A/N: Sziasztok! Csak egy rövid szösszenet, amit egy pár hete írtam. Elméletileg Iwaizumi és Hanamaki nem egy osztályba járnak (legalábbis az internet ezt mondja), de a történet kedvéért képzeljük azt, hogy mégis osztálytársak. :)
Az Aobajōsai Középiskola udvara teljesen elhagyatottnak tűnt. Diákokat sehol sem lehetett látni, mind az osztálytermekben gyülekeztek; várták, hogy megérkezzen a tanár. Hanamaki Takahiro levegőért kapkodva toppant be az iskola kapuin. Fejvesztve rohant, de még így is elkéstett.
- Kuso! – morogta a fiú szemügyre véve a kopár udvart, és nagy levegőt véve ismét futásnak eredt.
Villámgyorsan szaladt fel az épület lépcsőin és cserélte le cipőit. A barna hajú hangosan csapta be a szekrénye ajtaját, és a táskáját kelletlenül húzva maga után rohant végig a folyosón. Hanamaki biztos volt benne, hogy aznap bal lábbal kelt fel. Az ébresztőórája elromlott, így a reggel többet aludt a kelleténél. Nem volt ideje még reggelizni sem, nemhogy fésülködni. Most, ahogy az Aobajōsai folyosóin száguldozott, sietősen a hajába túrt. Ez tényleg nem az ő napja volt.
A harmadéves kapkodva vette a levegőt. Habár a röplabdacsapat tagja volt, és rendszeresen járt az edzésekre, ez a reggeli rohanás még őt is kifárasztotta. Egyetlen dolog vigasztalta csak: már majdnem az osztályterem előtt volt. Nagy lendülettel fordult be az egyik sarkon, de ugyanazzal a lendülettel fordult is vissza. Összeszorított fogsorral átkozta aznapi balszerencséjét; a folyosó kellős közepén Tachibana-sensei, a szigorú matektanár, egy ugyancsak késő diákot dorgált meg.
A száguldozó fiú remélte, hogy nem vették észre, de mindhiába. Abban a pillanatban, hogy a folyosó végében megjelent, Tachibana-sensei hollófekete tekintete rászegeződött.
- Hanamaki-san! – visszhangzott a tanár mély hangja. – Késünk, késünk?
A harmadéves megtorpant és nagyot nyelt. Lassan fordult hátra, valami kifogás után kutatva elméjében. Csak az volt a probléma, hogy minden hihető kifogást felhasznált már, legalább kétszer.
- Hai. – motyogta. Akkor vette csak észre, hogy a másik késő diák egyik osztálytársa és egyben csapattársa volt: Iwaizumi Hajime. Az Aobajōsai ásza mindig időben érkezett az iskolába, így Hanamaki nagyon meglepődött. – Iwaizumi?
A fekete hajú röplabdás komoran pillantott osztálytársára. Egyszer késik életében, és még akkor is szembe fut a legszigorúbb tanárral.
A sensei idegesen fújta ki a levegőt amint karórájára pillantott.
- Nincs idő. Így is elég késő van már. – Indult el Tachibana-sensei abba az irányba ahonnan Hanamaki érkezett. – Menjetek be az osztályba. De számítsatok rá, hogy a következő dolgozatotokból húsz pont le lesz vonva!
Amint a férfi befordult a sarkon, a fiúk megkönnyebbülve sóhajtottak. Iwaizumi táskáját szorongatva intett Hanamaki-nak, hogy kövesse őt az osztályterem felé.
- Miért késtél, Iwaizumi? – kérdezte a barna hajú egy alig látható vigyorral. – Ez nem vall rád.
- Ne is kérdezd. – morogta. – A tegnap Hülyekawa átjött tanulni, és elállította az ébresztőórámat. Úgy képzeld, hogy egy negyed órája még otthon voltam.
Hanamaki-nak minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne nevessen.