Szerzői megjegyzés: Minden ami a Trinity Blood, nem az enyém. Csak a saját és a hasonló lelkületű olvasók számára írtam az irományt. Több TB-s fanfictiont is papírra vetettem már, igyekszem majd feltölteni őket. Remélem legalább egy kicsit tetszik nektek. Minden kedves vagy építő kritikával szolgáló visszajelzést szívesen veszek.

Első fejezet: Fekete Angyalok - A teremtő

Milyen kicsi és jelentéktelennek tűnik a Föld innen fentről... - gondolta Abel, miközben homlokát a hajó ablakához nyomta. Ha nem tudnám, hogy élnek rajta terránok még talán szépnek is találnám. De így... csak egy félig elrohadt sárgolyó.. Chssss!

- Maa maa ... ne idegesítsd magad ilyen apróságokon ... testvérem. A simulékony, jéghideg hang kirántotta Abelt sötét gondolatai közül. Kain, mit keresel te itt? A laborban kéne lenned, azokkal az ... ahhh!

- Az emberekkel. Ezt akartad mondani, ugye ... testvérem? Nem értem mi bajod velük, hiszen olyan érdekes teremtmények … Én örülök, hogy egy ilyen világba születtem mint ez. A helyzettől függetlenül, amibe kerülnek, addig amíg az embereknek van szabad akaratuk, addig olyan jövőjük lehet, ami után áhítoznak. Mondd Abel, te milyen jövőt kívánsz magadnak?

Kain volt az egyetlen, akit Abel e hosszú idő alatt sem tudott kiismerni. Bár vállvetve harcoltak egymás mellett az emberek ellen, mégis képtelen volt, kideríteni bátyja valós szándékait.

Az embereket viszont olyan könnyű volt kiismerni. Általában a végletekig fokozott érzelmek jellemezték őket. Abel szerint, nem rendelkeztek saját akarattal, készségesen alávetették magukat egy felsőbb hatalom minden szeszélyének. És ő utálta ezt, ezt a színlelt erőt és hatalmat. Olyan volt ez számára, mint a csatornabűz.

Mégis ... ha Kain beszélt róluk, azon a bársonyos, örökké mosolygós mégis jéghideg hangján, sosem tudta eldönteni, hogy éppen keblére ölelné vagy inkább egy szempillantás alatt kiirtaná az emberiséget. Nem, nem lehet ... - hessegette el a gondolatot Abel. Hisz mi teljesen különbözünk. Én ... én tiszta szívemből gyűlölöm őket, ő pedig … ő pedig ...

- Te is így gondolod testvérem?

- Te ... tessék? - Abel zavartan nézett bátyjára.

- Ho! Már megint nem figyelsz rám. Ahányszor csak találkozunk mindig ezt csinálod.

- De hát mit?

- Azok a csinos arcvonásaid megkeményednek és összeráncolod a szemöldököd. Bár bevallom nagyon tetszik mikor mérges vagy … Kain hirtelen mozdulattal megragadta Abel vállait és közel húzta magához a fiút, nagyon közel ... majd mosolyogva a fülébe suttogott: Sőt imponál, hogy én vagyok az oka a dühödnek ... testvérkém. Abel kék szemei elkerekedtek, a sötét karikák melyek már jó ideje gyűltek a szemei alatt még mélyebbekké váltak. Képtelen volt bármit mondani. Tarkóján felállt a szőr bátyja hűvös leheletétől és furcsa szavaitól. De mielőtt magához térhetett volna, Kain elengedte és a tőle megszokott sikló léptekkel távozott a szobából. Az ajtó halkan összecsukódott mögötte.

Nem, nem lehet ... zárta ki a gondolatot Abel.

2155- Százhúsz év múlva

Csont tört és vér fröccsent. És mindezt a labor viszonylagos üressége még jobban felerősítette. Steril, vakítóan fehér falak, néhány szék és két asztal.

Nem jelentett neki semmit. Csak dühös volt és kész. Ezt jelenti a - rossz időben lenni rossz helyen -. A férfi a fal mellett, összeroskadva feküdt. Valószínűleg eltört az orra, mert a vérzés sehogy sem akart elállni. Abel közvetlenül ott állt előtte. Ezüst haja az arcába hullott. Fogait összeszorítva préselte ki a szavakat. - Miért ... nem tudtad ... befogni a szád?! Miért? Ökölbe szorított kezéről vér csöpögött a steril, vakítóan fehér padlóra.

Lilith és Seth szomorúan bámultak be az elkülönítő szobába. Ez sem különbözött semelyik másik szobától a hajón. Idegesítően fehér volt és tiszta, semmi illat, semmi, ami valami újat mutathatott volna az eltompult, fásult érzékszerveknek.

Abel a szoba hátsó falának vetett háttal ült. Öklét vizsgálgatta, mely még mindig vöröslött az ütéstől. Attól a hatástól mikor csont csontot ér. Még mindig látta rajta a férfi vörös vérét. Az agyában égő kép emlékére szája keserű félmosolyra húzódott. Végre valami új ... - gondolta megkeseredetten.

- Abel? Abel?! ... Kérlek nézz rám! Rettegő női hang robbant ki a hangszórókból. Lilith saját hangjától megrettenve elengedte a mikrofon gombját és piros arccal Abelre pillantott félve attól, amit látni fog azokban az áthatóan kék szemekben. A fiú hosszú, ezüst szempillái mögül a lányra nézett. Arra a lányra, akit az életénél is jobban szeretett, de most ... most forrt benne a düh ...

- Abel … - kezdte halkan Lilith, vékony ujját a készülék gombján tartva - miért? Miért tetted megint? Először az a lázadás, az az értelmetlen vérontás. Hisz alig tudtunk megmenteni?! Abel te az Egyesült Nemzetek Légi- és Űrhaderejének századosa vagy... miért hagyod, hogy …

Abel ismét felemelte a fejét, szemei feneketlen óceánként sötétlettek. Lilithet meglepte, amit látott bennük. Mert a harag és a düh mögött ott rejtőzött, mélyen a félelem. A lány ajkai szelíd mosolyra húzódtak.

- Mitől félsz ... kedvesem? - pillantása nem eresztette Abelt. De a fiú végül nem bírta tovább és durcásan, összecsücsörített szájjal elfordította a fejét.

- Én nem félek semmitől ... semmitől. Lilith újra próbálkozott ...de a rossz utat választotta. - Abel, hisz mindannyian emberek vagyunk. Isten teremtményei. Miért nem próbálsz meg …

- SOHA! - Abel talpra ugrott és úgy ordította Lilith arcába. - SOHA! Nem vagyok ember, soha ... ne ... hasonlíts hozzájuk! Mi kísérletek vagyunk, ők készítettek minket, az első pillanattól fegyvernek szántak minket ... ehhez semmi köze Istennek! Azért lettünk, hogy öljünk! Hát miért ne tennénk! ... Az emberek férgek, kísérletező, kegyetlen kis férgek! Eltaposom őket mert megtehetem! Port a pornak, hamut a hamunak … Áldás lenne az egész bolygónak, ha ezek az irritáló teremtmények egyszerűen csak eltűnnének! Lilith, hisz ... a ... saját fajtám ... VÉRÉN ... ÉLEK! Mi vagyok ha nem egy démon! Én vagyok az ember belső sötétsége, bűne, megszállottsága! ÉN VAGYOK A VILÁG ELLENSÉGE …

Az utolsó szavakat már alig hallhatóan mondta, majd újra leült, átölelve a térdeit. Vállait megrázta a zokogás. Vékony testének minden porcikája remegett. Lilith mozdulatlanná vált. Ujjait képtelen volt levenni a gombról, így azt is hallotta mikor Abel zokogása nevetésbe váltott. Érzelemmentes hideg nevetésbe, és azt is mikor egy olyan hang szólalt meg, ami már nem azé a fiúé volt, akit ő úgy szeretett hanem egy olyan férfié, akinek már minden mindegy, akit sosem fog megismerni sem ő, sem senki más igazán.

- Ölj meg ... - suttogta az idegen. Ölj meg ... vagy félek én öllek meg téged! Lilith megrémült, nem értett semmit. Csak mikor lenézett Sethre. Egy pillantás elég volt, hogy tudja, valami nincs rendben. Seth szemei kerekre nyíltak, de nem Abelt nézték.

- K ... Kain-sama? Kain hang nélkül siklott be a szobába, arcán azzal a hideg, természetellenes mosollyal. Abel felállt a fal mellől és lassú léptekkel elindult keresztül az elkülönítő szobán. Kain Lilith háta mögé lépett, majd jobb karjával átölelte a lányt, bal vállának selymes bőrébe mélyesztve körmeit. Lilith felszisszent, de nem eresztette el Seth kezét. Abel egyre közelebb ért az ablakhoz. Dühe, gyűlölete és félelme ismét fellángolt.

- Ölj meg most, vagy én öllek meg ... Kain! - ordította. Kain oldalt fordította a fejét, elmosolyodott, füléhez tartotta mutatóujját, majd vígan megrázta a fejét. Lilith ujja már nem volt a hangszóró gombján. Lilith mosolygott. Még akkor is mosolygott, mikor Abel arca torz, rettegő grimaszba ugrott attól, amit az ablaküveg másik oldalán látott. A lány ajkai lassan mozogtak, valamit mondott.

/Orchideák, nárciszok, frézia tulipán és ... pitypang.

- De pitypang? - Abel értetlenül szemlélte a csúnyácska jelentéktelen virágot. - Miért pont ...?

- Mert mulatságos.

- De nincs se illata, se szép színe ... nincs semmi haszna. - dörmögte a fiú, miközben mutatóujjával a virág sárga borzas fejét bökdöste.

- De mulatságos, nem de? - mondta Lilith és megpöckölte az ábrándozó Abel orrát, majd futásnak eredt a gyönyörű mesterséges kertben, mely a felhők fölött lebegett.

Hosszú haja élettel teli vörös tűzként lobogott utána, elsápasztva a legszebb virágokat is.

-És különben is, nem kell, hogy mindennek haszna legyen, néha elég ha egyszerűen létezik. Mint te meg én ... elég ha most, itt ebben a pillanatba létezünk ... egymásnak.

A fűben feküdtek egymás mellett. Ujjaik összefonódtak. Tekintetük egybeolvadt. A gyöngy elmerült a mérhetetlen óceánban...

Abel az izzó hajtengerbe rejtette arcát.

- Elég ... elég ha létezünk ... suttogta édesen és egyetértően a lány fülébe./

- ELÉÉÉÉG! - ordította Abel, öklével az ablakot csapkodva. Eléég! ... elég?! ... elég ... - lehelte végül, ahogy látta, hogy Lilith szemében lassan kezd kihunyni a fény. A vér vörössége elemésztette fehér ruhájának lágy szövetét, megpecsételve édes bőrét és kiszívva rózsás ajkaiból a színt. - Elég ...kérlek ... elég … - formálta még mindig erőtlenül a szavakat, homlokát a hideg ablaküvegnek nyomva. Elég ... hisz mi annyira...

- Egyek vagyunk. - kattant a hangszóró. Egy érem két oldala, Abel. Ugyan azt akarjuk, ugyan azt gyűlöljük és ugyan azt szerettük. Lilith lábai elemelkedtek a talajtól, mintha lebegett volna. Kain a hajánál fogva felemelte a lányt, majd a nyakához illesztette ajkait. Mit is mondtál ... testvérem? "A saját fajtám vérén élek. Mi vagyok ha nem egy démon?" Majd én megválaszolom neked. Egy ISTEN ... isten vagyok, aki elvesztette a lelke egyik felét ... de hidd el visszaszerezlek ... ahogy őt is visszaszereztem. Ezzel belemélyesztette metszőfogait az édes húsba. Lilith szemei még utoljára tágra nyíltak és tekintete találkozott Abelével. A gyöngy végképp elmerült a mérhetetlen óceánban... A lány teste a földre hullott. Kain még azt a fáradtságot sem vette, hogy letörölje vérét a szája széléről. Élvezte a helyzetet és még többet akart. Abel szemébe nézett. - Mondtam, hogy imponál ha miattam vagy dühös ... testvérkém ... és ho?! már megint az az arckifejezés ... de kedves. Abel remegett a dühtől... Kain ekkor félrefordította a fejét és derűsen rámosolygott a sarokban kuporgó Sethre.

- Gyere, add a véred ... ne félj, Abel is csatlakozik majd, ha eljön az ideje. Legyőzhetetlenek leszünk ... mint az idők kezdetén …

Az üveg végül engedett Abel véres öklének. Kain visszalépet Seth-től és ránézett szenvedő testvérére.

- Sajnálom ... még nem vagy kész ... de megígérem, hogy eljövök érted és akkor újra együtt leszünk, mint egy nagy...szerető család ... Kain behunyta a szemét, félrefordította a fejét és kedvesen elmosolyodott.

- Igaz kicsi lány?

Seth nem mozdult. A férfi átlépett Lilith testén és hangtalanul kisiklott a teremből. Az összezáruló ajtó résén keresztül Abel még látni vélte, ahogy visszainteget.

2161 Hat év múlva terran időszámítás szerint

- Kapitány úr! Jelentem a hajó már nem bírja sokáig. Készleteink fogytán vannak, és a 234 fős legénységből is csak huszonhárman maradtak életben a támadás óta. Kommunikációs rendszereink helyreállításán dolgozik mindenki, de nem túl sok eséllyel. És … Uram … ano … beszélhetek őszintén? ...Félünk. Azok az izék még mindig a fedélzeten vannak … azóta is itt …

- Százados?

- Igen Uram?

- Mit csinálnak? Ano … a … a lány látja el a betegeket. A férfi … azt csak párszor láttuk azóta. Úgy húsz év körülinek tűnik. De ezt sem értjük Kapitány úr. Hogy lehet, hogy hirtelen ekkorát nőtt?

- Ha értenénk, nem félnénk tőlük, nem de?

- Kapitány úr! Üzenet a hídról.

- Köszönöm zászlós. … Hmmm … Százados? Jelentse be: hazatérünk.