akkor és ott. A teste minden porcikája égett a vágytól, hogy odamenjen, és akár csak egy kicsit is érezhesse.

- Ügyes voltál. – mondta végül, mire a lány nevetni kezdett.

- Csak ügyes? A majd kiugró szemeidből én másra következtetnék. – vigyorgott _. Ritkán adódik alkalom arra, hogy a zseniális Miyuki Kazuyát láthatja zavarba jönni, és minden percét ki akarta élvezni.

- Én nem is… - tiltakozott Miyuki, de hirtelen eszébe jutott valami. – Várj! A fellépéseken is így táncolsz?

- Nos, ma hibáztam párszor, de… igen, miért?

Féltékenység és birtoklási vágy tört fel a fogóban. _ csak az övé és senki másé. Egyre jobban frusztrálni kezdte a dolog, hogy más emberek (férfiak) legeltetik a szemüket az ő barátnőjén, miközben ő, a barátja csak most láthatta először, és ki tudja, mikor lesz rá ismét lehetősége? Felháborító.

- Nincs oka. – válaszolta morogva, amint beléptek a 203-as szoba ajtaján.

_-nek ezek után el kellett viselnie egy elképesztően tapadós Miyukit, aki le akarta beszélni arról, hogy más emberek előtt táncoljon, és rá akarta beszélni, hogy adjon neki magánszámokat. Bizony, még hosszú este áll előttük.