AN: Ez az írás a "Történet vége" című folytatása.
Egy új történet kezdete - Tom Denem naplója
TD: Myrtle, emlékszel, amikor a pályaudvaron elbúcsúztunk, megígértem, hogy mindennap írok neked, de hatásosabbnak éreztem, ha nem árulom el, hogy hogyan.
Ez a füzet, amit most olvasol, a naplóm... illetve a naplóm fele. Eredetileg arra szántam, hogy a baziliszkuszra emlékeztessen; de ma reggel úgy gondoltam, sokkal jobb lesz, ha inkább elfeledkezünk róla... Kettétéptem a naplót, hogy a benne lévő varázslat megszűnjön (kérlek, ne kérdezd, hogy milyen varázslat, elég annyit mondanom, hogy zseniális kivitelezése egy szörnyen ostoba ötletnek), és éppen a szemétbe akartam dobni, amikor eszembe jutott a Proteus-bűbáj: ez lehetővé teszi, hogy amit a napló egyik felébe írsz, az a másikban is megjelenjen.
Így hát elvégeztem a Proteust a két fél naplón, és az egyiket a holmid közé rejtettem. Remélem, még ma este megtalálod, és rögtön válaszolsz.
PS: Ha szeretnél gratulálni a remek ötletemhez, kérlek ne tartsd vissza magad, tudod, hogy elég hiú vagyok, és... és, sajnos, nincs mód arra, hogy eltüntessem, amit egyszer leírtam (pirulok).
Miss MM: Drága Tom! Az ötleted tényleg csodálatos! Akkor is ezt mondanám, ha nem kértél volna rá (kuncogok). Tom, nem kell szégyellned, hogy egy kicsit hiú vagy... és olyan aranyos vagy, amikor elpirulsz...
Egyébként, Tom, milyen gyakran fogod megnézni, hogy írtam-e neked?
TD: Nem kell folyton nyitogatnom a naplót, mert ha írsz bele, halvány kék fénnyel világítani kezd.
Miss MM: Tom, mondtam már, hogy csodálatos vagy? (kacéran) Azt hiszem, más körülmények között könnyen beléd tudnék szeretni, de sajnos itt és most ez lehetetlen... tudod miért?
TD: Nem... (homlokráncolva) illetve, kezdem azt hinni, hogy...
Miss MM: (boldogan) Kitaláltad, Tom! Elmondjam, hogy miért? Nem, nem csak azért, mert olyan helyes fiú vagy... Vagy mert az alternatív világban te voltál az évszázad feketemágusa... Sokkal egyszerűbb: tudod, néha még a hivatásos ápolónők is beleszeretnek a betegeikbe, én pedig csak egy tizennégy éves csúnyácska kislány vagyok, aki életében először csinált ilyesmit... méghozzá három hétig veled voltam a gyengélkedőn éjjel és nappal...
TD: Myrtle, hogy érted azt, hogy éjjel és nappal?
Miss MM: Tom, azért voltam veled éjszaka is, mert a gyógyítástudomány mai állása mellett nincs olyan szabály, miszerint az önkívületben lévő betegek csak nappal térhetnek magukhoz...
Egyébként ne aggódj, nem virrasztottam éjjelenként három héten keresztül, hanem a melletted lévő ágyban aludtam... egyrészt, hogy felébredjek, ha szükséged lenne rám; másrészt, valahogy sokkal jobban éreztem magam veled a gyengélkedőn, mint a lányokkal a hálótermünkben... (el se hinnéd, hogy Olive és a többiek négy év alatt sem unták meg, hogy sértő megjegyzéseket tegyenek a hajamra... vagy a hálóingemre... vagy a szemüvegemre... vagy bármire, ami szerintük "tipikus mugli módi").
És azt még nem is mondtam, hogy te vagy az első fiú, akit meztelenül láttam... (most igazán elpirulok)
TD: (Én pirulok el igazán) Myrtle, hogy érted azt, hogy meztelenül láttál engem?
Miss MM: (Huncutul mosolygok) Tom, ugye nem sokat értesz a betegápoláshoz? Hogy mást ne mondjak, az öntudatlan betegeket is naponta meg kell mosdatni, és átöltöztetni. És persze, rendszeresen masszírozni és tornáztatni kell őket, különben mire magukhoz térnek, egy lépést sem tudnának tenni, mert tönkrementek az izmaik... Sőt, mikor kómában fekszel, még borotválkozni sem tudsz egyedül... nem hagyhattam, hogy borostás legyél, mikor végre kinyitod a szemed!
TD: (szégyenkezve) Myrtle, ezt tényleg nem tudtam, és most nagyon butának érzem magam. Szeretném, ha tudnád, mennyire hálás vagyok neked... nem csak ezért, hanem azért is, amit a 'másik világban' tettél értem.
Miss MM: Tom, nem azért mondtam, hogy zavarba hozzalak, vagy hogy lekötelelezve érezd magad... (Könnyed célzással) Ha gondolod, küldj egy nagy tábla csokoládét a születésnapomra... július harmincegyedikén leszek tizenöt éves.
Miss MM: (Kissé zavarban vagyok) Tom, ugye nagy szégyen, ha már a vakáció első napján tanulni kezdek?
Már meglátogattam a barátnőimet a faluban, igyekeztem kitérően válaszolni az iskolára vonatkozó kérdéseikre (azt azért elmeséltem nekik, hogy az iskolaépület egy régi skóciai kastély, ami tele van kísértetekkel... ez még a mugliknak sem meglepetés)... Azután segítettem Anyunak ebédet főzni, és mosogatni... És most valahogy a mágiatörténet könyvet olvasom...
TD: Itt, Londonban, az árvaházban egészen másképpen mennek a dolgok; délelőtt a házimunkában segítünk, délután pedig... a kisebbek az udvaron játszhatnak, a nagyobbak a szobájukban unatkoznak... A jó magaviseletűek néha kimenőt kaphatnak, úgyhogy igyekszem jól viselkedni... Melyik fejezetet tanulod a mágiatörténetből?
Miss MM: A tizenharmadik fejezetet, ahol a fekete mágiáról van szó...
TD: Myrtle, kérlek, ne mélyedj el túlságosan ebben a témában... Először minden olyan könnyűnek, olyan ártalmatlannak látszik... Mi rossz van a legilimenciában, kérdezed magadtól, igazán ártatlan dolog, hogy szeretnéd tudni, mit gondolnak rólad az emberek! Vagy éppen csak egy kicsit rá akarsz ijeszteni azokra, akik "Őrült Tom"-nak csúfolnak... Csak jelentéktelen apróságok... de nincs megállás, mindig egyre rosszabb és rosszabb dolgokat teszel, míg egy nap olyasmi következik, ami visszafordíthatatlan... és megbocsáthatatlan...
És persze az a legrosszabb, ha egy feketemágus halhatatlanságra vágyik...
Miss MM: De miért, Tom? Azt hiszem, mindenki szeretné, ha a halála után is élne valamiképp...ha maradna utána valami...
TD: Sokat tanulmányoztam a kérdést, és arra jutottam, hogy csak két út van: az alkimistáké, és a varázslóké. Az alkimisták évszázadokig dolgoztak, és végül megteremtették a Bölcsek Kövét, amely az életelixírt adja... de beérték ennyivel, ezen a ponton abbahagyták a munkát; eredményeiket írásba foglalták... és elrejtették, hogy senki se tudja megszerezni a tudásukat.
Miss MM: Az hogyan lehetséges? Bárhol rejtették is el, akár véletlenül is rátalálhat valaki, mondjuk néhány évszázad múlva... Vagy, ha nekik maguknak szükségük van rá, és felkeresik a rejtekhelyet, akkor is kiderülhet a titok...
TD: Nem egy bizonyos helyről van szó, sokkal ördögibb módon rejtették el: nyilvánosságra hozták, könyvben kiadták a titkaikat... de úgy, hogy minden igaz állítást húsz hamis közé rejtettek... és persze mindent jelképekkel és titkos nevekkel írtak le... Aki nem beavatott, nem veszi semmi hasznát.
Miss MM: De ha birtokukban van a Bölcsek Köve, akkor most is közöttünk kell éljenek...
TD: Az egyetlen alkimista, aki ma is él, Nicolas Flamel... 1330-ban született Párizsban. Persze meg lehetne próbálni erőszakkal megszerezni a titkát, de biztos vagyok benne, hogy inkább meghalna, minthogy elárulja... és persze elég sok tapasztalot szerzett a rejtőzködésben, az elmúlt hatszáz évben...
Miss MM: És a másik út, amit említettél? A varázslóké?
TD: A feketemágusok számtalan módszert kitaláltak az elmúlt évezredek alatt...
Az a közös bennük, hogy a halálnál is rosszabb az az élet, amit elérhetsz velük... A legkevésbe szörnyű közülük úgy kezdődik: ölj meg egy unikornist, és igyál a véréből. A többi még ennél is rosszabb; darabokra törni a saját lelkedet, vagy varázslattal létrehozott testben élni... ennél sokkal jobb meghalni.
Miss MM: Tom, sokat gondolkoztam azon, amit tegnap írtál, és eszembe jutott egy harmadik út, amivel bizonyos értelemben legyőzheted a halált... amihez nem kell sem alkímia, sem mágia.
TD: Myrtle, nem tudom, mire gondolsz... ha lenne ilyen út, azt a muglik is ismernék...
Miss MM: Tom, a muglik is ismerik... azt hiszem, túl egyszerű ahhoz, hogy az eszedbe jusson... és persze egymagad nem vagy rá képes... Remélem, hogy kitalálod, mire gondolok... vagy ha nem, néhány év múlva elárulom neked.
TD: (Néhány órányi gondolkodás után) Myrtle, azt hiszem, rájöttem, hogy mire gondolsz, és megint egyszer szánalmasan butának érzem magam... persze nem magamtól találtam ki; ahogy kétségbeesetten keresgéltem a könyveimben, véletlenül a kezembe került egy régi fénykép: Merope Gaunt és Tom Denem esküvőjéről...
Miss MM: A szüleid... Már nem élnek, ugye? Tom, sajnálom, hogy felhoztam...
TD: Anyám meghalt, egy órával a születésem után... Ő boszorkány volt, apám pedig mugli... Tom Denem, az apám, megtagadott, anélkül hogy valaha is látott volna... Nem tudom, hogy miért; sosem kérdeztem meg tőle... biztos voltam benne, hogy erre nem lehet mentség vagy magyarázat.
Most már nem vagyok biztos semmiben... és ez a Tom Denem, a fényképen, túlságosan hasonlít hozzám... azt hiszem, egyszer még meg kell keresnem őt, hogy mindent megértsek...
Miss MM: (ujjongva) Tom, megkaptad? Olvastad? Dippet igazgató úr értesít minket, hogy mindketten kitüntetést kaptunk: Önzetlenül az iskoláért a neve. Ha jól értem, egy díszpajzsot is elhelyeznek a tiszteletünkre a trófea-teremben, "Önzetlenül az iskoláért; Tom Denem és Myrtle Mouron"... határozottan tetszik nekem a gondolat, hogy egymás mellett legyen a nevünk; ősszel, amikor visszamegyünk az iskolába, igyekszem majd felhívni rá a lányok figyelmét, ha maguktól nem vennék észre...
TD: Ebben a percben kaptam meg a levelet... szerencse, hogy már ébren voltam, nem nagyon tudtam volna megmagyarázni az árvaház lakóinak, hogy miért kopogtat egy bagoly az ablakon, levéllel a csőrében (szerencsére a szokásos éves levelet mugli-postán küldik, bár kicsit kényelmetlen, hogy a bélyeg jelentőségét máig sem ismerték fel).
Myrtle, emlékszel (persze hogy emlékszel, csak egy hete történt!), milyen félelmetes volt... legalábbis is én végig attól rettegtem, hogy nem lesz erőm megtenni, amit kell; nem a baziliszkusztól féltem, hanem saját magamtól. Ezért kellett neked is jönnöd... bár nem tudom, hogyan bízhattál bennem ennyire... Bekötött szemmel felkeresni egy ezeréves szörnyeteget a rejtekhelyén, egy fiúval, aki minden valószínűség szerint közveszélyes őrült...
Miss MM: Sajnálom, hogy csalódnod kell: én egyáltalán nem féltem. Vagy, ha féltem volna, elég volt, hogy beléd kapaszkodhatok. Biztos bolondság, de úgy érzem, hogy bízom benned, és mindig is bízni fogok.
TD: (Meglehetősen zavarban vagyok) Myrtle, végül is igazad volt, és csakis a te érdemed, hogy végül sikerült végezni a baziliszkusszal...
Miss MM: De az csakis a te érdemed, hogy meggyőzted a tanárokat arról, hogy mi szinte csak véletlenül találtuk meg a Titkok Kamráját, és csak véletlenül vittünk magunkkal egy kakast. (Magamban nevetgélek) Végül is teljesen természetes, hogy egy szerelmespár egy WC-ben randevúzik, és éppen van náluk egy kakas, amikor észrevesznek egy ezer éve hiába keresett titkos bejáratot...
TD: (Ördögi vigyorral) Ők is tudják, hogy ez így biztos nem igaz, de a lényeget világosan értették: az iskola megszabadult egy évezredes fenyegetéstől... Ráadásul anélkül, hogy a tantestületből bárkinek is kényelmetlenül kelljen éreznie magát: hiszen csak az tudja kinyitni a bejáratot, aki beszél párszaszóul, márpedig, amennyire én tudom, soha egyetlen igazgató vagy tanár sem volt párszaszájú az iskola történelmében.
Miss MM: Drága Tom! Annyira hiányzol most! Illetve mindig hiányzol, de most azért szeretném, ha itt lennél, mert félek... bután hangzik, de amíg a Roxfortban voltunk, szinte elfelejtettem, hogy háború van...
Nem attól félek, hogy a mi kis falunkat légitámadás érné, hanem Apára gondolok, aki Londonban dolgozik, és csak hetente egyszer tud hazajönni... Tom, meddig tart még ez a szörnyűség?!
TD: Amennyire én tudom, 1945-ben ér véget... A szövetségesek győznek...
Miss MM: Tom, honnan tudod... persze, tudom honnan, de... Tom, a varázslók miért nem csinálnak semmit? Miért hagyják ezt a szörnyűséget?
TD: Nem tehetnek semmit... Myrtle, minden országban élnek varázslók... ha beavatkoznánk a muglik háborújába, sokkal rosszabb lenne a helyzet, a varázslók háborúja párhuzamosan folyna a muglikéval... Nem tehetünk többet, mint hogy megvédjük a legfontosabb intézményeinket: a Roxfortot, a Szent Mungót, az Abszol Útat... és még egy vagy két fontos helyet.
Miss MM: Persze, igaz, tanultuk mágiatörténetből... de amikor arra gondolok, hogy Apa veszélyben van... Várj, Tom, most jutott eszembe, most te is Londonban vagy, abban az árvaházban, ugye?!
TD: Myrtle, miattam nem kell aggódnod... Egyébként most tervezik az árvaház elköltöztetését vidékre. Ha az sikerül, talán még megengedik, hogy meglátogassalak... Mármint ha a szüleidet írásban engedélyezik... persze szigorúan tanulmányi okból; a tanév végén három hétig kimaradtál a tanulásból, hogy engem ápolhass.
Miss MM: Tom, a szüleim küldtek neked egy teljesen hivatalos meghívót az árvaházba, egész augusztusra! (Mentegetőzöm) Azt hiszem, nem egészen hitték el, hogy 'szigorúan tanulmányi okból' jössz... Talán túl sok piros szívet rajzoltam a fényképedre? Vagy nem kellett volna mindent elmesélnem, amit a gyengélkedőn történt? Azt kérdezték, hogy 'bízhatnak-e benned'. Kijelentettem, hogy nincs mitől tartaniuk.
TD: Myrtle, nem értem... A szüleid talán azt hiszik, hogy fekete mágiát akarunk gyakorolni?
Miss MM: (Szelíden) Tom, nem hiszem, hogy arra gondolnak... tudod, ők muglik... Talán arra gondolnak, hogy ha egy tizenöt éves lány éjjel és nappal együtt van a fiúval, akit szeret, akkor esetleg... (nagyon elpirultam).
TD: (Megint egyszer ostobának érzem magam) Magamtól is kitalálhattam volna, de... (próbálok magyarázkodni) Myrtle, tudnod kell, hogy a világuralomra törő sötét varázslók nem házasodnak... sőt, egyáltalán nincs alkalmuk... hmmm... közel kerülni a másik nemhez. Nemcsak azért, mert teljesen lefoglalja őket a sok gonosztett; hanem főleg azért, mert senkiben sem bízhatnak, senkit sem engedhetnek közel magukhoz... (remélem, sikerült elég jól elmagyaráznom, amit akartam, mert ennél jobban már nem tudok elpirulni).
Miss MM: (Igyekszem nem túlságosan elégedettnek látszani) Drága Tom! Ne haragudj meg, de én sejtettem, hogy így van: olyan szemérmes voltál mindig (például mikor megtudtad, hogy láttalak ruha nélkül), hogy szinte biztosra vettem... Ugye nem fogsz haragudni, ha elárulom, mennyire örülök, hogy így van... Azt reméltem, hogy ha majd eljön az ideje, én leszek neked az első, aki... (most én remélem, hogy sikerült elég jól elmagyaráznom, amit akartam, mert ennél jobban már én sem tudok elpirulni).
Miss MM: Tom, figyelj, sose fogod kitalálni, ki érkezik hozzánk holnap egy hétre, hogy a muglik szokásaival ismerkedjen: Olive Hornby!
TD: Az a lány, akire a múltkor panaszkodtál, hogy kigúnyolt?
Miss MM: Azért gúnyolt, mert szerinte olyan vagyok, mint egy tipikus mugli... különösen a szemüvegem bántotta a kényes boszorkány-ízlését... Most viszont ő kerül egy olyan házba, ahol semmi sem ismerős neki. Elképzelem, hogyan kérdezi majd rémülten: 'Myrtle, nálatok kézzel kell mosogatni? Még házimanótok sincs?' és 'Mrs Mouron, biztos, hogy nem lesz bajom, ha villanykapcsolóhoz érek?'... (Tom, szerinted, nagyon gyerekes vagyok? Én azt hiszem, igen!)
Ráadásul, ő otthon, mint a többi varázslócsaládban élő gyerek, bátran varázsolhat, hiszen a minisztérium nem tudja megállapítani, hogy ki használt mágiát: ő vagy a szülei... Nálunk viszont tényleg tilos, még akkor is, ha valakinek sejtelme sincs, hogyan tudná varázslat nélkül megtisztítani a cipőjét, vagy belakkozni a körmét. (Igen, határozottan gyerekes vagyok! És nagyon is élvezem!)
TD: Myrtle, sosem hittem volna, hogy ilyen erős benned a sötét oldal... Azt hiszem, nem véletlen, hogy mi egymásra találtunk...
Miss MM: Pedig még nem is tudod, mi lesz a bosszúm végső lépése... legalábbis, ha még egyszer pápaszemes bagolynak szólít... Nem futok el a WC-be sírni... Sőt még a haját sem tépem ki szálanként... Inkább előveszem a fényképedet, ábrándosan ránézek, és szelíden mosolyogva azt felelem: 'Nem baj, Tom így is szeret.'
TD: (Elég buta arcot vágok) Persze, de miért számítana ez Olive-nak?
Miss MM: (Kuncogva) Drága Tom, ha majd olyan járatos leszel a lányok dolgaiban, mint én, akkor tudni fogod, hogy mennyivel többet számít a szemüvegednél az, hogy van-e fiúd, és ha igen, véletlenül épp egy ötödikes prefektus az, aki a leghelyesebb fiú az iskolában... (Hmmm... lehet, hogy nem kellene ennyire táplálnom a hiúságodat?)
Higgy nekem, ez hatásos lesz... Szegény Olive, valószínűleg megpróbálja majd egy 'kedves' tréfával elütni a kérdést: 'Nahát, Myrtle, te jobban értesz a bájitalokhoz, mint gondoltam volna!'
TD: Nem értem... Mire gondolsz? (Percekbe sem telik, hogy kitaláljam) Szerelmi bájital? Szerintem túlságosan nehézkes lenne, ilyen távolságból rendszeresen adagolni... És a hozzávalók sem kaphatók a falusi vegyesboltban... És boszorkánykonyhát működtetni egy mugliházban...
De azért, ha esetleg mégis úgy lenne, Myrtle... Merlin szerelmére kérlek... nehogy abbahagyd véletlenül!
TD: Myrtle, ugye jól tudom, ma van a nagy nap: Isten éltessen a tizenötödik születésnapodon! Ha jól számolom, az ajándékom hamarosan megérkezik... talán egy órán belül bekopogtat az ablakodon.
Miss MM: Tom, ez gyönyörű... honnan tudtad, hogy mennyire szeretnék egy baglyot?! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Tudtad, hogy még sohasem volt alkalmam bagollyal küldeni levelet? Másvalakiét sem kérhettem kölcsön, hiszen ebben a kis faluban én vagyok az egyetlen boszorkány, a legközelebbi varázsló-postahivatal pedig a megyeszékhelyen van. Azt hiszem, rögtön küldök is egy levelet valakinek, akit szeretek.
TD: Myrtle, még ne, kérlek, várj! Én is küldtem neked levelet, a bagoly lábához van erősítve. Egy kérdés van benne... egy nagyon fontos kérdés... igaz, hogy legkorábban két év múlva lesz itt az ideje... ha nem akarsz rögtön válaszolni, adhatok gondolkodási időt... de jobban szeretném, ha most válaszolnál... lehetőleg igennel...
Mrs MD: Drága Tom, olvastam a leveled... Úgy gondolom, hogy nincs szükségem gondolkodási időre; már el is küldtem a választ a bagollyal, kérlek, várj türelmesen... azért, ha nagyon okos vagy, kitalálhatod mit írtam neked.