Ver 2. (2010)
Beszélnem kell vele. Ezúttal nem engedek – futott át az agyán. Határozottan megindul a hálószoba felé, de a keze megakad a kilincsen. Soha nem csukták be az ajtót egymás előtt. Ez is csak egy a sok furcsaság közül, amik mostanában egyre jobban elválasztja őket egymástól.
Sóhajt, majd lassan és halkan kinyitja az ajtót. Próbál szigorú arckifejezést ölteni miközben összekulcsolt végtagokkal az ajtófélfának dől. Párja az ágyukon ül háttal az ajtónak. Hermione összehúzza a szemét. Fleur bal kezét nézi, pontosabban, a gyűrűt, ami 7 hónapja adott neki, mikor megkérte a kezét, majd lassan saját gyűrűjére néz. Ugyanolyan mint Fleur-é. Lehunyja a szemét. Pontosan ettől félt.
Már épp megszólalna, mikor a francia leveszi a gyűrűjét. Elakad a lélegzete. Döbbenete tovább fokozódik mikor a farmer is követi az ékszert. Csodálkozása átcsap elégedettségbe, ahogy a nő lábára pillant. Karja és lába öntudatlanul válik el egymástól, ahogy szája is akaratlanul húzódik kacér mosolyra.
A pillanat varázsát egy robbanásként ható zörej öli meg. A zörejt egy meggondolatlan mozdulat okozta: az auror testhelyzet váltása miatt egy kicsit neki lökte a csípőjét a félfának, amin megcsattant nadrágja fém díszítése. Fleur jól láthatóan megborzong majd lassan lehúzza a takarót az ágyról és ruhátlan lábára húzza. Az auror keze megfeszül a kilincsen.
- Mit csinálsz itt? - kérdezi halkan. Hermione vicsorogva hatalmas erővel becsapja az ajtót mire párja ijedten felé fordul.
- Ez egy hálószoba méghozzá a mi hálószobánk! Két dolgot szoktunk itt csinálni abból az egyik már 3 hónapja még csak fenn sincs az esti program listán! Szerinted mit csinálok, ha ?!
- Éppen velem üvöltesz csak azt nem tudom miért! - kiált vissza értetlenül Fleur.
- Az elmúlt 3 hónap miatt.
- Mi volt neked olyan szörnyű ebben a 3 hónapban? - Hermione elképed.
- Te komolyan nem vetted észre mit csinálsz folyamatosan?
- Nem – néz rá értetlenül. Egy pillanatra megdermed majd megszólal.
- Fleur – ül le higgadtan mire a francia összébb húzza magán a takarót. - Kerülni kezdtél és nem tudom hogy miért.
- Nem is- tiltakozik hevesen és egy kicsit gyerekesen.
- De igen. - Szomorúan gondol vissza az elmúlt 12 hétre majd a szőke hajú felé fordul. - Kérlek, válaszolj őszintén! - Keményen párja szemébe néz majd megfogja a kezét és legnagyobb örömére Fleur nem hogy nem veszi el, de lágyan összekulcsolja az ujjaikat. - Megbántad, hogy igent mondtál? - A francia láthatóan megdöbben.
- Ezt miből gondolod? - suttogja végül.
- Ne kezd újra légy szíves! - szorítja össze ajkait félő, ha nem így tenne ordítana. Mikor meglátja menyasszonya értetlen arckifejezését dühösen felpattan. - A fenébe Fleur! – rúg bele az ágyba. - Érzem hogy egyre jobban eltávolodunk egymástól. Először csak az esti fejfájás, ami természetesen mindig akkor jött rád amikor közeledni kezdtem. Nem erőltettem a dolgot de két hét után már elegem lett. Meg akartam veled beszélni a dolgot, de sikerült eltussolnod. Következőnek már ha megakartalak csókolni elfordítottad a fejed, ha megakartam fogni a kezed az utcán nem engedted. Kezdem úgy érezni mintha már... - Nem meri kimondani mert ha megteszi lehet hogy valóság lesz. És ettől mindennél jobban fél. Könnyek gyűlnek a szemében, de kipislogja őket majd a francia szemébe néz kétségbeesetten, megtörten, szomorúan. - … mintha már nem szeretnél.
- De szeretlek! - vágja rá határozottan Fleur. A válasz egyszerre nyugtatja meg és fokozza bánatát mert ha szereti, akkor miért hidegült így el tőle?
- Csak..- suttogja, de nem folytatja. Óvatosan Hermione szemébe néz.
- Kérlek, kicsim – guggol elé és néz a szemébe. - Ígérem csendben végig hallgatlak és segítek bármiről is legyen szó.
- Lehet hogy túl naiv vagyok de hiszek neked. - Végre! Milyen régen hallotta a lány ironikus humorát. De a várva várt folytatás elmarad. Az auror lágyan maga felé fordítja francia arcát, hogy végre ránézzen.
- Bármi is az ami bánt, bármit is mondasz én még mindig szeretlek és szeretni foglak, érted? Szóval nyugodtan elmondhatod nem leszek rád mérges. - Biztatásként egy apró csókot lehet párja ajkára. Fleur elkapja a pillantását.
- Tudod...nagyon szeretlek. Annyira hogy képes lennék bármit elviselni érted. - Sóhajt. - Nos... ez a házzaságosdi...
- Megrémít? - suttogja segítőkészen.
- Nem. Csak... nem tudom, hogy miattad csinálom vagy én is akarom. Ezért hanyagoltalak el, hogy egy kicsit át tudjam gondolni a dolgokat mert ahogy meglátlak minden gondolatom akörül kezd forogni hogyan tehetnélek boldoggá. Lehet, hogy kicsit túlzásba estem, sajnálom. - Pár perc hallgatás után Hermione megszólal.
- És... mire jutottál? - A francia nagyot sóhajt.
- Hermione Jane Granger... - Ez nem jó, akkor mondja ki a középső nevét ha mérges, de most nem tett semmit, gondolkodik az auror. Fleur felemeli maga mellől a gyűrűjét majd oda nyújtja a nőnek. Hermione megdermed. Legnagyobb döbbenetére a francia az Ő ujjáról is lehúzza a gyűrűt.
- Akkor... - kezdi de a csodálkozás belé fojtja a szót mikor a szőke mellé térdel.
- Te feltetted nekem a legfontosabb kérdést megmutatva: szeretsz annyira hogy képes vagy életed hátralévő éveit velem leélni. Itt az ideje, hogy én is megmutassam mennyire szeretlek. - Hermione meg sem bír szólalni. Szóval ilyen érzés volt neki mikor megkértem fut át az agyán majd mosolyogva engedve Fleur gyengéd taszításának felül az ágyra. - Hermione... hozzám jössz?
- Két hónappal az esküvőnk előtt már illet feltenned ezt a kérdést – nevet miközben a gyűrű visszakerül az ujjára de Fleur arckifejezése elkomorítja. Rá néz a gyűrűkre majd menyasszonyára aki halkan megszólal.
- Ha már templomi esküvőnk nem lehet legalább karikai gyűrűnk legyen – mormogja miközben Hermione kezébe adja saját gyűrűjét aki enyhe szomorúsággal illeszti a helyére az ékszert majd megöleli Fleur-t. Pontosan tudja milyen fájó pont ez kedvesének, aki már kiskora óta templomban akart esküdni.
- Sajnálom, hogy nem lehet templomi esküvőd.
- Ne sajnáld mert nem hiányzik.
- Tényleg?
- Tényleg.
- És... miért nem? - kérdezi bátortalanul, mire a francia felnevet majd megcsókolja.
- Mert ha templomi esküvőm lenne nem te lennél, aki mellettem állna, hanem egy olyan valaki, akit feleannyira se tudnék szeretni mint téged. Többet érsz nekem, mint száz egyházi esküvő és vőlegény együtt véve.
- Köszönöm – böki ki végül mire mindketten felnevetnek. - Én is szeretlek – fűzi hozzá majd menyasszonya szemébe néz aki lassan, kihívóan végig méri.
- Említettem már hogy elmúlt a migrénem?